Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-08-05 / 751. szám
1933 augusztus 5. BÉRMUNKÁS 3 oldal A nemtörődömség vámszedői Keserűség hangja hallatszik mindenfelé. A hosszú éveken nyomorúságban szenvedő munkások mély sóhaja hangos kezd lenni. Lerongyolódva, mindentől megfosztva, várja a munkásosztály a mesiások eljövetelét. A társadalom betegsége gyors orvoslásra vár. A nyomorgó munkások, akik gyáván megalázkodva tűrték eddig a rabszolga sors keserű éveit anélkül, hogy meg tudták volna érteni, hogy ezen probléma megoldását azoknak kell, hogy intézzék, akik kitaszítottjai a mai társadalomnak. De a munkásosztály megmozdulása csak sóhajokban nyilvánult meg, amely sóhajok süket fülekre találtak azoknál, akik a társadalom alapkövét mint magántulajdont az élet összes javaival kezükbe tartják. Most amikor az üzleti élet annyira leromlott, hogy összeomlással veszélyezteti a mai rendszert, hát megkezdődött a felülről lefelé való foganatosítás ; de nem azért, hogy az éhezők javára boldogulást nyújtsanak, hanem azért, hogy elejét vegyék a saját tönkremenetelüknek. A nemgondolkodó milliók azt hiszik, hogy a politikai adminisztráció az elnökkel az élén a munkásosztály megmentését tűzte ki céljául — pedig erről szó sem lehet csak arról esetleg, hogy meghosszabbítsák a jelen kapitalista termelési rendszer létezését. Ne álljunk bambán és nézzünk magunk elé, hanem gondolkozzunk és következtessünk. Várhat-e a munkás osztály az elnyomóiktól javulást akkor, amikor a munkásosztály a legnagyobb megpróbáltatás idején a kesergésnél egyebet nem tett saját sorsának megjavításáért. Nézzünk a múltba és gondoljunk a jövőbe. Mit várhatunk, ha önmagunk gerinctelenek vagyunk cselekedni saját magunkért? Az emberiség története harcokkal telített. A gyáváknak mindig csak a rabszolgaság volt osztályrésze. Ha a múlt megalázkodása sem tanította meg a munkásosztályt, _ hogy gondolkozzon saját jövője felett, nem érdemel mást mint a rabszolgaság jármát. Az osztálytudatos munkás az emberiség gerincét képezi, küzd a gyávák és megalkuvók lomha alvó tömegéért. De ébredni kell az alvóknek is. Mire várnak azok, akik keresztül mentek az élet borzalmain, végig élték a hosszantartó nyomort? Látniok kell és meg kell, hogy tanulják, hogy csak az egyesülésbe rejlik erejük. Ha a múltban sohasem gondoltak a szervezkedésre, be kell látniok, ha önmagukat a jövő nyomorától, a lassú éhhaláltól meg akarják védeni önmagukat és családjukat, szervezkéd- niök kell az emberiség elkövetkező nagy harcára. Annak ideje már elmúlt, hogy külön-külön küzdjünk. Azok akik megértik a kor hivó szavát, nem haboznak, hanem még ma csatlakoznak a küzdők táborába. Addig fog a munkásosztály nyomora tartani, amíg mint egy osztály nem szervezkedik. Szépen hangzó frázis nem változtat a helyzetünkön. A termelő munkaerőt kell eggyé forrasztani, egy olyan ipari szervezetbe mint az IWW. Nem beszélhetnek azok a munkásmozgalomról, akik magok nem aktiv tagjai annak. Tagsági kártya nélkül nem lehet magunkat szervezett munkásoknak tartani. Akik azt szokták mondani, hogy én tudom mi a szervezkedés és mégsem határoz abban, hogy tényleg kivegye részét a szervezkedésből, azok ellenségeik saját osztályuknak. Itt az ideje, hogy kinyilatkoztassuk, akik nincsenek velünk, azok ellenünk vannak. Akik nem szervezkednek, azokat terheli a felelősség a nyomor és nélkülözésért. A szervezetlen gerinctelen munkásoknak nem lehet okuk még a feljajdulás- ra sem, mert csak azok felelősek a társadalom hibáiért, akik saját érdekeikbe még any- nyit sem tesznek, hogy önmagukért cselekedjenek. A munkásosztálynak meg kell érteni, hogy a múltak hanyagsága folytán kerültek a nyomorba és ha még mindig nem szervezkednek nem érdemelnek egyebeit mint viseljék a rabszolgaság jármát addig, amig össze nem roppannak, annak kínzó súlya alatt. P. P. miját, de az ajtóból még visz- szafordult: — Hogy hívják a kis leányt? — kérdezte. — Micsoda kis leányt? — Hát a Mikulácsét! Azét a gazdatisztét! — Nem tudom én!... Hát nem mindegy ‘ az, akárhogy hívják is?... Nem is értem, hogy jut ilyen kérdés eszedbe? Mosolygott: — Csak úgy!... Hát szóval nem tudod!. . . Na nem baj !. .. Magamat ajánlom!. .. Leszállt, én pedig ott maradtam valami kellemetlen csodálkozással. — Micsoda furcsa, zavaros fráter ez! — gondoltam. — Pedig az apja milyen rendes, kedves bácsi volt. .. Ámbár hiszen bogara volt elég neki is!. .. . .. Aztán eltelt egy félesztendő, anélkül, hogy találkoztam volna Lukáccsal, vagy hallottam volna róla. De hogy akkor leutaztam Bélavárra Gyuri öcsémhez, az szóbeszéd közben elmondotta, hogy Mikulics már csaknem féléve, hogy otthagyta. — Képzeld, milyen szerencsém volt! — beszélte. — Mialatt törtem a fejem, hogy tegyem ki, mert hiszen rajtakapni nem lehetett, hirtelen felmondott és kérte az azonnal való elbocsáttatását. Kitűnő állást kapott egy háromezer holdas birtokon, valami Káringécz Lukács nevű urnái... Aki állítólag nem is látta soha, csak hírből ismerte és úgy tett neki fényes ajánlatot... Meg nem foghatom, ki ajánlotta be neki ? Hahaha!... Nekem azonban nem volt kedvem nevetni. Sőt! Egészen elkedvetlenedtem erre a hírre. Hát ilyen bolond ember ez a Lukács?... Na, szegény Bogdán bácsi! Jó jártál, hogy ezt meg nem érted! Hiszen ez a fiú tönkre kell, hogy menjen ilyen kifordított észjárás mellett! Halálos kár azért a gyönyörű vagyonért! És hozzá még, akarva, nem akarva, én hívtam fel a figyelmét arra a Mikulicsra. — Na, de talán majd kidobja, ha látja, hogy nem boldogul vele! — gondoltam. És uton-utfélen elfogdostam attól kezdve az odavalósi embereket, hogy hirt halljak Lukácsról. — Szolid ember! — mondták. — Csendes, koránkelő, koránfekvő. Egy kicsit fukar. Ez megnyugtató volt, ámbár láttam én már embert igy is tönkremenni, éppen abban; hogy tulspekulálta magát. Ha legalább valami okos asszony lenne mellette, aki vigyázna rá! — Nem házasodik? — tudakoltam. — Esze ágában sincs! Azt mondja, még nem találta meg az igazit. De hát, hogy is találná? Hiszen annak annyi pénzének kellene lenni, akit ő elvenne, amennyi talán íjincs is a világon! — Hát annyira szereti a pénzt ? — Annyira! Akit lehet meg- nyuz. Csak egy ember van, aki rajta is túltesz. A tisztje. Valami Mikulics. Az kilopja a szemét is. De csudálatosképpen, ezt tűri. Pedig már mi is mondtuk neki, hogy nézzen egy kicsit a körmére... — Bogdán bácsi! Bogdán bácsi! — gondoltam. ;— Hogy fogok eléd állni a másvilágon? Senki se veszi le rólam, hogy én döntöttem romlásba a fiadat! És bár vigasztaltam magam, hogy hiszen én nem ajánlottam Lukácsnak Mikulicsot, sőt le akartam beszélni róla, nem tudtam szabadulni a lelkifurdalástól, hogy minek is emlegettem. Hanem, hogy aztán az, amitől féltem, nem következett be, sőt azt hallottam, hogy Lukacs megvásárolt egy házat Pesten, megnyugodtam. Úgy látszik, — mondtam magamban, — igy is megtalálja a számítását, hát nem kell félteni! És attól kezdve nem is törődtem vele többet, sőt hogy közben vagy tiz év eltelt, lassan el is felejtettem. Most a napokban azonban megint találkoztam vele. Megint a vonaton. Most megismertem tüstént, pedig azóta megváltozott egy kicsit; meg- férfiasodott és meghízott. Megörültünk egymásnak. — Hogy vagy ? —- kérdeztem. — Mit csinál a gazdaság? — Köszönöm. . . felelte. — Nehezek az idők, de azért nem panaszkodhatom. — Mikulics még nálad van? — Nálam bizony! Hálás is vagyok neked érte, bátyám, hogy akkor őt ajánlottad!... — Én nem ajánlottam. .. Ellenkezőleg!. .. — Jó, jó!... Hát szóval, hogy felhívtad rá a figyelmeTÓPÁRTI Kirándulás lesz Chicagóban augusztus 19- én, szombaton d. u. 2-től éjfélig a Roscoe St.-nél a Kentucky Bányászok védelmi alapjára. Fürdés és különféle szórakozások. — Útirány: Vegye a Bust a Sheridan Road és Roscoe St., 3400 North, vagy a Broadway car a Roscoe St.-ig ott rövid séta Eastre a Beachig. Jöjjön és töltse a napot velünk, amivel együtt érzését is nyilvánítja az osztályharc áldozataival. gTlYTs KIRÁNDULÁS New Yorkban Aug. 6-án, vasárnap az EDENWALD ERDŐBEN. Az IWW magyar csoportja a Modern Színkör rendezésében. Kitűnő ételek és hűsítők. ÚTIRÁNY: A Lexington Ave E. 180th St. feliratú subway a 180-ik utcáig, ahol a Westchester Railroad veendő a Dyer Ave állomásig. Onnét .jelző táblák mutatják az utat. Úgyszintén a 3rd Ave “L” vehető a 133-ik utcáig, ahonnét szintén a Westchester Railroad- on a Dyer Aveig jutunk. Esős idő esetén a tágas Bérmunkás Otthon (200 E. 85th St. helyiségében lesz megtartva. met. .. Remek fogást csináltam vele! Annyit mondhatolC! — Igazán ? Hát megbecsüli magát? Nem lop? Mi? Lukács nevetett és felhúzta a vállát: — Én nem firtatom! Jut is, marad is! — Na és egyébként? Az ügyvédség ? — Csupa apró ügy! De sok!... Persze van dolog velük elég... De végül valami csak összegyűlik belőlük... Nem panaszkodhatom !... — És még mindig nőtlen vagy? Ha ilyen jól megy a sorod, miért nem házasodd? Nagyot nevetett: — Hiszen abban járok éppen! Most utaztam az eljegyzésemre! Győrbe. — Győri leányt veszel el? Kit ugyan? — Nem győri! Csak a nagyszülei laknak ott. Náluk tartjuk az eljegyzést. — Hát gratulálok, pajtás! Szívből gratulálok! Hogy hívják a menyasszonyodat? Lukács köszörült egyet a torkán, aztán azt mondta: — Mikulics Verának! — Mikulics? — kérdeztem. — Mikulics? Csak nem a?... — De igen! — bólintott. — A tisztemnek a leánya. .. Nagyon kedves teremtés... Ott nőtt fel a szemem előtt!... Úgyszólván én neveltem. Magamnak !... És... van is az apjának valamije! Két háza, meg egy ötszázholdas birtoka ott az enyém mellett!.. . Nálam szerezte!. . . De nem haragszom érte!... A családban marad! Csathó Kálmán.
