Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-07-29 / 750. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1933 julius 29. hétről-hétre! ÍRJA: V. J. “Szabad vaőyck” Elhal levélzugás, elhal madárdal A zsarnokságnak égő erdején------Vészes villámok Lánggal cikkáznak Az égboltnak vereslő peremén. “Vége a gőgnek, mámornak, kéjnek!” Zeng a munkás ajkon a győzelmi ének. A zsarnokság végre romba dől, Hogy rohan bátran, büszkén elől Az elnyomott, éhes proletár, Ki szabad lesz, mint a sas madár. Ha elhal a dörgés, a harc elmúl, S a halál nem arat zordomul, Az égen csillag ha felragyog, Futó szellők szárnyán, Virágok illatán Szól a proletár: “szabad vagyok!” GLÜCK JENŐ. A FORD KIÁLLÍTÁS Az Amerikába kivándorolt földmunkások még emlékezhetnek, a Magyarorzágon általános szokássá vált búza szente- lési ünnepre. A teljes diszbe öltözött pap, templomi zászlókat vivő hívei kíséretében kivonul a legközelebbi búza földre, megszenteli azt és imádkoznak a jó búza termésért. Az utóbbi években aztán a jó és bő termés csaknem tönkre tette a jó termésért imádkozó farmerokat, mert a búza ára hihetetlen alacsonyra esett le. Az amerikai búzatermelő farmer 20 centjével adta el a kenyéradó búza bushelját a múlt évben, úgy hogy még az adójukat sem tudták fizetni. Az idei termés azonban átlagon aluli lesz, mert sok helyen kisült a búza a szárazság miatt és meg van a farmerok kívánsága, mert a tőzsdéken a búza ára egy dolláron felül van. De nem sokat segít a farmerokon, mert most meg nincs mit eladni és a búza spekulánsok, a múlt évben 20 centjével összevásárolt búzát ma dollárért, de lehet, hogy később sokkal többért adják el. Ha jó, vagy rossz a termés, ebből csak a spekulánsoknak van hasznuk. Több mint 1.300 “szárazügynököt bocsájtottak el a napokban, washingtoni jelentés szerint. Ezek a racketerek voltak azok, a kik az országutakon száguldva először rálőttek a nekik gyanús kocsivezetőre és csak aztán vizsgálták meg őket. Természetes, hogy az alkoholtól mámoros fejüknek minden ko- pot autó gyanús volt. Azt hisz- szük, hogy A1 Capone megfogyatkozott gangje rövidesen szaporodni fog, mert az elbocsájtott száraz fináncokból kitűnő gangsterek vállnak. Az uj törvény szigorú büntetés terhe alatt megtiltotta, hogy bárki is magánál tarthasson több mint száz dollár arany pénzt. És mégis 211 egyén egy millió és kétszáz ezer dollár arany pénzt nem szolgáltatott be a kincstárba, azt izenve a kormánynak, hogy “jöjj és vedd el.” Az igazságügyi miniszter most aztán nem tudja mit csináljon az aranyhoz ragaszkodó urakkal. Lennének csak egyszerű munkások, vagy radikálisok, rök- tön találna egy tucat törvényt a melynek alapján elfogatná őket, de hát az urak, óh az más. A N. Y. állam gyümölcstermelői panaszkodnak, mert nem kapnak elég munkást a gyümölcs szedéshez, állításuk szerint a munkások szívesebben fogadják a jótékonysági intézmények által nyújtott segély támogatást, mint a gyümölcs szedő munkát, a miért pedig fizetést kapnának. Arról nem számol be a jelentés, hogy mennyi is az a “fizetés,” a mit a bószok ajánlottak. Erős a gyanúnk, hogy nem igen több mint a mit a Charity ad a munkanélkülieknek és ha már éhezni kell, akkor inkább éheznek munkanél- kül, mint a munkán. A múlt hónapban lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy Pa. állam 112 ruhagyárában az átlagos heti kereset 5.61 cent a női munkások részére. És ezt nevezik amerikai Standardnak. Nem vagyunk hívei a bálványimádásnak, nem szeretünk egyes embereket bűnbaknak felállítani a rendszer hibájáért. Szeretjük a kapitalistát, a lélekkufárt, meg a munkást a maga helyén. Ezeket egy kalap alá hozni mindig balul, végződött. Egy Jap Ingrom nevű munkanélküli borbély lelőtte két gyermekét, egyik 4, a másik két éves, mert nem tudta nézni, hogy nyomorogjanak. A gyermekek a rokonánál voltak és rongyokba öltözve, egyedüli eledelük kukorica kenyér volt. Inkább lássam őket halva, mint éhezni és nyomorogni, mondta a gyilkosság után. Ki volt a nagyobb bűnös? Az apa vagy a mai rendszer? Mindenesetre a mai rendszer, a mely gyilkolásra kényszeri- tette az apát. De bűnös az apa is, a ki ahelyett, hogy a nyomort okozó rendszert segítene elpusztítani, saját gyermekét pusztítja el. Hidegen, szárazon bevalljuk a helyzetet. Ezen egyszerű oknál a józan munkás által sokra becsült Általános Munkás Dalkört nem szívesen láttuk a Ford kiállításon. Ford típusa a fondorkodó, könyörtelen kapitalizmusnak. Mi közvetlen közelről ismerve Ford rendszerét, nem találtunk benne humanizmust, művészetért való rajongást. A művészet, az emberi tevékenység mind csak anyag melyet a végletekig kihasznál a magántulajdon önző céljaira. Ezt tudva — csak úgy enyhén szólva — tévedés egy munkástestületnek magát eszközül adni kapitalista reklámhaj há- szoknak. Tudvalevő, hogy az ÁMD-nak szüksége van a magyarajku közönségre. Amit meg is kap. E közönségnek túlnyomó része a politikai és vallási frakcióktól mentes munkásintézményt tiszteli és pártolja bennük. S—n. Aszarkafészkek Duduk Gazsinak hívták. Amolyan lézengő piaci légy volt, kicsit hülye, kicsit ravasz s lomha, mint a téli álmából ébredező medve. Egész nap ott őgyelgett a malom körül s ott támasztotta a falat vagy pedig a jó napsütésben az eresz alatt kucorgott. Onnan rándult ki a gyümölcsös kertekbe almát, szilvát, körtét lopni. A csőszök tudták, hogy Duduk Gazsi dézsmálja a fákat, lestek is rá, figyelték, szimatolták a vedlett gúnyája után, de soha nem tudták al opáosrtaansijcp tudták a lopáson rajtacsipni. Büszkén is mondogatta Gazsi: Ezek a puskások azt hiszik, hogy hülye vagyok, pedig több esze van a derekamon a nadrágkötő madzagnak, mint üné- kik a fejükbe. Engemet ugyan nem kapnak el soha. S alkonyatonként lopta tovább a gyümölcsöt rendületlenül. Egyszer ott ólálkodott a nagy szőlőskert sövénye mögött, a főbíró kihajló gyümölcsfáinak árnyékában. A lábán I valami talpatlan cipő-féle bőrfoszlányok éktelenkedtek, feje szörnyen borzas volt s arcát, mint a szikes földet a fü, csak itt-ott tarkították valami savó- szinü, kusza szőrgyomok. Már jó ideje lézengett a kert alacsony sövénye körül. Vigyázott, figyelt. Óvatos volt, ravasz volt. Kezét nadrágja zsebébe sülyesztette s egyik szemével sóváran fel-felpislogatott a gyönyörű pármai almákra, másik szemével meg a mozdulatlan szőlősorokat kémlelte. Közben vidámságot és közömbösséget színlelve fütyörész- getett, mintha csak úgy pasz- sziózva álldogálna itt. De ezen az alkonyaton valami rosszat sejtett, valami különös sugallatot érzett és bármennyire is csörgött a nyála a barnapiros- bőrü, zamatos almák után, nem mert felugrani a sövényre, hogy egyet-kettőt lekapjon belőlük. Érezte, hogy most rajtavesztene. Állt, álldogált hát tovább és fütyörészett éhesen, reménytelenül. A nap már búj óban volt, de az éhségtől is meggyötörve, mégis döntő mozdulatra határozta magát. A pillanat is valahogy alkalmasnak látszott, az almákkal megrakott ág sem volt magasan a sövény fölött, két szarka pedig ott csörgött a szomszéd fa csúcsán, ami azt jelentette, hogy ember nem lenét a közelben, tehát nincs veszély. Gazsi kapta magát és áthágott az árkon s féllábával hirtelen fellépett a sövényre. Ebben a pillanatban a szőlősor közül, egy karórakás mögül elővillant a csősz puskacsövének a hegye. Gazsi megdöbbent egy kicsit, de ugyanekkor a csúf, torz arcára már kiugrott a ravasz vigyorgás is. Zsebre dugott kézzel, féllábával a sövényen állva, úgy maradt ott mozdulatlanul. Fütyörészni kezdett ismét és a nyakát nyújtogatva a szőlősorok végében levő pajta felé kémlelődött. Úgy tett, mintha keresne valakit. A csősz előugrott a karórakás mögül és nagy dirrel-dur- ral, mint aki most jó fogást csinált, odarontott Gazsihoz: — No te lukötő, no te tolvaj kutya, most megcsíptelek ám! — kiáltotta szigorúan, de az arcán látszott a tolvaj fogás sikere fölött érzett örvendezés mosolya is. Gazsi a vállát vonogatta: — Mir vónék én tolvaj ? — kérdezte csaknem sértődötten. — Hogy hát mir vónál, még azt kérded, te kutya?! — rontott rá a csősz —, hát akkor mi a fiszkes fenének mászkálnál itt a söviny tetejin? — Mir? Hát csak azir, hogy a bolondok csudálkozzanak rajta — vágott fel hirtelen Gazsi s hangjából most már az önérzetre kapott ember bátorsága érződött ki. A csősz dühösen ráorditott: — Ne komédiázz vélem, te város hülyéje, mert mingyárt kipen teremtelek! Arra felelj, hogy mit keresel itt a söviny tetejin!? Gazsi fölényesen vigyorogva nézett le az előtte toporzékoló csőszre, majd elpillantott a pajta felé: — Hát ha tudni akarja kend, hogy mir állok itt a söviny tetejin, hát csak azir, mert fütyülni tanítom a rigókat, meg osztán ászt nizem, hogy nin- csenek-e kint a szőlőjükben
