Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)

1933-12-23 / 771. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1933 december 23. CHICAGÓI HÍREK Munkába helyeznek négymillió segély­ben részesülő családfőt FOREIGN LANGUAGE INFORMATION SERVICE. . November 22-én, zajlott le a Burnsideon a Bérmunkás 22 éves jubileumi mulatsága, a Liberty Hallban, az ünnepélyt a chicagói Általános Munkás Dalárda nyitotta meg Kerekes László mtárs vezetése mellett és amikor elénekelték a Nem­zetközi dalt oly nagy tetszést aratott a hallgatóság között, hogy szűnni nem akaró taps­sal ösmerték el, hogy még ilyet bem hallottak a Burnsi­deon, mert itt bizony ritkán lehet ilyeneket hallani. Ezek után Szász mtárs be­jelenti Pika mtársat, aki erős és nyomatékos szavakkal ismer­tette a Bérmunkás 22 éves fáradhatatlan küzdelmeit, hogy hányszor akarta a kapitalista osztály belefojtani a szót, de a meggyőződött IWW tagjain' minden törekvésük megtörött. Bár nevet kellett változtatni egy párszor, dacára a sok ül­döztetéseknek, az IWW harcos tagjai félelmet nem ösmerve, még is eljuttatták a Bérmun­kást a bérrabszolgák közzé, mert tudták és tudják is, hogy a Bérmunkás lapnak hivatása van éppen úgy az IWW tagjai­nak, félelmet nem ösmerve ta­nítani és szervezni a dolgozók millióit, hogy egyszer és min­denkorra megdönthessük, e nyomorult társadalmi rend­szert, ahol csak éhség és nél­külözés jut a munkás milliók számára, hogy helyébe felépít­hessük azt a társadalmat, amelybe csak boldogság lehet a munkás osztály részére és nem a nyomor. Felhívja, a hallgatóság fi­gyelmét, hogy pártoljuk a Bér­munkást és legyenek előfize­tői, mert csak egyedül ez a lap az, amely a bérrendszer el­törlését tűzte zászlajára. Ezután be lett jelentve Vi­rág József aki könpyekig meg­kacagtatta humoros előadásá­val a közönséget és szép dalai­val sok tapsot aratott. Ezután fellépett Gyuricza László hege­dű szólóval és több darabot le­játszott, amit a közönség há­lás tapssal fogadott, mint fia­tal nagy tehetségűt. Ezután következett Varjú Margaret piano szólója ami szintén nagy tetszést aratott, majd követ­kezett L. Szász Helen “Mik vagyunk mi?” cimü szavalatot adta elő, amit szintén tapssal és megelégedéssel vett a hall­gatóság. Az ünnepélyt a chicagói Ál­talános Munkás Dalárda, nép­dalokkal zárta be. Ezek után következett a vacsora. A fel­szolgálást a Juniorok végezték, a mi nem kis feladat «volt, a csirke paprikás elkészítésénél: Szász, Varjú, Fülöp, Gyuricza, Mikó és Dojcsák mtársnők szor­goskodtak. Vacsora közben Kerekes László mtárs gyönyö­rű szép dallal, Rusznák Ede kupiéval szórakoztatták a kö­zönséget. Kardos Pista kitűnő zenéje mellett reggeli öt óráig volt együtt a közönség. Az anyagi eredmény sem maradt el, bár ezen az estén még öt mulatságot tartottak külöm- böző egyesületek. A haszon ami lett a Bérmunkás javára lesz fordítva. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak akik úgy ajándékkal, mint munká­jukkal hozzájárultak ezen ün­nepély sikeréhez. Az IWW-nak burnsidei ma­gyar csoportja nép gyűlést tar­tott a Cottage Grove Ave. 9328 szám alatti helyiségben. Szász mtárs gyülésvezető megnyitja a gyűlést 8:30-kor és ismertet­te az egybehívott gyűlésnek a fontosságát, majd átadta a szót Fishbein mtársnak, aki élénk szavakkal kezdte meg előadását és kérte a hallgató­ságot, hogy vegyék figyelembe azt a nagy ügyet ami máma foglalkoztatja a munkás osz­tálynak azt a kisebb részét, akik már meglátták a mai rend­szernek a tarthatatlanságát és bonckés alá veszik az ügyet és próbálják az összmunkásságot egy táborba hozni, hogy mint forradalmi munkás szervezet vegyék fel a harcot a munkál­tató osztálylyal szemben. Ha a történelmet tanulmá­nyozzuk, — mondja az előadó, — akkor meglátjuk, hogy a tö­megnek csak egy kisebb ré­sze volt mindig a kezdeménye­ző, akik mint előharcosai a munkás mozgalomnak végezték a propaganda munkát és mi az, IWW-nak tagjai nem jövünk a tömegek elé hangos jelszavak­kal mert mi nem a tömegek érzelmére, hanem az összmun- kásságnak az értelfnére reagá­lunk. A mai nagy munkanélküliség a mi mindég jobban és jobban terjed az Egyesült Államokban, ami olyan nagy méretet öl­töt, hogy maga a kapitalista osztály már foglalkozik vele, nem azért mert ők annyira szeretik a munkás osztályt, hanem azért mert a nagy mun­kanélküliség veszélyezteti a kapitalista rendszert. Azért jöt­tek ki az NRA-vel és ráhúzták a nemzeti lobogót, hogy ezál­tal egy uj injekciót adjanak be a mai beteg rendszernek ami előre látót dolog, hogy nem hozza meg a kívánt eredményt és akkor újból kitalálnak uj módot, hogy a rendszert meg­mentsék. A kapitalista osztály előre­látó és céltudatos, az ő általuk fentartott törvényhozó testüle­tek csak azért vannak, hogy a javak egyenlőtlen elosztását megvédjék és az uj Speed up rendszer mellett még jobban fokozzák a termelést, hogy még több millió hasznot hajtsanak fel a munkások kizsarolásával, ők nem akarják feladni a hasz­not, azért jönnek elő újabb és újabb Ígéretekkel, hogy meg mentsék a helyzetet és hogy a jömeget elhallgattassák. Mi a forradalmi IWW-nak harcos tagjai, nem az érzelmek után, hanem az értelmek után kell kutatnunk. Az IWW meg­találta a kivezető utat és addig fog harcolni még el nem söpri a nyomort és nélkülözést a földről és helyébe alkotunk egy olyan rendszert, ahol minden Családdal rendelkező munka- nélküliek javarészét, — akik ezideig közsegélyben részesül­tek — munkába fogják helyez­ni. Az eddigi tervek szerint körülbelül 4 millió ily egyén fog munkát nyerni a Civil Works Administration mun­kálatain. A Civil Works Adminisztra- tion néven ismert szövetségi hatóság fogja megszervezni és finanszírozni a tervezetet, melynek alapján az eddigelé segélyreszoruló egyének az ado­mánynak tekinthető nyomorú­ságos segély helyett munkát nyernek. Ez a hatóság a Pub­lic Works Administration ut­ján 400.000.000 dollár felett rendelkezik, amit közmunkák­ra szántak. A jelenlegi tervek szerint 2.000.000 a segély jegyzékben szereplő egyént fognak mun­kába helyezni. Röviddel ezután újabb két millió egyénre ke­rül sor. Ily módon remélik el­érni, hogy csak azok maradnak meg a segély jegyzékben, akik betegség, vagy más súlyos aka­dály miatt képtelenek munkát vállalni. Roosevelt mintegy 1000 delegátushoz — akik, mint városi adminisztrátorok kon- greszust tartottak Washington­ban — intézett beszédében azt is hangsúlyozta, hogy az uj tervezet révén azokon is segí­teni lehetne akik bár nyomorú­ságos viszonyok között élnek, önérzetük nem engedi meg, hogy közsegélyre támaszkodja­nak. E kitételből arra követ­keztetnek, hogy a Civil Works munkálatokba oly egyéneket is bevonhatnak, akik a segély lis­tákon nem szerepelnek. A Civil Works uj programja egy bizonyos szempontból ala­posan eltér a régitől. Lehetővé teszi, ugyanis, hogy sok millió amerikai család a segély bi­zottságok és jótékonysági egye­sületek “védőszárnyaiból” ki­meneküljön. Amint a családfő­ket a Civil Works munkálatai­ba helyezték, a jótékonysági listákon szereplő egyének csa­ládjainak ellenőrzése és az il­letők magán életének felkuta­tása meg fog szűnni. A fizetést az egyes kerüle­tekben uralkodó viszonyokhoz, illetve bérnrátákhoz arányit- ják. A munkaidő heti 30 órá­ban van megállapítva. Közön­séges napszámos munkáért a déli kerületben óránként 40 centet fizetnek, szakmunkáért 1 dollárt. A “közép zónában” 45 illetve 1.10-et és az északi zónában 50 centet a szakma­munkás meg fogja kapni mun­kájának teljes gyümölcsét. A gyűjtés 5 dollárt eredmé­nyezed majd több kérdést ad­tak fel, amire Fishbein mtárs meg adta a kielégitő választ. A gyűlés 11 órakor ért végett, a jelenlevők a legnagyobb meg­elégedéssel hagyták el a ter­met. Tudósitó. nélkülinek és egy dollár és 20 centet a szakmunkásnak. Te­kintettel a rövid munkahétre az átlag napszámos körülbelül 50—60 dollárt fog keresni ha­vonta, mig a szakmunkás mint­egy kétszer ennyit. Jövedelem­nek ez, természetesen, nem elegendő, azonban sokkal több, mint amennyit a közsegélyben részesülők ezideig kaptak. A legtöbb kerületben átlag 20 dollár esett egy családfőre, aki városi vagy állami segély­ben részesült. A Civil Works Administra­tion különféle munkalehetősé­gekről ad számot. így például “park and playgrounds” (par­kok és játszóterek) osztályo­zásban helyet foglalnak: csa­tornázási munkálatok, erdők tisztítása, kanálisok építése, utak, járdák és átjárók építé­se, forgalmi lámpák emelése, uszodák építése, fürdőhelyek, sportpályák és piknik helyek alakítása, illemhelyek, szabad színpadok és virágházak építé­se, stb. A tervezet egyik igen fontos részét az egészségügyi munká­latok képezik s ezekhez tartoz­nak : a kártékony rovarok és növényi élősdiek kipusztitása, valamint a maláriát hordozó szúnyogok molyok és más ro­varok pusztítása. Egyes cso­portokat bizonyos kártékony gazok kiirtására fognak fel­használni. Az u. n. “fehér-galléros” munkásokat szintén többféle aktivitásba fognak bevonni, s ezek között szerepelnek: a tár­sadalmi jólétet előmozdító in­tézetekben való alkalmazás, könyvelés, általános irodai mun­kák, egészségügyi, földrajzi és földmivelési stb. statisztikai adatok gyűjtése, tanítás, szóra­koztatás stb. BURSIDEON, III., minden csü­törtökön gyűlés minden szom­baton este 8 órai kezdettel open forum, 9328 Cottage Grove Ave. Burnside és West Pullman magyar munkásait kérjük, hogy látogassák ezen összejöveteleket. AZ AKCIÓ BIZOTTSÁGBA BELÉPTEK ÉS EDDIG BEFI­ZETTEK: A. Székely, Clev.............. 10.00 Emil May, Cleveland..... 3.00 Louis Lefkovits, Clev__ 5.00 J. Herczegh, Cleveland.... 2.00 A. Kucher, Pitsburgh...... 10.00 B. Vitális, Pittsburgh.... 10.00 E. Farkas, Akron.......... 3.00 A. Alakszay, Akron...... 3.00 G. Deme, Akron............. 5.00 L. Fishbein, New York.. 6.00 G. Wiener, New York__ 5.00 Miss Szajkó, New York.. 7.00 Miss E. Sárközy, N. Y.... 4.00 M. Vlasits, N. Y............. 7.00 J. Pataky, New York...... 10.00 M. Stefanko, N. Y....... 10.00 K. Z., New York............ 10.00 J. Engl, N. Y............. 5.00 J. Szoláth, N. Y.............. 8.00 J. Nagy, New York........ 2.00 A. Schöpf, Camden.......... 1.00

Next

/
Thumbnails
Contents