Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-07-15 / 748. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1933 julius 15. BÉRMUNKA S (WAGE WORKER) _______HUNGARIAN ORGAN OF THE 1. W. W._________ Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .................. $2 00 One Year ................... $2.00 Félévre ......................... l.tO Six Months ................. 1.00 Egyes szám ára .......... 5e Single Copy ............... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............. 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS__________OF THE WORLD Az egyenes ut A mértan meghatározása szerint a legrövidebb ut az egyenes .A. társadalmi küzdelemben az IWW az egyenes ut, s igy a legrövidebb, amelyen a munkásosztály eljuthat az ipari szabadsághoz. Mégis még mindig vannak munkások, akik az “elvek” görbe utjain, hol jobbra, hol balra düledeznek, de végeredményben letérnek az egyenes útról. Nem a munkások a hibásak, hogy nem ismerik fel rögtön az egyenes utat, hogy távol tartják magukat az IWW-tól, mely szervezet nyilegyenességgel viszi eló're a munkásságot a bérmunka megszüntetéséhez, hanem azok a nem-munkás elemek, amelyek a munkásság közzé lopódznak és “elvi” alapon megbontják a munkásság ipari egységét. A munkásság a társadalom ipari egysége, felismerhető' egység a tőkésosztállyal szemben. Elvileg, politikailag együvé tartozhat a munkás a tőkéssel, de iparilag sohasem. A modern kapitalizmus az intelligenciának egy részét egy talajra szorította a munkássággal, de az intelligencia és a munkásság nem egy és ugyanazon eleme a társadalomnak. A munkás a termelő elem, az ipari élet tényezője, amely a munkaerőt képviseli. A munkás munkaerőt ad a társadalom életéhez, még pedig olyan viszonylatban, hogy a munkaerő alkotásaiból aránylag jóval kevesebb jut a munkaerő élettani funkciójának a biztosításához. Ezt a tényt a munkásoknak fel kell ismernie. A felismerés nem egyszerű lélektani feladat. Itt vágja közbe magát az intelligencia és ahelyett, hogy a munkásnak lehetővé tenné, hogy önmagát fölismerje, mint a társadalom ipari egységének a tagját ara tanítja, hogy mindenek előtt “elvi’ közösségre kell lépnie munkásokkal és nem munkásokkal, mert a tőkés osztály bizonyos ideológiai, gondolatbeli kapcsolatot erőszakol a munkásokra. Az intelligencia tanítása ez: vesd le a tőkések elveit, felfogását, fogadd el a mi elvünko/t és akkor mi is elfogadjuk azt az elvet, hogy a munkásosztály valóban ipari egység a társadalomban. Akármilyen elvi kapcsolatba lépnek a munkások a nemmunkások elvével föláldozzák a maguk ipari egységét. Az elvi közösségük mindig csak egy szektára terjed ki, alárendelik az ipari egységet. A munkásosztály elvi alapon sohasem lehet osz- tállyáé. Az elv nagyon nyúlós, ki- és belemagyarázhatunk, de az ipari egység világos, félremagyarázhatatlan. Ipari egységet a társadalom adja meg, nem kell megcsinálni, az megvan, csak fel kell ismerni. A munkásoknak látnia kell, hogyan van a társadalomban, hogyan függ össze a munkája és sorsa a többi munkáséval és máris tudnia kell, hogy hova tartozik. Az elveket gyártó intellektuelek azt magyarázzák bo a munkásoknak, hogy a társadalomban a harcok formája mindig ideológiai formát vesz fel, már csak azért is, mert az intellektuelek az ideológiából élnek vagy abból az ideológiából, amelyet g, kapitalisták részére gyártanak, vagy abból, amelyet a munkásoknak kínálnak. Az intellektuelek ragaszkodnak ahoz, hogy a munkásosztálynak legyen ideológiája, mert ebben az ideológiában van elrejtve a létalapjuk. A munkásság ipari egysége nem kristályosodott tényező a társadalomban. De ahoz, hogy a munkásság forradalmi osztály- lyá lehessen, ki kell kristályosítani. A munkásságot, mint ipari osztályt csakis a forradalmi ipari szervezet fejlesztheti ki, az a szervezet, amely úgy állítja egymás mellé a munkásokat, ahogy a termelésben együvé tartoznak. Ahogy egy szervezet megmásítja a munkásoknak a termelésben való együvétartozását, úgy megbontja a munkások ipari egységét és lehetetlenné teszi, hogy mint osztály egységesen harcoljon a munkásosztály felszabadításáért. A munkásság ipari egységét csakis a forradalmi ipariszervezet formálhatja öntudatos osztállyá. Ez a legegyenesebb ut a társadalmi küzdelemben, a munkásosztály felszabaditási harcában. Minden egyébb kísérlet gazdasági szervezet vagy politikai párt “forradalmi” vagy megalkuvó, egyaránt görbe utakra csábítja a munkást, még pedig olyan utakra, amelyeken akárhányszor is cserél elveket, formákat, sohasem találhatja meg azt a helyet, amelyet megszervezve be kell töltenie a munkásság forradalmi ipari egységében, hogy a munkásság öntudatos tagja lehessen. Az ipari “újjászervezés” (Folyt. 1-ső oldalról.) csak szórványosan, de szerte az Egyesült Államokban kizökkentjük a kapitalista lapokat a struc madár szerepéből. Nem szószátyárkodással, de cselekvéssel. Elvégre a kapitalista állam nem ijed meg mumusoktól. Láttunk álmunkás vezéreket jó állásokban, kk hosszú éveken keresztül áltak a félrevezetett munkás csoportok élén, jó javadalmazásért két gazdát szolgálva. Az ipari szervezetek technikai összetételénél fogva eleve lehetetlenné tette a múltban s fogja tenni a jövőben is az ilyen élősdiek szerepét. Ép azért az IWW-t nem vezéreiről, hanem az ipari életre való befolyásáról ismerik. S amint a múltban tudomást szereztek róla a munkásharcok révén, úgy a jövőben is akként és olyan mértékbenfognak rólunk Írni és beszélni amint azt cselekvéseinkkel kierőszakoljuk. Szinte meglepő a kapitalista lapok hallgatása az IWW-ról. Az utóbbi néhány hétben rengeteg sok leírást találunk ezen lapokban az ipari termelés tervszerű vezetéséről, ipari ellenőrzésről stb. stb. A gazdasági élet kényszerhatása alatt az IWW meg a teh- nocraták könyvéből lapokat vettek ki. Hülye katonáknak, ügyvédeknek, hozzá hasonló kontároknak adták az ipari élet ujászervezését. Másszóval: kutyára bízzák a hájat. Mit értenek ezek az urak a termeléshez ? A társadalom szükségletének kielégítéséhez? Helyesebben mi közük van hozzá ? önkéntelenül felvetődik a kérdés: Mi a céljuk? A termelés és fogyasztás egymáshoz való viszonya rendezetlen. Természetellenes. Bajok mutatkoznak.* Tenni kell valamit. Régi vágású módszerek tehát a társadalmi erők lecsapolását, megfékezését su- galja. A Johnsonok és többiek “ipari ujászervezése” ezt csinálja. Elvitázhatatlan tény az ipari élet ujászervezésének szükségessége, azonban azok az erők, melyek ezen feladat célszerű kivételére hivatva vannak ma még szervezetlenek. Hogy úgy mondjuk: ezen szervezetnek ma még csak egy kibontakozó, szellemileg éret csoportja van, mely vasakarattal küzdve, fáradhatatlanul szórja a szükséges ismeretek magvát. Rajtunk áll e munka sikere. Az ipari élet szervezése a proletárok, a munkásmilliók feladata. Nem felülről lefelé építés. Ha minden inteligensen gondolkodó munkás latba veti erejét, szolgálatunkba hajthatjuk a ma még kapitalizmust szolgáló inteligenciát is, hogy együttesen, emberiesen élvezhessük a tisztességes munka gyümölcsét. Mrs. Pinchot a pensylvaniai kormányzó felesége elborzad az utóbbi három hónapban látottaktól. Azelőtt persze nem vette észre, hogy a szövőgyárak mai agyonsajtolt rabszolgái, a kozákok által féken tartott acélgyárak, bányák munkásai odvas otthonaikból, company házaikból csak ilyen testben és lélekben meggyötört gyermekeket nevelnek. Nem. Ezt nem vette észre. Nem emlékszik Homestead, McKeesrocks és a többi nyomorúság melegágyara. Óh ezek sértenék reklámhajhászó lelki nyugalmát... S—n. Szerkesztőiüzenetek Bérmunkás írógárda. — A hőmérő Clevelandon is állandóan a forrponthoz áll közét lebb. Az írás itt sem könnyebb, mint New York, New Brunswick, Akron, Detroit vagy Chicagóban. — Elég volt a pihenésből. — Várjuk a kutyanyelveket. V. A. Bridgeport, Conn. — Közel három esztendeje, hogy nem hallunk felőle. Eltávolította önmagát a helybeli munkástársaktól is azáltal, hogy a polgári lapban tette birálat tárgyává a mozgalmat. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmét. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “Le bérrendszerrel !” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom kertéin belül.
