Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)

1933-10-28 / 763. szám

1933 október 28. BÉRMUNKÁS 3 oldal SZILÁNKOK A rossz gazdasági viszonyok sok munkást kergettek szana­szét Magyarországból a föld minden részébe. Természetes, hogy az iskolá­zottabb elemeknek is követniök kellett őket. Ez különösen a háború után összezsugorodott Magyarországból szükségszerű formát öltött. Nem bírtak el­helyezkedni a magyar iskolá­zottsággal felszerelt elemek. Nem pedig azért, mert az elsza­kított országrészekben a ro­mán, cseh és szláv kultúrát tol­ták előtérbe. Ezek az iskolázottak jórésze, a gyöngéje lezüllik, mig az erő­sebek, az alkamazkodni bí­rók más országokban is felta­lálják magukat, sőt olyan je­lentős pozíciókat verekszenek ki maguknak, aminőt sok eset­ben szülőföldjük, a kis korlá­tolt Magyarország aligha nyúj­tott volna nekik. Festészet, színművészet, technika, iroda­lom, tanítás, professzionális sikerek tanúskodnak talpra­esett, munkabíró tehetségeik­ről. Egy ilyen összetoborozott csoportban hallottam a minap a magyarországi Herczeg Fe­renc hetvenedik születésnapi ünneplésének visszhangját. Reményi József referált. önmaga is ott született Her­czeg Ferenc hazájában. Ott szívta magába a tudásvágyat. Iskoláit ott járta. Sokkal sze­mélyes ismeretségben van. Sorsa őt is, mint sok mást kitessékelte szülőföldjéről, hogy idegen talajban, idegen kör­nyezetben sem vesztette el ide­áljait; tovább folytatta tanul­mányait, magyar tudását kibő­vítette, kozmopolitává vált s mint ilyet alkalmazzák ha nem Ezt se ő mondta, csak a hire volt ilyen és a viselkedése rá- vallott az ilyen életére. Ha be­szélt, akkor a szava áhitatosan hangzott és ha végigfeküdt az ágyán, a két karja rögtön ke- resztbefonódott a mellén, min­dig igy aludt. A barát ránézett a regruták­ra és újra meggömyedt, nagy kopasz feje lehanyatlott a mel­lére. És mikor a katonák to­vább fagatták, hogy élt az­előtt, most már válaszolt, de nyugtalanul és a szemét a föld­re szögezte: — Megkísértett a sátán, az­ért vagyok most itt... — Az­tán énekelő hangon — ahogy a hajnali misét olvassák, — beszélt tovább a barát: — ... Éppen a fölszentelés előtt, öt évig voltam novicius és már készültek a promócióra. Ekkor egy éjszakán eljött hoz­zám a sátán... Elhozta magá­gával bűnös vágyait és beléol- totta az én tiszta szivembe. Ezóta nem volt se éjjelem, se nappalom. Kántálni se tudtam már, megcsuklott a hangom és ha asszony jött vízért a klast- rom udvarába, reszketet a lel­kem. .. Elmentem a szerzet­től. A barát beszédét megszakí­totta a nagy ijedtség, mely el­kapta valamennyit a hirtelen is busásan fizető, de intellek­tuális igényeit megközelítő ál­lásban a Cleveland Collegeban. Mint olyan ki a nyugateurópai irodalomról naponta előadásokat tart hallgatói részére, termé­szetes, a megkívánt hozzáértés­sel referálhatott Herczegről. Talán éppen azért nem tudta, nem volt lelkiismerete beállí­tani Herczeget a nyugateurópai nagy irók sorába. Körültekintően megindokolva, müveit boncolgatva bemutatta mint egy magyar irót. Csak mint magyar irót. Kényelmes, úri irót, kiből hiányzik az irót nagygyá tevő, országhatáro­kat tekintetbe nem vevő, nagy emberi . ideálokért tekintetbe nem vevő, nagy emberi ideá­lokért való lelkesedés, tűz. Ki­nél mindig, mindenesetben mindennél fontosabb urifajtájá­nak, az adott idők uralkodóosz­tályának becsülése; ki ha emlí­tést tesz is, vagy szerepelteti a plebejusokat, saját körzetén kivülesőket, mindig, önkéntele­nül érezteti közösségük idegen voltát, csak mint szükségszerű médiumokat akarja, tudja ke­zelni. Hiányoznak belőle a korán elhunyt Petőfinek, az uj uta­kat törő, lázadó Adynak lelki­szemei, mely túl látott korá­nak szűkösen meghatárolt lát- körén, kik magyar tollal az Ember-nek Írtak. Kiknek Írásai, müvei a kunyhókban, a mun­káskezekben, az emberi boldog­ságért lelkesedő iskolázottak kezében egyaránt kedves volt. Herczeg életének, müveinek, határolt jellemvonásainak tud­ható be, hogy a kis Magyaror­szág sok viszontagsága dacára is, különböző, egymást felváltó politikai és gazdasági korsza­pillanatban, amikor a szobába betoppant a szakaszparancsnok. Hosszú vékony bajusza megren­gett a levegőben, amikor rá­kiáltott a gunnyasztó rekru- tákra: — Bakák vagytok, vagy mi­csodák? Derüljön ki az a sok savanyu ábrázat, mert... A haragos katonában benn­rekedt a káromkodás és dü­hösen mutatott az egyik ágy­ra, amelyen — a daróctakarót a fejére huzva, — feküdt egy regruta. De aztán kegyesen el­nevette magát: — Hajrá, regruták, bakatré­fát csinálunk. A regruták látva, hogy a ret­tegett ember mosolyog, ők is nekibátorodtak, vidámodni igye­keztek és mikor a szakaszpa­rancsnok kiadta a jelszót: — Temetni fogjuk a porosfülüt... — fürge sietséggel köréje tö­mörültek, a fegyverükre rá- tüzték a szuronyokat és enge­delmesen fölállottak az ágy két oldalán, ahogy a parancsnok elhelyezte őket. A takaró hosz- szában és szélességében bakan­csokból keresztet formáltak és a regruta csákóját ráhe­lyezték eltakart arcára. A szo­baparancsnok aztán rámordult a papkatonára: — Ceremóniáz, barát, mint­ha gvárdiánt temetnél... kok változása alatt is mindig megmaradt ünnepelt írónak; hogy gazdasági előnyei mente­sítették az élet visszásságait meglátó és bolygató művészek anyagi zavaraitól. Most, mikor hetvenedik szü­letésnapját nagy ceremóniával ünnepük odaát, mi kik magyar betűkkel próbáljuk gondolata­inkat az olvasóhoz juttatni; mi, kik az irodalom értékelésé­nél szükségszerüleg magyar, de első és utolsósorban is munkás­szemüvegen keresztül látunk, csak jóleső érzéssel látjuk és halljuk az ideszakadt Remé­nyi tanárnak logikus, helyén­való megállapításait a Herczeg- kultuszról. Dr. Mayo, a hires amerikai orvos-professzor úgy látja, hogy a tudomány hasztalan munkát végez az emberiélet meghosszabitására. Kérdi: mi­nek kilencven évig nyúzni a testet, mikor az emberi gondol­kodás élénksége, vagy ahogy ő mondja, a lélek már a hetve­nedik évnél halott. Erre egy nem tudós újságíró jegyzi meg: minek az emberéletet egyálta­lán hosszabittani, mikor meg­öljük a lelket az elemi iskolá­nak már az első osztályánál...? Ez uttóbbinak föltétlenül iga­za van, mert a profitrendszer által dédelgetett iskolában mindenre elkészítik a gyereke­ket, csak önálló gondolkodásra nem. Ami eddig Dr. Mayo elmélke­dését illetti az emberélet meg­hosszabbításáról, rémesnek tűn­hetik fel a kiváltságos osztály elkényeztetett öregjei részére, de nekünk proletároknak, kik­nek a tudomány sikerei oly ke­veset juttatnak, kik szomorúan látjuk munkástársaink időelőt­ti kidőlését a bérrabszolgaság jármából; kik tűzben vízben szaladunk, rohanunk a minden­napi kenyérért; kiknek a gyá­A barát elpirult, de szolgált az urának és nevetésre rándít­va az arcát, reszkető hangon rákezdett a halotti dalra: ; Requiem aeternam Dona ei, domine... Circumdederunt me... i — Ti is, regruták, ti is. .. circumdederunt mee... — kia­bált a szakaszparancsnok. A rokkant bakák a lábukkal topogtak, a karjukkal hado­násztak és teli torokkal kia­bálták : — Circumdederunt mee... A szakaszparancsnok hirte­len haragra lobbant, a — fek­vő regruta nem mozdult és mi­kor a barát siránkozó éneklés­sel újra rákezdett a bus nótá­ra, dühösen megragadta a da- róctakaró egyik sarkát és le­rántotta azt a regrutáról. A bakancsok leröpültek a földre és a mély csöndben egymásután koccantak. A regruta ekkor sem moz­dult. Két bajtársa az ágy fe­jénél föléje hajolt, megrázták a testét, az állát is, de ekkor visszakapták a kezüket és ijed­ten mondták: — Meghalt...! rak dohos levegője, vagy a bá­nyák mélye, vagy a nincstelen- ség egész életünkre kiterjedő hét szűk esztendeje a bacilusok ezeféléjét rakja sejtjeinkbe, — ugyan mit is jelent nekünk a hosszú élet ? Ha odaadó heroikus ádoza- tok árán ipari demokráciát te­remtünk, kisajátítjuk a tudo­mány vívmányait a dolgozó milliók javára; ha orvosaink nem a betegségek gyógyításá­val lesznek főleg lefoglalva, de a közjóléti Ipari osztályon ke­resztül az emberi nyavalyák okait róbálják le redukálni, nem pénzért, de a humanitás szent céljáért, akkor majd érde­mes lesz az emberélet meghosz- szabbitásáról beszélni, addig az “orvosi tudomány korlátolt, kép­mutató, pénzéhes, mely e három tényezőnek lidércnyomása alatt senyved. S—n. AZ AKCIÓ BIZOTTSÁGBA BELÉPTEK ÉS EDDIG BEFI­ZETTEK: A. Székely, Clev............... 10.00 Emil May, Cleveland..... 3.00 Louis Lefkovits, Clev,.... 5.00 J. Herczegh, Cleveland.... 2.00 A Kucher, Pittsburgh.... 6.00 B, Vitális, Pittsburgh..... 10.00 E. Farkas, Akron........... 3.00 A. Alakszay, Akron....... 3.00 L. Fishbein, New York.. 5.00 G. Wiener, New York..... 3.00 Miss Szajkó, New York 5.00 Miss E. Sárközy, N. Y...„ 4.00 M. Vlasits, N. Y.................. 4.00 J. Pataky, New York....... 10.00 M. Stefanko, N. Y............ 8.00 J. Engl, N. Y.................. 5.00 J. Szoláth, N. Y................ 4.00 J. Nagy, New York......... 1.00 OLVASD AZ IndustrialWorkert A regruták arcáról elsikkadt a kényszeredett mosoly és tág- ranyilt szemekkel, sápadó arc­cal meredtek az ágyra, ahova orozva csapott le a halál. Az esti homályból fakón világolt feléjük a holtravált baka pu­fók, kövér arca, a karjai, a lá­bai széjjel vetődve feküdtek az ágy szélén és a nyugalom volt a pihenésében, látszott rajta — a derűs szája, kicsiny homlo­kának békés simasága elárul­ta, — hogy álmai áthajoltak a szelíd, örökös álmok felé. .. A kiáltás: — Meghalt)... — végigszállott a legénységi szo­bán, belékapaszkodott az ár­nyakba, végighullámzott a le­vegőn, melyből hullottak-sza- kadtak alá a szomorúság szí­nei. A regruták újra gunnyasz- tottak, kusza gomolyagba ösz- szeterelődtek az ágy körül és a barát összekulcsolta a kezeit. Halottaséneke megbicsaklott és nagy feje lebukott a mellére. Késő este volt már. . . A ko­mor szobába felbugtak a taka­rodó hangjai. A zengő, buson- gó bakanóta szélesen szárnyalt a kaszárnya udvarán és ahogy ide a legénységi szobába fel­hangzott, megnyitotta a reg­ruták szivét, melyből hullott a fájdalom, a könny, a gyász bá­natos lelkűkre. És úgy érezték» hogy önmagukat is siratják

Next

/
Thumbnails
Contents