Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-10-28 / 763. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1933 október 28. VISSZA AZ AGARAKKAL (P.) Az utolsó tiz évben nagy- lárma volt a kommunista berkekbe. Minden törekvésük rombolásban nyilvánult meg. A még nem osztálytudatos munkások könnyen felültek a nagyhangú semmit jelentő frázisoknak, mert úgy vélték, hogy lármával meg lehet fölemlíteni az uralkodó osztályt. Természetesen a főkolomposok megélhetést láttak belőle. Ám de az idők változnak és a sok különböző néven neve zett érvágási csoportosulások sorra kudarccal végződtek. Mint minden politikai párt, mindennel foglalkoztak, csak éppen az osztályharcot hagyták háttérbe. Most a munkásosztálynak drágán kell megfizetni azt a romboló munkát amit ezek az örömlegények a kommunista jelszavak alatt végeztek. A jelen soraimmal azokhoz a józanul gondolkodó munkásokhoz akarok szólni, akiket a frázisok nem mételyeztek meg még annyira, hogy ne tudnának magoknak véleményt alkotni. Ha a megtörtént eseményeket hozzuk fel példaadásul amelyek legjobb argumentumok a bizonyításra akkor tisztán látjuk azt a romboló munkát amit a kommunista párt végzett a munkásosztály megtévesztésére. Azok, akik kommunista iratokat olvasnak, vagy kommunista előadásokat hallgattak, meg kell, hogy velem egyezzenek abban, hogy az amerikai munkások figyelmét azzal foglalták le, hogy messze külföldön kalandoztak, többet foglalkoztak Kínával, Japánnal, Oroszországgal mint az amerikai munkások megszervezésével. Az amerikai munkások harci kedvét arra pazarolták, hogy a japán konzulátusok elé felvezették, vagy tüntetéseket rendeztek, a könyöradományok hivatalai előtt. Ezek az események mind megtörténtek, ezt mind bizo: nyitani lehet a kommunista iratokból. Most pedig azok, akik eztt mind látták, vagy részt is vettek benne, állapítsák meg, hogy volt-e mindezekből a munkás- osztálynak valami haszna, vagy ezek a harcok nem csak arra valók voltak, hogy a munkásosztályt eltereljék attól a tényleges osztályharctól, amelyet a munkásosztálynak meg kell vívjon az egyedüli ellenségével magával a kapitalizmussal. Messzebb is mentek ezek az örömlegények, diszkreditáltak minden olyan munkásmozgalmat, amely ténylegesen a munkásosztályt osztályszervezetbe igyekezett megszervezni. Most amikor világszerte bebizonyosodott, hogy a politikai pártok teljesen felesleges és erőtlen alakulatok, hogy mindegyiket egy nap leforgása alatt a lomtárba lehet dobni, még akkor is azt próbálják bizonyi- nyitani, hogy ők a feltörekvő munkásosztály érdekeit szolgálják. A megtörtént események azt bizonyítják, hogy a munkásosztálynak csak egy társadalmi ereje van, ez pedig semmi más mint a termelő munkaerő, — ami a társadalom mozgató ereje. És a munkásosztály erőt csak úgy képvisel, ha vissza tudja önmagát helyezni a termelés szinterére. Ez a gigászi harc most van folyamatba, amelyhez a politikai ártoknak nagyon kevés köze lehet, de kiváltképen a kommunista pártnak, akik le social- fasciztázták azokat a munkásokat, akiknek minden törekvése a munkásosztálynak megszervezése volt a fő cél. A legnehezebb időket átéltük, a munkásosztály árulóit és félrevezetőit nyíltan és kellő bizonyítékokkal leleplezhetjük és haladhatunk a cél felé a kitűzött egyenes u.ton, a forradalmi Ipari szervezet nagygyá építésére. A kommunistáknak pedig azt üzenhetjük, bevégezték hivatásukat és levizsgáztak, most már leülhetnek és a munkás- osztály maga fogja betölteni hivatását, még pedig úgy, hogy a lekicsinyelt szervezés munkáját fogja folytatni mind addig, amig fel nem építi a munkásosztály leghatalmasabb erősségét az Egy Nagy Szervezetet. A kommunisták, pedig ha nem akarnak nyíltan a munkás- osztály árulói lenni, hát tartsák vissza a vizsla agarakat, amelyek csak a munkásosztály félrevezetésére voltak alkalmasak. Tanuljanak a múltból azok, akik abban a tudatba élnek, hogy a munkásosztályt a politikai pártok képesek lesznek felszabadítani, de azok akik tényleg a munkásosztály felszabadításáért harcolni akarnak, szervezkedjenek iparilag és szabad idejükbe pedig gondolkozzanak azon, hogy milyen tudatlanok voltak hosszú éveken keresztül, amikor azt hitték vakon, hogy a politikai pártok alkalmasak a munkás- osztály felszabadítására. Utcai Gyűlés Akronban a Butchel és Main St. sarkán minden SZOMBATON este 8 órai kezdettel az IWW rendezésében. A Bérmunkás olvasóit ezúton is kérjük, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a szombat esti utcai gyűléseken. Bérmunkás ünnepélyek NEW YORKBAN, november 11-én, társas vacsorával egybekötve 200 East 85th Street. PITTSBURGHBAN, november 11-én, az Int. Socialist Ly- ceumban, 805 James St. North Side. AKRON, november 19-én, vasárnap a Magyar Házban. CHICAGÓBAN, november 19- én, a Bérmunkás Otthonban, 2419 Lincoln Ave. CLEVELAND East Side, november 11-én, társas vacsora, 8622 Buckeye Rd. CLEVELAND West Side, november 19-én, társas vacsora, a Concord Hallban, 4153 Lorain Ave. PHILADELPHIÁBAN, november 18-án, szinelőadás és tánc 332 W. Girard Ave. Figyelem Philai munkások! A Modern Színkör rendezésében megkezdődnek az őszi előadások a kör helyiségében, 332 W. Girard Ave. November 4-én, szombaton este színre kerül AZ ASSZONYRÁGÓ paraszt koméda 2 képben. Ezt követi a HÁZASSÁG KÖZVETÍTŐ cimü revü. A szerepek a legjobb műkedvelők kezeiben vannak. FELÜLFIZETÉSEK A BÉRMUNKÁSRA Okt. 15—21-ig. Alex Somló Cleveland.... 1.00 B. Goldstein, Brunswick 3.00 ESTE VAN... Stefán Hajdú, belérugta a levegőbe idomtalan bakancsát és peckesen — a hasát behúzva, a mellét kimeresztve, — rengette a szoba padlóját. A két karját ráfonta a hátára és a lábát csapdosva, úgy próbálta a diszmehetelést, amelyért egyébként a hét minden napján ugyancsak potyogtatta a sós könyüket. Vasárnap este volt és a regruták ott gubbasztottak a legénységi szoba hosszú padján, a sáfránysárgára súrolt asztal mellett. Stefán Hajdú tovább próbálkozott, keményen vágta ki a lábát, de egyszer csak odakapott a bokájához és felordi- tott: — Benne a görcs — és odabicegett a pádhoz, a sanyargatott lábú bajtársak közé. Stefán Hajdú, — akit még négy hét előtt becsületes nevén Hajdú Estvánnak neveztek, — meglóbálta kerek nagy fejét és tenyereivel körülnyomkodta a fájós lábát. A szobában csönd volt, a reg- ruták gunynyasztó csoportját halványan világította meg a felettük függő petróleumlámpa, amelynek sápadt világossága küzködött, fel-fellobbanva versengett a késő őszi este idesurrant árnyaival. A szomorúság borús színe rászállott a bakaágyakra, az ezek felett elnyúló díványokra és a daróc- takaró, a holmit őrző borjú, a kínos gonddal egymásra hajtogatott gúnya, a tetejükön ágaskodó csákó, minden, minden szomorkodott a szobában, a méla árnyak ráborultak mindenre. A regruták pihentek, elgyötört testük ránehezedett a pádra és a nyakuk, a fejük, — melyet a kínos hetekben egyre meresztettek, — behúzódott a válluk közé. A vasárnapi disz- kabát gombjai és lábukon a bakancsok fényesedtek, sőt ahogy rájuk hullott a petróleumlámpa egy-egy sugara, szikráztak, — de a ruha alatt, beljebb, elborult bennük minden és keresztülhozott testükön a csüggedt érzés: benne a kátyúban, soh’se leszen másképp ... Egy ideig nem is beszélgettek, pedig a képzeletük egyre hánytorgatta a furcsa gondolatokat, de ezek annyira rá- szállottak a szivükre, a lelkűkre, hogy egymás mellett, de külön-külön melegedtek belé emlékeikbe, melyektől régen, nagyon rég elszakadtak már ... És kiröpültek a katonagu- nyából és újra belézökkentek a polgári sorba, a gyárba, a szántóföldre, a boltba, ahol nem kell peckesen járni, megszakadásig a fegyvert emelgetni. A szenvedéstől megrogy- gyant bakák igy pihentek és vasárnap estéjén fáradt fejükben szabadon kóvályoghattak a múltidéző gondolatok. Ráemlékeztek a néhány hét előtti időre és minden kiszínesedett előttük, ami akkoron csúf, kietlen, ellenséges volt. A munkás visszavágyódott az emberevő gyárba, ahol a tüzkeblü kazánok fogyasztották a húsát, tüdejét, a kereskedősegéd rágondolt a pultra, amely mellett naphosszant a lábait váltogatta, estére már a gerince is roppant és minden, a legrosz- szabb is megszépült, mosolygott feléjük, ahogy kiteregették maguk előtt polgári életüknek apró-nagy eseményeit. Lelkűknek ez a vigasztaló játéka azután megduzzasztotta bennük a beszélőkedvet és az uj bakák e szomorú őszi estén, a csöndes, borús szobában vallottak egymásnak. Egy hosszuképü, szőke fiú áradozva beszélt a fekete világról, ahol ő dolgozott. Beszélt a mélységes tárnákról, a komor falakról, amelyeken a csákányukkal kocogtattak és a bánya testéből lábuk elé gördítette a csillogó kőszéndarabokat. A bányászfiu szava nem volt gyűlölködő, a fekete rém tetszett neki, sőt dicsérte a tárnákat, ahol jó meleg van. . . És rágondolt a hajnali rukko- lásokra, a dércsipte mezőkre. Egy másik fiú Pestről beszélt. Pincér volt és szívesen magyarázta, hogy élnek az urak ott- fenn. Furcsa város az, mikor a nap elmegy aludni, az emberek felkelnek. Kigyulladnak a villamoslámpák és az emberek csak mulatnak. Soha mást nem tesznek. A pesti emberek fütyülnek vagy táncolnak és isszák a dámákkal a borokat, a pezsgőket. így látta ő mindig. .. így sorjában mindenki elmondta mi volt azelőtt. Hallgatott, aki a pad közepén mozdu- lalanul ült, hogy honnan jött. Csak az egyik regruta állt. Kö- penyeg volt rajta, melynek széles ujjaiba belecsusztatta a kezeit és a karjait keresztbefektette, úgy pihentek az ölében. — Hát te, barát, hogy kerültél közibénk? — A “barát” kiegyenesedett és ránézett a regrutákra. Mindenki tudta róla, hogy papféle volt azelőtt.
