Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-09-30 / 759. szám
1933 szeptember 30. BÉRMUNKÁS 7 oldal CAMDEN, N. J.-l MUNKÁSOK FIGYELME AZ IWW IRÁNT Passaic-pattersoni selyem szövők sztrájkja még tart (Saját tudósítónk jelentése.) Már negyedik hetébe lép a selyem szövők itteni harca, amelyet bár négy felé szagatták a munkások erejét, de a lelketlen kizsákmányolás feletti elkeseredés és a munkások elszántsága következtében ez a körülmény sem volt képes megtörni. A munkások jóhiszeműségén élősködők hiéna serege itt van, u. m.: az AFofL, a kommunista papiros szervezet a National Textile Workers Union, azután a Silk Workers Associeted, végül pedig a Amalgameted Textile Worker Union. Ezek valamennyije a magarészére kívánja a munkások által kikapart gesztenyét már a harc ideje alatt is és igy napirenden vannak nem a munkaadók elleni lázitások, hanem az egyik szervezet a másik elleni* agitáció- ja. Ismételjük, hogy ennek dacára a munkások ellenállása a sztrájk gyengítésére bámulatos. A sok esetben az alvilághoz tartozó vezérek, mindent megtesznek, hogy a munkásokat a sztrájk abba hagyására birják. Hivatkoznak az NRA- ra, a kormány intézkedéseire, hogy majd elintézik a bér kérdést, de a munkások nem dűlnek már be olyan könnyen ezeknek az ígéreteknek. Próbálják a munkások egy-egy csoportját kikapcsolni és munkába vissza rendelni, de eredménytelenül. Megkisérelték a szövőknek yardonként háromnegyed centes javítást adni, ez sem járt eredménnyel. Ennek az erős ellent állásnak nagy része van abban a szakadatlan tanításnak, amelyet az ipari szervezet tagjai és hívei a szövő munkások között végeznek és egy tekintélyes csoportot képez ma már azoknak a szövő munkásoknak a száma, akik a fenti négy szervezeten kívül nyitott szemmel nézik és figyelik az eseményeket, amelyek érlelik a helyzetet és készítik az útját az ipari uniónak, a szövő munkások Egy Nagy Szervezete kibontakozásának. G. Stana. Utcai Gyűlés Akronban a Butchel és Main St. sarkán minden SZOMBATON este 8 órai kezdettel az IWW rendezésében. A Bérmunkás olvasóit ezúton is kérjük, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a szombat esti utcai gyűléseken. CAMDEN, N. J. — A rendőrség nem engedte meg az IWW szónokának, hogy az R. C. A. telep előtt ebéd óra alatt beszéljen azzal az ürüggyel szüntették be a gyűlést, hogy a szónoknak nincsen engedélye, amig az AFofL és a politikusok szónokjainak megengedték a gyűlés tartását, akiknek szintén nem volt engedélyük a gyűlés tartására. De hiszen sohasem volt szükség ezen a vidéken engedélyre. Mindezek dacára az IWW szónoka James Price munkástárs délután 3:30-kor megtartotta a gyűlést és megvolt az eredmény is 26-an vették ki az IWW vörös kártyáját, 10-en pedig kiállították a belépési nyilatkozatott. A rendőrség azon okoskodá>VV>/WVWWW»'WWlW'^^^VS/W'/VVWW 20c. munkabér nem elegendő Canadában az Ontario kerületben 800 munkás megtagadta a munkát napi 20 cent bérért. Ezen munkások az állami segély kampeken laktak és útépítés, valamint egyébb nehéz munkáknál alkalmazták őket. E szégyenletes bérek mellett a koszt is oly silány volt, hogy az émberek megfelelő táplálék hiányán, nem bírták a nehéz munkát. A sztrájk hírére konstáble- rek vették körül a kampet és a parancsnok kiéheztetéssel akarta megtörni a munkások ellent- állását. A követelés 35 cent órabér és napi nyolc órai munkaidő a közönséges munkákon, mig a gyakorlatot igénylő munkáknál az átlagos órabér fizetendő. A konstábler parancsnok kijelentette, hogy a követelések nem teljesíthetők és vagy visz- szatérnek a munkára az eddigi feltételek mellett, vagy elhagyják a kampeket. STANA GYÖRGY mtárs, aki jelenleg a keleti államokban van, munkaszerzés céljából a közép nyugati államokba igyekszik. Mint a Bérmunkás lapkezelője az útjában eső városokban fog rövidebb időket tölteni, hogy a lap érdekében hasznos munkát fejtsen ki. Kérjük a Bérmunkás olvasóit, hogy Stana Munkástársnak eme nehéz munkájában támogatást nyújtsanak és tegyék néhány napos ott létét sikeressé az ipari unionizmus eszméjének a terjesztésében a Bérmunkáson keresztül. Stana mtárs útiránya: Scranton, Windber, Union- town, Morgantown, Fairmont, Sharon, Youngstown, Canton, Dayton, Newark, O., Columbus, Cincinnati, Indianapolis. A LAP-BIZOTTSÁG. sa, hogy a déli órába nem engedte meg az IWW gyűlés megtartását sokkal jobban fokozta a munkások érdeklődését az IWW iránt és ezért a délutáni gyűlésnek sokkal nagyobb hatása volt. A camdeni csoportnak ideiglenes helyisége 317 Stevens St. a mozgalom után érdeklődők felvételre jelentkezhetnek a megjelölt helyen, a magyar munkások figyelmét is felhívjuk, hogy ne maradjanak háttérbe a többi munkásoktól, hanem igyekezzenek minél előbb megszerezni az IWW vörös kártyáját. Del: 114-T-3. Sztrájk a brocktoni Mass, cipőgyárban Dacára a National Labor Board közbenjárásának, a brocktoni cipőgyárakban néhány ezer munkás sztrájkba lépett. A sztrájkot a NLB. és a munkáltatók között létrejött azon megállapodás, hogy a létező szerződések, melyek életbe voltak junius 16-án, érvényesek a lejárati időig, elleni tiltakozás váltotta ki, ameny- nyiben a munkások nincsenek megelégedve a létező szerződéssel. A munkások nagyszámmal hagyták ott a uniont a szerződés hiányossága miatt, amiért viszont a munkát is ott kellett hagyni, mert a munkáltatók ragaszkodtak ahoz, hogy a union havi járulékot továbbra is levonják a bérekből, dacára a munkások tiltakozásának. A lázadó munkásokat több ezren követték szimpátia sztrájkban. Az IWW new yörki magyar csoportja, rendes heti gyűlését csütörtökön este (szept. 28-án,) fogja megtartani, mivel péntek este a csoport minden tagja az IWW közös gyűlésére megy el, az Irving Plaza-ba. (Irving Pl. and 15th St.) Kérjük a munkástársakat, hogy úgy a csoport gyűlésen mint a közös gy űlésen tömegesen jelenjenek meg. MOST SZOMBATON SZEPTEMBER 30-ÁN, este 8 órakor, szezonmegnyitó Műsoros estélyt tart a New Yorki Modern Színkör és az IWW a Bérmunkás Otthonban 200 E. 85th St. Műsor után az ifjúsági zenekar mellett tánc. Belépti dij 25 cent. Megjelent a pesti BÉRMUNKÁS szeptemberi száma Ipari unionista szempontból értékes tartalommal jelent meg a magyarországi Bérmunkás, amelyet bár még most is mimeograf sokszorosító gépen adtak ki, a kivitelben is dicséretes munkát végeztek munkástársaink. A vezető cikket, kitűnő tolláról ismert Végh Dezső debreceni mtársunk irta, amelyet egész terjedelmében lapunkban közlünk. Az országos értekezletünk jnéltányolta magyarországi munkástársain malomkőközött végzett munkáit az ipari unionizmus eszméjének a terjesztése érdekében a csendőr szuronyok, a rendőr kardok és a szociál politikusok hazájában, amiért is testvéri üdvözletét kifejezve a további munkássághoz “Bátorság”-ot kiáltva nyújtja segédkezét. Los Angeles és környéke magyarsága! Tisztelt Munkástársak: Tüzként terjed az Ipari kizsákmányoltak ébredése szerte Amerikában. Nemcsak Detroit, Philadephia bérrabszolgáit fogta el a szervezkedés szükségességének a felismerése, de a mesz- sze nyugaton is uton-utszélen a szervezkedésről beszélnek a vérig kihasznált munkások, amelyről már a Bérmunkás hasábjain annyiszor meg emlékeztünk. Ennek a szervezkedésnek a kapcsán többé nem lehet a munkásokat sem a fék szak- szervezetekkel, sem pedig az ígérgetések nagymesterével a politikai pártokkal bolonditani. Az ipari szervezet az, amelyre a nyugat munkásai is felfigyelnek. Felszólítjuk mindazokat akik ezt a szervezkedést elősegite- ni óhajtják és az Ipari szervezetnek tágjai kívánnak lenni hogy jelentkezzenek a los angelesi csoportnál 2nd és Spring St. sarkán a Bryson Bldg.-ben Room 233. Ezt annál is inkább megteheti most minden munkás, mivel azok részére, akik munkanélkül vannak a beállás csak 20., mig a havi járulék 10c. Los Angelesi munkások a munkán való kizsákmányolásotoknál nem kérdezik, hogy milyen nyelvet beszélitek, az IWW-ban sem kérdezik tőletek, hogy melyik ország határai között születtettek. Ha bérmunkás vagy és a munkád után kell megélned jelentkez mielőbb a fenti szervezeti, helyiségben. Olvasás után adja lapunkat szomszédjának