Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-09-30 / 759. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1933 szeptember 30. BÉRMUNKA S (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre .....................?2 00 Félévre ......................... l.c 0 Egyes szám ára ...... 5c Csomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: One Year ......................$2.00 Six Months ................. 1.00 Single Copy ........... 5c Bundle Orders ............ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Jön a 25 órás munkahét (F.) Csak néhány esztendővel ezelőtt, amikor az IWW szervezete a 6 órás munkanap kiharcolását szorgalmazta az iparokban, munkástömegek úgy tekintettek felénk, mint valami utópisztikus szervezetre melynek céljai jók, de elérhetetlenek. Sok millió röplapokat osztottunk ki és ki tudja hány tonna újságpapírt használtunk fel, a 6 órás munkanap bevezetésének propagálására. A munkástömegek nagy része a régi szakszervezetek keretei közé begubózva, megelégedetten fogadták el, a vezérek által aláirt kollective szerződéseket, melyek sok esetben a napi 10 és 12 órai munkát jelentették a dolgozóknak. Az IWW felismerve az ipari géptermelés rohamos fejlődését, figyelmeztette a tömegeket arra, hogy a hosszú munkaidővel saját magukat fogják kidolgozni az iparokból. A figyelmeztetés az utóbbi időkig ezeknél a tömegeknél süket fülekre talált, aminek a következménye lett, a 16 milliós munkanélküli tábor, a leírhatatlan szenvedés és nyomor és az a sok ezer elpusztult proletár élet az elmúlt 4 esztendőben. Ha legalább 15 évvel ezelőtt kiharcolt 6 órai munkaidő mellett, a munkásoknak beleszólása lett volna, ipari viszonyokba egy olyan harcos szervezet kontrolja mellett mint az IWW, máskép nézett volna ki a 4 esztendős krízis képe, és most az NRA jószi- vü törvényhozó urai nem a 25 órás munkahét bevezetéséről beszélnének. Az IWW 16 órás munkahét követelése az egyetlen forradalmi ut, a munkanélkliség csökkentésére a kapitalista rendszer keretén belül. Sajnos, hogy amikor maguk az uralkodó osztály csatlósai is már a 25 órás munkahétig jutottak el, vannak úgynevezett forradalmi uniók, melyek még mindig a régi szakszervezet kopott cipőjében járnak. Ilyen unió az álkommunisták által kontrolált Laundry Workers Unió, amelynek tagjai nem szégyeltek olyan forradalmi követelésért harcba menni, mely a 48 órás munkahét volt. A new yorki szűcsök, akiket szintén az álforradalmi vezérek boldogítanak, 40 órás szerződést Írtak alá, amikor az AFofL tüszakmái már csak 35 órát dolgoznak. Azt látjuk, hogy most már a nagy tömegek végre kezdik belátni, hogy a politikai szavazó urnánál, sem a gazdasági krízis, sem pedig a kapitalista rendszer megdöntésére irányuló harc nem oldható meg. Amilyen fontos harci figyelmeztetés volt az IWW szózata 15 évvel ezelőtt a 6 órás munkanap kiharcolására, annyira fontos harci riadó most a 4 órás munkanapért folyó küzdelem. Ne várjon tehát a munkásosztály, megváltókra, ne várjon NRA vezérek kapitalizmust védő törvényeire, itt az idő a cselekvésre és MOST KELL A 4 ÓRÁS MUNKANAPOT KIHARCOLNI. Ha pedig van egy kis szégyenérzetünk az áruló szakszervezeti vezéreknek, ha csakugyan van egy parányi becsület azokban a kommunista vezérekben, akik a new yorki szűcsök és mosó munkások szervezetének az élén állanak, pusztuljanak helyükről és adják át Roosevelt wall streeti elnöknek a kommunista szakszervezetek irányítását, aki a 25 órás munkahetet programjába foglalta. Roosevelt reakciós elvi álláspontja ismeretes a forradalmi munkások előtt, de annyira ismeretlenebb a kommunista politikusok forradalminak nevezett, de valójában a legreakciósabb elvi programjuk. Ha pedig még mindig védekezni próbálnak az álkommunista vezérek, azon megállapításunk ellen, hogy reakciósok, nézzenek abba a tükörbe, mely a 25 és 40 óra közti különbséget megmutatja. A munkásmozgalom válsága A világháború befejezése I sen a tömegek élére kerültek s után a termelési rendszerben bizonyos eltolódások következtek be. A kapitalizmus úgy a győztes, mint a legyőzött államokban igen érzékeny csapást szenvedett! De csak rövid időre, mert már az 1920-as évek után néhány éven keresztül olyan nagyméretű fellendülés következett be, hogy a emberek kezdték elfeledni a háborúnak minden velejáró borzalmait. A KAPITALIZMUS TALPRA ÁLLOTT. A feltörekvő proletariátussal a harcot újra felvette. És, hogy ez igy történhetett, ebben a túlságosan sokat politizáló munkásvezéreknek oroszlánrésze van. Szinte azt mondhatjuk egészen nyíltan, hogy a háború után, a súlyosan sebesült kapitalizmusnak a szociáldemokrata munkásság vezetői valósággal á hóna alá nyúltak, hogy fölemeljék, talpra állítsák. Azt hirdették, hogy a kapitalizmus még nem töltötte be hivatását s hogy hivatását betölthesse, a proletáriatusnak megértőnek kell lennie. (Szent balgaság.) S közben, ahelyett, hogy a proletariátus nemzetközi kapcsolatait a há- ooru befejezése után azonnal megteremtették volna, azon VITÁZTAK, hogy ki a felelős a háború felidézésében ? Ennél hitványabb nagyképűsködést el sem lehet képzelni. Hogy nem a tömegek kezdjék a háborút soha és sehol, ezen “öntudatos” szociálisták- nak egy percig sem lett volna szabad vitázni. Ilyen és hasonló esetek nagyban hozzájárultak a munkás- mozgalom kettészakadásához. Sőt jó ideig még többféle is tagozódott. Az elerőtlenedett kapitalizmus ennek csak örült, mert igy remélhette, hogy talpra áll. És talpra is állott. Miközben a munkásvezérek elméleti szőrszálhasogatásaikat folytatták, a kapitalizmus nap- ról-napra erősödött s alaposan kiépítette a maga harci szervezeteit. Ezzel szemben a proletariátus még mindig a régi ELAVULT módszereket akal- mazta. A politikai téren érvényesülni akaró vezérek teljeazok harcos szellemét valósággal lefejezték. A szakszervezetek NEM alakultak át harci szervezetekké, hanem maradtak továbbra is a régi jótékony- sági vagy önsegélyző, ha ugyan nem a VEZÉREKET kitartó egyesületek. A szakszervezeti mozgalom NEM tartott, mert mint SZAKSZERVEZET NEM is tarthatot lépést a technika fejlődésével, figyelmen kívül hagyatott a racionálizálás, aminek következtében hatalmas tömegek kerültek az utcára. Ezek a tömegek lassanként teljesen elváltak a mozgalomtól s igy a munkásmozgalom még inkább széttagozódott. Ez a széttagozódás olyan súlyos jelenség a mai munkásmozgalomban, hogy szinte katasztrofálisnak mondható. A “VEZÉREK” azonban még ma éem akarják beismerni tévedéseiket. Úgy jobb, mint a baloldalon még ma is a POLITIKAI szervezkedést tartják lényegesnek. Ennélfogva a tömegek jelenlegi vezetőiktől semmi jót sem várhatnak. Saját magunknak kell saját ügyünket kézbe venni s a politikai strébereket félretolva olyan szervezeteket kiépíteni, melyek egyrészt minden politikai párttól függetlenek, másrészt szerkezetüknél fogva alkalmasak a monopolkapitalizmussal szemben a harcot felvenni. Ha erre az útra lépünk, akkor még remélhetjük, hogy megteremthetjük az egységes munkás- mozgalmat. A munkásmozgalom válsága csakis igy oldható meg. Akik nem ezt az utat mutatják, azok nem barátai, de ellenségei a munkásoknak. Ezt az utat mi IPARI UNIONIS- TÁK mutatjuk, akik ÖNZETLENÜL dolgozunk a munkás- osztály felszabadulásán. A régi elavult SZAKSZERVEZKEDÉS helyett hatalmas IPARI SZERVEZETEKET akarunk kiépíteni, mely szervezkedés nem egy szakma vagy foglalkozási ágat ölel fel, hanem az öt világrész bérmunkásait egyesíti EGY NAGY SZERVEZETBE. Ha igy egyesitjük az erőket, ez magával hozza a legtökéletesebb emberi SZABADSÁGOT. Végh Dezső. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegitik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le bérrendszerrel I” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom kertéin belül.
