Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)

1933-06-10 / 743. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1933 junius 10. AZ IWW-É A JÖVŐ Megyfigyeltük-e már a ten­ger csodálatos játékát? A ha­bok milliói játszanak a viz szí­nén : össze-össze csapnak, egy hatalmas hullámmá tornyosul­nak és aztán ismét elemeikre bomolva folytatják tüneményes játékaikat. Órár ól-órára, perc- ről-percre változik a tenger tükre. A mozgalmakat lehet össze­hasonlítanunk a tenger játé­kához. Egy-egy mozgalom, min­dent elseprő hullámként kerül felszínre csak azért, hogy rö­vid idő után elsimuljon, vagy magába szívja az annál is ha­talmasabb hullám. Mindent el­söprései fenyegető mozgalmak alakulnak ki és rövid idei kí­sérletezés után elmúlnak, vagy felszívja őket más, hatalma­sabbnak látszó mozgalom. Ezek ismét elejneikre bom­lanak, amig végül is eltűnnek a láthatárról. Az összes mozgalmak között az IWW az egyedüli, amelyet nem söpör el a háborgó vihar, amint a szélcsend sem mulaszt­hatja el. Sziklaszilárdan áll a háborgó hullámok közepette. Ellenkezőleg, akkor érzi csak igazán elemében magát, ami­kor elsöpréssel fenyegető vi­hart érez a közelében. Ilyenkor emelkedik hivatása igazi ma­gaslatára. Harcos szervézet minden összetételében és csak akkor nyilvánul meg igazán, amikor harcban áll. Láthatjuk . ezt napjainkban is. Csak közeli időre visszate­kintve, tanúi voltunk ilyen mindent elsöpréssel fenyegető mozgalmak kialakulásának. Rövid idei dicstelen szerep­lés után már lehullott a min­dent elsöprő máz róluk és mi maradt ? Egy kétségbeesetten kapkodó csoport, amely a töb­bi — azelőtt a végletekig le­gyalázott — mozgalmakkal va­ló egyesülésben keresi az éle­tük folytonosságához szüksé­ges elixirt. Ma, rövid idei szereplés után nincsen más vá­lasztásuk, mint vagy a teljes megsemmisülés vagy minden válogatás nélkül egyesülni az eddig sárral dobált mozgalmak­kal. Az “Egyesülésben levő erő” tudatában fogtak össze a kele­ten levő csoportjaink, támoga­tásával fennálló Modern Szín­körök, hogy a mozgalom támo­gatására egy mindenképpen impozáns ünnepélyt rendezze­nek, amelyen megnyilvánuljon az anyagi támogatás mellett a munkás kultúra igazi szeretete és művészete. Bridgeport, Philadelphia és New York Modern Színkörei, amelyek külön-külön már any- nyi élvezetes estét adtak a ma­gyar bérmunkások ezreinek, most együttesen rendezik ezt a népünnepélyt a Trenton, N. J. melletti MANTELD FAR­MON, JUNIUS Hó 25-ÉN, va­sárnap egész nap. A rendezőség arról is gon­doskodott, hogy a tánczenét a környék legismertebb zeneka­ra szolgálja. Bridgeport, New York, Ne­wark, New Brunswick, Passa- is, Trenton, Philadelphia, Ma­Az üldöztetéseken, a gyalá- zásokon keresztül ment IWW mindaddig, ameddig a kizsák­mányolás meg nem szűnik, nem semmisülhet meg egysze­rűen azért, mert az IWW szer­vezeti formája és harcmodora a kizsákmányolás folyamatá­hoz van irányítva. De még ennél is fontosabb ok az, amely az IWW életre valóságát bizonyítja. Az IWW szervezeti formája nélkül el sem lehet ma még képzelnünk a munka szabadságát biztositó ipari társadalmat. Keserű ta­pasztalatok bizonyítják, hogy az IWW szerkezete nélkül nem nayunk, Bethlehem és a közbe­eső kisebb magyar lakta váro­sokból már most nagy az ér­deklődés ezen ünnepély iránt amely az első ilyen nagymére­tű összefogása az IWW moz­galmát támogató Modern Szín­köröknek. A Bérmunkás olvasóit ez­úton is felszólítjuk, hogy ju­nius 25-én, úgy ők, mint min­den ismerősük és barátjukkal ezen a nagyszabású Népünne­pélyen jelenjenek meg, mert amellett, hogy egy igazán mun­kás szellemű szórakozásban lesz ott részük, áldozatkészsé­gükkel lehetővé teszik,, hogy a Bérmunkás, a magyar munká­soknak ez az egyetlen ipari szervezkedést tanító lapjuk ebben a válságos időkben is hétről-hétre elvigye tanító sza­vát a magyar bérmunkások ezreihez. Népvándorlás legyen a Man- teld Farmhoz vezető ország ut JUNIUS 25-ÉN, vasárnap! lehet sikeresen folytatni a győ­zelmes munkásság szükségle­teinek kielégítésére folyamat­ban levő termelést. Hogy a kö­zelgő társadalmi forradalom sikeres legyen, annak elenged­hetetlen feltétele az IWW ál­tal forradalmi ipari uniókba megszervezett és a termelés eszközeinek a folyamatban tar­tására nevelt munkástömegek. Munkásmozgalmak jöhetnek és elmúlhatnak. Ezek mit sem változtatnak a folyamatban le­vő osztályharc lényegén. A mozgalmak kialakulása nem fogja veszélyeztetni azok elmú­lása sem. Minden viharnak el­lenállva és azokban megerő­södve, itt marad az IWW szer­vezve és nevelve az indifferens munkás tömegeket, hogy azok minden pillanatban készen áll­janak a termelés eszközeinek az átvételére és további folya­matban tartására. Ezzel nyu­godtan nézhetünk a közelgő nagy események elé: Az IWW teljesiti történelmi hivatását. A tenger tovább folytatja a maga játékát. A habok továbbra is meg­törnek a sziklákon. Újabb habok alakulnak, ame­lyek ismét csak megsemmisül­nek. Egy hátalmas hullám el­temeti az összes játékos habo­kat. Maga a hullám is elmúlik. Megmarad a nagy, a csodála­tos tenger és folytatja a ter­mészetes hivatását. Az osztályharc tovább folyik a maga megszabott formájá­ban. Újabb mözgalmak jöhet­nek és múlhatnak el. Megmarad az IWW és foly­tatja a maga természetes hi­vatását : szervezi és neveli a munkástömegeket a társadal­mi forradalom sikeres befeje­zésére. Az IWW-é a jövő. Mit jelent a New York kerületi Piknik Kultur ünnepélye lesz ez a kerület öntudatos munkásainak. Szokatlan tavasz A naptár tavaszt irt, de azo­kon a napokon még korán le- boruJt az este és a budai Bás­tya alatt az utak fáit, bokrait beburkolta a köd. A hűvös, fá­tyolos estéken mégis éreztek valamit a tavasz leheletéből és ha a halkan egymáshoz közeli­tő beszélgetések közben a pá­don ülve, megfogták egymás kezét, elfeledkeztek a ködről és a hűvösségről. Szava vará­zsa bontotta le köztük az ide- genség gátjait és néha villany- ütésként dobbant össze a sza­vuk meg a szivük. önkéntelenség volt abban, ahogyan a férfi mindig elment ezekre a találkozókra, holott kötötte különváltan élő felesé­géhez nemcsak a felbontatlan házasság, hanem az érzések, élmények, együttélt gyönyörök, küzdelmek gubancolta titokza­tos kötelék, amit bird és tör­vény fel nem tud bontani. Ma- gáramaradva is folyton vele volt, az asszonnyal, aki eltávo­lodott tőle, de akit többé nem tudott idegennek tekinteni. Rettegve vigyázta az életét és elfeledkezett magamagáról. Egy másután tűntek az évek. Nem is vette észre, hogy vakon fú­ródik az időbe, nem is él iga­zán. Nem kereste az együttlétet a lánnyal, akit a véletlen ho­zott vele össze, de nem is tért ki a találkozások elől. Eleinte még nem töprengett, ha elvált tőle a séták után, amikből mind hosszabb üldögélések let­tek és a megszakadt monda­tok közt mind többször töltöt­te ki a csöndet csók. Az önkén­telenséget gondolattalan nem­törődömség váltotta és nem gondolkozott a korlátokon, ame­lyek közöttük húzódtak. Múltak a hetek és felszáll­tak a ködök, hogy többé már le ne ereszkedjenek a Várhegy oldalára és a tavasznak langyos lehe enyhítette meg a szabad­levegőt. Világos áprilisi esték mosolyogtak le rájuk és össze­fonódó karokkal bolyongtak, mint a szerelmes gyerekek. Mind hosszabbra nyúltak a ta­lálkozások órái és mikor már a májusi égbolt csillagfényei csillámlottak meg az esti sö­tétben és jázmin fehérlett a bokrok zöldjében, meg lila or­gonafürtök szórtak arcukba il­latot, mind gyakrabban zak­latták a gondolatok: meddig megy még ezekre a találkozók­ra és merre, hova vezet ez a tavaszi titkok rejtelmeiből elő- kigyózott virágos-tüskés ös­vény? A férfi tudta, hogy nem lán­golhat fel benne a mindent vállaló szerelem Fásultságba merevedett lelkében a nagy csalódás, mindig kiújuló sebe vérzett, mitől életvágya alél- tan bágyadt el és érett férfi­korának élettagadása megder- mesztette Jendüléseit Kiábrán­dultságában nem hitt többé a szerelemben és tudta, hogy nem kápráztatják el ábrándok, mert aki egyszer felért az or­mokra, az onnan már csak le­felé mehet. Mégis ha megszólalt a tele­fon, mindig ajkára szaladt a kérdés: ­— Mikor? És ha őt kérdezték, mindig azt felelte: — Ott leszek! Ha ott volt az öreg fák dús lombjai alatt, vagy a fagyal- bokrokkal szegett margitszi­geti utón a legendás középkori romok felé sietett vele, a jáz­minok elvirágzása után a bó- koló rózsák színének tüzében önfeledten ölelte meg a lányt. Fenn a bástyára vezető lépcső­kön belebámultak a hegyoldal csillogó fénypontjaiba és a gyötrő gondolatokat csókokkal kergették el maguktól. Csak azt érezték ilyenkor, hogy most együtt vannak és szivükben muzsikált a szerelem. Miért történt, hogy önkénte­len és szabadon úgy ment a ta­vaszesték káprázatai felé, mint leszakított zöld bokrot záto­nyáról elsodor az ár. Mint aki elengedte magát — miért tet­te, holott tudta, hogy a lelké­ben nem örvénylik a mindent vállaló szerelem. Ki tette, mi tette ? Szokatlan tavasz. Hány év szaladt el mellette azóta, hogy magába fordult és mindig jött tavasz, idő járás-változás, ami­kor felöltővel cserélte el az unt télikabátot és meg sem bor­zongatta a virágszagu tavaszi szél. Nem bujkáltak rejtelmek a bokrokban és nem integettek lombokat ígérő rügyek, mo­solyogva rá. Most miért? Szo­katlan tavasz. Az évek elfalaz­ták, mint a szerzetest és mun­ka meg robot igába törték, nem nyúlt a csókért, női karok öleléséért és a maró fásultság ciliciumával nem hihette, hogy találkozóra jár még, mint ré­gen, hosszú évek előtt, ifjan, szerelmesen. A leány felidézte tetszhalott ifjúságát és lebü- völte feléje remegő vágya. Meg- ittasult a szerelmétől, mi fá-

Next

/
Thumbnails
Contents