Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-05-20 / 740. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1933 május 20. BÉRMUNKA S (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE 1. W. W._________ Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .....................$2 00 One Year .....................$2.00 Félévre ......................... l.vO Six Months ................. 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy ............... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............. 3c Subscription Payable to; “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S, Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8522 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS__________OF THE WORLD A kapitalizmus fejlődése és a munkás mozgalom — A MOST MEGJELENT BUDAPESTI BÉRMUNKÁSBÓL. — A kapitalizmus termelési módszere csó'döt mondott. Politikusai immár több mint fél évtizede napról-napra újabb ígéretekkel traktálják mindenütt az egész világon a termelésben feleslegessé vált éhező munkásokat. Ezek az üres ígéretek pedig mind a közeli javulást Ígérik. ígérik a közeli javulást annak dacára, hogy saját maguk is tisztában vannak azzal, hogy ennek semmi tartalma nincs és nem is lehet, tehát egyszerűen demagógia. Gyávák nyíltan beismerni, hogy tehetetlenekké váltak az eseményekkel szemben. Nem merik, de nem is akarják ezt elismerni. Jól tudják azt, hogy egy ilyen elismerés a kapitalizmus bukását is jelenti, amellyel ők is buknak. Már pedig bukni nem akarnak. . . A bérmunkásság, amelynek nagyobbik része sorsának intézését vagy annak megjavításáért folyó harcban a legutóbbi időkig, sőt még részben ma is hivatott vezérekre bízva az aktivitást, sajnos csupán statiszta szerepére vállalkozott. így évtizedeken át az u. n. munkásvezérek akarata jutott kifejezésre. Már most azután a mai állapotok fényesen igazolják azt, hogy ez a vezetés rossz vezetés volt. A munkásmozgalom ahelyett, hogy a kapitalizmus fejlődésével lépést tartva modernizálódott volna, megmaradt az ősrégi szervezkedési módszer (szakmai) mellett és ma saját bismerésük szerint is “A kapitalizmus válsága meggyöngitette a gazdasági ellentállást, amikor a munkás- mozgalom nem tud szakszervezeti eredményeket bojkottok s sztrájkok utján elérni, amikor a válság a szakszervezetek és a párt kézzelfogható eredményeinek megszerzését megbénította stb.” (Népszava LX. évf. 276 számának vezércikkéből,) nyíltan kimondva zsákutcába került. Rettenetes árat fizet tehát a munkásosztály jóhiszeműségéért és azért, mert nem igyekezett sorsát önmaga intézni. Szemtanúi vagyunk annak, hogy a munkásosztály fölötti uralom további biztosításáért avagy a fölötte való uralom megszerzéséért, a kapitalista politikusoktól kezdve a legszélsőségesebb “forradalmi” politikusokig ádáz harc dúl. Az uralom alatt pedig a munkásosztály nyög. Minden a kapitalisták kegyeit nem élvező és azt elnyerni nem is tudó intellektuell a munkásmozgalomba igyekszik szerephez jutni. Lehetőleg természetesen vezéri minőségben. A munkások pedig még mindég nem értik meg, hogy a politikusok semmilyen fajtája nem állit elő vagyont. Az emberiség szükségletének minden fajtáját a munkáskezek, az iparok, a gyárak, a bányák, telepein állítják elő és igy a munkásosztály felszabadítása a termelés szinterén egyedül a munkásosztály müve lehet. így történik meg azután az, hogy minden u. n. munkásvezér hívekre talál. Tehát újból statiszta szerepet töltenek be a munkások. Amig ez igy tart, addig legyen a munkásosztály elkészülve arra, hogy a kapitalizmus létezni fog. Utópia azt gondolni, hogy máról- holnapra meg lehet a kapitalizmust dönteni. Nem megy az olyan könnyen, mint sok, a gazdasági rendszer ismeretével tisztában nem lévő álmodozó hiszi. Beszélhetnek az álpróféták amit akarnak, várhatják az álmodozók a szervezetlen füzfavesszős, forradalmi felkelést, nem változtat az a helyzet iszonyatosságán semmit. Sőt sokakra több veszélyt hozhat. Világos tehát az, hogy sem szavazó cédulákkal, sem utcai zendülésekkel a kapitalizmust megdönteni nem lehet. Egy, az tény és pedig az, hogy a kapitalizmus sem ezen az utón lett világhatalommá. Nézzünk a mélyére ezeknek a dolgoknak: Amig évtizedeken át a munkások figyelmét a vezérek és pártok egymásközti marakodása kötötte le, amelyet a koncért folytattak vagy a nagy választási “harcok,” avagy az utcai tüntetések, addig a kapitalisták szívósan építették ki világhatalmukat. Nem nagy reklámmal vagy frázisokkal, de szigorúan tudományos alapon. Hisz napjainkban is folyik ez. Előbb egyes országokban koncentrálta erejét. Gyárakat vont össze, a termelést racionalizálta és igy egy részét leállitotta, sőt le is bontatta. Megszabta az iparban fizetendő munkabéreket tetszése szerint, majd ugyanígy az áru árát is. Megállapította, hogy egy-egy gyárban mennyi iparcikket szabad előállítani (kvóta.) Amikor egy-egy országot már legyűrtek uralmuk alá, akkor ugyanilyen módszer szerint egy-egy földrészt monopolizáltak. Ma pedig már nagyon sok cikknél egyes trösztök az egész világra kiterjesztették monopóliumukat. Mit tehettek ez ellen a politikusok? Semminél is kevsebbet Akár akarták akár ne|m, kénytelenek magukat alávetni a monopolkapitalizmus parancsának. Kell-e világosabb bizonyítéka tehát annak, hogy a hatalom nem a politikai hanem a gazdasági erőben rejlik és gyökeredzik. Vegyük közelebbről ezt szemügyre vájjon a valóságban igy van-e? Ragadjuk ki a sok közül például a cukortrösztöt. Ma az egész világon, hogy egy-egy országban mennyi cukrot szabad előállítani, egy irodában állapítják meg. Azaz a termelést kvóta szerint osztják fel ipartelepeik között. Egyik gyár sem állit elő még egy kilóval sem több cukrot, mint amennyit reá kvóta szerint megállapítanak a tröszt irodájában. Mit tudnak ez ellen tenni a különböző államok élén állók? Legfeljebb annyit, hogy a tröszt által megállapított árhoz adót csapnak hozzá és ezzel mintegy csendestársként beállanak a monopol kapitalizmus üzletébe. És igy van ez végig az egész vonalon, az egész világon mindenütt. Már most nézzük közelebbről meg azt, vájjon mi ebből a mozgalmi összeomlásból és a kapitalizmus diktatúrájából kivezető ut. Semmi más, csakis a szervezkedési módszer, amelyik hasonló úgynevezett világtrösztbe tömöríti a munkásokat, mint gazdasági hatalmat. A külömböző országokban lévő helyi országos gazdasági munkásszervezetek legfeljebb műkedvelői stb. célokra alkalmasak csupán. Ideértendők azok a szervzetek is, amelyek ugyan nemzetköziek, de élükön nem munkások állanak. A szociáldemokrata szakszervezeti mozgalom bár nemzetközi alapokon nyugszik, de nemzetköziségüket csupán papiroskapcsolatok jelképezik és ezért nemcsak országos, de még inkább világméretekben teljesen képtelenek egységes akcióra a kapitalizmussal szemben. Súlyos hátrány ennél a mozgalomnál az is, hogy győzelemnek hirdetik a munkásoknak azt, ha bizonyos nagy időközökben szavazóik avagy mandátumaik száma néhány tucattal emelkedik Tudni kell ugyanis azt, hogy a szakszervezeti u. n. gazdasági mozgalom teljesen alá van rendelve a pártmozgalomnak. Mit jelent azonban ez a munkásságnak? Legjobb esetben is alig némi könnyebb helyzetet. Igazolják úgy az angliai, mint a németországi események. Ahol csupán addig bírták a politika uralmat, amig a monopolkapitalizmus parancsait szó nélkül teljesítették. Többi hasonló nemzetközi munkásszervezetek, legyenek azok akár reformisták avagy forradalmiak kizárólag a politikai hatalom megszerzésére törekszenek. A kapitalizmus nem szentimentális. Nem különösen ma, amikor világhatalmát a proletáriátus kezdi megingatni. Azonban még egy ideig fog élni, még pedig addig, amig a munkásság olyan szervezettséggel nem fog rendelkezni, mint rendelkezik ma a kapitalizmus. Az Industrial Workers of The World (Világ Ipari Munkásainak Szervezete) megalapítói már 26 évvel ezelőtt figyelemmel kísérve a kapitalizmus fejlődését, ezt a szervezetet a világ munkásainak trösztjévé alkották meg. Ha a munkásság megbirja állapítani a kapitalizmus fejlődésének különböző fázisait egészen a monopol kapitalizmusig, hogy ennek tanulságait eddig nem vonta le abban hibásak vezetői, akik tévútra nevelték. Az Ipari Unionisták ahogy ehhez a szervezethez tartozókat nevezik, azt tartják, ha lehetséges a monopol kapitalizmusnak az egész világra kiterjedően a termelést és szétosztást egyetlen helyről irányítani, miért ne lehetne ezt a jól bevált módszert a munkáslmozgalomban is alkalmazni? Lehet, sőt életszükséglet is ma már. Szükséges azért, mert ha ezen az utón halad a munkás- mozgalom amint jelenleg úgy a munkásosztály felszabadulása nem más, mint utópia. Lehet pedig abban a pillanatban, ha a munkásság felismeri azt, hogy nem lehet a munkásokat elv szerint nemzetközileg egyesíteni, hanem csak osztályérdekeik vonhatják a munkásosztályt egy szoros nemzetközi egységgé. Csakis igy lehet a munkásság az egész világon egy akaraton és gondolaton. Ezen szervezetbe az öt világrész, tehát nem egy város vagy ország munkássága tartozik. A monopolkapitalizmus világuralmát csakis ezen az utón át lehet megtörni. Minden más ut csupán kísérletezés és mindent hoz a munkásosztály számára csak a felszabadulást nem. A BÉRMUNKÁSÉRT A sajtó a munásmozgalom helyes irányának a kezében hatalmasabb és félelmetesebb eszköz, mint a polgári társadalom legtökéletesebb gyilkoló szerszáma. Ez az oka, hogy a sajtónak a megerősödését minden eszközével hátráltatja az uralodó osztály. Az iskolák, az egyházak, a polgári intézmények, a szórakozásra szánt könyvek, képek, külön-külön és együttvéve azt a célt szolgálják, hogy a munkások millióban kételyt, majd ellenszenvet ébresszenek a munkássajtó iránt, amelyben nem a mai rendszert megéneklő a mai intézményeket támogató Írások jelennek meg, hanem minden betűjét maguk a munkások, a javakat előteremtő, a minden életet alkotó, de az élvezetből kizárt munkások Írják abból a célból, hogy a mai helyzet ferdeségei- nek a meglátására kinyissák a milliók szemeit. Ennek a célnak a szolgálatában áll 21 esztendeje a Bérmunkás az Egyesült Államok területén és mindazok, akik a most folyó előfizetési kampányban uj olvasókat szereznek egy lépéssel közelebb viszik a munkás osztályt e rendszert megváltoztató törekvésében.
