Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-05-06 / 738. szám
1933 május 6. BÉRMUNKÁS 5 oldal AZ EGYÉNI MEZŐGAZDÁLKODÁS A TERMELŐ MUNKÁSOK GAZDASÁGI HELYZETE A magyar munkások között sokan vannak akik szeretettel ragaszkodnak a földhöz, s minden számításuk az, hogy egy pár ezer dollárt megspórolva még egy biztosabb életeit tudnának maguknak teremteni a mezőn munkálkodva. Egy ilyen munkástárssal a múlt ősszel közel egy száz farmot bejártunk, sok-sok gazdálkodóval beszéltünk akiknek nem csak gyakorlatuk, de amellett á szükséges szerszámoknak, s jószág állománynak nagy része meg van, s mégis nem képesek az adót kifizetni, vagy a föltétien szükséges javítást, vagy szerszámok beszerzését megszerezni. Az általános okokat s viszonyokat vizsgálva, megállapíthatjuk, hogy az egyéni gazdálkodásnak a napjai éppen úgy elmúltak, mint az egyéni ipar, szállítás, vagy kereskedelem napjai. Amint nem lehet elképzelni egy modern gyárat melyet egy ember bir, dolgozik benne és eladja a kész árut, éppen úgy nem lehet elképzelni a modern megosztott munkarendszerben, mely már ma meg van, hogy az egyéni gazdálkodást végző farmer, felvehesse a versenyt az A. P., Groger, National és más nagy láncüzleteknék termelő társaságokkal, akiknek olcsó áron s a legmodernabb gépekkel dolgozó rabszolgák ezrei adják el olcsó munkaerejüket. Még a radikális munkások között is vannak akik másképen látják a helyzeteit, s az, hogy másnak nem sikerült még nem ijeszti el a próbálkozástól. magát jobbnak gondolja mint azokat, akiknek nem sikerült, amint szokták mondani a munkás legtöbb esetben csak a maga kárán tanul. Igaz, még ezelőtt 4—5 évvel a kisgazda is talált piacot áruinak az elhelyezésére, mikor minden városban ipar telepeken dolgoztak, mikor még a kisüz- letesek is léteztek s bírtak vásárolni. Egy pár év leteltével, nem igen lesz önálló kisfüszer üzlet, nem lesznek önálló hus- üzletek, igy az egyéni gazdálkodónak mindég kisebb lesz a piac, ahol a terményét elhelyezheti. Mind amellett, hogy az iparokban még fél időt dolgozó rabszolga is kényszerítve lesz, hogy a sok szabad idejét a saját maga részére való termeléssel töltse, amint Ford már be is vezette és minden városban ahol szerelő telepei vannak, akarva nem akarva a munkásaival elfogadtatta. Még az állami mezőgazdasági hivatal sem tanácsolja, hogy még többen menjenek a mezőkre dolgozni, mivel ha még el is tudnák adni a terményüket, legtöbb esetben nem volna érdemes a szállítást megfizetni, sőt még ' nehézségbe ütközik elszállítani. A jelenleg megmunkálás alatt levő földnek, fele képes a szükségletet előállítani, s éppen az verte le az árakat is ilyen nagy mértékben, mivel egyszer annyi a kínálat mint a kereslet, melyet a nagy termelők képesek kielégíteni s a nagy láncüzletekkel való kapcsolatjuk révén meg is tesznek, sőt még nekik is van felesleg, melyet megsemmisítenek, hogy a piacot túl ne terheljék. Igaz sokan, szeretnénk a természet közelében biztos s köny- nyebb megélhetést csinálni, mint a gyárak gázos, füstös légkörében, s leginkább a munkanélküliségből, bizonytalanságból, biztos megélhetést biztosítani de arra már nincs lehetőség, amint nincs arra lehetőség, hogy gyárat, vasutat, vagy még egy kis vegyeskereskedést nyissunk, s abból fogunk megélni. Csak egyetlen ut van, hogy a megélhetésünket biztosíthassuk az, hogy úgy az ipari mint mezőgazdasági termelést, szállítást és szétosztást átvesszük s újjá szervezzük olyan formán, hogy minden munkásnak egy pár órai munka mellett biztosítva lesz a megélhetése, s nem is kell majd két makrancos öszvér után tolni az ekét, vagy napokat eltölteni a piacon, hogy egy pár dollár értékű árut eltudjon adni. Hanem a legmodernebb gépek segítségével, azokon ülve elvégzi a reáeső néhány órai munkát, mely minden munkásra egyformán kötelező lesz, s nem kell aggódni, hogy mennyit vagy mikor lesz képes nagynehezen megtermelt portékáját eladni, hanem a szállító és az elosztó csoportok, Ipari szervezetek viszik el tőle és osztják szét a kész terményt. Mi nem akarjuk a farmerokat sem bolonditani, sem a kis háztulajdonosokat, kisüzletese- ket, napjaik is éppen úgy megvannak számlálva mint a gyári munkásoknak. A megélhetésük nekik is éppen olyan bizonytalan, nekik is csak a társadalmi rendszer megváltoztatása hozhat biztos jövőt. Nem az adómentesség, nem a magán rendszerhez való ragaszkodás, ezért az IWW nem igér nekik semmi olyat, melyet nem ígérhetünk a nincstelen proletárok millióinak, mi nem akarunk az uj társadalmi rendszerben is osztályokat, kis gazdákat, kis háztulajdonosokat, hanem egy PÉNZ, PROFIT S MAGÁNTULAJDON nélküli rendszert, ahol minden munkás megkapja munkájának teljes gyümölcsét. Ezért érdemes harcolni, csak ez törli el az osztályokat, s a minden rossz, nyomor és bűn okozójának a pénznek a hatalmát, ezt akarja az IWW. A NÓTA VÉGE E munkás dráma kerül bemutatásra. De nem csak a “Nóta Vége” hanem a Clevelandi Általános Munkás Dalárda közre működésével színre hozzák^ “A végeladás” cimü kacagtató paraszt komédiát. Az Akroni Magyar Házban május 14-én, vasárnap délután két órakor. Az IWW magyar csoportja és az Akroni Magyar Munkás Dalárda rendezésében. Műsor után tánc. Az utóbbi években különösen a termelő bérrabszolgák helyzete napról-napra rosszabbodik s ahelyett, hogy a bérrabszolgák gondolkodnának saját helyzetükön és szervezkednének iparilag, hogy az általuk felhalmozott kincseket birtokukba vennék és azt a saját fentartásukra az emberiség javára használnák fel. A termelő bérrabszolgák, azok akik a földön óriási üregeket fúrnak és erőt vesznek a természeten s napfényre hozzák a föld gyomrában rejtett kincseket. Kierőszakolják a természettől a szenet, amely meleget, világosságot, gőzt és sok minden más egyebet ad az emberiség számára. Ha a bérmunkás bányász nem hozta volna fel a szenet a föld mélyéből, hol volna akkor még ma az emberiség az iparok fejlődésének terén? Nem fejlődhetett volna ki az ipar, a kereskedelem, nem fejlődhetett volna ki az ember műveltsége, nem építhettek volna óriási felhőkarcolókat, óriási hosszú vasút vonalakat stb. A természet és a munkás harcra keltek egymással és a bérrabszolga hatalmába kerítette a természet adta kincseket, megváltoztatja annak formáját, színét és izét, hogy az az emberiség életének fentartására, fejlesztésére alkalmas legyen. Formátlan alakban hozza fel a föld mélyéből az abban rejtett kincseket s aztán neki áll és átalakítja értékes, hasznos tárgyakká de nem a saját maga, hanem urainak, a kapitalisták számára. Elmegy az erdők vadonjába és az óriási nagy fákat átalakítja finom bútorokká, házakká és sok más egyébbé, mely az emberiség boldogságához elengedhetetlenül szükséges. Nagy műveletlen pusztaságokat alakit át dúsan termő földekké, melyből aztán neki alig jut betevő falat, csak tengeti életét egyik napról a másikra, hogy tovább végezhesse a nagy alkotást a természetadta kincsekből. Egyszóval bérrabszolgák azok, akik az élet fentartói, fejlesztői nélkülök nem létezhetne az emberiség. Ők az élet és halál urai és mégis nekünk kell szenvedni, kínlódni, amikor minden javaknak az előállítását mi bérmunkások végezzük. Dehát miért nem élvezhetik a bérmunkások a természet és az általuk előállított javakat. Miért kell egész életükön keresztül a bizonytalanságban az állandó nélkülözésben tengetni életünket. Talán a természet nem nyújt elegendő anyagot arra, hogy nekünk is jusson, talán mi nem tudnánk emberekhez méltóan élvezni. Dehogy is nem. A kapitalisták megcsömör- lenek az általunk előállított javaknak élvezésétől, mindenből van nekik bőségesen, csak mi, akik azt előállítjuk, nem részesedünk abból úgy, amint arra szükségünk volna. De hát miért nincs ez meg éppen minékünk, miért nincsen meg minden élő embernek egyformán. És miért uralkodnak éppen azok a természet és az élet minden javaiban azok, akik annak előállításához hasznos munkával nem járulnak. Miért mindez? Egyetlen oka az, hogy a termelő bérrabszolgák csigalassúsággal ébrednek öntudatra és az óriási többsége a bérrabszolgáknak közömbösek, öntudatlanok, gyávák saját helyzetük megváltoztatásának cselekvésére. Az öntudatlan ember a szó szoros értelmében nem is ember, hanem igavonó állat, aki gazdájának ostorcsapásai alatt huzza az igát, hogy annak kényelmet teremtsen. Amig gyomrát tele rakhatja a legsilányabb eledelekkel, amig testét befödheti rongydarabokkal, addig közömbösen viseli sorsát, csak akkor veszi megfontolásra a dolgot, ha éhes, ha rongyos, éppen úgy cselekszik, mintha nem is a fejében volna az agy vele je, hanem a gyomrában. Nem tud, nem is akar gondolkozni bajának igazi okáról, hanem nyomorog, nélkülöz és úgy van neki jól minden, ahogyan van. Az az ember, aki tudatára ébredt sorsának, az nem elégszik meg azzal, amit neki a kizsákmányoló osztály néhanapján juttatt, hanem tudni akarja, hogy miért nem lehet minden ember egyformán élvezője a természetadta kincseknek. Tudni akarja, hogy miért csak az emberiség egy része az élvezője az általa előállított javaknak. A Világ Ipari Munkásai Szerveztében tömörült bérrabszolgák tudják, hogy miért van ez igy. Azért, mert mi, termelő bérrabszolgák, nem ismertük fel valamennyien saját érdekeinket, nem tudjuk valamennyien, hogy megrabolnak bennünket a termelés színhelyén. A Világ Ipari Munkásai Szervezete azt tanítja, hogy minden nyomorúságnak, minden szenvedésnek az oka abban rejlik, hogy elrabolják tőlünk a munkánk gyümölcsét. Ha a rablásnak vége szakadna valóra válhatna minden reményünk. Fel kell tehát venni a harcot a rablókkal szemben. A rablók nem érdemelnek kíméletet. Aki kíméli a rablókat az meghosszabbítja a mi szenvedéseinket. El kell venni a rablóktól mindazt a javakat, melyeket a természet és a mi munkánk állítanak elő. Minden bérrabszolgának az a kívánsága, hogy szebb és jobb életet élhessen. Ezt elérni csak úgy lehet, ha szervezkedünk a Világ Ipari Munkásainak Szervezetében az IWW-ban.
