Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-05-06 / 738. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1933 május 6. HÉTRŐL-HÉTRE ÍRJA: V. J. Egy elnöki rendelettel Amerika is letért az arany valuta rendszerről. A polgári lapok dicshymnuszokat zengedeznek Roosevelt ezen “radikális” intézkedése fölött. Mert hamarosan forgalomba kerülnek az eddig eldugott dollárok. Megindul az üzleti forgalom, és lesz munka az évek óta munkára váró millióknak. És milyen egyszerű az egész dolog. Csak a dollár értékét kell csökkenteni, a többi aztán magától jön. Most már nincs más tenni valónk, mint várni a biztosan eljövendő prosperitást. És nagyon sok munkást megszédi- tettek ezzel a legújabb maszlaggal, különösen azokat akik minden Ígéretnek be szoktak dőlni, hogyha ezt a mindenféle hájjal megkent politikusok Ígérték. Hogy kinek, vagy kiknek lesz hasznuk az inflációból azt könnyen megérthetjük, ha figyelembe vesszük azt, hogy Morgan, a kit bankfejedelemnek neveznek, a legnagyobb megelégedéssel fogadta ezen intézkedést. Itt aztán kibújt a szeg a zsákból, mert a mi jó a nagy bankároknak* határozottan rossz a munkásoknak. Tudjuk, mert a bőrünkön éreztük azt a nagy barátságot is jóindulatot, amivel a bankárok velünk szemben éreztek. Az infláció nem fog egyebet hozni számunkra, mint az életszükségleti cikkek drágulását, a mostaninál is nagyobb nyomort és nélkülözést. Mert a mai alacsony munkabérek nem fognak emelkedni, ezt csak szervezett erővel lehet elérni. A munkások többsége még jobban bízik az álpróféták Ígéretében, mint saját erejében. Olyan mint a járni tanuló gyermek, akinek vezetőre van szüksége. Mi azonban nem csüggedünk, mert a saját lábunkon járni tudó és fejünket gondolkozásra használó munkások száma folyton szaporodik. Washingtoni jelentés szerint, a cukorka fogyasztás az utolsó hónapokban 20 % -kai csökkent. Pedig a munkás gyermekek aligha unták meg az édesség használatát, amivel keserű életüket próbálták megédesíteni. A gyermekek száma sem csökkent, csupán a cukorkára való centek tűntek el. És ha akad egy pár cent a háznál, azért kenyeret vagy tejet kell venni. Még nem is olyan régen, a hazafiság lángjától túlfűtött amerikai munkások azt mondták, hogy nekik több cukor jut a bagóba, mint az európai munkásoknak a kávéba. Meglehet, hogy nemsokára keserűn kell a bagót rágniok, ha egyáltalán lesz mit rágni. És akkor talán eszükbe jut ezeknek a jó hazafiaknak is, hogy valami mégsincs itt rendbe. Marinette, Wis. városkában, a mellékvágányra tolattak egy vasúti kocsit, mert a belsejében fészket rákot egy madár. A kocsit a mellékvágányon fogják tartani addig, mig a fészken ülő Robin ki nem költi tojásait. Ugy-e milyen nagylel- küek az emberek, ha egy madárról, egy állatról van szó. Ha történetesen egy lakásnélküli munkás rendezte volna be magának az üresen levő vasúti kocsit, vagy kizavarták volna onnan, vagy börtönbe dugták volna a szent magántulajdon megsértése miatt. Amerikában közel két millió férfi és nő van, akiknek semmi néven nevezhető otthonuk nincs. De senki sem törődik velük. Még az alacsonyrendü állatoknak is van otthona, amely az övé, csak az ember, a teremtés koronája van megfosztva ettől a lehetőségtől. Mert mi történne, ha a lakásnélküli munkás beköltözne, a hónapok vagy évek óta üresen álló házba, amire neki szüksége van, mig a háztulajdonos aki talán egy bankár, nem tudja azt használni, sem bérbe adni. Biztosak lehetünk benne, hogy a teremtés koronájának csúfolt emberrel szemben, nem volnának olyan nemes szivü- ek, mint az állattal, a madárral, akiket védelmükbe vesznek a különféle állatvédő egyesületek. A lovait kegyetlenül ostorozó kocsist megbüntetik, de ki hallott már arról, hogy egy gyárost büntettek volna meg azért, mert az általa agyonhajszolt munkás megszakadt a munka terhe alatt? A gyáros egyszerűen kidobja a munkást, akit már nem tud tovább használni és minden rendben van részéről. Egy clevelandi női kalapgyár elnökét és titkárát letartóztatta a rendőrség. A kalapgyáros több munkása panaszt emelt a bíróságon a gyártulajdonosok ellen, mire megindult a vizsgálat, aminek eredménye a letartóztatás lett. A gyárosok elleni vád, az állami munkásvédő ? törvények megszegése, a többek között: több mint napi kilenc órát dolgoztatott női munkásokkal, több mint 48 órát dolgoztatott hetenként kiskorúakkal stb. Hanem azért a borzalmas kizsákmányolásért, amik a gyárban uralkodtak, nem fogták a gyáros urakat vád alá. Például a panaszt tevő női munkások egyike 13 és fél órai munkáért 55 centet kapott. Egy másik 22 órát dolgozott 85 cent fizetésért. Egy 19 éves leány három napi nehéz munkáért nem egészen egy dollárt kapott. Egy kalapdiszitő 2 és fél napi keresete 90 cent volt, amiből 60 centet villamosvasut- ra költöttek. A gyors és nehéz munkában a rosszul táplált munkásnők közül többen összeestek, és a munkavezetők még azt sem engedték meg, hogy társaik segítségére siessenek. A helyzet nem jobb a többi kalapgyárakban sem. Mindenüt nőket alkalmaznak, még ott is ahol azelőtt férfi munkások dolgoztak. És mert a szervezkedés gondolatával a női munkások még annyit sem törődtek, mint a férfiak, ennek köszönhető a női munkások rettenetes kizsákmányolása. A munkanélküli, vagy csak napokat dolgozó bányamunkások még mindig reménykednek, hogy a bányaipar fellendülésével ismét munkához juttnak. Ezek a bányamunkások nem akarják észrevenni, a bányaiparban történt óriási fejlődést, aminek az utóbbi években szemtanúi voltunk. Mert a modern gépek bevonultak a bányaiparba is. Itt van egy példa. A Hanna Coal Co. no 9 fairporti bányáját teljesen felszerelték a legmodernebb gépekkel úgy, hogy a gépek megtekintésére messze vidékről jönnek emberek. Minden munkát villamos erővel hajtott géppel Többször elhangzik a munkások részéről az a kérdés, hogy hiába szervezkedik a fizikai munkás addig, amig a tanultabb, értve a szellemi munkások nem lázadnak és nem szervezkednek. A felületesen bírálónak úgy tetszik ezzel igazat is mondott, de ha komolyabban vizsgáljuk a való tényeket egészen mást bizonyítanak. Melyre számtalan példát lehet felhozni. Ott van a chicagói tanítók esete hónapok óta nem kapják a fizetésüket a munkájuk után. No és csináltak valamit? lázadtak-e? Nem! Ellenben a tanítványok, akiktől a tanítók ugyancsak tanulhatnának, megmutatták, hogy a szolidaritás a leghatásosabb módszere a jogos követeléseik teljesítésére, a sztrájkban nyilvánult meg. Vizsgáljuk csak meg a mai gazdasági rendszerünkben az úgynevezett szellemi munkásokat, kiket szintén nem hagyott érintetlenül ezen depresz- sziós helyzet. Akiket ugyancsak kényszerit az igényeik csökkentésére. És mindig kevesebb alkalom nyílik az ő elhelyezkedésükre is épp úgy, mint a fizikai munkásoknak. És mi következik ezután ? A munkaadó, a kapitalista csökkenti a fizetést és a képzettebb munkásokat alsóbb rendű munkán helyezi el alacsony fizetéssel és ez igy megy fokozatosan lefelé egész a legprimitiv foglalkozásig. De a külömbözet annyi, hogy ezek az úgynevezett szellemi munkások még mindig előnyben vannak, szorítanak bennünket fizikai munkásokat mindig lejebb és lejebb. Ugyanakkor ők is csúsznak a lejtőn, de mink érezzük legjobban akik érezzük, mert legalul vagyunk. Hogy egy kis illusztrációval szolgáljunk egy magyar iró tollából. Történt, hogy szép számú társaság volt együtt melyben részt vettek ügyvédek, papok, mérnökök, irók, hirlap*- irók, bírók politikusok, üzletemberek, üzletvezetők, ügyészek, stb stb. A társaságban sok mindenről szó esett, többek között a munkásokról is, melyből kifovégeznek, hat ember egy gép segítségével minden két percben megrak egy öt tonnás acél kocsit. A tipplin automatikus gépek osztályozzák, mossák és szárítják a szenet. Még a szén közzé került köveket is gép segítségével válogatják ki. A csákány és lapáttal dolgozó bányamunkás helyét elfoglalta a gép, amely soha einem fáradj nem kér enni, nem lázad. Csak idő kérdése, és az összes nagyobb bányák fel lesznek szerelve ilyen gépekkel. Hogy a gépek által fölöslegessé vált bányászokkal mi lesz ? Ki törődik azzal. Ezzel a bányamunkásoknak kell törődni, még pedig úgy, hogy megszervezve gazdasági erőnket, egy táborba tömörülünk és megszüntetjük a bérrendszert. Akkor aztán nem kell félnünk, hogy az újabb gépek elveszik tőlünk a megélhetés lehetőségét. lyólag a vélemények megoszlottak A társaság egy része azt állította, hogy a munkásság nem tud semmit “szamarak.” A kérdésben éles vita után sem tudtak megegyezni és, hogy az ügyész nem vett részt a vitában, felkérték őtet, döntse el a vitát, hogy a munkások csakugyan szamarak-e ? Az ügyész eleget tett a kérésnek. Azt mondja figyeljenek uraim. Tiszteljék a szamarakat, mert ha szamarak nem volnának mi nem ülhetnénk a nyeregben. Képzeljék el önök, azok a munkások, kiket szamaraknak neveznek és minékünk ilyen kiváltságos életet teremtenek egész életükben, hasznos, építő, termelő munkát végeznek, ha tudatára ébrednének az ők hasznosságuknak és értéküknek, erejüknek és kivetnének minket a nyeregből mit csinálnánk mi? Még szamárnak sem lennénk jók... Mihez fognánk mi? Kik életünkben soha semmiféle hasznos munkát nem alkottunk, nem tanultunk, meri-e önök közül egy is azt mondani, hogy igen, ugye nem! Hazudunk ki felé, hazudunk befelé, hazudunk magunknak és ámítunk, ámitjuk magunkat, hazugság az életünk. .— Tehát én azt mondom, tiszteljék a szamarakat. És az egész gyülekezett igazat adva az ügyésznek a társalgás tárgyát igyekezett más, vágányokra terelni. Novák S. Tom Mooney tár- gyalásátelnapolták SAN FRANCISCO, CAL. — Nagy tömeg jelent meg Tom Mooney tágyalásán — a tágya- ló terembe csak azok léphettek be kiknek engedélyük volt. Ward biró a tárgyalást május 22-ére elnapolta. A biró a tüntetéseket hozta fel ürügyül az elnapolásért. Téves felfogás
