Bérmunkás, 1932. július-december (20. évfolyam, 694-720. szám)
1932-12-05 / 716. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1932 december 3. A nők helyzete ma és holnap Az elnyomott emberiség felszabadításáért folyó mindennapi küzdelmünkben gyakran képezi panasz tárgyát, hogy teljesen figyelmen kívül hagyjuk a nő — kérdést. Ahelyett, hogy mentegetni próbálnék magunkat el kell ismernünk, hogy a panaszlóknak igazuk van. Mi valóban nem foglalkozunk a nő —i kérdésével. Nem foglalkozunk egyszerűen azért, mert ilyen nincs. Természetes, hogy ma — a látszat szerint — még van nő — kérdés. De mi nem a látszat ellen küzdünk. Hogy a kérdést könnyebben megértessük vessünk egy rövid pillantást a nők mai helyzetére. Valamennyien ismerjük azt a ferde módszert, amely a nők neveléssének az alapját képezi. A leánygyermek születésétől fogva abban a tévhitben lesz felnevelve, hogy az egyedüli hivatását a majdani férj- hezmenés képezi. Még csak nemis olyan régen annyira elfogultak voltak a szülők ebben a tekintetben, hogy a leány- gyermeket nem is akarták tanítani, mert “egy leánynak nem kell egyebet tudnia mint jól sütni-főzni, hogy a majdani férjét kielégíthesse,” — szokták volt mondani. És tényleg az igy nevelt gyermekeknek nem is volt más céljuk mint férjhezmenés. Ennek természetesen meg volt a maga hátránya. Ez első sorban és főképen az úgynevezett boldogtalan házasságokban nyilvánult meg. A boldog házasságok alap- feltételét képező és a költők által annyiszor dicsőítet ideális szerelem majdnem mindig hiányzott, az igy nevelt leányok férjhez meneteléből. A férjhezmenés lévén a mindenkori cél ebben csak egy irány vezette őket: Oly férjet találni, aki a lehető legkényelmesebb életet biztosit a részükre. Miután ez a legtöbb esetben nem történt meg, természetes alapját képezte az eként összekerült házastársak között az egyetlenségnek és a civakodás- nak. A rövid ideig tartó első mámort követte a hosszantartó kiábrándulás. Hogy ez milyen következményekkel jár azt sajnos tapasztaljuk a legtöbb házaséletben. Az idők folyamán ez a helyzet nem, hogy javult volna, de a viszonyok fejlődésével, mindinkább rosszabodott. A leány gyermekek , nevelése uj irányt vett. Az azelőtti célt, a minél gyorsabban bekövetkezendő férjhezmenést, egy uj cél váltotta fel. Az átlagos családfő keresete mindinkább összezsugorodik ugyannyira, hogy egyenesen rá van utalva a gyerekek segítségére. Amint a törvény szabta iskolát elvégzik — és sok esetben már azelőtt is — bekerülnek a gyárnak mérgezett levegőjébe, mert a keresetük nélkülözhetetlenné vált a családban. Csak természetes, hogy az innen szabadulni óhajtó lányok a legtöbb esetben keresik az alkalmat a mely megváltsa őket a kénysze- ritett és sokszor erejüket felülmúló munkakörtől. Ezt ismét csak a férjhezme- netelükben találják fel, melynél csak egy céljuk van férjhez menni olyan férfihez aki a lehető legjobb életett biztosíthatja a részükre. Azt azonban jól tudjuk, hogy manapság már nincs olyasmi “amit jó élet biztosításnak” neveznek, így tehát csak a boldogtalanság útjára térnek. Igazságtalanság lenne ha meg nem állapítanék, hogy ez nemcsak a nők részéről áll fenn. A férfiak ugyanilyen helyzetben vannak. Kora gyermekségüktől fogva nehéz munkában töltik az életüket. A nehéz munka dacára nem tudják megszerezni az élet legellemibb kényelmeit sem. Az életük folytonos hányódás. Egyik lakásból másikba, ét- kezőből-étkezőbe vándorolnak és a pénzükért nem kaphatják azt amit az úgynevezett otthontól remélnek. Éhez járul még a prostituáltaktól való természetes undoruk. — Mindez összevéve arra kényszeríti a férfiakat is, hogy minél előbb megnősüljenek. Ebben megint csak az az irányadó amit szerelemnek neveznek. De ha bármi is lenne, a rövidesen beálló anyagi zavarok szükségszerüleg megteremtik az egyenetlenséget az' eként Összekerült férj és feleség között. Mindkettőjüknél hiányzik az a lelki közösség, mely a házastársak között jólét alapját képezné. Az életük túlságosan anyagias ahoz, hogy az ideálisnak képzelt viszony fennmaradjon. A férj az egyik gyárban, a nő a másikban dolgozva, este a munkától fáradtan hazatérnek és folytatódik az életért való küzdelem. Ez a küzdelem minden idealizmust kiöl az életből. Ez a nők mai helyzete. És ezen a mai reformerek által felkarolt nő-kérdés nem segíthet, mindaddig mig a házasságokhoz szükséges ideális lelkirokonság nincs, nem lehet a nő-kérdést megoldani. Ennek az alapfeltétele hiányzik a mai társadalomból, tehát ennek a keretein belül nem is oldható az meg. Ahoz, hogy ez megoldható legyen, egy fontos kelékre van szükség; úgy a nő mint a férfi gazdasági függetlenségére, úgy a férfinak mint a nőnek olyan helyzetbe kell kerülniök, hogy házasságokban a lelki közösség megnyilvánuló ideális szerelmen kívül semmiféle idegen motívum ne szerepeljen. Semmiféle kényszerítő körülménynek nem szabad annál közreműködni mert ha ilyen van, az eleve kizárja az ideális életet. A gazdaságilag függetlenített nőnek nem lesz kényszer a férjhezmenés. Legalább is nem a minél gyorsabban bekövetkezendő férjhezmenés. Miután az anyagi okok nem forognak fenn, egyik félnél sem az összekerülő házastársai: csak a lelki közösség alapján fognak összekerülni. És igy elképzelhetőleg jó életet fognál: élni. Nem lesznek rossz házaséletek, aminthogy a válások is a minimumra fognak csökkenni. Meg lesz mindkét félnek a legteljesebb alkalma megkeresni és megtalálni az őt megértő és lelkileg azonos társat. A könnyű és élvezetessé való munkába, valamint a gondoktól mentes emberiség megszépülve és megerősödve fog eleget tenni, a társasélet és a fajfenntartás követelményeinek. Egyszóval előreláthatólag megelégedett és boldog lesz az emberiség. Ennek a megoldása nem a nő-kérdés, aminthogy nem a férfi-kérdés, hanem az emberiség kérdése. Nőnek és férfinak válvetve kell ennek az érdekében küzdeniök. Egyik helyzetének a javulása, a másik nélkül elképzelhetetlen. Ezért nem képezheti a programunk tárgyát a külön nőkérdés. Az IWW csak egy kérdést ismer a munkásosztály felszabadításának a kérdését. Minél gyorsabban erősítjük meg a különböző iparokban dolgozó munkásság ipari szervezeteit, annál gyorsabban leszünk abban a helyzetben, hogy a munkaszerszámainak az átvételével lerakjuk az emberiség boldogságát képező ipari demokrácia alapját. Ez nem a férfiak feladata a mint hogy nem a nőké, — hanem a munkásosztály minden tagjáé. Eme küzdelemben a férfinak és a nőnek egyaránt ki kell venni a részét. Az IWW felszólít minden elnyomott férfit és nőt egyaránt, hogy vegye fel a harcot a profitrendszer ellen és segítsen megalakítani a nő és férfi egyenlő jogát biztosító társadalmat. Azon nők és férfiak akik megértik a mai rendszerben rejlő igazságtalanságot, legjobban úgy szolgálhatják saját érdekeiket ha az IWW zászlaja alá tömörülve igyekeznek teljes erejükből felépíteni azt a szervezetet amely egyedül van hívatva megoldani az úgynevezett nő-kérdéssel együtt minden társadalmi kérdést. , Ki fog segiteni? A világ kapitalizmusa ro hamléptekkel halad a végösszeomlás fele. Nem a radikális munkás mozgalmak csapásai alatt törik össze, hanem elpusztul, mert már nem felel meg a technika mai fejletségé- nek. Betöltötte rendeltetését, kifejlessztette a szerszámokat, a gépeket s távoznia kell. És távozni fog, bármilyen görcsösen ragaszkodnak hozzá is azok a néhányak, akiknek parazita életét biztosítja. Távozása után a munkás osztályra fog hárulni az a nagy feladat, hogy a civilizációt megőrizze és tovább fejlessze. A nemzetgazdászok azt állítják, hogy az átalakulási korszak nagy káosszal fog járni, amely alatt a termelés szünetelni fog. És ha a termelés szünetel, akkor a nélkülözés hullámai első Ízben a munkás- osztályt érik. Nekünk kell tehát arról gondoskodni, hogy ez a káosz minél kisebb legyen, a termelés minél rövidebb ideig szüneteljen. A saját magunk és családunk érdekében kell ezt tennünk, hogy megmentsük őket a szenvedéstől. De van-e arra mód, hogy az elkerülhetetlenül 4 jövő káoszt korlátozzuk? Van! Az Industrial Workers of the World megmutatja erre az utat azzal, hogy a munkásokat már most szervezi az iparok átvételére a termelés továbbfolytatására és a szétosztás gépeinek mozgásban tartására. Minél erősebb lesz ez a szervezet, annál biztosabban uralhatjuk a helyzetet az átalakulás idején. Ki akar ebben segiteni? Ki akar készen állni arra, hogy intelligensen résztvehes- sen az iparok igazgatásában? Elhisszük, hogy a kérdésekre munkástársaink igennel felelnek. A szó azonban nem elegendő. A tettek a legszebb szavaknál is többet érnek. És aki azt akarja megtudni, hogy miben járult hozzá az uj társadalom kiépítéséhez, feleljen ezekre a kérdésekre is: Hány tagot szerzett az IWW- nak ? Mennyi IWW irodalmat rendelt és osztott széjjel? És végre, hány uj előfizetőt szerzett a Bérmunkás részére? Csak az aki erre a három kérdésre kielégítő választ tud adni, mondhatja el magáról, hogy mindent elkövetett a bekövetkezendő nélkülözések csökkentésére. Elégedetlen Genf is A kapitalisták menhelye svájc is mozog. A krízis elérte e “boldog és szabad?” népet és a gazdasági válság folytán lázadozni kezd Svájc békeszerető népe is. Pártvezérek utasítására Genf ben nagy tüntetés volt amelynek célja az elégedetlenség le- veretése. A kivezényelt katonaság sortüzet adott a tüntetőkre majd két gépfegyverrel söpört végig a tüntetés színhelyét. 26 halott és rengeteg sebesült igazolja azt, hogy Svájc népe “boldog és szabad.” Megszerezte-e már a Bérmunkás 1933-as Naptárát?
