Bérmunkás, 1932. július-december (20. évfolyam, 694-720. szám)

1932-10-01 / 707. szám

1932 október 1. BÉRMUNKÁS 5 oldal Az IWW canadai adminisz­trációjának értekezlete Az IWW elmúlt évi egyete­mes konvenciója jóvá hagyta az IWW canadai tagjainak azon óhaját, hogy Canadában köz­pontot állítsanak fel, melynek hatáskörébe tartozzék az ottani munkásság nevelése és szerve­zésének intézése. Az első értekezletet szeptem­ber 12-én tartották Port ArtHiur Ontárióban, melyen 17 megbí­zott volt jelen az ország külön­böző részeiből. Számös helyről képtelenek voltak küldött utján képviseltetni a tagság óhaját, igy jelentéseiket és indítványai­kat levél utján jutatták az ér­tekezletre. A tárgyalások mene­te rövid volt és minden hozzá­szólásból érezni lehetett, hogy a megjelentek legfőbb óhaja, hogy Canada mennél előbb az IWW térképére kerüljön. Hogy ezen óhaj mennél előbb válhasson,va­lóra minden lehetőt elkövettek, hogy megkönnyítsék a szerve- zethöz való csatlakozást. Az elfogadott határozatoknál nagy súlyt helyeztek arra, hogy a csatlakozni óhajtó munkáso­kat semmi akadály se tartsa vissza. Az IWW-nak sok száz tagja részt kíván venni a szer­vezet építésében, azonban eddig az anyagiak hijján képtelenek voltak tagsági dijaikat fizetni. Erre vonatkozó Ihatározat a munkanélkülieknek diját 20 cent ben- állapította meg és a havi tagsági illeték 5 cent lesz. Ezen határozattal lehetőséget nyújtot­tak a volt tagoknak is — akik jelenleg munkanélkül vannak, hogy tagjaivá váljanak a szer­vezetnek és vegyék ki részüket a szervezet építéséből. A mun­kában levő tagoknak beiratásii diját egy dollárban és a havi illetéket 25 centbe állapították meg. A szervezési munka na­gyobb arányú megkezdésének alapjára havi 25 centes önkéntes bélyegek kiadását határozták el, mely nem tagoknak is elad­ható. Utazó delegátusokat és szer­vezőket a lehető legrövidebb időn belül útnak indítanak. Az értekezlet üdvözletét kül­di az osztályharc foglyainak és fogadalmat tesz arra, bogy min­den erejükkel dolgozni fognak azok kiszabadítása érdekében. A Nova Scotiai “Amalgama­ted Miners Uniont’’ is határo­zati javaslatban üdvözlik, akik elkeseredett harcot folytatnak, hogy megszabaduljanak a Uni­ted Mine Workers of America bürokratikus szövetségétől. Az értekezlet felhívja a cana­dai munkásokat a hat órásí mun­kanap és öt napos munkaihétért való harcra és végül a bérrend­szer megdöntésére. Az IWW sajtó és jrodalom terjesztését minden öntudatos munkásnak a legfőbb kötelessé­gévé teszi az értekezlet. Végül elhatározta az értekez­let, hogy az IWW canadai első évi országos konvencióját 1933 május hó 7-én fogja tartani Port Arthur, Ontárióban a canadai adminisztráció 314 Bay Pl. épü­letében. CHICAGO FIGYELEM Most vasárnap, október 2-án az IWW angol helyiségében 1618 Madison St. az ifjú mun­kások ikolája újból kezdetét veszi. A következő iskola idény­re sikerült megnyerni Róza Ka- nutie munkástársnőt, akinek gyakorlata elég biztositék a gyermekek forradalmi nevelésé­ben és tanításában. Eme tanítá­sok nemcsak a gyermekek, ha­nem a felnőttek részére is ta­nulságos ennélfogva kérjük a szülőket, hogy gyermekeikkel egyetemben jelenjenek meg. Az iskola eltérve a régebbi szokásoktól nem vassárnap dél­után. hanem délelőtt pontosan 10 órai kezdettel lesz meg­tartva. Felkérjük munkástársain kát, hogy gyermekeiket serkent­sék az iskola látogatására, hogy végezhessük azt a munkát, me­lyet a szülők gazdasági hely­zete elmulasztott gyermekeikkel szemben. A mai társadalmi rend szerben gyermekeinknek nem adhatunk egyebet, mint forra­dalmi tanítást s ez kötelessége minden osztálytudatos szülő­nek. Tisztelettel az Iskola Bizottsága. Gyűlés Flinten A General Motors által uralt ezen városban az IWW meg­törte a jeget dacára az itteni rendőrség szolgalelküségének. Szeptember 12-ére népgyülést hirdetett a General Defense Committee a Kentucky bányá­szok ügyének ismertetésére, melynek egyik előadója F. W. Thompson munkástársunk lett volna, azonban a gyűlés napján őt letartóztatták és börtönbe vetették. Ez azonban nem aka­dályozta meg a gyűlés megtar­tását és Thompson munkástárs helyett DeWitt beszélt az IWW részéről. A Proletarian Pártot Babbit képviselte, aki a gyűlés vezető volt és a Szocialista Párt részéről Jenkins beszélt a gyű­lésen. mely a Szocalista Hallban volt megtartva. Thompson munkástársat, aki már hetek óta végzett itt szer­vezési munkát az itteni munkás­társak segítségével, a bevándor­lási hatóság Detroitba szállí­totta, ahol vizsgálati fogságban tartják Canadába való deportá­lás céljából, amire kevés eshe­tőség van. A General Defense Committee megtette, a szüksé­ges lépéseket, hogy biztositék ellenében szabadlábra helyezzék. A new yorki mulatságról Az elmúlt vasárnap tartotta za IWW csoportja a szokásos szüreti mulatságát a Bérmunkás anyagi támogatásának céljából. Ez alkalommal egy újítást .ho­zott be a rendezőség, azáltal, hogy kint a, szabadban rendezte le a mulatságot és részben talán ennek tudható be az erkölcsi és anyagi siker is .mert a bevétel nagyobb részét nem vágta zseb­re a terem tulajdonos. Már a kora délelőtti órák­ban jött a szórakozni vágyó kö­zönség és 12 órára már készen volt a friss gulyás és minden jó enni való, ami a szorgalmas női bizottság munkájának az ered­ménye volt. E bizottságban közre működtek: Rosenbaum, G. Nagy, Elsi Schwartz, A. Nagy, Tóth, Weiss és Fishbein mun­kástársnők. A jó hangulatot egy kis időre félbe szakítottuk, hogy ezzel is szolgálatot tegyünk a komoly szervezési és nevelési munká­nak és Cederwall munkástárs tartott egy rövidebb előadást az ipari harcokról, a kentuckyi bá­nyász testvéreink nagy küzdel­méről. Beszédje után a jelenle­vők 15 dollárt adományoztak a kentuckyi bányászok védelmére. Ezután tovább folyt a szórako­zás este 7 óráig, amikor a bi­zottság jelentette, hogy minden enni és inni való elfogyott. A mulatság anyagi sikeréhez felülfizetésekkel hozzá járultak Rosenbaum $1.50, Fischbein $1.50, Elsie Schwartz $2.00 és Miss Helen munkástársnők 50 centtel, mely összegekért ezúton is köszönetét nyilvánítunk, úgy szintén mindazok mukálkodásá- ért, akik a mulatság sikeréhez hozzájárultak. Itt emlitjük meg a múltkori mulatságunk alkalmával bekül­dött 26 dollárt a Bérmunkás tá­mogatására, mint a csoport fe- lülfizetése volt nyugtázva, de ezen összeget Polláck munkás­társnő adományozta, mert azon mulatságra minden konyhai ki­adást saját maga fedezett, igy tehát a legnagyobb elismerésün­ket nyilvánítjuk, amidőn a múlt kori tévedést korrigáljuk. Úgy­szintén köszönettel nyugtázzuk Engli munkástárs adományát, mely szintén 8 dollárt eredmé­nyezett a mulatság anyagi ^ike­réhez. Tudósitó. A MODERN SZÍNKÖR ÚJJÁ SZERVEZÉSE NEW YORK­BAN Azok az ifjúmunkások és munkásnők, akik a mükedvelés- ben kiképzést óhajtanak nyerni, tél folyamán ismét alkalmat kapnak a Modern Színkör kul- tur estélyein, melyeknek előké­szítésével Nagy Elek mukástár- sunk bízatott meg. Minden szerdán este a Bérmunkás Ott­hon helyiségében van a Modern Színkör összejövetele, melyre az összes érdeklődőket szívesen látjuk. Kötelező katonáskodás A 475 millió lelket számláló számbelileg hatalmas Kina kép­telen volt az alig 60 millió né­pet számláló Japán hadseregé­nek bevonulását megakadályoz­ni. Ez arra késztette Kina ural­kodó osztályát, hogy a hadköte­lezettséget iktassa törvénybe. Eme törvény szerint Kina min­den férfi tagjai 18 évtől 40-ig hadköteles. Hogy mily ellent- állással fogadja Kina népe e Nankingi kormány eme határo­zatát az a jövő titka, de több mint valószínű, hogy éppen úgy mint a “civilizált” állartiok né­pei meghajolnak uraik paran­csának és védeni fogják életük árán is a “hazát, a zászlót” a támadó “barbár hordák” ellen. A Bérmunkás sorai nem el­adásra szántak. A tanítás, neve­lés munkáját végzi az. Ennek fejében az adminisztrációs költ­ségek évente két dollárt igényel nek minden olvasójától. Van-e olyan osztálytudatos bérrabszol­ga, aki az ipari szabadság útját egyengető Bérmunkástól, évente megtagadná a két dollárt? Küld jétek azt ma, hogy minél hatal­masabban végezhessflk a tanítás nevelés munkáját a magyar bér­rabszolgák milliói között. A pulmani gyűlésről Nagy számú hallgatóság előtt beszélt Ralph Chaplin az “In­dustrial Worker” szerkesztője szeptember 16-án Roselandon a Dutch Hallban, mely gviilést a Joint Open Forum bizottság rendezett. A gyűlés tárgya “A munkásság következő lépése” volt. A kérdések legnagyobb részét a kommik intézték az előadóhoz, melyekre Chaplin nem azon in­tencióval válaszolt, mellyel a kérdezők intézték. A válaszok során jelentette Herbert Mah­ler az Egyetemes Védelmi Bi­zottság titkára, hogy a nap fo­lyamán kapta a hirt Harlan, Iventuckyból, mely F. M. Brat­cher felmentéséről számolt be. Ezen bejelentésre a hallgatóság hatalmas ovációval üdvözölte a győzelmi hirt, kivéve a néhány kommunista, akiket ugylátszik nem érdekelt a munkásság ezen győzelme. A felszólalásoknál az “elvtár­sak” kapacitálták az IWW-t vitára, melyet a gyülésvezető elfogadott és felszólitqtta a; kom munistákat ennek érdekében a lépéseket megtenni. Hogy ezen vitából lesz-e valami az “elv­társaktól” függ, amennyiben a nyár folyamán tartott uccai gyűléseken ezt többször meg­tették, azonban ezideig még nem állítottak ellenfelet. A gyűlés minden tekintetben a legjobb sikerrel végződött és többen beléptek az IWW tagjai sorába. Vegyen részt az előfizetési versenyben

Next

/
Thumbnails
Contents