Bérmunkás, 1931. július-december (19. évfolyam, 643-667. szám)
1931-11-12 / 661. szám
JUBILEUMI MELLÉKLET SECOND SECTION KERESZTUTNÁL November 12, 1931 Irta JOHN GAHAN, az Industrial Solidarity szerkesztője C SÚSZTUNK, másztunk, bukdácsoltunk, csetlettiink-botlottunk és szívós kitartással vonultunk a kezdetleges puhány életből a television korába. Állati, artikulátlan ugatásból fölemelkedtünk Bori és Smirnow fenséges lírai hanglejtéséig. A vadember eksztázisba fulló tom-tomja semmivé tör- pül Stokowszi hangszere előtt. Hatalmas felhőket szántanak végig légóriások hat mértfüldnyi sebességgel percenként. Az amerikai kontinenst 14 óra alatt száguld- ja végig az ember fenséges szárnyasa. Visszatér a tengerre, ahonnan legelső ősei erednek, azonban visszatérése már viz- alatti jármüveken történik, acélból épített Leviathanokon, melyeknek gyorsasága és hatalmassága szinte fölülmulhatatlan. Vagy pedig ravaszul előveszi a nagyitó lencsét és egyszeriben megszámlálhatatlan élet sokasága tárul szemei elé, sok millió esztendőre tekintve vissza. Ez a keringő világ messze elvetüdött az ür távolságában, ma mérlegel, analizál és alkot. Az élete engedélyezett, kora meghatározott, gyorsasága kiszámított pontosságú, a hegy legmagasabbb csúcsától, a sivatagok beláthatatlan mélységig. Az Üvegművészet egyéb gyártmányain át megfigyeli más bolygó mozgását, legyen az olyan parányi, mint egy mikroba. A baktériumban fölfedezi a rettenetes erejű gyilkos kórt. Mind ezeket látva, megtanulja, hogyan védekezzen és gyógyitson. Ugyanazon instrumentumok segélyével szemeink elé idézi az azelőtt ismeretlen s használatlan energiát és hámbafogja, mely örökre szabaddá tehetné az emberiséget az ősi küzkö- déstöl s a groteszkül hatalmas gépeink sokasága kerülhetnének lomtárba. Azonban ne gondold, kedves olvasó, hogy e sorok írója a fontiek fölidézésével elbájolólag tekintene az amerikai tömegekre, amikor azok valósággal nyögnek a nagy prosperitás terhe alatt. Az emberi ész nagyszerű találmányait és tudásának alkotásait csak azért idézem föl, hogy meglássák a fejlődésben azon csodás lehetőségeket, amelyek az emberiség hasznára abból származhatnának. Az urnák 1930-szor megáldott esztendejében a nagy tömegek igába hajszolása sokkal gyalázatosabb, sokkal kegyetlenebb, mint amit a legfantasztikusabb képzelet szülhet, kegyetlenebb, mint az emberiség történetében fölfedezhető egyéb kegyetlenségek. Kell talán mélyen aláhányjunk a rég eltemetett múltnak, hogy az itt elhangzottaknak bizonyítékot szolgáltassunk, hogy bebizonyítsuk annak ellenkezőjét, mint amit a mi kedves patriótáink állítanak? Legkevésbé kell erre bizonyíték, mert hiszen mindannyian ismerjük ezen tényeket. Csak hallani kell megértőleg és akkor tudjuk, mert hiszen rabszolgaságba szólítják az emberi dolgozó állatokat. Csak meg kell hallani a vége nélküli, fáradtan csoszogó milliónyi rongyos lábak zaját, melyek a kohókba, bányákba és dicsőséges respublikánk egyéb életmalmába járnak, ahol engedélyezik vérüket, csontjaikat, reményeiket, életüket és mindenüket áruba őrölni, amit a felséges profitért eladnak. Csak egy pillantást kell vetni arra, hogy földünk két billiónyi lakosa közül néhány van, aki nem rabszolga, csak néhány van, aki nem éhezik, aki ne volna biztonságban, aki nem tudatlan. Csak emlékeznünk kell az 1914—20-ban lezajlott kapitalistáink játékára, amidőn millió és millió férfit, ifjút, nőt és gyermeket mészároltak le a munkásosztály soraiból, ugyanannyit nyomorítottak meg, az itthonmaradt milliók pedig betegségek és j bűnök gyehennáján mentek keresztül. A testileg és szellemileg megnyomorított “hősök” jajkiáltásait még ma is hallhatjuk és hallani fogjuk, amidőn a “lehető legjobb társadalmi rendszerünk, legjobb hazafiai ismét mészárszékre terelik a szolgák seregét”. Hallani fogjuk mindaddig. amig legjobb patriótáink, a “fenséges” civilizáció nevében, a civilizált harcterekre küldhetik hősöknek osztályunk szolgacsordájáL Hallani fogjuk, midőn ismét piacot teremtenek és kereskekerületi értekezletek és a legutóbbi országos értekezlet ..óhajának teszünk eleget, amikor a Bérmunkás jubileumi számának mellékleteként, kivonatosan közöljük az IWW 25 éves történetét, úgy, amint azt az egyetemes központ kiadványa a 25 év harcaiban, küzdelmeiben résztvett munkástársak leírásában ismerteti. Történelmi adatok ezek, amelyeket nem csak ismerni kell minden IWW-istának, de megőrizni is, mint az agitáció egyik fegyverét. A múltak tapasztalatait értékesítenünk kell a jövő küzdelmeiben. delmet űznek a lövészárokból, a srapnell fedezékből és a változó hadállásokból. Amerikában Írunk, a jólét és a világ leggazdagabb földjéről, melynek nincsen hasonmása, a lehetőségek menyországa, ahol a csillagos sávok alatt nyolc millió szolga képtelen gazdára találni; ahol a szüntelen kenyérért folyó küzdelem mindig több és több bérrabszolgát küld az őrültek házába, hogy ott találják azt meg, vagy pedig időelőtti sírban, ahol pénz az isten és mégis legtöbb az istentagadó. Milyen nagyszerű ország ez, találmányainkkal, gépeinkkel, rádióinkkal s óriási gyártelepeinkkel és virslihez hasonló népeinkkel, akik valamennyien hasonlók — hasonlók az ostobaságban, a tunyaságban, szolgaiasságban, roggyanásban, viskóikban és rettenetes látásukban. Ennek az Amerikának még egy Walt Whitmanra van szüksége, hogy megénekelje. Kisgazdáink Ájovában (Iowa) annyira szegények, hogy képtelenek szenet vásárolni és a kukoricát égetik föl, amig pedig bányászaink éhségtől dermedten munkanélküli ülnek kunyhóikbon, ájovai kukoricáról álmodozva. Munkásoknak cipőkre volna szükségük és mások pedig gyártani szeretnék azt, azonban Lynn és Brockton gyárainak kéményei nem füstölnek, mert hiszen ebben az észszerű kapitalista rendszerben nem azért jutunk cipőhöz, mert arra szükségünk van, hanem azért és akkor, amidőn meg van az árunak az ára, hogy megvásárolhassuk. A különbség tehát roppant bonyolult. A kapitalista rendszerben a termelés — társadalomellenes. Társadalomellenes azért, mert homlokegyenest a termelő osztály érdeke ellen irányul, amely pedig a társadalom többségét képezi. A gyárak kapui csak az arany csengésére nyílnak meg. A tömegek igába hajtásán épül. De leginkább társadalomellenes, mert bajo- netteket teremt, hadihajókat, golyókat és rendőrbotokat, nem is szólva arról a bűnösen nagy kastélyokról, amelyeket parazitáink kisebbsége magának lefoglal, mig a termelő nagytöbbség hajléktalanul' vagy vityillókban húzódik meg és éhezik. Milyen rettenetes szó ez — éhség — az emberi tudatban! Nagyon ritkán gondolunk másra, mint a gyomorbeli éhségre, mert ott érezzük a legkinzóbban és mégis a munkásmillióknak mindig az éhség leküzdése adott és ad a legnagyobb gondot. Azonban van másforma éhség is. Egy ilyen világban, ahol csodásán tündököl a finom zene, a dráma, szobrászat, irodalom és e/jyéb tudomány és művészet, amelyek mind esztétikai ignyeinkre apellálnak, úgy érzelmi, mint intellektuális éhségünk csillapítását kellene szolgálják, azonban annak lehetőségétől is meg vagyunk fosztva és ez is bizony nagyon érezhetően más- formáju éhség azok részére, akikben a leg kisebb áhitat szikrája van az ilyen táplálék iránt is. De minek is Tehetne nevezni ezt a lefokozást, az önmegtagadást, mely olyan mélyen végigszánt a munkások tudatán, hogy szinte öntudatlanul föladja még csekély aspirációit is? Meddig tarthatná fönn még magát ez a hatalmas kapitalista szörnyeteg, ha a munkásság megértené, hogy ellenállásával mit veszitene? A kapitalizmus egyöntetű az erőszakkal és a pánik szülője. Az ilyen rendszer előnyösei sokkal kevesebbet törődnek ve- jlünk, mint az igáslóval. Amig dolgozunk, addig is szenvedünk, hogy egy jászolhoz és zabhoz jussunk. Amikor pedig munkanévül vagyunk, akkor a zab eltűnik és a jászolt pedig félreveszik előlünk. A meg- I alázott dolgos állatnak el kell pusztítani ezt a rettenetes szörnyeteget, a kapitalizmust, amely állati sorba taszítja. A kapi- talifmust kell eltemetni minél előbb, mert amig szabadon garázdálkodhat, addig nem virulhat férfiasság, nőiesség. Nem szűnhet meg a testi és szellemi éhínség. Csak a kapitalizmus pusztulásával szűnik meg az emberiség szenvedése. Hiszen mi munkások sokan vagyun*c, azonbon tudatlanságunk folytán szétta- goltan állunk. A kapitalisták kevesen vannak* de erősek, mert szervezkedtek. Erejük folytán kíméletlenek és eltökélt szándékuk, hogy hatalmukat megtartsák és növeljék, hogy diktatúrát gyakoroljanak a reménytelenül kirabolt osztály fölött. A gondolatnélküli azt hiszi, hogy nincs még szikrája sem a reménységnek a munkásság részére. Éppen ezen meggondolrC.- lanság az, mely mint paralizis vonja be a munkásság gondolatát s teszi lehetetlenné (Folytatás az 5-ik oldalon)
