Bérmunkás, 1931. január-június (19. évfolyam, 618-642. szám)
1931-01-08 / 619. szám
Január 8. 7-ik oldal. B £ R M UNKAS Az apám meg a fiam Irta: PONG PÉTER. A fiam kilenc esztendős. Amikor a fiút figyelem, megállapi- tom, hogy egészen más ember, mint én voltam ebben a korban. Most 42 éves vagyok, 33 év a korkülönbség köztünk. Ez alatt az idő alatt a világnak alaposan meg kellett változni. Nagyon csodálkozom azon, hogy apa és fiú között ilyen nagy különbség lehessen. Az én apám például olyan okos volt, akár egy akadémikus. Nagyon sokat tanulhattam tőle. Ezzel szemben szegény fiam semgriit sem tanulhat tőlem. Mert tudatlan vagyok. Milyen szép is volt äz, amikor az én okos, bölcs, zseniális apám mai sétálni mentem. Nagyon kiváncsi gyerek voltam. De az én okos apám minden hozzá intézett kérdésre habozás nélkül tudott válaszolni. Emlékszem, amikor először láttam villamost, felkiáltottam: — Nézd csak papa, lóvonat i lovak nélkül!-— Nem lóvonat ez, hanem villamoskocsi — magyarázta äz apám. — És ki huzza a kocsit? — kérdeztem.----Senki, csak villanyerőre jár! —Mi az a villanyerő? Apám, ^ki nem állhatta, ha valaki fajankó volt, a sétapálcájával hadonászott és dühösen felelte : —Te tökfilkó, megraklak, ha még égyszer ilyen ostobaságot kérdezel! Ugyanezen a napon egyik nagybátyámat látogattuk meg, aki gazdag ember volt és telefon készülék állt az irodájában. A telefon akkoriban még nagy újság volt. A készülékhez léptem és mutatóujjammal gyöngéden és meghatottan simogattam a hallgatót. Apám, aki nemcsak okos, hanem óvatos ember is volt, ebben * a pillanatban felugrott a székéről és olyan csattanós pofont mért rám, hogy csak úgy zúgott tőle j a fülem, — Te haszontalan! — kiáltotta. — Nem szabad hozzányúlni! Felrobbanhat! Hát igen. Akkoriban még sok telefon készülék fölrobbant. — Valószínűen puskaporral töltötték meg. Sötét volt már, amikor apámmal hazafelé ballagtunk. A kisvárosban a villanyvilágitás még szenzációszámba ment. Nagyon hideg volt. Legalább 20 fok. --Hirtelen minden villanykörte elaludt. — Olyan hideg van — magyarázta apám — hogy az áram rrvégfagyott. Tudod, mi az áram? — Nem — feleltem. — No hát nyisd ki a füled' és ide hallgass. Van egy vékony cső, amibe a villamosrnüvek áramot szivattyúznak. De amikor olyan hideg van, mint most is, az áram megfagy és nem világit tovább. Ebben a pillanatban minden körte megint kigyulladt és tovább világított. AZ ÖRÖK MÉCSES FÉNYE Az örök mécsesnek gyújtó vörös Fényét f Felétek tárjuk lázitó kezünkkel: Nézzétek e zivatarokból maradt piros lángot. Mert nektek őrizzük meg a gyilkos haláltól Holnapot festő viharos lelkűnkkel. Nézzétek meg álmatag szemeitekkel, Mint szívja szivünk életét a zsarnok. Fél az örök mécses holtszivet is gyújtó fényétől, És ellenünk hiv minden fizetett ördögöt, Hogy a Fényből semmit ne akarjatok. Tapintsátok meg kidobott kezetekkel A mi ősi prófétai ajkunkat, És fusson át rajtatok a véreteket gyújtó tűz, Mert mai éhhaláltok a mi régi regénk, De csak most halljátok ősi szavunkat. Az örök mécsesnek gyújtó vörös fényét Felétek tárjuk lázitó kezünkkel, Hogy szivetekben máglyává gyűljön az örök mécses, ÉS fölharsanjon ajkatokon az uj Himnusz, Hogy uj világot alkossunk lelkűnkkel! ♦ A lelketekbe visszük e csillogó fényt, Hogy lerázzatok minden véres igát! Hömpölygő árral borítsátok pl az Eszme útját, Osszatok a barbárokra halálos csapást, Hogy megszülessen a dicső, uj világ! Blistyán Sándor. — Úgy látszik megennyhült az idő — dörmögte az apám!. Az apám igazi zseni volt. —— Kész vegyész technikus, m'eteo- rologus, mindenhez értett. Mindazt, amit ma tudok, tőle 'tanultam. Így azután, amikor a napokban a feleségem azt mondta, hogy mint apa, sétálni vihetnem a fiamat, elhatároztam, hogy útközben különböző érdekességekre hívom fel a figyelmét és magyarázatokat tartok neki. A körúton jártunk. Én a negyvenkét esztendős egy autót mutattam a kilenc éves fiamnak: — Nézd csak! Egy Hanomag- kocsi! A fiam odanézett és igy szólt: — Szerencséd van, papa, — hogy senki sem hallotta az ostoba megjegyzésedet. Az nem Hanomfag, hanem egy délamerikai HPG. A legújabb modell. Az egész világon még csak három darab van belőle. Az egyiket Rockefeller ajándékozta a legfiatalabb unokájának, szüle tésnapjára, a második egy nyuROTHFISHER K. gäfindiai maharadzsáé, a harmadik pedig itt szaladgál. Nagyon elszégyeltem magamat, mert láttam, hogy ä fiam maga az eleven technikai lexicon. Elhatároztam, hogy nem érintek több modern technikai kérdést. Szótlanul sétáltunk tovább, — amikor végre egy esernyöjavitót vettem észre, aki ócska ernyőket cipelt a hóna alatt. Na- ■gyon boldog voltam. Végre va- larrti régi dolog, amit a fiam nem ismer. — Hallod, — fordultam büszkén feléje. —— Tudod mi ez az ember? Ez az ember, aki velünk szemben áll, esernyőcsináló. — Papa, te meg csacsi vagy —- nevetett a fiam jóízűen. — Nem esernyőcsináló ez, hanem golfjátékos. Faképnél hagytam a fiamat és két napig nem mutatkoztam odahaza. Ilyenek voltak tegnap apáink. Ilyenek ma a fiaink. A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet, összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezek-, beni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi árra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalnlával felvegyék a küzdelmet. A szak- szervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkátok egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó és másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban —; vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bár-’ mikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen) esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: ‘‘Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,’' ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: ‘‘Le a bérrendszerrel!’’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül. Több mint tiz esztendeje nem volt köztünk. Beteg testét messze elvonszolta a mexicoi sivatagba, ahol dacolt a 20 évi börtönnel szemben, amit azért szabott ki rá az uralkodó osztály, hogy harcos szellemét már akkor örökre elnémítsa. Rothfishert tiz éve nem láttuk, dörgő hangját, mely- lyel a kapitalizmust ostorozta, tiz éve nem hallottuk és mégis úgy érintett bennünket halá!£na hire, mintha közvetlen mellettünk álló harcosunk dőlt ki sorainkból . Rothfisher mint száműzött, — messze volt tőlünk, de az a forradalmi munka, melynek ő volt kitartó harcosa, itt volt állandóan a mi harcainkban az osztályharc győzelmi rohamára ösztökélve bennünket. Bizonyságul arra, — hogy az osztályharc szellemét elfojtani nem lehet, sem börtönnel, sem pedig száműzetéssel, a halállal sem. Rothfisher munkástársunk halott, de az ipari szervezkedés forradalmi munkája él és élni fog mindaddig, míg bérrabszolgaság fog létezni. Az 1917—18-as években, ---amikor az uralkodó osztály a saját profit háborúját használta fel arra, hogy az IWW rohamos fejlődésnek indult mozgalmát elpusztítsa, Rothfisher volt a Bérmunkás szerkesztője, akit éjnek idején, egyenruhába bujtatott fenevadak elhurcoltak. Hosszú hónapokon át dohos börtöncellában tartották a beteg tüdejü embert, akire később a törvény nevében 20 évi börtönt szabtak ki, hogy biztosak legyenek abban, hogy végeztek egy forradalmárral. Ismert harcos volt Rothfisher a kapitalisták előtt, aktív részt vett az 1912—13-as nagy munKásmegmozdulásokban és a patersoni nagy szövősztrájknak is egyik sztrájkbizottsági vezetője Volt. Abban az időben mint ve- szedelrríes anarchistát próbálták megbélyegezni a kapitalista újságok, csak azért, hogy deportálási eljárást indíthassanak ellerie. Harci szellemét megtörni nem tudták, sőt ellenkezőleg, a nagy harc után minden energiáját az IWW magyar nyelvű mozgalmának a felépítésére szentelte. —; Több ízben utazta keresztül az Egyesült Államok magyarlakta telepeit, éhezve, rongyosan, úttörő munkát végezve. Egyetlen felszólításra áttette tartózkodási helyét abba a . várósba, ahol a legnagyob szükség volt a2 ő munkálkodására. Még amikor ügye fellebbezés alatt állott, akkor is ott volt, ahol tenni kellett a munkásosztályért. A Horthy fehér terror kezdetén tiltakozásra szervezte a magyar munkások tömegeit és ő volt az emlékezetes new yorki Central Opera Housei gyűlésnek egyik szónoka, akinek felszólítására 1 400 dollárt adományoztak a gyűlésen megjelent munkások, a fehér terror áldozatainak segélyezésére. (Folytatás a 8-ik oldalon.) ELVINYÍL ATKOZ AT.
