Bérmunkás, 1930. július-december (18. évfolyam, 593-617. szám)
1930-07-31 / 597. szám
6-ik oldal. BÉRMUNKÁS Julius 3 1. EURÓPA HOLT PONTON A termelési viszonyoknak az elmúlt két évtizedben bekövetkezett forradalmi átalakulása és azok az alapvető szociális és politikai változások, amelyek ugyanezen idő óta az egész civilizált emberiséget állandó nyugtalanságban tartják, gazdasági téren olyan hirtelen eltolódásokat idéztek elő, amelyek katasztrofális hatásait kiegyensúlyozni mindmáig seholsem sikerült. Sőt ellenkezőleg, a gazdasági válság éppen az utolsó két esztendőben olyan ijesztő mérveket öltött, amelyek a legsötétebben látó pesszimisták aggodalmait is túlszárnyalják és a leghatalmasabb államok vezető férfiait is a legnehezebb helyzetek elé állítják. A viszonyok súlyossága alapjában véve mindenütt a fogyasztás óriási arányú krízisében nyilvánul. A termelt javak elhelyezése sem az ipar, sem a mezőgazdaság terén nem jár a megfelelő haszonnal, aminek folytán a termelő üzemeknek csak két kivezető ut áll rendelkezésére: a ráfizetést jelentő üzemek bezárása és a hatalmi körükbe eső fogyasztópiacnak erőszakos monopolizálása. A viszonyok kényszere folytán valóban mind a két módszer alkalmazásra is kerül, még pedig egészen elképesztő mértékben, bár a velük járó hátrányok nyilvánvalóak és csak további krízisekre vezetnek. Az üzemek bezárása — attól eltekintve, hogy magukra az üzemekre nézve gazdasági halált jelent --- a munkások és alkalmazottak hatalmas tömegeinek keresetnélküliségét időzi elő, ami a lakosság fogyasztóképességét tovább rontja és igy az alapbaj nem hogy csökkenne, hanem még jelentős mértékben fokozódik is. A fogyasztóképesség csökkenése még súlyosbodik azzal, hogy a még munkában maradtak életviszonyai is megromlanak, egyrészt a munkapiac leromlása következtében, másrészt azzal, hogy a munkanélküliek eltartása még a dolgozók vállaira nehezedik. A munkanélküliség ennekfolytán a válság jelenlegi periódusában valóban állandóan növekszik. Semmivel sem vigasztalóbb a kép, ha a másik “enyhítő” módszer hatásait vizsgáljuk. Ez a hatalmi szférába tartozó piac fölötti gazdasági egyeduralomra való törekvésben vagy — ami ezzel egyet jelent — a gazdasági elzárkózásban nyilvánul. Ez a törekvés, minthogy lényegében véve a hatalmi rendszeren alapszik, a társadalmi élet tengelyévé vált. még pedig úgy belföldi, mint nemzetközi vonatkozásokban. A politikai síkon természetesen azonnal elvesziti tisztán gazdasági jellegét és egyébb természetű ideológiák mezét ölti magára, — mint amilyenek a hazai ipar fejlesztése. az agrár lakosság megmentése, a nemzet külpolitikai érdekeinek védelme, demokráciái kulturális és egyébb szempontok hangoztatása. Bár ezek az érvelések sok ember előtt, az érdekelteknél pedig jóformán mindig alkalmasak a tényleges probléma elhomályositására, alapjában véve mindig ugyanarról, vagyis a fogyasztó piac monopolizálásáról van szó. Ez az irányzat a gyakorlatban a külföldi termelvények behozatalát korlátozó, sőt lehetetlenné tevő vámokat, a kivitelnek még ráfizetéssel is járó erőszakolását a belső piacon egyes termelési ágaknak mások terhére való favorizálását jelenti, olyan intézkedéseket tehát, amelyek az éppen érdekeltek körében természetszerűleg visszhangra találnak és ennek folytán a gazdaság kormányzásnak újabban majdnem mindenütt tengelyévé váltak. A mindenütt súlyos gazdasági helyzetet tekintve, alig kétséges, hogy ez az elzárkózási gazdaságpolitika a legközelebbi jövőben intenzitásában még csak növekedik. Az égető kérdés azonban az, remélhető-e egy ilyen irányzattól a gazdasági bajok megszűnése, vagy akár csak észrevehető csökkenése is? Ha volna olyan ország, amely összes szükségleti cikkeit és azok nyersanyagait önmaga elő tudná állítani, éppen ezen munka lebonyolításának pontosan megfelelő tőkével rendelkezne és népességének sűrűsége és kultúrája éppen azon a fokon volna, hogy a termelt javakat előállításuknak körülbelül megfelelő idő valóban el is fogyasztaná, úgy ebben az országban — egyéb komplikációk elmaradását feltételezve — ez a gazdaságpolitika megvalósítható volna, sőt valószínűen .általános megelégedésre is vezetne. Talán fölösleges azt bizonyítani, hogy ezek a feltételek sehol sincsenek meg, gyakorlatilag meg sem valósithatók, legfeljebb egy egyetemes világállam keretében, amely a föld egész területét vagy annak túlnyomó részét magában foglalná. A valóság az, hogy az összes államok bizonyos cikkekben importra, másokban pedig exportra utaltak, ennek a folyamatnak megzavarása vagy éppen teljes alákötése tehát csakis káros következményekkel járhat. A helyzet ezen törekvések következtében valóban az, hogy az árucsere szabad folyása megakad, ami a termelést még jobban rontja és a viszonyokat sulyosbitja. Bizonyos azonban, hogy miné; nagyobb, minél tőkeerősebb ét kulturáltabb valamely gazdaságilag egységes terület, annál inkább tud átmenetileg legalább is, gazdasági autarkiára berendezkedni. E szempontból világtörténelmi jelentőséget kell tulajdonítani annak, hogy az Északamerika; Egyesült Államok az egész vonalon a védővámos rendszer bevezetésének útjára tértek és ezzel főleg Európa felé egészen kiélezett helyzetet teremtettek. Az Egyesült Államok lakossága a maga mérhetetlen tőkéjével még mindig kimeríthetetlen nyersanyag- készleteivel, aránylag ritka népsűrűségével és fejlett munkateljesítményével nagy mértékben alkalmazkodhat az ily módon előállott uj helyzethez és ha végleg nem is, de hosszú évekig a maga külön útjait járhatná. Hasonló helyzet állhatna elő az angol világbirodalomra nézve, ha a jelenleg még fennálló számtalan nehézségen keresztül győzedelmeskedne az Empire Free Trade, a birodalmi szabadkereskedelem jelszavával megindult és mindjobban erősödő mozgalom, aminek folytán az angol világbirodalom egységes gazdasági területként elzárkózna a többi világtól. Teljesen sivár képet nyújt azonban az emberi haladás és kultúra még nemrég oly fényes és gazdag szülőföldje, a kontinentális Európa, egymásnak ellentmondó, féktelen nemzeti aspirációktól fütött országaival, 25 kicsiny, kisebb és még kisebb “önálló” gazdasági területével, amelyek egyike sem képes legelemibb szükségleteit sem a belföldön előállítani, amelyek kormányai azonban mégis mind külön-külön és lehetően közvetlen szomszédaik ellenére és kárára “önellátást” akarnak meghonosítani, nem törődve azzal a józan megfontolás után egyénileg általánosan elismert ténnyel, — hogy ez a lehetetlen vállalkozás eleve kudarcra van Ítélve. Különösen Középeurópában egyenesen bizzar látványt nyújt a sziszifuszi törekvés, ahol egymás mellett láthaató a túlnyomóan sűrű fenyvesekkel, részben kopár hegyekkel és terjedelmes glecse- rekkel borított alpesi országocska, amely nagyobb fejében ipari centrumokban élő lakosságának terhére “fejleszti” a maga gabona- termelését és a vele közvetlenül szomszédos kicsiny és szegény agrárállam, a maga jelentéktelen vasérceivel és azoktól elég messze fekvő kiskalóriáju széntelepeivel, fában szegény rónáival és túlnyomóan vidéki lakosságával, amely gép-, fa- és textilipara föntartásá- nak érdekében mezőgazdasági népességének vállaira gördít óriási terheket, hogy viszont az agrártermékek alacsony világpiaci áraiból előálló veszteségekért földműveseit meg a vékonypénzü városi lakosság honi termésű kenyerének megdrágításával kárpótolja. És ez a rendszer, amely egész Európában ilyen abszurdumokat produkál, mindinkább erősödik, a 25 mikrokozmosz külön éli a maga lombikba zárt, csenevész életét, mind jobban elszegénye- dőn, mind fásultabban. Közben a tengerek túlsó partjain eminens erők gazdasági autorkiákat kovácsolnak össze, amelyek mindegyikének offenzív éle többé-kevésbé Európa felé irányul. Ugyanakkor Európa egyes államai között még mindig a taszítás erői dominálnak. A tanácstalanság általános, a nagy óvatosan lanszirozott enyhitési próbálkozások (vámfegyverszüneti konferencia, Briand Páneuró- pa memoranduma) mind fölbuknak az egyes nemzetek önzésének éles kövein. Ezalatt a gazdasági válság mély pontja még mélyebbre sülyed, a reménytelenség meg- sürüsödik, a jövőtől való félelem már a nihilista közönyig merevedik. Semmi kétség. Európa holtponton van. A történelem azonban nem tűri a mozdulatlanságot, mert a szerves életben a megállás ismeretlen fogalom. A történelem dinamikája szükségszerűen átlendíti a kereket a holtponton, vagy egy egészséges integrálódás, tehát az összetartozó csoportok célszerű együttműködése vagy beláthatatlan katasztrófák irányában. ------------o--------MEGHÍVÓ ! A Munkás Betegsegélyző Szövetség 1 7. Osztálya és a Világ Ipari Munkásainak Philai csoportja 1930 augusztus 24-én vasárnap egész nap a Valentine parkban (Frankford City Line) a munkás dalárda felléptével nagyszabású PICNIKET rendez, melyre Philadelphia és környéke munkásságát tisztelettel meghívja a rendezőség. Szórakoztató játékok értékes dijakkal! Lesz teke-verseny két díjjal; versenyfutás férfiak, nők és gyermekek részére egy-egy dijjal. Azonkívül kötélhúzás, lepényevés világposta, képviselőválasztás és sok más szórakoztató játékok. Belépti jegy előre váltva 40 cent, a helyszínen 50 cent. A zenét Sándor András zenekara szolgáltatja. Kitűnő hűsítő italokról és harapni valóról gondoskodva lesz. Lesz laci-pecsenye. Padlózott tánchely. Zivatar esetén védve va gyünk. — Útirány; autók részére: A Frankford Avenuen ki egész a City Line-ig, honnan a Picnic hely egy blokknyira van. ----Villamossal: A magasvasuton (“L”) a végállomásig, ott átszállni a 66-os számú villamosra, melylyel menjen a City Line-ig. Azonkívül veheti a 3-as vagy 5-ös számú villamost a “L” végállomásig, ott átszállni a 66-os számú villamosra és menni a City Line-ig, ott bizottság várja az érkezőket.
