Bérmunkás, 1930. július-december (18. évfolyam, 593-617. szám)
1930-07-10 / 594. szám
4-ik oldal. BÉRMUNKÁS Julius 10. BÉRMUNKÁS (Wage Worker) HUNGRIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........$2.00 One Year ...........$2.00 Fél évre ....... 1.00 Six Months ......... 1.00 Egyes szám ára........05 Single Copy ............05 Caom. rendelésnél .03 Bundle Orders .... .03 Make Money Order for Subscription Payable to: "BÉRMUNKÁS” P. O. Box 17, Station Y, New York, N. Y. Szerkesztőség és Kiadóhivatal 347 E. 72nd St, New York, N. Y. Entered as second class matter November 19, 1927 at the Post Office at New York, N. Y. ander the Act of March 3, 1879. Published Weekly by THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD. IPARI SZERVEZETET ÉPÍTSETEK AZ IPARBÁRÓK TERRORJA ELLEN Még egy lövés és még egy halott: egy szép temetés és mintha semmi sem történt volna, a kapitalista gyilkosok napirendre térni szeretnének az ügy felett. Lemossák a friss munkásvért kezeikről, miközben vérebeik már újra szaglásznak, szimatolnak, keresik az alkalmat arra, hogy példákat statuáljanak, a lázadozó, a nyomor ellen tiltakozni akaró rabszolgák megfélemlítésére. A múlt hét folyamán két munkás életét oltották ki New York utcáin, úgyszólván fényes nappal, a járó-kelők szeme láttára. Ehhez a gyilkossághoz a nemzetközi kontrasztot megadta az is, hogy az egyik fekete bőrű, a másik fehér volt. Nem keressük, hogy mit akartak, hogy milyen elvi meggyőződést vallottak, vagy hogy hová tartoztak azok a munkásemberek, kiknek életét oltották ki. Mi csak két nemzetet ismerünk a földön: munkáltatók és a munkások nemzetét és e két osztály között a kérlelhetetlen harcot. A meggyilkoltak a munkásosz tályhoz tartoztak és bárha szürke, névtelen emberek voltak, küzdelemtől szinezett munkás életük kioltása, merénylet volt a munkás- osztály ellen és szemrebbenés nélkül való le- gyilkoltatásuk a munkásosztály ellen elkövetett bűncselekmény. Két emberi testtel magosbodott az a hullahegy, melyet megfizetett bérenc gyilkosokkal halmoztat a kapitalista rendszer osztálytársadalma, mely előtt nincs erkölcs, mely nem ismer szentimentálizmust, mely ha kell, hatszor napjában is megfürdik munkásvérben, ha azt úgy kívánja a magántulajdon rendszere, az ő minden szentek fölé helyezett szentje, a PROFIT. Nem tartozunk azok közé, kik minden áldozat és vér nélkül megvalósíthatónak tartják az uj társadalmi rendszert, mert hiszen vannak tradícióink és már akkor nyitották meg többszörösen véredényeinket, mikor még nem volt annyira vörös a felszabadulás hajnala, mint amilyen vörösnek látszik ma, mikor a kapitalista társadalom egét nem borították be annyira a félelmetes vihar közeledtét jelentő fekete fellegek, mint most. Nincsen szándékunkban halotti sirámokat sírni és politikai tőkét( kovácsolni az ártatlanul kioltott munkásemberek nevéből. Hiszen politikai értelemben nem voltak a mi halot- taink. Osztályértelemben voltak azok csupán. Mi nem mondjuk, hogy just is csak azért is szervezkedjen a munkásság az IWW-ba, mert Levy-t és Gonzales-t meggyilkolták a tőkés bérencek, de helytelennek tartjuk és szinte undor fog el bennünket amikor látjuk, hogy a két munkás nevét kihasználják és az alaposan elhalaványodott szavazóurnát az ő vérükkel festik pirosra a pártvezérek.” Meggyilkolták Levy-t és Gonzales-t és most minden munkás szavazzon a párt jelöltjeire.” Ilyen röpcédulák keringtek a levegőben már akkor, amikor még csak ravatalon feküdt a két mártír közül az utóbbi, mintha csak hiéna módra, arra vártak volna a vezérek, hogy a belőle a haldokló munkásból kiszálló életet marokkal kapják el abból a célból, hogy a lekonyult pártlobogót vele injektálják életre. Az ilyen olcsó halottkereskedelem mindent szolgálhat, csak nem a munkásosztály ügyét, ez megcsúfolása a mártiromságnak, ez visszaélése, meggyalázása azok nevének, kik akaratuk ellenére mártír halált haltak. A Tammany rendőrség követte el a gyilkosságot, ez esetben ők a bérencek: tegnap a fekete kozákok voltak, tegnapelőtt Guggenheim bérencei. De mi a különbség, hogy hol gyilkolják a munkásokat? Mi a különbség, hogy ki gyilkolja a munkásokat? A tény, a lényeg számit és maga az, hogy a föld legkegyetlenebb uralkodó osztálya a kapitalizmus, rendszeréhez való görcsös ragaszkodásból, profitot féltő kapzsiságból, az osztály- tudat terjedésétől való rettegésében gyilkol- tat ha kell és ott, ahol ő akar. Ott, ahol a kapitalista kizsákmányolás folyik, ott, ahol lázadoznak a kizsákmányolás ellen. E téren a kapitalizmus nem válogatós és nem is lesz az. Disztingválni, különbséget tenni cselédei között sem lehet. New Yorkban a Tammany Hall, másutt a Chamber of Commerce, a Ku Klux Klan, vagy az American Legion, De a felvonultatásnál sohasem mennek fej nélkül, nem cselekszenek szervezetlenül, nincsenek készületlenül, nem vesznek chansze- kat, nem baziroznak véletlenre. Előttük az emberi életnek nincsen értéke, nem becsülik még a saját bérenceiket sem, mert nem egy eset szolgál tanúbizonyságul arra, hogy azokat dobják oda áldozatul, csak azért, hogy még nagyobbat, halálos csapást mérhessenek az erélyesen követelődző munkásokra. És amikor a Gonzales temetésére kiadott röpcédulákat nézegessük, ökölbe szorul kezünk, mert azt látjuk, hogy a forradalom cégére alatt, a kapitalizmus stratégikusaí vannak meghúzódva. Úgy tűnik fel a dolog, mintha pártszempontokból, a választási heccek kedvéért kellett volna két munkásembernek meghallni, mintha már másként nem is lehetne szavazó balekokat fogdosni, csak akkor, ha két munkásember halotti maszkját függesztik a választási lobogókra. Mert bármennyire elvetemedetteknek, gonoszoknak ismerjük is a pártvezéreket, nem akarjuk feltételezni, hogy a züllés lejtőjén már annyira jutottak volna, hogy közvetlenebb megtorlást nem látnak, mint saját megválasztásukat Levy és Gonzales testén keresztül. Ám ha úgy van, hát legyen. Csak tartsák az utcát, a heccet, a szavazatfogdosó lármát továbbra is üdvösnek. így legalább hamarább kiábrándul belőlük a munkásság: az örökös áldozati bárány. Mert hogy megfogja elégelni az ilyen taktikát, az kétségtelen. Hogy nem lesz hajlandó tucatnyi számmal a kapitalizmus söpredékével, a felfegyverzett törvényes banditákkal szembeszállni, hogy nem fogja azt a harci teret választani, mely őt védtelenné teszi abban sem kételkedünk. Mert ha a vezérek, kik — minden ilyen alkalommal — a színhelytől rendszerint távol, bőrük épségben tartásával csak továbbra is uszítanak a biztos fedezékből, fel fog nyílni a munkásság szeme és hathatósabb eszközöket keres majd a támadásra éppen úgy, mint a védekezésre. A kiábrándult munkásság egyszer választani fog. Nem képviselőket: O dehogy! Választani fog és nem a szavazó urnán keresztül. Választani kell neki aközött, hogy szervezetlenül szálljon-e szembe a zsarnokokkal, vagy szervezetten, szétforgácsolt erővel: mitsem jelentő reformo kért vagy ipari osztagokban Egy Nagy Szervezetben tömörülve, a zsarnokság és rendszere ellen vonuljon a harcba? Ez a választás esedékes, de jöjjön is minél gyorsabban, mert a mérték csordultig megtelt. Megtöltötte az ipari zsarnokság, az iparbárók terrorja és az elégtétel után szomjazó munkásság édes bosszújaként, annak a rendszernek életét követeljük, mely fölött az ipari szervezet kimondta a halálos Ítéletet, amit csakis az iparilag szervezett munkásság lesz képes végrehajtani. NINCS KEGYELEM... Sok százezer munkásban ingott meg újból még az a kevés hit is, mely a jó és rossz, az igazságos és igazságtalanság fogalmát magán emberektől képzeli gyakorolni és kételkedve, fejcsóválva fogadja azon megállapítást, hogy mindez kétféle mértékkel mérődik, hogy a mai társadalmi rendszerben osztályszempontokból birálódik minden. Hogy ami jó a munkásosztálynak, az rossz a tőkéseknek és megfordítva. Mert az erőviszonyok szabják meg, döntik el valaminek igazságos, avagy igazságtalan voltát. Több mint valószínű, hogy a kételkedőkre hidegvizes zuhanyként fog hatni a hir, melyet a dollárok hazájának nemzeti ünnepén, Fourth of Jxüykor hirdettek ki egy tucat ember nevében és amely nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy Warren K. Billings és Thomas Mooney életük fogytáig a börtönben kell rothadjanak el. Billings kegyelmi kérvényét a kegyelmi tanács elutasította. Döntését hazafias ajándékképpen hozta meg a kaliforniai kapitalizmusnak, mely a háborús hisztériát kihasználva, megszabadította magát két kellemetlen munkásszervezőtől. Az ügy annyira ismert, hogy nem kell újból részletekbe bocsájtkoznunk. Mooney valamint Billings, az AFOL-nak volt tagja és nem voltak rendszerfelforgató forradalmárok, hanem csak egyszerű szakszervezetisták, akik azonban nem irtóztak a jobb viszonyokért és bérekért szembe szállani a kapitalizmussal. Billings már elfogadott volna feltételes kegyelmet is, de Mooney teljes szabadságot követelt illetve fogadott volna csak el. Kegyelem persze nincs. Arra számítani sem lehet a munkásosztály tagjainak, csak akkor, ha kellő szervezett erővel rendelkeznek. Az erőviszony a kegyetlen bírákra is tud BEFOLYÁST gyakorolni, de semmi más nem. Humanitásról, emberségességről, nemes cse lekedetről, a mai rendszerben, hol az osztályszempontok a döntők, ne álmodozzatok. — Gyüjtsétek a szervezett erőt és ha az meglesz, akkor az igazság mértéke a mi oldalunkra billen. Akkor lesz kegyelem és igazságos döntés, akkor majd mi hozunk ítéletet, melytől hiába félnek azok, kik most Mooney- ékat börtönben tartják, mert bizony a kizsákmányolás rendszerét és a fenntartásához szükséges minden intézményét, gyökerestől fogjuk kitépni, mert mi szabjuk meg az erkölcsöket, mi döntsük el, hogy mi az igazságos, mi az igazságtalan s ha még úgy könyörög a kapitalizmus, rendszerének, akkor sem kegyelmezünk. Gyüjtsétek az erőt és készüljetek az Ítélethozatalra.
