Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-03-13 / 577. szám
6-ik oldal. BÉRMUNKÁS Március 13. A magyar proletár forradalom tanulságai Irta: VADAS ISTVÁN. I. Tizenegy esztendeje lesz most március 21-ikén, amikor Magyar- országon a proletáriátus minden ipari szervezet nélkül felkészületlenül átvette a politikai hatalmat. Amikor az osztályharc eme kétségen- kivül dicsőséges tényét tárgyaljuk, előre le kell szegeznünk azokat a történelmi és gazdasági rugókat, amelyek Magyarországon a proletáriátus diktatúráját — mint történelmi eseményt — létrehozták.----------------------------------------------A szövetséges hatalmak elvesztették a háborút. Az uralkodó osztály elvesztette lába alól a talajt. Az egész kapitalizmus termelési rendszere felmondta a szolgálatot.A hadseregben felbomlott a fegyelem és a nép kezében voltak azok a mérges gázu fegyverek, amellyel millió munkaképes embert tettek halottá vagy örök életre nyomorékká. Az elveszett háború az osztályharcot kiélezte, mert a gazdagok gazdagabbá, a szegények pedig szegényebbé lettek. A gazdagok illetve az uralkodó osztály félt a tömegek fegyveres felkelésétől és évszázados követelések, mint aköztársaság, a habsburg ház detronizálása, általános választói jog, föld és iskola- reform, az állam és az egyház elválasztása mind egy kalapáesiités- re megszülettek. De ezekből a politikai égi áldásokból a frontról hazatért harcos nem birt magának egy tál ételt sem szerezni. Hadiözvegyek, rokkantak és árvák az életszükségletek legelemibb részeit, kenyeret, tüzelőfát nem tudták megszerezni. A győztes ántánt hatalmak a győztes részeg mámorban elvették a bányát, az erdőt és az első magyar népkormánynak, Károlyinak olyan békefeltételeket diktáltak, amelylyel “ántánt” barátságuk csődöt mondott. Ebben a légkörben Magyarországon — mivel polgári párt nem volt, az egyedüli, szervezett tényező a szociáldemokrata párt lett. S mivel a szociáldemokratapárt minden követelése teljesítve lett, polgári párttá lett. Kereskedők és háziurak, gyárosok és ügyvédek tömegestől léptek be a Szociáldemokrata pártba, mint a “vagyon és a polgári tekintély megőrzésének” a pártjába. Kunfi Zsigmond forradalmi vezér felfüggesztette az osztályharcot, természetes, csak a kapitalisták számára, mert a proletárok éheztek és kedves barátja Garami Ernő kereskedelemügyi miniszter kegyelmes ur pedig dolgozni és újra dolgozni küldötte az éhhalálra Ítélt kizsarolt tömegeket. A Yix-féle jegyzék egyrészt, másrészt az éhező gyomor forradalmi jelenségeket mutatott. Az Oroszországból hazaérkezett hadifoglyok Lenin üdvözletét vitték szer- te-széjjel a dolgozók közé. “Csak az egyék, ki dolgozik”, “Minden hatalom a munkásoké”, “A föld azé, aki megműveli”. Mindezek a forradalmi jelszavak gyújtó hatásként terjedtek el a dolgozó nép között. A szociáldemokrata párt a maga védelmére fegyveresen felvonultatta a szakmai szervezeteket, a Húsipari munkásokat késsel és bárdokkal ellátva, hogy ellensúlyozza az esetleges felkeléseket. De hiába volt meg a szociáldemokrata párt minden erőlködése, az elbukott kapitalizmus szénáját nem bírta rendbehozni. Hiába volt a katolikus papok és rabbik áldása, a kapitalista termelés nem birt elindulni régi vágányára. A szociáldemokraták égisze alatt a gazdagok orgiákat csaptak a jólétben és szegény munkás- anyák órák hosszat álltak tejért, tüzelőért az utcákon. Minden legcsekélyebb élelmi szükségletért. A szociáldemokrata párt által biztosított osztályközi béke nem akart megszületni. Békeangyala fehér szűzi dalokat énekelt vörös köntösben a kizsarolt és mindenből megfosztott proletáriátusnak. Mig a proletáriátusnak osztályközi békéről, a termelés mgekezdé- séről csevegtek, komolyan arról tanácskoztak, hogy milliókkal kártalanítsák a szegény földesurakat. Kártalanították is a háziurakat, gyárosokat és a papokat. A proletárok pedig az utcákon, a barakkokban, vasúti vaggonok- ban éhezve, fázva elmélkedtek az őszirózsás forradalom vívmányain. S hogy az őszi rózsás forradalom minden vívmánya biztosítva legyen, a lázongó tömeg vezetőit fogházba záratta.... Mindez azonban olaj volt a tűzre, mert a külföldi kapitalizmus nem akarta segíteni a magyar kapitalizmust és az ellenforradalmi erők a szociáldemokraták segítségével az állam kasszáját üressé tették meg. Ilyen körülmények között a szociáldemokrata párt két szék közül a padra esett és tehetetlenségükben és a proletárdiktatúrától való félelmükben paktumot kötöttek a halálra szánt kommunista vezetőkkel. Ez a paktum a Barát és Ellenség; Tiiz és viz szerződése volt. Hogy az osztályharcnak menynyire nincs szüksége szerződésre, Írott papirosra, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a magyar proletárdiktatúra dokumentuma. A szociáldemokrata párt árulással ment bele a paktumba, mert úgy taktikailag, mint összetételében állandóan ártalmára és ellensége volt a dolgozók akaratának. Lélektanilag meg lehet érteni a börtönben levő Kun Béla és társai kormányalakítását, már azért is, mert a forradalmár kötelessége, hogy a kapitalizmus járma helyett a dolgozók társadalma szabad, boldog útját egyengesse. Ha magyar proletárforradalmat tényleges tömegerők hozták volna létre, az osztályharc tisztább képét .(kovácsolták volna össze, de igy már a bukás magva benne volt, mikor megszületett. Lenin tanítását, hogy “a föld azé, aki megműveli” nem lett végrehajtva. A szociális népbiztosság a földbirtokán hagyta a földesurat és a gazdatisztet, meg az ispánt. A szegény zsellér pedig ott lakott továbbra és a zsidályban és csak szólamokban érezte a “proletár forradalom” erejét. Pedig Oroszországban elsősorban azzal nyert a Tanácsrendszer gyökeret, hogy a földet ténylegesen a parasztok között feloszlatták. Lényeges és végzetes hiba volt, nem iparilag megszervezni az iparokat. A szakmai szervezetek bürokrata rendszerré fejlődtek át és sokkal többet ártottak, mint használtak a proletár forradalom ügyének. Többek között a legjobban szakmailag szervezett famunkások “csak” élni és pedig jól élni akartak. De éhezni, szenvedni és meghalni a forradalomért semmi szin alatt nem akartak. Megtörtént nem egyszer, hogy a szakmai szerveezetek ellentáll- tak a Tanácskormány akaratának. így nem lehet csodálkozni azon, hogy a szemét polgárság, amit helytelenül Lumpen proletároknak neveznek, került felszínre. Ezekből a megbízhatatlan elemekből kerültek ki a “politikai megbízottak”, kik soha a proletáriátus osztályharcát nem értették meg. így a belügyi népbiztosság a derék Vágó Béla helyettese egy milliomos panamista volt, ki később a Horthy-kormánynak muníciót szállított. A Szociális Népbiztosságnak nem volt iparilag beosztott és szervezett tartalék ere je. Nagy plakátokon hirdették hogy “Szociális termelésből fakad a jólét”. Nem volt azonban nyers anyag, amellyel ezt a jólétet elő lehetett volna állítani. Ehhez hozzájárult az is, hogy az Árukészleteket csak összeiratták, de lényegében ott maradtak a tulajdonos kezében. Természetes, mikor az elosztásra került a sor, az áru már nem volt meg. Ezeket a tényleges nagy hibákat a proletár forradalom idővel kiheverte volna, de jött Clemen- ceau távirata, visszavonulás a győzelmes katonai frontról, valamint a szociáldemokraták állandó szabotálása a magyar proletárforradalom bukását betetőzte . . . Az osztályharc hívei hittek abban, hogy a magyar forradalom segítségére lesz az orosz előre nyomulás a Kárpátokba. Szentül hittek a nemzetközi proletáriátus testvéri segítségben és hittek szakmailag szervezett ipari munkásokban. Mind a három feltevés csődöt mondott, S az ellenforradalom most már tizenegy éve sanyargatja és éhezteti a dolgozó magyar népet De a magyar proletárforradalom nem múlt el hiába, mert az osztályharc újabb és újabb, élet- erősebb útját szabják meg. Korvin Ottó, dr. László Jenő, mind az összmunkásság drága halottal lesznek és csak tisztelet és hála mindazoknak a névtelen forradalmároknak, kik életüket és szabadságukat vesztették el a bérmunkás felszabaditási küzdelmében. A magyar Tanácsrendszer rövid élete és bukása az ipari szervezkedés mellett tör lándzsát és mi csak szívből üdvözöljük azokat, kik tanulnak és Magyarországon meg Amerikában egyaránt meglátják az osztályharc egyenesebb útját. Az ipari szervezkedés jelenti a Tanács rendszerben is a felszabadulni akaró bérmunkásnak a levegőt, a piros rózsát, a bérrendszer eltörlését. A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, a mig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírjál, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját a', ugyanazon iparban dolgozó és másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le.A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen eset sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért”, ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le a bérrendszerrel!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkeztét építjük a régi társadalom keretein belül.
