Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)

1930-03-06 / 576. szám

Március 6.

BÉRMUNKÁS

5-ik oldal.

UTOPIA VAGY IPARI EVOLÚCIÓ

“A szocializmus felépitési lehetőségének kizárólagos alapja, a méreteiben hatalmas gépipar, mely lehetővé teszi a mezőgazdaság újjászervezését” (—Lenin, XVIII-ik kötet, I-ső fejezet, 316-ik oldal.)

Múlt heti vezércikkünkben tett Ígéretünknek teszünk eleget, melyben bejelentettük hogy a legközelebbi alkalommal bővebben fogunk Oroszországgal foglalkozni. A mellett, hogy ez a kérdés igen aktuális, nagyon szükségesnek tartjuk az ipari unionizmus álláspontját nyilvánítani vele kapcsolatosan, melyen az öt éves terv sem változtatott, miután nem is változtathatott semmit. Ezen kérdés meg- világitására, az IWW nyugaton megjelenő angol nyelvű hivatalos lapjában, az ‘‘Industrial Workerben” megjelent vezércikk, magyar nyelven való közlését választottuk, mely kellő tárgyilagossággal és tudományos alapon megirt értekezés. Szerk.----------------------------------------------Egy ‘‘volt” tag hozzánk intézett levelében imigyen nyilatkozik: “hagyjatok fel veele ... Ne feszegessétek az orosz kérdést”. Az óhaj valószinüleg megelőzte a gondolkozást, mely a tények analizálása helyett az emóciót juttatja előtérbe. Az orosz nép küzdelmével kapcsolatosan megnyilvánuló szimpátiánk tényleg gátló hatással lehet ránk abban,hogy tisztán meglássuk a tényeket. De a szimpátia és a rajongás, melyek áthatnak bennünket a hősies küzdelmek láttára, nem segíthetnek a tények tisztázásában, nem képeznek fundamentumot ahhoz, hogy a munkásosztály szabadságért vívandó küzdelmeinkben, tudományos alapra helyezkedhessünk. Ipari környezetben élünk és a faktorok az óhajokat, — ha még úgy kívánatosak legyenek is azok, — háttérbe szorítják.

Az orosz problémák, a modern világ legfontosabb problémái. Ha gyakorlatban nem sikerül nekik a proletárius ügyét diadalra vinni, akkor a visszaesés magával fogja rántani az egész világ munkás- mozgalmát, ha csak fel nem készülünk előre és a közreműködő erőviszonyok latolása, analizálása mellett minden eshetőségre számítunk.

Tény marad az, hogy az ÖT ÉVES munkaterv sikere, nem fogja hatalomhoz juttatni a proletá- riátust és ugyanezen logika alapján, annak kibukása sem lehet kihatással azon tudományos megállapításra, melyre a világ proletá- riátusa bazirozza mozgalmát, — hogy a világ urává váljon. Az orosz helyzet semmi mást nem bizonyít, csupán azt, hogy “az ipari köztársaság megteremthető egy olyan országban, melynek keretén belül a gyárkémények erdei merednek a levegőbe, de ugyanezt megtenni nem lehet, a szénakazlak árnyékában”. Az IWW ezen álláspontját nyilvánította, már az orosz forradalom kibontakozásának idejében és a jelen események , melyek Oroszországban folyamatban vannak, csak megerősítik első állásfoglalásunk alaposságát.

De ha a munkások állásfoglalását, hamis elméletekkel és üres propagandával odakötik és sorsukat összekapcsolják az orosz kísérletezések mellé, tekintet nélkül

azok sikerére vagy sikertelenségére, el kell legyeenek készülvee arra, hogy az előre látható következmények miatt, jön egy reakció, a vak sötétségnek egy olyan stádiuma, mely évekre fogja visz- szavetni a munkásmozgalmakat. A reakciósok ráfognak majd mutatni minden alkalommal a terv meghiúsulása esetén, hogy “Látjátok, — a munkásosztály irányítása alatt volt egy hatalmas nemzet és bebizonyosodott tehetetlenségetek. Mi ezt megmondottuk előre. ”

A proletáriátus nem ura a helyzetnek Oroszországban. Tehát okolni sem lehet, hogy elpuskázott valamit, amit meg sem próbált. Oroszország proletáriátusa, egy jelentéktelen kisebbség. Az orosz forradalomban egy olyan társadalmi osztály kerekedett felül, melynek — a tudományos Marxi megállapítás szerint — a proletáriátus világforradalmára direct befolyása nincsen. A domináló gazdasági tényező Oroszországban a parasztság. És bármilyen eredményekre számíthatunk, az a parasztság gazdasági előnyeinek biztosítása mellett lesz elérhető. Az a próbálkozás, hogy az ipari társadalom utánzatát fogják megteremteni egy csoport ábrándozó politikus irányítása mellett, csak puszta ábránd. Az az elgon-' dolás, hogy az orosz parasztság milliós rétegeit, a proletár diktatúra alatt “iparizálni” fogják és beolvasztják a proletáriátusba és át fogják ugrani a társadalmi fejlődés különböző fokait a világ és a fejlett országok ipari proletá- riátusának támogatása nélkül, — szintén csak ábránd, egy puszta álom. Egy, a “méreteiben hatalmas gépipar” másolatát létrehozni, a fejlett ipari országok mintájára, nem lehet anélkül, hogy egy rangban volnának a világ ipari struktúrájával — e fontos tényező pedig Oroszországban nincs meg.

Az orosz munkásság és parasztság hősies küzdelme iránt tanúsított szimpáthia oda vezetett, hogy elismerést kaptak a tévelygő és álmodozó politikai karrieristák, kik magukra öltötték a Leniniz- mus köntösét. Jelszavak és olyan üres frázisok , mint a “proletár diktatúra”, valamint emocionálisan fakasztott tömegmozgalmak,

melyekből mindenkor hiányzott a millitáns vezetés, melyek fundamentumát nem a szervezet képezte ; mind oda vezettek, hogy ártottak az iparilag fejlett országokban a proletáriátus előre haladásának. Politikusok taktikáival helyettesítették, a minden próbák alatt bevált metódus, a gazdasági téren gyűjtött erő tényleges hatalmát. Az elvi felfogást mely szerint a munkásosztály szervezetének osztályjellegét a gazdasági szervezkedéssel lehet csak megkülönböztetni; felcserélték, régen elkopott és lomtárba került tömegmozgalmakkal, szerephez jutottak a reakciót képviselő középosztály érvényesülni képtelen elemeit; a nagybirtokra éhes parasztság és a mindenre kapható politikusok. Az ő szervezkedési formáikat már egy generációval ezelőtt elvetette a munkásság. Az eredmény: káosz és reakció. A kommunista mozgalom egy megtestesült fertő és eddigi fennállásását csak annak köszönheti, hogy a nép tájékozatlan és evégből egy olyan kísérletezéssel szimpatizál, mely a kezdettől fogva sikertelen végnek indult.

Mert az orosz kísérletezés sikertelenségre van ítélve. Nézzünk szembe a rideg tényekkel, tegyünk félre minden emocionális előítéletet és helyezkedjünk a józan tárgyilagosság álláspontjára. Hiszen ez nem jelentheti azt, hogy mi nem fogadjuk el az orosz forradalmat, mint egy nagyszerű lépést a világ előrehaladásához. Szabadabb állapotok, az igazi proletár mozgalom kibontakozásának lehetőségét és racionalizálódását teremtette meg Oroszországban a forradalom. Miután majd az orosz nép, az ország valódi gazdasági fundamentumán elhelyezkedik, a propaganda ködének eloszlásával és az utópisztikus álmok elmúlásával, látni lesz alkalmunk a tényleges eredményeket, meyek értékes tapasztalatokat fognak szolgálni a világ proletáriusának. De a társadalmi törvények fejlődési folyamatának meg nem értése vagy félremagyarázása csak azt eredményezheti, hogy a többi országok munkás tömegei elveszítik kedvüket és a generációkon keresztül lefolytatott harcok konzekvenciáit nem fogják tudni kellőképpen gyümölcsöztetni.

A kérdés sarkalatossága abban domborodik ki, hogy egy mesterkélt és a diktatúra által ráerőszakolt ökonómiai elmélettel ér- het-e el haladást a proletáriátus — avagy úgy a kezdeményezést, mint minden más vele járó munkát, magának a proletáriátusnak kell elvégezni. Más szóval: a proletáriátus a gépek fejlődése és tökéletesedése révén növekszik e számarányban, vagy el tudja-e valaki úgy is képzelni, hogy a proletáriátus számbeli növekedését, szakemberek, mérnökök és politikusok puszta akaratából pro- pagandisztikus utón is meg lehet teremteni? Hogyan juthat a nép

hatalomhoz: erejének fejlesztése által, vagy nagy emberek jóakaratából?

E cikk elején a Lenintől idézett paragrafus minden sorát elismerik, kik Oroszországért lelkesednek. Az orosz tömegeknek proletárokká kell átalakulni, az orosz mezőgazdaságban foglalkoztatott tömegek proletarizálását a “méreteihez hatalmas gépipar” kibontakozása fogja előidézni. E cél elérésére vet latba minden energiát az Orosz Diktatúra; megkezdették a kulákok elnyomását; a2 orosz paraszt földszomját a földért, mint magántulajdonért való vágyakozását, kényszerrel és neveléssel ellensúlyozzák. Hatalmas lendülettel indultak neki az ipari újjáépítésnek. És mindez a természetes folyamat az individium akarata ellenére az egyedek kezdeményező erejének elnyomásával megyen végbe. A Stalin rezsim nagy lelkesedéssel könyveli el magának a sikert.

Méreteiben bármilyen nagynak is látszik a probléma, megoldására használt metódust nagyon egyszerűen lehet körvonalazni. Az állam kontrollálja és szabályozza az ipari és mezőgazdasági cikkek adóját, levezeti a külkereskedelmet és a külföldi piacon eladott áruk ellenértékét gépekbe, nyersanyagba fekteti, hitelt szerez, — hogy még nagyobb mértékben valósíthassa meg a tervet. A béreket megállapítja és tizenhét kategóriába osztja. Úgy próbálkozik a nemzetközi kapitalizmussal felvenni a versenyt,hogy a világpiacokra vetett áruinak az ára, a piaci árakkal arányos legyen, de ezt nem érheti el másként, mint speed- uppalés a munkások életszínvonala feletti kontrol megszervezésével. Vetélykedni akar a világkizsákmányolás ellen, az ellen, hogy a munka gyümölcsét és a munkaerőt a kapitalizmus elrabolja és e végből ő maga fokozza a kizsákmányolást, amit olyképp próbál megindokolni, hogy a folyamat a végeredményében oda fog vezetni, hogy kielégítést nyer az orosz nép legfőbb kívánsága, mert meg fogja szüntetni a kizsákmányolást. Elveszi munkásságtól a hatalmat azzal az ígérettel, hogy amikor elérte a végcélt, vissza fogja nekik adni. Az eddig elért sikerről, az elmúlt év zártával nyilvánosságra hozott jelentés a következőkben számol be:

“A jelen helyzet fontosságát és Oroszország külföldi kapcsolatait élesen bevilágítja és számot ad a Szovjet Unió által lebonyolított kereskedelemről a külfölddel, a Supreme Economic Council jelentése, amit az elmúlt decemberben kiadott. Számot ad az 1928— 29-es években az európai piacokon lebonyolított kereskedelemről, mely összesen kitesz 710,000. 000 dollárt.

Összehasonlítva az előző évnek az eredményeivel, a kiilönbözetből némi esést állapíthatunk meg, de erre megtaláljuk a fedezetet ab-