Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-02-27 / 575. szám
4-ik oldal. BÉRMUNKÁS Február 27. BÉRMUNKÁS (Wage Worker) HUNGRIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre .........$2.00 Fél évre ........... 1.00 Egyes szám ára.......05 Csőm. rendelésnél .03 Subscription Rates: One Year .........$2.00 Six Months ........ 1.00 Single Copy ...........05 Bundle Orders ........03 Make Money Order for Subscription Payable to: “BÉRMUNKÁS” P. O. Box 17, Station Y, New York, N. Y. Szerkesztőség és Kiadóhivatal 347 E. 72nd St, New York, N. Y. Entered as second class matter November 19, 1927 at the Post Office at New York, N. Y. under the Act of March 3, 1879. Published Weekly by THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD. AZ ACÉL RABSZOLGÁI Tudósok, kik a történelmi fejlődést meg- irták, a társadalmi rendszerek átváltozását következetesen, a gazdasági viszonyokban beállott változásokra vezetik vissza. A társadalmi fejlődés különböző fokait, korszakokként választják el. Nagy általánosságban a mai kort vaskorszaknak is nevezik, mert vasból van a gép, mely mérhetetlen szolgálatot és ugyanannyi nyomort és keserűséget hozott az emberiség nagyobb hányadára, mind csak azért, mert a teremtés koronája az ember, látszólag belenyugodott sorsába, mely őt a gépek rabszolgájává degenerálta. Korunk legfontosabb termékeinek tekinthetjük az acélt. Vas nélkül el sem képzelhető az a bámulatos haladás, mely mint a magasból alá eső tárgy, mind nagyobb iramot, gyorsabb tempót vesz esés közben. Többször foglalkoztunk már azzal, hogy az acélipar birtokosai, kik az Egyesült Államokban ma már szervezettségük révén a termelt aeél hatvankét százaléka felett egyetlen kartellben, trösztben rendelkeznek, az évek zártával elkészített számadásaik eredménye- kép milyen horribilis hasznokat zsebelnek el, mint profitot, amit munkásaikból sajtolnak ki. Ez alkalommal is papírra vetünk néhány számoszlopot, melyekből tanulhatnak mindazok a munkások, kik konzekvensek is tudnak lenni. A múlt évben vizsgálatot folytatott le két diák, a “The Research and Education Department” megbízásából az acélipar rabszolgái között, melynek eredményekép a következő kimutatás került nyilvánosságra. Az iparban foglalkoztatott 248,247 munkás közül 132,628 dolgozik napi 8 órát meghaladó munkaidőt, tehát a munkások felénél jóval több. A 132,628 munkást, kik az államilag hivatalosnak tekintett munkaidőn felül dolgoznak, imigyen osztályozzák. 110,698-an napi tiz órát dolgoznak, 5,320-an napi 11 órát, 16,610-en napi 12 órát. Az iparban foglalkoztatott munkások közül 130,301-re kötelező a hat napos munkahét, mig 66,712 hét napot dolgozik. Ezenfelül vannak acélgyárak, melyekben a 24 órás munkanap is kötelező legalább havonta kétszer. így kapnak szabadságot felváltva a hét napot dolgozók, kik azért' hogy egy napot pihenhessenek, el kell, legyenek készülve, hogy mikor rájuk kerül a sor, 24 órát kell dolgozzanak. A statisztikusok a rendelkezésükre álló anyagokból megállapítják, hogy az acéliparban a munkásoknak több mint felére, az 1830as évek munkaviszonyai vannak reáeerősza- kolva, az urnák ezerkilencszázharinicas esztendejében, a legfejlettebb kapitalista államában, U. S. Amerikában, ahol a hivatalos munkanap papíron 8 órai munkaidőben van megállapítva. Minden valószínűség szerint helyeslő fej- bólogatással mondják ezen megállapításokra az igazat, azok a magyar munkások, kik az acélpoklokban kényszerülnek megkeresni kenyerüket. De az ott divó állapotok annál megdöbbentőbben fognak hatni azokra, kik közvetlen közelről ezzel a testet-lelket ölő robottal és az iparral soha nem jöttek kontaktusba. Tudni való' hogy az olvasztókemencék közvetlen árnyékában elevenen sülnek meg azok a mukások, kiket odaköt a megélhetés. Nyáron a rekkenő melegben, mikor a sétálók árnyékot keresnek, 140—150 fokos hőségben izzadnak az acélipar rabszolgái, 12 órai napi és hét napos munkaidő mellett. Hogy ez mit jelent? Hát az ötvenes életévet elérik ugyan sokan, de mint korán elöregedett, munkaképtelen aggastyánok kerülnek ki a szemétdombra, összesülve, reumával és a munkával velejáró betegségek számos fajtájával testükben. Hiszen olyan munka az acél- csinálás, hogy a bibliai mesék poklait sem lelehetne borzalmasabban lefesteni, mint az acélgyárakat. A két diák jelentésük befejeztével, memorandumban tiltakozásuknak ad kifejezést az állapotok miatt és megbotránkozva festik le a hajcsárokat, valamint az üzemvezetők viselkedését’ kik amellett, hogy minden információadást megtagadtak tőlük, akadályokkal állottak útjukban az adatok beszerzésénél. Ezen jelentések alapján vaskos kötetekre kiterjedő könyveket lehetne írni az acélkirályok birodalmának rabszolgáiról, de nem hisszük, hogy sok értelme vola. Mert akik ezekből a rövidre szabott cikkekből nem értik meg, hogy milyen hazárd játék folyik ott az emberi élettel, azoknak nem volna türelmük bővebb értekezletek olvasására sem. Azonban most, hogy az ipari váltság beköszöntött, befejezésképpen volna egy-két mondatunk, amit mindenki könnyen megérthet. Munkanélküliség van. Az acéliparban negyedmillió munkás dupláját dolgozik a megengedett időnek. Vannak munkások, kiknek semmi testrészük nem kívánkozik az acélgyárakba, de hogy megélhessenek, a földi pokolban is vállalnának munkát. Ezzel, illetve a munka átszervezésével, a hat órás munkanap és ötnapos munkahét bevezetésével, negyedmillió munkanélkülit lehetne munkához juttatni egyetlen iparban. Persze a tőkések még ha el is ismernék, egészen biztosak vagyunk abban, hogy önma- guktól sohasem vezetnék be. De vájjon nem-e gondolják az acélipar munkásai, hogy egészségük épentartása és életük meghosszabbítása céljából nekik kellene megtenni a lépéseket az ipar újjászervezéséhez. Nekik volna erejük ezt megtenni, ha akarnák. Ha követnék az IWW tanácsát és hozzá látnának a szervezkedéshez. Mi állhatná útját a hat órás munkanap bevezetésének, ha az iparban dolgozó mukások szervezetten követelnék? — Olyan hatalom nincs. A vastagbőrü állatok kongresszusára meghívták a new yorki pártvezéreket. Miért ne? Bebizonyították arcbőrük vastagságát a new-yorki ruhaipari sztrájkban, mikor követőiket sztrájktörésre bujtogatták. A szervezkedésben rejlő erő és az osztályöntudat felismerésének hiánya elválaszthatatlanul összefügg azzal, hogy hat millió munkás a gyárakon kívül koplal és kétségbeesetten várja a holnapot. LE A KEZET OROSZORSZÁGRÓL Oroszország egy alaposan megszervezett' a világ minden kapitalista reakciós államsajtójától és vallásos lapjaitól, a legtökéletesebben koncentrált támadásnak lett a központja. Az 1918—19—20-as években teljes kudarccal végződő külső támadást a dogma, a vallás köpenyegébe burkoltan készülnek ismételten megindítani. Szentmisék tartását rendelte el a római pápa. Végig hordozták a véres keresztet az egész világon és csodák-csodája, az egymással örökké hadilábon álló dogmahirdetők, még az izraelita “hitsorsosok” is a pápa keresztes hadaiba sorakoznak és kórusban kiáltanak “feszítsd meg”-et. Mi történt ? Mi megyen végbe Oroszországban? Mi adta a lovat az emberbutitók, a vallási fanatizmusból élők hada alá, akik most egyenesen Moszkváig akarnak galuppi- roznj? Mi váltotta ki a csuha, a reverenda és a kaftán fekete hadának ezt az eddig soha nem látott összefogását és miért törnek ezek most hirtelenében Oroszország ellen? Bárhogyan is kutatunk magyarázat után a reakció lapjaiban, sehol sem találunk kielégítő választ a feltett kérdésekre. Pedig az imádkozásra és tiltakozásra felszólított népnek tudni kellene valamit. Tudni kellene, hogy miért akarják, hogy egy alaposan megtépett országot, a világ közvéleménye előtt az ő támogatásukkal keresztre feszítsenek éppen akkor- mikor az komolyan az újjáépítéshez fogott. Hiszen a külvilág vajmi keveset tud arról, ami Oroszországban végbemegy. Any- nyit azonban mindenki tud, hogy a földkerekségén ismert legkegyetlenebb feudalista uralkodó osztályától és rendszerétől szabadította meg magát az orosz nép, amit meg kellett tennie, ha nem akarta tovább tetézni azt az áldozatot, melyet uralkodói hozattak vele a világháború vérmezején. Az orosz cári rend összeroppant anélkül, hogy helyéi egy fejlettebb, tökéletesebb rendszerrel tudlák volna helyettesíteni. Egy négy esztendős háborúban elvérzett, kimerült néptől, a világ hatalmai, nemcsak, hogy megtagadták a támogatást’ hanem ellene törtek. — Kolcsak, Denikin, Judenich és Petlura hadait támogatták látták el fegyverrel, ahelyett, hogy egy 180 milliós népnek érdekét nézték volna. Bezzeg akkor nem tiltakozott a pápa, akkor hallgattak a protestánsok és a zsidó rabbik sem siettek megáldani a fegyvert, melyet az orosz nép forgatott a kezében, hogy ugv belső ellenségeit, mint a nemzetközi kapitalizmus által felfegyverzett hadseregeket kiverje az ország területéről. Az örökké szorongatott és éhínséggel sújtott Oroszország mégis lerakta egy uj rendszernek alapját. Az uj rendszer nem olyan, mint amilyenért, mi ipari forradalmárok harcolunk és a jelenlegi rezsim alatt nem is vállhat olyanná. Nem voltak és nincsenek meg azok a gazdasági feltételek' amelyek egy szabad ipari társadalom alapkövének megfelelnek. Voltaképpen ez a sarkalatos különbség van közöttünk és azok között, kik az orosz példa követésére szólítják fel a prole- táriátust olyan országokban is, melyeknek gazdasági fejlődése régen túlhaladta azt a fokot, amit Oroszország a legszorgalmasabb építkezés mellett is csak évek múlva érhet el. Nem fogadtak el az orosz taktikát és a fent említett okoknál fogva, visszautasítottuk annak követését. De ez nem zárta ki azt, hogy vele érezzünk, azzal a néppel, mely megszabadult a föld legkegyetlenebb zsarnokaitól és a forradalom zászlóbontásának pillanatától
