Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-02-20 / 574. szám
Február 20. BÉRMUNKÁS 5-ik oldal. TÖRVÉNYEK ÉS ft MUNKÁSOK Az eddig elfogadott 6,000 törvényparagrafust 400-al toldották meg 1929 ben. — Mit érnek a törvények, ha a munkásoknak nincsen erejük azok betartását kierőszakolni? Irta: FOREST EDWARDS. Amint értesültünk, az elmúlt esztendőben összesen 400 “Munkástörvény’’-nyel szaporították meg a már létező törvényparagrafusokat. Mindez hagyján volna, ami éppenséggel a “munkástörvényeket” illeti. Vegyük nyalábra az összes törvényeket az újakkal együtt és akkor megállapítani van alkalmunk, hogy törvényekben nem szenvedünk hiányt. A bányászok nehéz milliókat költöttek el azért, hogy olyan törvényeket állítsanak fel, mely életük biztonságát íogja biztosítani a bányákban. Az ilyen törvények formulázása is igazolja, hogy a bányabárók mennyire profitéhesek, de ugyanakkor bizonyítják azt is, hogy a munkáltatók a törvények felett állanak és azokat tudatosan akkor szegik meg, mikor nekik tetszik. Maga azon tény, hogy a bányabárók még soha sem lettek törvényszegésekért felelősségre vonva, megbüntetve meg pláne nem, elégséges annak bizonyítására, hogy itt az ideje annak, ,mikor véglegesen ki kell ábrándulni a bányászoknak abból a balga hitből, mintha nekik a törvényeken keresztül kellene ügyeiket orvosolni. Úgyszólván csak egyetlen egy törvényről tudunk, melynek minden időben érvényt szereznek és pedig a szervezkedés ellenes törvényeknek, meg a tiltó parancsoknak. És miért? Mert a munkáltatók kezében van a hatalom. Ok diktálják és hajtják végre a törvényes álláspontot. Ők az állam. Az állam törvényhozó testületéi pedig nem egyebek gyiiléstermek- nél, ahol a politikusok összejönnek és kiszónokolják magukat. — Egy törvény elfogadása lehetséges ... De annak érvényt szerezni sokkal többet jelent az elfogadásnál és úgyszólván lehetetlen: kivéve akkor, amikor azok szigorú betartása a munkáltatók érdekével vág egybe. Bányásztörvényekben tehát nincs hiány, de a munkaviszonyok a bányákban egész más lapra tartoznak. Azokon van elég javítani való és tegyük fel, hogy a javítás elérésére szervezkedni akarunk. A jelenben teljesen kiszolgáltatva vannak a bányászok, mert nincsenek szervezve. Számos olyan állam van, ahol a bányászok szervezve voltak a UMWA-ban és valamelyes erővel is rendelkeztek a bányászok, de ma erőtlenek. Minden olyan törvény, melynek értelmében a bányászok életére és épentartásukra kellett volna vigyázni, melynek legalább részben érvényt szereztek a bányászok, a mig a UMWA élt, ma porlepetten hevernek a polcon. Semmit sem jelent. Sőt a bányász inspektorok is tehetetlenek, semmi egyebet nem tehetnek, mint kiállítanak egy jelentést. És mit ér egy jelentés? Még sohasem Ítéltek el egyetlen bányatulajdonost sem, amiért nem vette figyelembe az állami inspektorok jelentéseit és semmi más bizonyíték alapján sem. Miért? Feleljetek erre a kérdésre bányászok. Nektek tudnotok kell. Hozzuk fel példának a McAlisteri bányarobbanást. Borzalmas szerencsétlenség volt, azt tudjuk. Ötvenkilenc halott volt, nem is beszélve a következményekről, a szám maga égbekiáltó. Jegyezzük meg azt, hogy a törvény értelmében tiltva van és szigorúan büntetik a bányatulajdonosokat, ha olyankor robbantanak, mikor a bányászok a föld alatt vannak. És éppen ez történt. Ez okozta 59 bányász halálát, kik közül 58 családos ember volt és 250-en maradtak utánnnuk kenyérkereső nélkül. Eltekintve attól, hogy az Állami felülvizsgálok egyenesen a bányatulajdonosokat teszik felelőssé és az újságokban megjelent néhány headlinetől, meg egy pár politikus méltatlankodásától, — hogy máskor jobban kell vigyázni — semmi sem történt ez- ideig. Megtorlásról senki sem beszélt és ahogyan mi ismerjük az ilyen eseteket, sajnos, bátran ki kell jelentenünk, hogy a jövőben sem fog történni semmi. A bányászokat félre vezették és rosszul tanították. Azt hitették el velük, hogy valaki fog tenni az érdekükben valamit. És lassan elérkeztek az időhöz, mikor megérteniük kell, hogy ha csak önmagukért nem tesznek valamit, senki semmit sem fog tenni értük. A bányász nem segíthet önmagán saját erejéből. Egyedül, a szénbárókkal szemben tehetetlen. De minden bányász segíthet saját magán egy feltétel alatt, ha a többi bányászokkal, kiknek érdeke azonos, ÖSSZEFOG. Ez az egyetlen mód, ez nyújt kizárólagosan reményt. Az uj szervezet felépítéséi kizárólag egy feltétel mellett lehet és keli megkezdeni. És pedig olyképpen, hogy minden bányásznak mindenütt közös érdekük vannak-. Ezen az alapon kell a szervezet felépítéséhez hozzáfogni. A szervezet mentesítve kelll legyen minden olyan ideától, mint a régi volt. Gondolni sem szabad arra, hogy magántulajdont vásároljon, hogy bányákat nyisson, hogy a tagsági dijakból összegyűlt pénzeket, részvényekbe fektessék, szóval, hogy a szervezet maga is kizsákmányoló intézménynyé váljon. Igaz, hogy a szervezetnek pénzre van szüksége, de ennek a pénznek, direkt a munkáltatóktól kell jönni, nem pedig más csatornákon keresztül. A szervezet pénzét olyképpen kell megszerezni, hogy a munkások béreinek emelésével gyarapodjon a pénztár. Ha fizetünk szervezetünkbe egy dollár havi tagsági járulékot és képesek vagyunk, ugyanakkor szervezett erőnkkel egy dollár napibéremelést kiverekedni, akkor a befektetett dollárok bőséges kamatot hoznak. És mindez lehetséges. — Megtörtént Colorádóban 1928-ban és megtörténhet bárhol, ha azt a példát fogjuk követni. Egy munkásszervezetnek ettől az állásponttól eltérnie nem szabad. S ha mégis megteszi, akkor elvesztette harcos karakterét. Egy munkásszervezet puszta létezése bizonyitéka annak, hogy a munkások és munkáltatók között nincsen közösség, hogy a két osztály szemtől-szemben áll egymással és az összeütközések, oszt ál .dia r?'ik eJluviilbetet lenek A társadalom két osztályra tagozódik. A bányák, gyárak tulajdonosai, munkásokat alkalmaznak, munkásokkal dolgoztatnak bérekért. A munkások jelentékeny magántulajdonnal nem rendelkeznek, csupán munkaerejükkel, — amit bérért adnak el. A két osztályt elválasztó határvonal tehát a gazdasági téren bontakozik ki a maga valóságában. Mindazok, kik béreket fizetnek, érdekközösségben vannak és egyetlen erős osztályt alkotnak. Azok pedig, akik bérért dolgoznak, egy másik hatalmas osztályt képeznek. Ezen két osztály között küzdelemnek kell folynia. A tulajdonos osztály több profitért — a bérmunkások több bérért és jobb munkaviszonyokért. Munkásszervezetek alakulása az osztályharcokat igazolja. A bérmunkások osztálya a legszámottevőbb s mint ilyen a leghasznosabb. A bérmunkások osztálya képes egyedül és kizárólagosan az iparok vezetésére és irányítására, már számarányánál fogvást is. Ha tehát ennek az osztálynak agyáról leperegne a sok dogma és hozzálátna az ipari szervezetek megalkotásához, akkor az évszázados küzdelmeknek vége szakadna és megszűnnének az osztályharcok is. Ez a lépés véget vetne a “munkás” törvények for- mulázgatásainak és azok megszegőivel való bibelődéseknek. A munkanélküliség, a demoralizáló következményeivel a múltaké lenne és a társadalom parazitái is kényszerítve volnának valamilyen hasznos munkát végezni ahelyett, hogy a mások nyomorából, nélkülözéséből és kizsákmágnyolásáPittsburgiak figyelmébe! A Világ Ipari Munkásai szervezetének pittsburgi magyar tagjai március 1-én, szombaton este fél 8 órai kezdettel az International Socialist Líceum harmadik emeleti termében, 805 James Str., műsorral egybekötött DISZNÓTOROS ESTÉLYT rendeznek. Színre kerül a “HÁRMAS SZÖVETSÉG” vígjáték egy felvonásban. Irta : Torkos László. Lesz disznótoros vacsora, háziasán készített hurka, kolbász. Hü- sitő italok. Tánchoz a zenét Rákóczi hires zenekara fogja szolgálni. A Bérmunkás olvasóit és pártolóit, valamint mindazokat, kik egy igazán kellemes estélyt akarnak eltölteni, ezúttal hívja meg a Rendezőség.--------o-------Mulatság New Yorkban A General Recruting Union new-yorki 3-as számú csoportja 1930 március 1-én, szombaton este a Labor Temple-ben 243 East 84 Str. alatt nagyszabású ÁLARCOS BÁLT rendez. Értékes dijat nyerhetnek azok, kik a legjobb jelmezekben jelennek meg. Csoportképek és szervezeteket szimbolizáló jelmezek külön díjazásban részesülnek. Belépti dij 50 cent. ból gyűjtik az aranyat. Az özveggyé vált bányászasszonyok és gyermekek, kiknek kenyérkeresőit egy kikerülhető hanyag, kapzsi vigyázatlanságból kifolyólag kioltották, nem jutnának szánalomra méltóbb nyomorba és nem kellene nekik a koldulással egyeidő alamizsnákat elfogadni azoktól, kik közvetve, vagy közvetlenül felelősek a bányászkatasztrófákért. Bár csak felismerné a munkás hatalmát és volna esze ahhoz, hogy használja. Akkor bezzeg másképpen nézne ki a világ. Az IWW az egyedüli szervezet, mely iparilag törekszik szervezni a munkásokat. Most minden erőnk latbavetésével a bányászok szervezésén fáradozunk. Ha a bányászoknak már elég volt a kísérletezésekből, ha megelégelték a sok félrevezetést, a sok árulást és becsapást a régi szervezetektől, akkor az IWW-hoz fognak fordulni.
