Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-01-02 / 567. szám
Január 2, 1930. BÉRMUNKÁS 5-ik oldal. LEÁLCÁZVA A NEW YORKI HAZUGSÁGGYÁR LÉGBŐL KAPOTT, MINDEN ALAPOT NÉLKÜLÖZŐ, KÖZÖNSÉGES HAZUGSÁG A “DAILY WORKER” ÉS AZ “UJ ELŐRE” .JELENTÉSE AZ ILLINOISI SZÉNMEZŐKRŐL Hazugsg! A keritőket és rimákat megszégyenítő aljas hazugság! írja az I. W. W. illinoisi bányászszervezője cikkének bevezető ciklusában, amit a Daily Worker-ben és hozzá méltó testvérlapjában (Uj Előre) közöltek az I. W. W.-val kapcsolatosan. Méltó felháborodásában bocsánatot kér az olvasóktól a vulgár jelzésekért, de a szótárban nincsenek megfelelőbb szavak azoknak üzérkedésének ecsetelésére, kik elvetemültségükben már attól sem riadnak vissza, bogy az I. W. W.-t sztrájktöréssel vádolják. Mnlt heti lapszámunkban már bejelentettük, hogy foglalkozni fogunk az üggyel, amit már akkor azért nem tehettünk meg, mert testvérlapunk, az Industrial Solidarity, csak lapzártakor került kezünkbe. Forest Edwards, bányászszervezőnk egyébként a következőkében számol be az esetről. (Szerk.) Pénteken, december 15-én mintegy 40—50 ember érkezett a kora reggeli órákban Collinsvil- be és elállották a collinsvillei bányába vezető utat. így megakadályozták azon napon azt, hogy a bányászok munkába állhassanak. Ugyanazon napon délután két órakor gyűlésre jöttek össze a collinsvillei bányászok a Miners Templebe, abból a célból, hogy ügyeiket megbeszéljék, hogy elhatározzák, vájjon sztrájkolni fognak-e vagy vissza térnek a munkába. Mikor az ügyet kelőkében megvitatták, szavazással döntöttek a kérdés fölött. Az indítványt, hogy másnap szombaton visszatérnek dolgozni, 164 sza vazattal illetve 153 szótöbbséggel fogadták el. ll:en voltak a National Miners Union patronusai, kik sztrájk mellett adták le szavazataikat s mint ilyenek, még kisebbségként sem jöhetnek számításba egy olyan fontos kérdésnél. A reggeli incidensen okulva, a bányászok egy olyan indítványt is elfogadtak a nevezett gyűlésen, hogy önkénteseket toboroznak ab ból a célból, hogy a munkába téréstől őket senki visza ne tarthassa. Az úgynevezett piketek ezek- után nem tértek vissza Collinsvil- lebe és a falu összbányászsága felvette a munkát, kettő vagy három kivételével,kiket elbocsájtottak a társulat szolgálatából. Megjegyzem, hogy ez az egyedüli munkanap veszett el a hamis sztrájk- felhivás következtében az egész collinsvillei megyében, nemcsak Collinsvilleben. És erről az esetről, mint valami nagy fontos világeseményről láttunk beszámolót a Daily Worker- ben (Az Uj Előre is átvette). Egyébként ezen lapok az igazmondás terén meglehetős csehül állanak és első példányuk megjelenése óta a hazugságok megtestesítőiként ismeretesek. Idézzük most tehát a lapokban megjelent förinedvényt, mert csak igy ismerhetik meg az olvasók a valót, íme, igy Írtak: “Pénteken a collinsvillei bányászok csatlakoztak az országos sztrájkhoz, 40 vagy 50 I. W. W- ista kivételvei. A I. W. W. már régebb idő óta próbálja magát befurni az illinoisi szénterepekre és Collinsvilleben van egy lokálja. A bányászok a legnagyobb felháborodás hangján nyilatkoznak a szervezetről, mely magát forradalminak szeretné fel tüntetni és mégis első cselekvésében igazolja, hogy a bányászok élet-halál harcát sztrájktöréssel gáncsolja el.” Eddig szól a Daily Worker jelentése. Hogy mennyire gyalázatosán hazudnak a collinsvillei történtekről, akkor igazoltak vagyunk azon kijelentésünkben, hogy minden ténykedésük csak hazugságból áll. Ha nem lehet nekik hinni a collinsvillei beszámolójukat, akkor hogyan higyjünk nekik bármi mást? Minden bányász tudja a collinsvillei kerületben, hogy gyalázatosán hazudtak, de tudja meg az egész ország öntudatos munkássága is, hogy a Daily Worker (Uj Előre) éppen igy ferdít és hazudik minden bszámolójában, amit a National Miners Union ténykedéseiről ir. Tudott dolog az is, hogy a bel- villei kerülettel nagyban kérkedtek, mint a National Miners Union erősségével. Ha igazat mondanak, akkor tudja meg hát a világ, hogy a N. M. U. tagjai sztrájktörők, mert valamennyien munkában maradtak s nem reagáltak a sztrájkhivásra. Tagjaik a politikusokat elfogadták, mint autoritást, kiknek joguk van sztrájkba szólitani őket. Hát akkor miért nem követték a sztrájkfelhívást. Miért? Sőt tovább menVe, ha már itt tartunk. Hogyan van az, hogy az I. W. W.-istákat sztrájktörőkként próbálják megbélyegezni, mert nem ugrottak be a politikus szélhámosoknak s ugyanakkor némák maradtak, egy szóval sem említik meg a N. M. U. tagjait, kik az I. W. W.-istákkal együtt dolgoznak Bellevilleben ? És milyen pontosan volt informálva a hazugsággyár tudósítója, ki még annyi bátorsággal sem rendelkezik, hogy nevét a förmedvény alá oda biggyessze és a felelősségre- vonástól előre megugrik. “Szerinte pontosan negyven I. W. W. “sztrájktörő” dolgozik a bányában és a bányászok felháborodásMunkáslevél TISZTELT MUNKÁSTÁRSAK! Tudatom önöket, hogy itt a munkaviszonyok általában nagyon rosszak, de különösen a cipőiparban. Három hónapja nem megy sehogy, már volt olyan hét is, melyen fél napot dolgoztunk. Ugyan most már kezd jobban menni, e héten 3 félnapot dolgoztam, de ez nem csak ott, ahol én dolgozom, hanem majd minden cipőgyárba igy megy itt St. Louis- ba. Állítólag a vidéki cipőgyárakban van elég munka. Már évekkel ezelőtt áthelyezték a gyárakat a mi uraink vidékre, hogy az itteni union munkásokat megtörjék és az ottani farmereket olcsón lehet kielégíteni, úgyszólván ingyen dolgoztatják és a tudatlan farmer dolgozik is majdnem ingyen, mivel ők megkeresték a nyáron a télire valót és igy köny- nyen veszik a keresetet. Bármennyit is keresnek, meg vannak elégedve. Hanem nekünk, városi munkásoknak nagyon nehéz télen, mert ha mi dolgozunk is nyáron, hát képtelenek vagyunk any- nyit keresni, hogy télire is félre tudnánk tenni. Legtöbbnyire darabszám munka megy és annyi munkát termelünk a mai modern gépekkel, hogy 3 hónap alatt feldolgoztatják a 6 hónapra való munkát, a többit meg a farmer csinálja nekik ingyen télen. És igy mi télen nyaralunk, csak nem Floridában, sem Californiában, hanem itt St. Louisban, ahol most oly hideg van, ami már rég nem volt és még szénre sem elég amit keresünk. Tehát igy áll a prosperitás itt is, mint bárhol másutt és ezt másnak nem tudhatjuk be, csak a tökéletlen szervezkedésnek. Az igaz, hogy vannak itt szervezetek különfélék, de egyik sem ér semmit, mert egyik a másikat féken tartja, de azért az egy nagy szervezetről nem akarnak tudni semmit, félnek még az I. W. W. újságot is olvasni, sőt még a naptárt is erőszakolni kell az embernek, hogy kis tudást nyerjenek. Azért az 50 darab naptárt, melyet kaptunk, eladtuk. J. L. sál nyilatkoznak az I. W. W.-ról.” ■Hát hol zajlott le az a gyűlés, a hol a felháborodásukat nyilvánították ? Hazugok! Ha valamelyest informálva volnátok, akkor tudnátok azt, hogy a sztrájk mellett 11-en szavaztak és ellene 164-en. Tudnátok azt, hogy azok is dolgoznak, kik a sztrájk mellett szavaztak, kivéve azt a néhányat, kiket a társulatnál, a politikusok maguk árultak be és elveszítették a munkájukat. Ilyen sorsra jutnak a többi piketek is, kiket más vidékekről rendelnek oda a politikai vezérek, de távollétük alatt besúgják őket. “Éhező bányászok Illinois- ban”. Borzalom. És ez jogcím arra, hogy egy erőteljes fék-sztrájk ürüggyel bélelve, megindítsák a Tisztogatnak a finnek Superior Wiscounsinból jelentik, hoyy az ott székelő finn ko- operativákban, mely egyébként, mintegy száz az ország más városaiban működő munkás kooperati- váknak központi intézete, megkezdték a nagytakarítást és szabadulni igyekeznek a politikusoktól. A new yorki berkekben már régen suttogás folyt a suba alatt folytatott harcokról, de addig megírni nem akartuk, mig konkrét bizonyítékoknak birtokába nem jutottunk. Belső információnk szerint a rosszul kezelt és hazug pártlap vezérei 30.000 dollárral akarták újból megvágni a finneket. Az ukáz szerű parancsot a kooperativa igazgatósága nem volt hajlandó teljesíteni, amire a pártlapok megszólaltak az igazgatósági tagok ellen, kik rögtön jobb oldali irányzatot mutattak a pénz kiutalásának megtagadásával. A kooperativa igazgatósága megvonta a “Tyomes” finn napilaptól is támogatását támadó cikkei miatt s a lap nagy erőfeszítések után csődöt mondott be. Újbóli megjelenése csak komp- romissziumok árán jöhetett létre: és pedig helyt kell biztosítani arrfi is, hogy az ellenvélemény hangot adhasson. A most folyó igazgatósági választások alatt több városban puskaporos a hangulat a kooperati- vák tagjainak sorában. A kom- munárdok úgy akarják megbosz- szulni, hogy a pénzt őrző és annak kiutalását megtagadó elvtársaikat meneszteni akarják. Ám azok sem tétlenek és legjobb előadóikat küldik szerte-szét az országban, hogy az ügyet megmagyarázzák. Megindult a zajlás. Mert amint mi ismerjük a finneket, már azok is megcsömörlöttek az elvtársi jóakarattól és semmiesetre sem mutatkoznak hajlandóknak a vöröspápaság szent oltárán feláldozni azt, amit félszázadon keresztül építettek. S hogy ezt nem akarják, arra vall a megkezdett tisztogatás. gyűjtéseket New Yorkban a párt politika boszorkány konyháján, hogy a WIR meg az ILD szánalmas cikkeket eresszen meg, hogy a szánalomra méltó hazug fráterek, becsületes munkásembereknek zsebein vágjanak eret. Ez már folyamatban is van, amint látom. “Röpntsétek a segélyt” iivöltik s már rázzák a pikszise- ket New Yorkban, ahová minden adományt kérnek. És ha már tényleg sztrájk volna Illinoisban, ami nincs, akkor miért kell az adományokat New Yorkba küldeni? Miért nem küldhetnék az adakozók direkt a sztrjákolóknak? A felelet nagyon egyszerü.Nincsenek sztrájkolók és azoknak igy nem lehet küldeni. Le vagytok leplezve nyomorultak.