Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)

1930-05-29 / 588. szám

Május 29.

BÉRMUNKÁS

3-ik oldal.

az IAA ügyvivői azt helyesen megállapítják, — de ugyanakkor forradalmiságában és tudományos összetételében messze mögötte van az IWW-nak.

Szükségtelennek tartjuk pontonként megszámozni vagy idézni az IWW elvi nyilatkozatát, de határozottan állítjuk, hogy az IAA öt pontban összefoglalt deklarációjával való puszta összehasonlítás föléje helyezi annak. Mi elhisz- szük azt, hogy az IAA keretein belül minden forradalmi szakszervezet elfér. De kétségbe vonjuk, tagadjuk, a szakszervezetek forra- dalmiságát. Mereven szembehelyezkedünk azon megállapítással, hogy: NEM A SZERVEZET FORMÁJA, HANEM SZOCIÁLIS FORRADALMI TARTALMA A DÖNTŐ.” A szakszervezeteket éppen formáik teszik konzervatívokká, harcképtelenné, bárha tagjaik harcrakész osztályharcosokból állanak. A munkásmozgalom történetében, kivétel nélkül, minden országban, mind a mai napig, tekintélyes helyet foglal el a szak- szervezetek számos harca, melyeknek bukása nem a forradalmi tartalom, nem a munkástagság harci és áldozatkészségének hiánya miatt, hanem a szakszerevezeti formák miatt következett be. És ez lényeges külömbség. Itt esnek súlyos hibába a forradalmi szindika- listák és az IAA, mely egy részüket magához ölelte. Mi nem rójuk fel bünül szindikalista munkát- társainknak, hogy megtartották a szakszervezeti formákat azután is, hogy a pártok dominálásából kiszakították magukat. A gazdasági fejlődés szükségszerű követelményei nem mutatták a lassabban fejlődő Európában olyan tisztán a szakszervezeti forma elavult voltát, mint Amerikában. Azt sem rójjuk fel bünül, hogy egyesíteni törekednek a szindikalista szak- 'szervezeteket, mert ez kötelességük és elengedhetetlenül szükséges úgy az ellenálláshoz, mint az agresszív harcokhoz. Hanem mi még mindezt elégtelennek tartjuk. Mint akik a legfejlettebb ipari államban élünk, keserű tapasztalatok halmazán jutottunk el azon felismeréshez, hogy a nemzetközi kapitalizmussal szemben éppen olyan tehetetlen a szak- szervezetek nemzetközi alakulata, még ha mentesítve is van a politikai pártok befolyásától, mint amilyen tehetetlen a nemzeti kapitalizmussal szemben maga a szakszervezet. A “dogmákhoz és a megkövesedett szavakhoz való ragaszkodás ’ ’ igen találó, de rosz- szul címezték, amikor az IWW- hoz adresszálták.

Az IWW nem szektáriánus, nem elvont fogalmakon épült, nem is igazodik utánuk. Tartalmát az ipari fejlődés, a termelés mikéntje adja. S mert Amerikában bontakozott ki, az kizárólag .annak tudható be, hogy ebben az országban legelőbb és legtisztábban mutatkozott a szakszervezkedés kudarca és csődje. Más vonásaiban nem

nevezhető az IWW amerikainak. Mint neve is elárulja “VILÁG IPARI MUNKÁSAI”: világszervezet. A mi koncepciónk sokkalta tágabb, nemzetköziségünk sokkal nemzetközibb, forradalmi- ságunk sokkal tisztább, semhogy feltételezni is lehetne rólunk, hogy a kapitalizmus által megszabott mesterséges határvonalakat hajlandók volnánk elismerni. MUNKÁSOSZTÁLY CSAK EGY VAN. Osztályszervezete sem lehet kétféle. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy szervezkedési formánkat erőszakkal fogadtassuk el a munkásosztály azon részével, melyek történetesen túlesnek Amerikán. Az efajta erőszakosságot, nem mi, hanem maga a nemzetközi kapitalizmus követi el. És ez ellen hiába tiltakoznának, hiába kapálódzanának a más kontinenseken élő munkástársaink, mint csoportok, vagy mondjuk az IAA- ben felölelt egységek. Az olajtröszt, mely a nyersolaj nagyobb hányada fölött megszerezte a kontrolt ;az autóipari trösztök, For- dék, a General Motors Co. fittyet hány az ilyen tiltakozásra. Ezek behatolnak a világ minden részébe. Európának azt a részét, melyre nekik szükségük volt, már elfoglalták. A svédországi acéltröszt, mint a világ egyik leghatalmasabb monopóliuma, vagy a Kö- zépeurópában mindjobban izmosodó bányásztröszt, nem vár arra, amig Európa munkásai megértik az Ipari Unionizmust, hanem bontogatja szárnyait és monopolizálja az ipart.

Az európai kapitalizmus behódolt. Helyet engedett az amerikainak ,noha a politikai kompasz, — még mindig azt véli mutatni, hogy Washington az Európában lefolytatott zöldasztalok melletti tárgyalások határozatait nem hajlandó ratifikálni. Mi nem fogunk és nem is akarunk erőszakoskodni, bármennyire is óhajtjuk, hogy európai munkástársaink ne csak elismerjék az Ipari Unionizmus elméletét, amint Souchy-ék mondják, hanem lássanak hozzá az ipari szervezetek építéséhez. Ha lehet, úgy és ahol mód van rá, ott a szindikalista szervezetek szervezzék újjá önmagukat, ami annál inkább is könnyebben megy, mert a pártpolitikusok őket már nem akadályozhatják. Souchy munkástárs és maga az IAA sem hinnők, hogy elleneznék, mert hiszen ŐK IS HÍVEI AZ INDUSTRIALIZ- MUSNAK.

Magyarországon egyébként is más a helyzet, mint az olyan európai államokban, ahol már hosszabb idő óta autonóm működnek a szindikalista szervezetek, ahol már régebben szakítottak a politikai gyámsággal. Ott két tényező: a kapitalizmus lassúbb kibontakozása és a szociáldemokraták éber őrködése elejét vették annak, — hogy a szindikalista irányzatok megerősödjenek, számottevő szervezetekké váljanak. A politikai pártok és a szakszervezetektől való szabadulás leghelyesebb módját választották, mikor az Ipari szervezkedés zászlaját bontották ki és átugrották a független szakszervezkedéssel való kísérletezést.

Aminthogy az ipari unionizmus elmélete nem maradhat meg elszigetelten egyetlen ország határain belül sem, mert nyomon kell kövesse a hóditó és fejlődő kapitalizmust, a zászlóbontás nem vonat- kozhatik csupán Magyarországra. Számos más ország, az összes balkán államok — Bulgária kivételével —a magyarországihoz hasonló helyzetben vannak. Már most beszélni kell arról, hogy melyik ut követése helyesebb ezen országok munkásságának. Vitán kívül esik, hogy sem a pártvezetés, sem a szakszervezetek kötelékében való maradás nem hozhat számukra megoldást. Viszont tagadhatatlan, hogy ma nem azokat az időket élik, amikor is homály fedné a nemzetközi kapitalizmust, az imperializmus mibenlétét, mint a szindikalista szakszervezetek alakulásának idejében. Példák halmaza igazolja, hogy a kapitalizmus nem respektálja az országhatárokat. Magyarországon pl. sztrájkot vívtak a pilisvörösvári bányászok a múlt évben egy belga társulat ellen. Az 1926-as nagy angol bányászsztrájk idejében úgy az amerikai, mint az európai kapitalisták, különösen a Ruhr szénmedencék birtokosai, azonnal a britt szénbárók segítségére siettek és hol maradt a nemzetközi munkásmozgalom? Az IWW tengerészeit kivéve sehol még csak állást sem foglaltak, nem is beszélve a sztrájk támogatásáról.

Véleményünk szerint már ez- ideig is túlsókat fizetett a prole- táriátus azért, hogy holmi laza, legtöbb esetben csak papíron létező nemzetközi kapcsolatok úgynevezett Internacionálék alakításával önmagát kielégíteni hagyta. Bizonyíték erre az I., II., III. és IVik Internacionálé nemzetközi szempontból s hógy a szakszervezetek cérnaszállal való összefüzése mennyire nem kielégítő, eklatáns példát szolgál az amerikai AFOL, mely szintén mentesítve van a pártpolitikusok befolyásától. Itt elébe vágunk annak, hogy az AFOL konzervativizmusával térhessen ki bárki megállapításunk alól. Mert bizony számos európai példa is ennnek igazolására szolgál. Mikor Angliában a nyugati forradalmi szelek hatása alatt többet követelt a balfelé tolódott munkásság, mint egymástól elszigetelt függetlenül működő szak- szervezeteket, egy ügyes sakkhu- zással, megalakították a Tripple Allience-t és adtak nekik TÖBBET. Igen, federációs formát. De nem akartak még csak hallani sem arról, hogy a termelés folyamatában már nagyon is szükségessé vált Ipari szervezkedés gondolatával foglalkozzon az angol munkásság. Igaz, hogy a Tripple Alliance megmutatta az erejét és olyan erőt demonstrált, mely bámulatba ejtette a világot, de viszont az is tagadhatatlan, hogy önerejétől megrémült és a vezérek “viszakozz” parancsának engedelmeskedett.

Koncedáljuk azt, hogy: “Egy nemzetközi forradalmi szervezetnek, mely az egész világ nemzeti és nemzetközi munkásságát, a kapitalizmus ellen akarja vezetni, nem szabad, hogy dogmákhoz, — megkövesedett szavakhoz ragadjon. Hogy: ennek a különböző országok fejlődési állapotához kell alkalmazkodnia és harcait ehhez mérten szervezni.” Ez tényleg az IWW álláspontja is, amit gyakorlatban sohasem hagyott figyelmen kívül. Bizonyíték erre, hogy a különböző országokban működő tagjai, felállított adminisztrációi, saját helyi ügyeiket önmaguk intézik és teljes autonómiával vannak felhatalmazva, noha szerves részei az IWW-nak. Ez adja meg a magyarázatát, hogy a “chilei IWW-isták az IAA-hez lecsatlakoztak.

Mikor azonban ilyen figyelmesek Souchy munkástársék, szinte furcsának tűnik fel nekünk, hogy Chile-t észreveszik, mely tőlük hatezer mérföld távolságban van és nem látnak át a La Manche csatornán, mely csak egy kőhajitás- nyira van székhelyüktől. Úgy látszik, hogy a britaniai sziget pro- letáriátusa nem került bele a számításukba, noha amellett, hogy az utóbbi évtized legnagyszerűbb harcát vívta úgy Európai, mint világszempontból sokkal számottevőbb, mint Chile, vagy mint a Buenos-Ayres-i pékek negyvenesztendős forradalmi szervezete, mely Souchy munkástársék szerint “nem tudna mit csinálni egy országos szövetséggel”. Ejnye- ejnye. Hát ugyan mi adja meg egy szervezetnek a forradalmi tartalmat? Talán az, hogy forradalmi hangon beszél? Ezt mi kétségbe vonjuk. Aminthogy kétségbe vonjuk azt is, hogy a Buenos- Ayresi pékek nem tudnának mit csinálni egy országos szövetséggel. Hát hogyan akarják megdön- teni a kapitalizmust? Talán a pékmesterek csődbejuttásával ? Yagy csak nem akarnak Souchy-ék arra az álláspontra helyezkedni, hogy egy adott szakmában az esetleges jobb bérviszonyokat élvező munkások mindjárt forradalmárok is? S ha már itt tartunk, akkor állapítsuk meg, hogy az IAA-hez csatlakozott szervezetek nemcsak formáiknál, hanem szociális forradalmi tartalmuknál fogvást is sok kívánni valót hagynak maguk után.

Történelmi időket: az újjászervezés korszakát éljük. A világháború alapjában rázta meg a társadalmat. A rázkódtatás, mint egy árvíz, rombolt, de termékenyített is. Országokat emelt és semmisített meg. Uralkodó osztályokat nemzett és pusztított el. Nagyobb lehetőségek kapuit nyitotta meg a kapitalizmus előtt, de végső csa- • (Folytatás az 5-ik oldalon.)