Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-05-29 / 588. szám
4-ik oldal. BÉRMUNKÁS Május 29. BÉRMUNKÁS Published Weekly by THE INDUSTRIAL WORKERS OP THE WORLD. Akik mindig másra várnak Az agitáció közepette ezer és egy ellenvéleménynyel találkozunk. Még a mai nagy nyomor és munkanélküliség közepette is akadnak olyan munkásemberek, kik átmenetinek tekintik a jelen állapotokat és reménykednek, biznak, hogy minden jóra fordul. Ilyenek persze mind kevesebben lesznek. Mert hiszen bármilyen nehezen is tanul a munkás, a nyomor és nélkülözés a legjobb ébresztőóra, — melynek csöngetése felveri az alvókat is. Van azonban a munkások között egy másik elem is, mely már szinte büszke arra, — hogy megértette osztályhelyzetét és a világért sem próbálkozik meg ellenvetéseket hozni a szervezkedés ellen. 0, dehogy. Neki az ellen nincsen semmi kifogása. Sőt nagyon is szeretné, ha már az egész munkásság szervezve volna, mert ő tudja, hogy a szervezkedésben milyen nagy erő rejlik. De azért ő maga távol marad a szervezettől, ő maga nem hajlandó csatlakozni a munkásmozgalomhoz. Az ilyen bölcsek már a munkáslapok, a munkásmozgalom neveltjei. Se szeri, se száma az agitátoroknak, kik órákat, napokat, — vagy éjszakákat bíbelődtek velük, amig megértették, hogy k a munkásosztálynak tagjai, Szónokok beszélték rekedtté magukat előttük és nehéz áldozat árán megjelentetett munkáslapok szórták feléjük a világosságot. Az ilyen nézetet vallók önmagukat a radikálisok ,a liberálisok, szabadgondolkozók és atheisták táborába sorozzák. Legtöbb esetben, előttük minden helyes, annak az elvi felfogásnak adnak igazat, melynek hívével éppen összetalálkoznak. Sőt akadnak olyan munkástársak is, kik előszeretettel emlékeznek meg az ilyen “elveket” vallókról és megállapítják, hogy bár csak már sok volna, akik legalább is úgy gondolkoznak. Lehetnek nézeteink különbözők, de mi még is azt állítjuk, hogy az előbbi és az utóbbi nézetet valló, de szervezetlen munkások között semmi különbség nincsen. S ha már választani kell, akkor mi inkább azokat választanánk, kiknek van ellenvéleményük, mert azokat lehet szervezni. Azokkal lehet vitatkozni, azokat lehet felvilágosítani és megnyerni a munkásmozgalomnak. De az utóbbiak csoportjához tartozókkal való bibelődés csak pocsékolása a drága energiának. A mindentértők, a mindent helyeslők éppen e fejbólogatással teszik önmagukat hozzáférhetetlenné. Ők azok, akik másokra mutatnak, hogy: “Igen, azok a tudatlan munkások.” És hozzá még a fejüket is csóválják, nem lehet azokat felébreszteni, pedig milyen másképp lehetne, ha megmozdulnának stb. Az ilyen okoskodás közben persze nem veszik észre, hogy ők még azoknak is mögötte állanak, kik nem hívei a szervezkedésnek, kik nem akarják meglátni a kapitalista rendszerben, minden bűn, nyomor, nélkülözés és szenvedésnek melegágyát, bárha érzik saját bőrükön a következményeit. Mert a még osztálytudatra nem ébredt munkásoknak a szervezettől való távolmaradását a tudatra ébredés hiánya megmagyarázza. De akik mindent helyeselnek és még sem szervezkednek, semmi mással nem képesek megmagyarázni a szervezettől való távolmaradást, mint saját gyávaságukkal. Mert éppen ők azok, kik tudják, hogy a mlunkás- mozgalomban való tevékenykedés némi áldozatokkal is jár és éppen ezért keresnek kibúvót, azért mutogatnak másokra. Pedig másoknak tudatlanságával takaródzani és azzal kibújni a szervezkedés alól, hogy amazok azért nem szervezkednek, mert tudatlanok, bizony őket sem avatja professzorokká.mert az öntudatos munkás ott kezdődik, ha felismerte osztályszervezetét és csatlakozik osztályszervezetéhez. Osztályszerveezete, a mindent felölelő ipari szervezet, melyet az IWW épit. Akik kifogásokkal, vagy kifogások nélkül tartják magukat távol a szervezettől, azok szervezetien munkások, azok nem zavarják a kapitalizmus emésztését. Azoknak még mindig hátra van az első lépés. Úgy vagyunk velük, mint a macskáról szóló köztudat, hogy akárhogyan dobják, mégis csak talpra esik. Mert akárhogyan is várnak másokra, keresgetnek kibúvót, mi IWW-isták azt mondjuk, hogy osztályöntudatos forradalmár valakiből csak akkor lesz, ha szervezkedik. Magunkról-magunknak Lapunk ezen helyén mindig olyan cikkek jelennek meg, melyek materialista szemszögből szigorú kritikát gyakorolnak és kommentálják a helyi és világi eseményeket. Ipari unionista szempontból elmondott bírálataink konklúziójaképp, az érvek súlya alatt roskadozik minden olyan elmélet vagy felfogás, mely más utat-módot ajánl a kapitalizmus megdöntésére, mint a bérmunkásság ipari szervezkedését. Az ipari unionisták legfontosabb feladata, az alvó szolgasereg öntudatra ébresztése és megszervezése, mely feladatot iparkodunk is végrehajtani, de az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy e téren minden fáradozásunk dacára nem tudtuk elérni az elvárt sikert. Korántsem akarjuk ezzel azt mondani, — ■ hogy munkánk meddő, de mint akiknek nincsen sem veszíteni, sem félteni valónk, bátran és nyíltan keresnünk kell az okokat, meg kell tudnunk, hogy miért marad el az áldozatos munkának nyomában a megkívánt siker. így jutunk el oda, hogy beszélgetnünk kell egy kicsit önmagunkról és önmagunkkal. Ennek a kérdésnek feszegetése nyomán jött rá a new yorki csoport néhány héttel ezelőtt arra, hogy mozgalmi életünkből hiányzik a kihullott láncszem, Chicago. Érezték, tudták ezt chicagói munkástársaink is, amit misem bizonyít jobban, mint az, hogy az utóbbi hetekben újjászervezték önmagukat és az IWW térképére visszahelyezték a mozgalmat. Az újonnan megkezdett aktivitás eredményeiben — ismerve a chicagóiakat — nem kételkedhetünk, de az általános mozgalom fel- lenditéséhez aligha hisszük, hogy a chicagóiak csatasorba állása elégséges volna. A magyar propagandáról beszélgetve, ismerjük csak be, hogy sajnos, van nekünk még egy pár Clncagonk, mely helyekről bármenynyire nehezünkre esik is, megállapítanunk kell azt, hogy az onnan jövő eredményes munkára másként aligha lehet számítani, — mint egy alapos újjászervezéssel. Nevezzük nevéről a gyermeket: elsősorban llevelandról van szó. Cleveland az a hely, ahol hosszabb idő óta nem fejtenek ki munkástársaink olyan munkát, amilyent lehetne, amilyent ők másoktól ha meg nem is követelnek, de ELVÁRNAK. Tagadhatatlan, hogy a Bérmunkás központi irodájában a lap támogatására, megje- lenhetéséhez beküldött összegek szolgálják a mértéket s mi még sem akarunk olyan szigorúak lenni, hogy ezzel mérjük a clevelandiak aktivitását. Mert az ilyesmi tulajdonképpen csak a helyben kifejtett munkának a tükre. Ha egy adott városban a magyarajku IWW- isták dolgoznak a helyi mozgalom megerősítésén, akkor ennek eredményeképp, az országos mozgalomhoz való hozzájárulás mérlegébe is belekerülnek. Viszont a helyi mozgalom stagnálása a dolog megfordítottjában jelentkezik. Akinek nem inge, ne vegye magára. — Nem egyes munkástársakról beszélünk mi, hanem a csoportról. Nem is kizárólag Clevelandról, hanem azokról a városokról, melyeknek neveinek felemlitése nélkül is tudják az ott élő munkástársak, hogy róluk is van szó. Nem azokról az ipari forradalmárokról mondunk most kritikát, kik erejükhöz mérten, sőt némelyek erejükön felül dolgoznak, hanem azokról, kik megelégszenek azzal, hogy mások végezzék a munkát. Pedig mozgalmunk építésénél és lapunk terjesztésénél valamennyiünkre hárul egy kevés kötelesség, mindannyiunk munkájára szükség van. Azért tehát konklúzióképpen arra szólítjuk fel az IWW magyarajku tagúit, hogy lássanak munkához. Erősitsék a helyi mozgalmat, tartsanak csoportgyülése- ket, beszéljék meg a módozatokat a helyi mozgalom fellendítéséhez és lássanak hozzá a kampányhoz valamennyien. Rendezzenek nyári mulatságokat s ahol az már rendezés alatt van, ott szervezzék meg az agitációt, hogy azokat sikerre vigyék. Az ipari unionizmus propagandáját legsikeresebben az IWW lapjain keresztül végezzük és a magyarajku propagandának végzéséhez elengedhetetlen fegyverünk a sajtónk, — a Bérmunkás. Az Ipari szervezet építéséhez mindannyian rendelkezünk gyakorlati tapasztalattal és ne hagyjuk azt parlagon heverni. Annak tudatában, hogy elsősorban szervezetre van szükségünk, mert csakis szervezetben tömörített erővel tudjuk megdönteni a bérrendszert, lássunk hozzá soraink, csoportjaink újjászervezéséhez, mert végeredményben, HOGY MUNKÁNKNAK NINCS MEG A KÍVÁNT EREDMÉNYE, AZ OKAI MI MAGUNK VAGYUNK! Szabad időtökben kutassátok fel a történelmet és keressetek nekünk egy olyan politikai pártot vagy politikust, ki, vagy amely, lemondott a hatalomról és elment a vályútól anélkül, hogy elkergették volna. Jöjjetek ki a szabadba. Nézzétek hogy uj- hódik meg az élet, hogy hajtanak a fák lombokat és mint szöknek virágba a bimbók. — Hallgassátok a madárdalt és a cigányzenét. Gyertek el az Edenwaldba, most vasárnap a Bérmunkás javára rendezendő első nagy kirándulásra. (Wage Worker) HUNGRIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........$2.00 One Year ..........$2.00 Fél évre ............. 1.00 Six Months ......... 1.00 Egyes szám ára..... .06 Single Copy ............06 Csőm. rendelésnél .03 Bundle Orders .........03 Make Money Order for Subscription Payable to: “BÉRMUNKÁS” P. O. Box 17, Station Y, New York, N. Y. Szerkesztőség és Kiadóhivatal 347 E. 72nd St., New York, N. Y. Entered as second class matter November 19, 1927 at the Post Office at New York, N. Y. ander the Act of March 3, 1879.