Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-04-10 / 581. szám
2-ik oldal. BÉRMUNKÁS Április 10. vállról beszélt. Elmondta, hogy a repülőgép egy olyan kis vacak alkotmány. Hogy látta, amikor a new yorki magyar ébredő vezér a repülőtéri rendőröknek adott, illetve nyomott valamit a markukba. Hogy mit, azt nem tudja, de hogy pénzt a kommunisták elpá- holásáért előleget, ez biztos. Volt nagy lárma. Nem hagyták a gépből a fascsisztákat kiszálla- ni. A rendőrök tehetetlenek voltak, nem tudták őket letartóztatni, mert a tömegbe keveredtek s nem lehetett megállapítani, hogy ki a kommunista. Előzőleg Lusz- tig azt mondta, hogy nem volt tömeg, de a harmincasok a teremben ezt már elfelejtették. Egy nagy munkás kinézésű magyar embertől, ő nem tagadja, kapott egy hatalmas pofont. Nem adta vissza neki, hanem kezet fogott vele .... Kövess beszédét úgy hallgatta a tömeg, mint az égből hulló mannát .... Hát ez a Kövess egy igazi hipnotizőr kell legyen, ha még Szántót is hipnotizálta. Biztosítja a hallgatókat, hogy ők sikert értek el, de a repülő akció kudarc volt, mert nem volt nekik tömegjük, csak vén asszonyok és vigécek. Mint vidéki ember, nem kérdeztem meg, hogy akkor kik szedték fel Kövess mannáját? Ezekután Szántón is túlestünk. Beszélt még valami Niemand nevezetű Liga tag is, ki Berkót, meg a' pelenkát emlegette. Szidta Göndört és azután leült. Felolvasták a letartóztatottak névsorát és biztosítottak mindenkit, hogy baj nincsen, mert valamennyien kifognak szabadulni. Gellért berekeszti a gyűlést és meghitt mindenkit egy vörös vacsorára, dollárért per koponyánként a Munkás Otthonba. És én a vidéki ember, ki most először voltam életemben egy new yorki gyűlésen, tapasztalatokkal gazdagabban távoztam. Meggyőződtem arról, hogy igazat ir a Bérmunkás, mikor lerángatja ezekről a kiskaliberű szélhámosokról a leplet, hogy mitsem szá- mitanak, hogy a törneggyülések, csak a vidéknek szólnak, hogy New Yorkban is elfordult tőlük a munkásság. Wiener Gábor. NYUGTÁZÁS RÓTHFISER KÁROLY RÉSZÉRE ADAKOZTAK Mivel a gyüjtőfelek közül többen azzal a kérelemmel fordultak a gyüjtőbizottsághoz, hogy részletesen szeretnék nyugtáztatni az összes adakozók neveit a bizottság kérelmére, ennek kivétel nélkül eleget teszünk. A névsor terjedelmére való tekintettel kénytelenek vagyunk két részre felosztani a nyugtázást, melyet jövő lapszámunkban fogunk befejezni. Szerk. Bécsi Petemé gyűjtése: J. Asztalos $2.00 Bécsi Péter 5.00 Mrs. Chas Ruthkay 2.00 E. Gluck 1.00 Chas. Duoney 1.00 St. Nagy 1.00 A. Schopf 1.00 J. Német 1.00 B. Nagy 1.00 S. Orbán 1.00 Mrs. Vömeki —.25 Bécsi Pál 1.00 L. Rost 1.00 Schaefer 1.00 Dietrich 1.00 Minnich 1.00 H. Frenhed —.50 J. Kaumyoer —.25 B. Fletcher —.50 W. Lipschultz —.60 Wm. Stockinger 1.00 Mrs. J. Rost 1.00 Mrs. Piszék —.50 L. Piszék —.50 összesen: 26.00 B. Vitális gyűjtése N.S. Pittsburgh M. B. Sz. Központja 25.00 B. Vitális 5.00 összesen: 30.00 John Fenzkó gyűjtése, Bridgeport Conn. J. Feczkó 1.00 G. Barcza 1.00 J. Bodnár 1.00 J. Váraljai 1.00 Keller 1.00 Előadáson gyűjtésből befolyt 5.30 Alex Siket gyűjtése Cleveland, West Side L. M. Bakos St. Novák A. Siket 1.00 2.00 2.00 összesen: 5.00 Leskó munkástárs által kiállított gyűjtői-ven, Cleveland, West Side Leskó József 5.00 W. Scott 1.00 Buzay János 5.00 Joe Halász 1.00 Alex Somló 5.00 Márkus György — 2.00 Frank Kacsándy 1.00 Mrs. J. Radics 1.00 A. Pécsi —.50 St. Nyisztor 1.00 St. Hajszán 1.00 West Sidei Munkás Dalárda 10.00 Tamási Károly 1.00 E. Kovács —.25 G. Kish 1.00 J. Schuszter —.50 George Vannoy —.50 Alex Zöldessy —.50 John Soa —.50 John Hermann 1.00 Ödön Fencsik 1.00 Frank Ajtár —.50 Geo Ladd —.50 Joe Lipták *—.25 Szakállas borbély —.75 T. L. 1.00 két ivén összesen: 42.75 Joe Horváth gyűjtése, Cleveland, East Side Joe Horváth Mrs. J. Horváth Louis Horváth Eduard Horváth John Nyers Chas. Szováti John Bercsa Mike cigány Mrs Péntek Dávid király Louis Smith Jo Villand John Puskás Joe Barczi M. Danka M. Dombi Frank Mager Havas J. Reithoffer J. Leiz A. Székely 2.00 1.00 —.50 —.50 1.00 1.00 1.00 1.00 1.00 2.00 2.00 2.00 —.50 1.00 1.00 1.00 1.00 1.00 —.50 1 00 1.00 összesen: 25.00 DETROITIAK FIGYELMÉBE összesen: 11.30 Az IWW detroiti tagjai és a Modern Színkör együttes közreműködésével 1930 április 13-án, vasárnap délután fél 3 órai kezdettel a Református Hallban (S. West End Ave. és Vanderbilt Ave. sarok) nagyszabású programm keretében ünnepli meg az IWW 25 éves fennállását. A programm keretében fellépnek: A Detroiti Általános Magyar Munkás Dalárda, A Litván Munkás Dalárda, A Finn Munkás Dalárda, A Finn Ifjúmunkás Dalárda. Színre kerül Shakespeare egyik leghatalmasabb drámája “JULIUS CAESAR” eredeti római jelmezekben. Előadás után tánc, a detroitiak által legjobban közkedvelt zenekar mellett. Ha igazán élvezetes napot akar eltölteni, akkor ne mulassza el ezt az alkalmat és váltsa meg jegyét előre a színkör tagjainál vagy a szervezet helyiségében. Ételekről és hűsítő italokról gondoskodva van. Belépti dij előre váltva 75 cent, mely a táncra is érvényes, a pénztárnál 1.00 dollár. Csak a táncra 50 cent. Ne felejtse el a napot, április 13. Néhány szó az érdekeltekhez! A Bérmunkás bevétele az utóbbi hetekben jóval alul maradt a heti kiadásokon. A lapbizottság, a konvenció határozata értelmében gondoskodott arról, hogy a kis piros könyvecskék időben . forgalomba kerüljenek. Közeledik április 26-ika és a csoportok, valamint a delegátusok részéről nem történtek jelentések. Nem jöttek be azok a pénzek ,melyek egy részének már a központban kellene lenni. Az akciót április 26-án lezárjuk és akkorra az elszámolásoknak és a szelvényeknek New Yorkban kell lenni. Használjátok ki a hátralevő néhány hetet, hogy együttes működésűnket e téren is biztos siker koronázza.--------o-------Készüljetek a kampányra Az IWW magyar tagjai és a Bérmunkás lapkezelőinek ezúttal is figyelmeztetéssel vagyunk arra, hogy az értekezletek május havát tűzték ki az előfizetési kampány hónapjának. A lapbizottság terveket dolgozott ki, hogy a legtöbb előfizető szerző munkástársakat dijakkal jutalmazza. A kampányban csoportok is ki kell vegyék részüket. A nemes versenyben értékes csoportdijak lesznek kitűzve. Tartsatok csoportgyüléseket és készüljetek fel a nagy kampányra, mely május elsején veszi kezdetét.--------o-------v MEGHÍVÓ A Világ Ipari Munkásai Szervezetének Coraopolisi magyar tagjai és rokonszenvezői 1930 április hó 26-án, szombaton este 7 órai kezdettel az Armory-Hall- ban, 4-th Ave Coraopolis, Pa, nagy tavaszi TÁNCMULATSÁGOT rendeznek a “Bérmunkás” javára, melyre Coraopolis és környéke magyarságát ezennel tisztelettel meghívja a rendezőség. Belépti dij: Férfiaknak 65 c., nőknek 35 c. Kitűnő szórakoztatásról, hűsítőkről, lunchról gondoskodva van. A zenét Rákóczi, a környék legjobb zenekara szolgáltatja. Jöjjön korán és hozza el a családját és ismerőseit s hogy jól mulasson, arról gondoskodik a rendezőség. A magyarság nagyszámú megjelenését tisztelettel kérjük. Útirány: Pittsburghból a 23-as számú villamos veendő a Li berty Ave.-n, leszállás a Standard Steel Co. sarkán.