Ungvári Közlöny, 1913. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1913-11-13 / 46. szám
1913 november 13 Ungvári Közlöny Oldalszám 3 melyekhez Arduino Colosanti, hírneves olasz műtörténeti író irt a lap számára cikket. Bogdanics pátriárka temetése. Daucourt avi- Srtikus budapesti leszállása, stb. adják e többi képek tárgyait. Szépirodalmi olvasmányok: Lakatos László regénye, Majhényi György novellája, Lévay József, Szabolcska Mihály, Oláh Gábor, stb. versei, Schödflin Aladár színházi cikke, Grazia Deledda regénye. Egyébb közlemények: cikkek az elmebeteg bajor királyról, az ulsteri Írországi forrongásról, Bethlen Oszkár parlamenti cikke s a rendes heti rovatok. Irodalom -aés művészet, sakkjáték, stb. — A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre öt korona, a „Vi- lágkróniká“-val együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Budapest, IV,, Egyete-utca 4. sz.) Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap", a legolcsóbb újság a magyar nép számára, tbievre két korona 40 fillér. — Ép ésszel a tébolydában. A.-né. Hallotta nagysád, hogy X. doktor az ungvári tébolydába Icerül? B.-né. Az lehetetlen! Ma beszéltem vele, semmi baja sincs. A.-né. Mégis odakerül. Főorvosnak. EmJt fiiszeriizlet “(S elutazásom miatt jutányosán eladó. Bővebbet a kiadóhivatalban. Házaló szabadalmazott 60 filléres konyha- Y árukhoz kerestetik. Mintát kívánatra küld. E. 0. Köpernik, Berlin 61. Megtakarítást érhet el a háziasszony a főzésnél IIADGP kockával (kész húsleves), dbja 5 f. Minden kocka — csupán '/•» liter forró vízzel leöntve — egy tányér igen finom húslevest ad betétes levesek készítéséhez, főzelékek, mártások feleresztésé- hez stb. A bevásárlásnál kérjünk határozottan MAGGI-féle kockát a kiresztcilllag védjeggyel. Magas összegű kölcsönöket folyósítunk rőfösáru, arany, ezüst- és mindennemű értéktárgyakra. Kiinger és Társa hat. eng. zálogháza Ujtér I., a Korona szálloda mellett. Unalmas órák. Irta : Pillich Nándor. Tulajdonképpen groteszk a cim, amit cikkecském felé írtam, hiszen talán énnekem nincs is unalmas órám, még fél vagy negyedórányi időre sem mondhatom egészen nyugodt lélekkel, hogy a rohanó élet ez a parányi stagnálása, ezen az átfutó kis állomáson való tartózkodása unalmas lett volna, vagy hogy órákig igazán nem csinálnék semmit. Verne valamelyik regényében egy epizód alak szerepel, egy Globetrotter angol, aki fogadásból világrekordot akar felállítani a földnek lehető legrövidebb idő alatt való körülutazásaban. Ez az angol agilis, tevékeny ember, aki azonban — különös játéka a véletleneknek — majd mindenünnen lekésik, az utolsó percek, pillanatok izgalmában lohol vonat, postakocsi, sőt hajó után. A kitűnő regényíró aztán nem olyan jószivü, hogy minekutána néha alaposan megkinozia flegmatikus angolját, a világrekord megteremtése elől nem zárja el s ő szuszogva, kimerültén, izzadtan, de mégis megnyeri a fogadás ősz- szegét. Szaladgálásaim, dolgaim között sokszor látom önmagamat e fonák helyzetek valamelyikében. Először a hasonlat legközvetlenebb oldalát tekintve alig van ember^ aki annyit szaladt volna vonat után, mint szerény magam. Naponta rendszeresen négyszer. És midig sietni, néha szaladni is kell, hogy elérjem. Pedig hajszál- pontosságnyira járó, kitűnő órám van, korán kelek, nem vagyok hiú ember, teljes toalettem ösz- szeállitásához — szégyenlem le- irni — kilenc percre van szükségem. Nem tízre, és nem nyolcra. Pont kilencre. Tehát négy perccel tovább öltözködöm én, a kényelmes civil, mint öltözködtem annak idején én, az alarmirozott baka. Idejében elindulok. A lépcsőházban aztán eszembe jut: hopp ! a jegyem a másik kabátom volt, hogy át kell tennem este. Visszamegyek. Keresem. Nincs. Hova lehetett? Benyúlok a zsebembe. Ott van. Mégis áttettem. Nem mérgelődöm. Kire ? Miért ? Magamra nincs miért, hiszen átraktam a jegyet a ma felvett ruhába. Megyek reggelizni. A kávéház ilyenkor üres. Egy-kettőre kapom a reggelit. A pincér vicceket mesél. Jó, nem érek rá. V<<- valami erdekeset mégis mondott. Megnézem az órámat. Mondja hamar. Egy kicsit még ráérek. Ő mondja lassan. Végighallgatom. Pont nyolckor indul a vonat a nyugotiról. Még van időm. Fizetek. A főpincér elmeseli, hogy tegnap este felpofozták a Zsigát. Rendben van. Nem érek rá. A Zsigát, nem tetszik ismerni, a klarinétost ? A felesége pofozta . fel. Ja ? Igen. Miért ? Mert a Zsiga, a Zsiguci, hiszen tetszik tudni... he he ... Tetszik, tetszik. Jó napot, majd este mondja tovább. Látom a szentiből, hogy azt hiszi, megbolondultam. Nem baj. Megyek. Persze a trafik. Valami füstölni való kell az embernek. Betérek a trafikba. Már az ajtóból szólok : öt hölgy, két trabukó, egy szipka. Itt van három hatos, adjon vissza egy krajcárt. — Ja kérem, mosolyog ő, ma már fillérekben beszélünk. Öt hölgy az húsz fillér. Szorozza meg kettővel, vágok közbe, az ötvennyolc, adjon visz- sza két fillért. Itt van hatvan. Itt van hatva. Micsoda ? széleske- dik az' ember. — Fillér — Ugy‘? világosat tetszik? Tegnap itt volt egy ur, az, tetszik elképzelni ? Csuppa pettyeset akart. — Petye- set ? — Igen. Én azt hiszem, ez valami perverzitás az emberekben. — Jó, adja ide. — Pettyeset tetszik ? — Világosat. — Akkor kisült, hogy márkával akar fizetni. Ezek a németek, ezek a németek ! De én mindjárt tudtam, uram, hogy ez csak egy némettől telik ki. Disznó! Ideadja a szivarokat. Az ajtóban kezdem berakni a tárcámba a cigarettákat. Mikor a szivarokhoz érek, látom, mind a kettő pettyes. De most már siessünk. A körúton szembemosolyog egy ember. — Szervusz! kiabál. Nem ösmereni. Hátranézek, kinek kiabál. Mellém jön. Megszorítja a kezemet. — Szervusz. Nem ismersz ? — Valóban. De igen. Ismerlek. — Na, hogy hívnák, na ? Találd ki. — Találd ki te. — Téged? Nekem ez csak egy nevetésbe kerül. Téged ... a fene egye meg. — persze olyan vicces neved van. — Na látod. Tudtam, hogy te tudod, hogy én tudom. — Hogyne tudtam volna, hogy én tudtam, hogy... hogy te tudod, hogy én tudom. — Jó vicc, mondja ő. — Nem vicc. Lekésem a vonatot. — Hát te vonaton jársz? Mi vagy ? — Vasutas. — Segédfékező jelölt? — Igen. Szervusz. — Emlékszel, mikor Patakon egyszer... — Emlékszem. Sohasem voltam Patakon. — Nem voltál ? Hát akkor te nem vagy izé .. . — Nem vagyok ? Gondolkodom, tehát vagyok. — Kár. Pedig olyan vicces neved van. — Persze. Na szervusz, öreg. — Te, nem adhatnál tiz kron- csit kölcsön ? — Nem. Szervusz. — Tudtam, hogy nem akarod megismerni a szegény barátot. Mindig iiyen voltál. Pedig olyan vicces neve van neki! A fene egye meg... Még sokáig néz utánam. Hét ötvennyolc. Két perc múlva indul a vonat. Száguldók. Nekiütődöm valakinek. Kiabál. A váróteremben vagyok. A portás nem akar kiengedni. Mig az igazolványomat előkeresem, múlik az idő. Az ajtóból látom, hogy a vonat indul. .Szaladok. Két kalauz és egy rendőr utánam. — Ne szálljon fel, ne szálljon fel! Megbüntetik. A vonat alá kerül. — Muszáj, barátom, muszáj. — Miért ? — Bentfelejtettem az esernyőmet. Fogom már a sárgarézrudat, amikor a rendőr utánam üvölti: — Mikor ? Visszaharsogom: — Két évvel ezelőtt! A vonat gyors tempóba jön. Megyünk. így néz ki egy „unalmas“ órám. Steckenpferd liliomtejszappan Bergmann & Co. cégtől letschen elérhetetlen hatású szeplő- eltávolitására és nélkülözhetetlen szer arc és bőrápolásra, mit számtalan elismerőlevéllel bizonyíthatunk. Gyógytárakban, drogériákban, illatszer és fodrász tiz- letekban 80 fillérért kapható. Szintén páratlan hatású női kézápolónak a Bergmann „Manera“ liliomkrémje, mely ubusokban 70 fillérért min- denütt kapható
