Ungvári Közlöny, 1913. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1913-10-16 / 42. szám
Öldalszám 2 Ungvári Közlöny 1913 október 16 letékes tényezők összefogva erélyesen kérelmezzék az igazságügyminiszternél — a járásbíróságnak más, használható, elfogadható épületbe való áttelepítését. Épit-e uj helyiséget a miniszter, vagy talál alkalmas bérhelyiséget a járásbíróság céljára: az mellékes. A lényeges az, hogy a járásbíróság jelenlegi használhatatlan, sötét, betegségeket gyártó helyiségétől minél rövidebb idő alatt szabaduljon meg a bíróság, ügyvédség és az igazságot kereső közönség. Csak egy virágszáiat! Halottak napján az élet viruló szint-i önti el a halottak csöndes nyugvóhelyét. A teremtés leggyöngédebb és legkedvesebb teremtményei, a virágok vonulnak be vidám tarka ruhájukban az enyészet fekete némaságu birodalmába. A halandó ember örök kacérkodása ez a halál és élet nagy problémáival. Mikor kizarándokolunk a temetőbe és leborulunk a halál zordon fensége előtt, akkor is sóvárgó vágygyal az élet nagy titkának kapuját döngetjük. Nem a halál fáj nekünk, hanem az élet, amelynek gyönyörűségeitől meg leszünk fosztva. A sírban nyugvók immár boldogok. De milyen rettentő azoknak a sorsa, akik a halál szörnyű biztosságával szivükben járják az élet lefelé menő útját. A szerencsétlen haldoklók kálváriája rettentő. Magyarországon pedig félmillió olyan haladó ember van, akinek szeme mereven szegződik már az enyészet sötét kapuja felé. Félmillió ember jár bense jében a legsorvasztóbb betegségnek, a tüdővasznek csiráival. A félmillió ettber közül esztendőről- esztendőre 80.000 enyészetbe roskad, mint a csatatér halálos sebesültje. Milyen szörnyű látvány ez. Hiszen csak nemrég szenvedte végig az emberiség a balkáni népek vérengző emberpusztitó hadjáratát és amint a távirati jelentések a gépfegyverek, ágyuk, shrapnelek, bombák rettentő rombolásairól adtak hirt, a szivekbe fagyott a rémület. És a világ minden kulturnemzete elküldte a maga betegápolóit a csataterekre rokon- és ellenszenv latolgatása nélkül, mert ez alkalommal egyei- l»n nagy érzésben dobbant össze az emberiség szive: az emberSiessen hát mindenki a rémesen pusztító tüdővész csendes de annál vészesebb csataterére, ■iessenek a kulturnemzetek ápolói és nyújtsanak enyhületet a szenvedőknek s mentsék meg veszendő életüket. Most, halottak napján, az emberi tragikum e zordon előünnepén, mikor kizarándokolunk a temetőbe, a boldog halottak pihenőhelye meltől gondoljunk a boldogtalan haldoklóra és abba a koszorúba, amelyet drága kedvesünk sírjára szántunk, kössünk egy szál virággal kevesebbet és e parányi virágszál kicsiny ellenértékét hul- lajtsak az irgalmasság tarsolyába. A József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület, mint a tüdővész rémes csataterének állandó kutatója és beiegápolója, kéri a jó- szivü emberek segítését e nagy munkájában, önérzetesen mutat rá arra, hogy szanatóriumaival, — tüdőbeteggondozó intézeteivel hány emberéletet mentett meg és hány szenvedő léleknek nyújtott enyhületet. „Csak egy virágszálat 1“ kiáltjuk és hirdetjük szerte minden jóléleknek, minden irgalmas szívnek és hisszük, hogy a lelkek meg fognak nyílni s a szivek visszhangot fognak verni erre a könyörgésre : „Csak egy virágszálat!“ A J, K. H. S.-E. ungmegyei fiókjának elnöke. Város és vármegye. :jj: Ungvár város képviselőtestülete október hó 21-én d. u. 3 órakor a városháza gyü- léstermében rendkívüli közgyűlést fog tartani. Tárgyai lesznek többi között. A vallás- és köz- oktatásügyi m. kir. miniszter leirata az iparos- és tanonciskola rendezése tárgyában s erre vonatkozólag a kir. tanfelügyelő előterjesztésének tárgyalása. — Az elmebeteg kórház építéséhez megvett belsőség vételi szerződéseinek elfogadása és névszerinti megszavazása. — A kórházi bizottság javaslata Dr. No- vák Endre kórházi igazgató fő- ' orvosnak 40 éves kórházi szolgálata elismeréséül a kórházi gondnoki irodában elhelyezendő arcképéért fizetendő 800 korona festői költség megszavazása és kiutalása tárgyában. — Az ungvári hegyközség kérvénye, melyben a hegyközséggé alakult szőlő- birtokosok szőlőterületének vadászterületté való kimondását és azon a vadászati jognak önálló gyakorlását kéri. — Polgármesteri jelentés az elhagyott gyermekek gondozási költségeihez az .államsegély kikérése tárgyában.— A legtöbb adót fizető képviselő- testületi tagok névjegyzékének kiigazítására bizottság választása. — A vigalmi adó behozatala tárgyában alkotott s a városi tanács által beterjesztett szabályrendelet tárgyalása. — Az ungvári beszedési körben a borital és husfo- gyasztási adók kezelésétől alkotott szabályrendelet tárgyalása. — A jég használatáról szóló szabály- rendelet tárgyalása. — A Gaar Iván képviselőtestületi tag által a polgármesterhez intézett 10 inter- pellatióra adott polgármesteri válasz felolvasása, esetleg egyikmásik válasznak érdemleges tárgyalása. — # Virilisek. A legtöbb adót fizető törvényhatósági bizottsági tagoknak az 1914. évre érvényes névjegyzékét az igazoló választmány összeállította, azt az 1886. évi XXI. t.-c 28. §-a értelmében oly figyelmeztetéssel teszi közzé az alispán, hogy ez ellen 15 napon belül Ung vármegye állandó biráló választmányához lehet felebbe ri sse I élni, meiy felebbezési határidő a névjegyzéknek a törvényhatóság székházán leendő kifüggesztésétől, azaz a folyó évi október hó 14. napjától számítódik. A felebbezés Ung vármegye igazoló választmányához nyújtandó be. bizonyítja minden összehasonlító izlelőpróba, hogy a MAGGI m kockából, — Bíróság köréből. A király Both Miklós kassai Ítélőtáblái birót a Curiához, Stampf Gyula beregszászi törvényszéki birót kir. ítélőtáblái birákká kinevezte. Mesier Lajos beregszászi törvényszéki, — Dolinay Mihály ungvári járásbirósági albirák, törvényszéki illetőleg járásbiróvá kineveztettek. — Az izr. iskola köréből. A helybeli izr. iskolaszék Horo- vitz Mór megbízott igazgatót igazgatói állásában rendszeresítette és véglegesítette. — Friedman Lipót tanítót 6 hónapra szabadságolta és helyettesítésével Friedman Sándor okleveles tanítót bizta meg. — Ijjász kiállítása. Ijjász Gyula ungvári festőművész kiállítása iránt fokozódó érdeklődés nyilvánul. A megyeháza termében kiállított képcsoportból eddig is többen vásároltak. Miután a képekhez jutányos áron lehet hoz-T zájutni, óhajtandó, hogy a lakások diszitéséül szolgáló művészi festményekből minél több keljen el. A kiállítás vasárnap záródik. — Állatorvos helyettes. Fincicky polgármester Darvas Adolf távolléte idejére a városi állatorvosi teendőkkel Horváth László szigorló állatorvost bizta meg. — Beregszászi ügyvédek az esküdtszék reformja elkésiitett húsleves elérhetetlen. Kérjen tehát mintáig határozottan MAGOI féle kockát. Steckenpferd | liliomtejszappan Bergmann & Co. cégtől Tetschen elérhetetlen hatású szeplő- eltávolitására és nélkülözhetetlen szer arc és bőrápolásra, mit számtalan elismerőlevéllel bizonyíthatunk. Gyógy tárakban, drogériákban, illatszer és fodrász üz- letekban 80 fillérért kapható. Szintén páratlan hatású női kézápolónak a Bergmann „Manera“ liliomkrémje, mely ubusokban 70 fillérért mindenütt kapható. len. A beregszászi ügyvédek^ körében mozgalom indult meg, hogy a mármarosszigeti kamara kerületébe tartozó ügyvédek együttesen tiltakozzanak az esküdtszéki reform ellen. — Eljegyzés. Dr. Újhelyi Sándor zágrábi m. á. v. segéd- ti.kár, e hó 9-én tartotta eljegyzését Popovics Elzával, Popovics Miklós ny. kir. Ítélőtáblái biró, szentszéki ügyész és neje Ruby Ilona leányával Ungváron. — A szüret. Az ungvári szőlőhegyen a szüret ekkoráig befejezést ért. A régi szüret helyett most hangtalanság volt a hegyen, csak ritka helyen csapott egy kis dáridót a gazda, hogy a hajdani vig szüretek emlékét visz- szaidézze. A változott idők, gazdasági pangás, a termés megcsappanása eltörölte a régi szüretek káprázatós képét. — Elvi döntés gyógykölt- ség ügyében. A közigazgatási bíróság egy konkrét eset kapcsán kimondotta, hogy a kórház csak is a belső cselédek után felmerül gyógydijat- követelheti a muríka adótól; ellenben a gazdasági cseLesnitó erővel dbja 5 f> S«yeljen a MAGGI*névre ét a