Ungvári Közlöny, 1912. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1912-04-18 / 16. szám
Ungvár, 1912 április 18 ■ 16. szám ■ Harmincnegyedik évfolyam Előfizeíési ár belliben és a vidéken Egész évre............................8 korona Fél évre ................................4 korona Hegyed évre.......................2 korona Egy szám ára a dohányíőzsdékben 10 f. POLITIKAI UJSH6 felelős szerkesztő: Dr. REISNMN HENRIK Főmunkafárs: Dr. BHNÓ VILMOS Megjelenik minden csütörtökön Szerkeszíöség és kiadóhivatal Ungvári Széchenyi-íér 33. sz. (Kreisler-nyomda) Hirdetések és előfizetések a kiadóba, kéziraíok a szerkesztőségbe küldendők Temetés. Hosszú betegségnek halál a vége, — így tartja a magyar közmondás. Hát a Khuen kormány hosszas betegeskedését is felváltja a könyörtelen halál. Hogy azután ez az elmúlás szégyenteljes és magán viseli a legcsúfabb, leglealázóbb pusztulás képét, azon igazán nincs miért siránkozni. Egy kormány, amely a legkülönfélébb megszégyenítések és megalázta*ások árán is, úgy ragaszkodott a hatalomhoz, hogy valósággal a politikai hazugságok mocsarában fulladozik; egy párt, amely a munka jegyében alakult meg s végül a nemzet javára szolgáló socialis munkától annyira megijedt, hogy a konzeryativ politika karjaiba vetette magát, — nem érdemel egyebet lenézésnél, szégyenteljes bukásnál... Azt hittük, hogy a koalíció kormányának bukása volt a legcsu- nyább, ime a munkapárt Khuen-Tisza szövetkezésének kormánya még ennél csúfosabb bukást produkál. S a tanulság ? Hogy a népjogok respektálása, az általános választói jog nélkül politikai kibontakozást elképzelni lehetetlen. * A belváros szégyene. Sok szó esett már arról, sokat írtak is róla, hogy a hírhedt Róth Pinkász hagyatékát képező ház miért éktelenkedik oly soká a legforgalmasabb ■utcában, ahol egyszersmind a városi korzó szépérzékül publikumát valósággal megbotránkoztatja. De úgy látszik, minden hiábavaló. A ház- tulajdonosoknak hatalmas pártfogóik lehetnek, mert ez a rég lakhatatlannak nyilvánított ház nem akar eltűnni a föld színéről. S hogy a protekció milyen hatalmas lehet, mi sem bizonyítja jobban, mint a ház előtt most készített aszfaltjáró története. Kitűzték a járda vonalát és mivel a Róth-féle ház erősen az úttestben van, úgy készült volna az aszfalt, hogy a ház előtt, a szomszédos házak folytatását képezően, csak egy keskeny esik futott volna végig. Mégis hirtelen megváltoztatták a kitűzés vonalát és Ungvár város hatósága dicsőségére az aszfaltjárda olyan görbületet kapott, amelyen mindenki gyönyörködhetik. Most már nemcsak az épület dicséri az ungvári szépérzéket, hanem az előtte készült aszfalt is, mely amellett nehány koronával drágábbá tette a készítést is. De hát ki törődik itt ily csekélységekkel !... A névtelen levélírók. Három megtörtént esetet mondunk el. Első eset: Egy ungvári fiatal ember Miskolc vidékén jegyet váltott egy fiatal leány nyal, már a kitűzött polgári esküvőre utazik a fiú. De megérkezésekor kisirt szemmel fogadja menyasszonya, szörnyű igazolásra szólítják fel a menyasszony szülei. Ugyanis közben 3 névtelen levelet kaptak Ungvárról, mely szerint egy bélpoldostól sem óvhatja jó szülő jobban a gyermekét, mint éppen ettől a fiatal embertől. Második esel0: Egy helybeli rendes, szolid kereskedő egy reggelen kellemetlen napra virradt. Összes üzleti hitelezői egyszerre, váratlanul beperelték. Távirati kérdezősködéseire mindegyik hitelezője azt válaszolta, hogy Ungvárról névtelen leveleket kapott, miszerint ő bukás szélén áll. (Összes névtelenek egy és ugyanazon kéztől szavaznak szerk.) Harmadik eset: A műkedvelők igazán önzetlen emberek s Őszintén, tiszta szívből örvendenek, ha a kö zönségnek egy pár derűs órát szereznek. És mégis özönével kapja egyik-másik á névtelen levélkét, hogy ugyan miért nem kíméli meg a közönséget s hogy is gondolhatja, hogy valaki kiváncsi az ő rettenetes játékára. A névtelen levélírónál ostobább, rosszabb májú ember nincs, de hogy ilyen is van, annak mi közönség vagyunk okai. Miért hallgatunk rájuk ? A gyakorlati észről, Irta : Simonyi Sándor. Régi rhetorikai igazság, hogy a mi áll a fajra, az áll az egyedre is. A nemesebb értelemben vett jobb ember ott kezdődik, a mikor csendes, önzetlen pillanatban bevalljuk önmagunknak, hogy bizony nagyobb a hangunk, mint jó önmagunk. Vagy ahogy Sokratcsz, ez az öreg tökéletesség mondta: Ismerd meg önmagadat! Mi, magyarok — eltekintve a nemzetet ért sok csapástól — tized- rész annyit sem haladtunk, mint a komoly — nagyobb európai népek bármelyike. Mellékes a név — egyik nevesebb sociológusunk elragadtatva az angolok által tett nagyszerű haladásról, egyik vezérlő angol állam- férfiú előtt csodálkozásának adott kifejezést s egyben megkérdezte: vájjon mivel indokolja Albion szellemi s anyagi téren való bámulatos előre nyomulását. Az angol szász faj nagyon eszes — szólt a kérdezett s abban különbözik minden más nemzettől, hogy nemcsak elméletileg, hanem gyakorlatilag is eszes. Tehát van külön theorikai és külön gyakorlati ész ? Valóban meg kell különböztetni a gondolkozó- éá a cselekvő agyvelőt. Ezen állítás igazolására például két tipikus nemzetet hozok fel, az egyik a magyar, a másik a japán. A legszigorúbb összehasonlítás szerint is a magyar parasztnál eszesebb emberfaj nincs a világon. Aki ismeri a szinmagyar falvak tipikus parasztját, velem együtt bizonyságot tehet arról a megfigyelőképességről, a melyet ez az emberegyed vele való beszélgetésünk alkalmával tanúsít. Különösen közügyeket érintő kérdésekben, községi, városi ügyekben, országos, politikai vonatkozású dolgokban felülmúlja bármelyik nemzet parasztját. Vannak szin francia parasztok, akikre valóban ráillik a föld népe elnevezés, bárgyuságuk, értelmetlen arckifejezésük egy sorba helyezi őket a mi legszegényebb nemzetiségi parasztjainkkal. A magyar paraszt legke- vésbbé türelmetlen, szeret a maga fejével gondolkozni, s nehezebb ül fel, mint más nemzetbeli paraszt. Nincs az a magyar falu, ahol 3—4 elfogadható úgynevezett szép- szavu ember ne akadna s nem egynek ajkáról csak úgy röppennek a tanulatlan bölcsesség igéi. Mindezek a nemes tulajdonságok azonban sajátos tulajdonságai voltak a magyar népnek kezdettől fogva. Az érintkezés természetes kedvessége, nyíltsága meglepte az idegeneket is. Az ősmagyar portyázók- ról igen dicsérőleg emlékezett meg a svájci szent Gal- leni kolostor főnöke : Meg- itták minden boromat, de igazán végtelen kedves, vidám, fickók voltak. — Bonfini, Heine, Lenau, a két utóbbi költeményében adott kifejezést a magyar népfaj iránt érzett csodálatának. Az emberi elme csodálatos sajátságainak kihasználásában, gyakorlati értékesítésében azonban a világ legutolsó népe mi vagyunk. Legnagyobb ellenségeink is elismerik, hogy sem lovagiasságban, sem hősiességben egyik nép sem vetekedhetik velünk, és ime Európa s a kereszténység megmentője ma is szolgai viszonyban él egy másik állammal, midőn sze- dett-vetett, félvad balkán törzsek saját legjobb belátásuk szerint intézhetik sorsukat. „Feleség“ szóval illette a hitvestársat a magyar már akkor, mikor a legtöbb európai államban a nő adásvétel tárgya volt — a mikor messze földről jártak a leányvásárokra, s a mikor a férj büntetlenül ölhette meg gyermekei anyját. És még is a modern XX. században csak Magyarországon ismeretlen a nő törvényes védelme. Ha az apa s anya elhal s a szegény, jobb sorsra érdemes magyar leány önmaga, s testvérkéi eltartása céljából megakarja keresni a maga szűkös mindennapi kenyerét — hacsak nem valami rendkívüli leány — igen sokszor csak becsülete árán éri el célját. Gyakori eset, hogy csak a testi-lelki elzüllés árán boldogulhat. Utazók beszélik, hogy Svájcból, Németországból jómódú úri családok a legkisebb aggodalom nélkül bocsátják leányaikat más országokba nevelőnek csak azért, hogy a leány tanuljon, gyarapítsa ismereteit. Mégcsak eszükbe sem jut, hogy a leányok er-
