Ungvári Közlöny, 1910. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1910-02-12 / 7. szám

1910. 7. TT n g v a r i IKI ö z 1 ö n y 3. oldal. Kaminszky László mint káplár, valamint Roskovics Emanuel mint közlegény — mindketten remek kabinet alakítást mutattak be. Roskovics Emánuel- ben, mint egyik igen tehetséges műkedvelőnk egyikében már többször volt alkalmunk gyö­nyörködni. E legutóbbi fellépésével megint szép sikere volt. Kaminszky Lászlót ritkán van alkal­munk szerepelni látni, de legutóbbi játéka után ítélve úgy vettük észre, hogy megint egy tempe­ramentumos műkedvelővel gyarapodott műkedvelő -társaságunk. A kabaré műsort Szabó Zoltán fejezte be két pompásan előadott monológgal. A közönség tapsviharral adott kifejezést a jeles műkedvelő iránt érzett szimpátiájának. Kabaré után az illuszris társaság egy része vacsorához ült, mig a fiatalok Lányi Gyula bátyánk kitűnő zenéje mellet táncra kerekedtek. A cigányzenét közben a helybeli 66-ilc gy. ezred zenekara váltotta fel s igy bő választék volt a táncolóknak a csárdásban és keringőkben. Az első négyest 32 pár táncolta. Ligeti vendéglős figyelmessége a teremben keletkezett füst és por ellen fenyő illattal tette kellemessé a leve­gőt, melyet egy kézi szivattyúval végzett gyorsan és ügyesen. A pompás ételek Róza nénit, s az italok Ligetit dicsérték. A kiszolgálás eléggé körül- , tekintő volt, mindössze csak a nagyszámú pincér hibázott, amit ilyen esetekben szaporítani kellene. A társaság a lehető legkedélyesebb hangulatban a kora reggeli órákig kitartott, s az aki ezen a mulat­ságon részt nem vett, nagyon sajnálhatja. A kitünően sikerült estélynek a nagy tiszteletben és szeretetben álló özv. Nehrebeczky Györgyné elnöknő volt a lelke, aki e sikerült mulatságot rendezte és fáradságot nem kiméivé odaadóan buzgólkodott a jótékonyság érdekében teljes sikerrel. A tanítóképző-intézet Önképzőköré­nek jubileuma. Nagy napot ünnepelt f. hó 8-án (kedden) az ungvári kir. g. kath. tanítóképző in­tézet. Önképzőköre fennállásának 30 éves évfordu­lója volt, melyhez igazán méltó volt a jubiláris disz- ünnepély. Az ünnepséget szent misével kezdték a gör. kath. székesegyházban. Utána az intézet­ben folytatása volt az ünnepségnek egy diszgyülés keretében. A délelőtti ünnepséget az ifjúsági ének­karral nyitották meg, mely Csucska Elek kiváló karnagy vezetésével a Himnuszt adta elő. Rusznyák Imre IV éves tj. üdvözölte a szép számban egybe- gyült közönséget, mellyel egyúttal megnyitotta az ünnepség programját. — Az ügyesen előadott beszéd úgy tartalomban mint jó előadásában igen tetszett. Ezután az intézet zenekara előadta Strausz Dalkeringőjét, melyért sok tapsot és elismerést ka­pott. — Pásztor Mihály IV. éves tj. méltatta a jubileumi nagy nap jelentőségét. Az ünnepséget méltató beszéd után Szász Demeter lépett a do­bogóra s elszavalta ügyesen Melles Gyulának „Harmincéves határkőnél“-c. hatásos költeményét. Az ifjúsági zenekar pedig magyar népdalokat adott Plato a hypokritákat a napszámosok közé sorozza ; Aristoteles pedig korának színészeit ro- szaknak, feslett életüeknek állítja s az okot abban keresi, hogy tudománynyal és bölcsészettel nem foglalkoznak. Demosthenes, kinek hatásköre már az újabb kor színészetére esik, Aeschines szónoktól s vetély- társától elvitatni igyekezik a józan gondolkozás­módot, mivel ez korábban színész volt. Hogy a színészek közt kétes jellemű egyének találkoztak, maga Aeschines is sejteti, midőn Timarchns szí­nészt azzal vádolja, hogy ez, megvesztegetni en­gedvén magát, hamisan esküdött; Plautus pedig Philemonnak szemére hányja, hogy keritővé al­áásódott. A zsidóknál a színi előadások, úgy a nagy Herodes, mint szintén Herodes Agrippa által tett kísérletek dacára sem honosulhattak meg soha. Philo a színművészeiét, platói eszi.'ékből indulva ki, károsnak nyilvánította. Plutarch oly törvénycikk felől tesz említést, mely a szinmüirást athenei tanács­noknak tiltja. A rómaiaknál, kik gyakorlati irányuknál fog­va a görög kultúrának magas fokáig nem emel­kedhettek föl, a harcjátékok és állatviadalok ked­veltebbek voltak, mint a színjátékok és párviadalok. Sem a tragédia, sem pedig a comedia nem hatolt be nemzeti életükbe. Könnyen kimagyarázható te­hát, hogy a színészek állása ott megvetésben részesült s a színészek minden iparűzéstől, céhből kitiltattak s megfosztanak minden polgári jogtól. ) Csak azok képeztek kivételt, kik az atellani játé- ' koknál működtek közre, azonban e rögtönzött saturák és satyrák a római nemes ifjúság kivált­elő, melynek bevégeztével Iváncsó Jenő IV. éves tj. lendületes szavakkal az ünnepély záró beszédjét mondta el. Ezután pedig a Szózat eléneklésével bezárult a délelőtti jubileumi ünnepség. A megjelentek sorá­ban ott voltak Firczák Gyula püspök v. b. t. t., Matyaczkó Tivadar kanonok tanfelügyelő, Jakovics János nagyprépost, Usz Antal határszéli rendőr- kapitány, Dr. Sajó Elek városi ügyész és Scholtz Lajos siketnémaintézeti igazgató. Kár azonban, hogy a közönség köréből sokan hiányoztak olya­nok, akiknek kötelességük lett volna a kedves kis jubileumi diszülésen megjelenni. Vagy nem tudtak róla ? Este a városi színházban díszelőadással fejezték be a nagy napot. Egy mindnyájunk által közismert darabot, A peleskei nótáriust adták elő. A meglehetősen népszerű és nehéz darabot a tanítójelöltek és tanitónőjelöltek dicséretre méltó összjátékban vitték sikerre. Az egyes szereplők közül különösen tetszett és feltűnt kellemes orgánumával és egyes játékával a peleskei nótá­rius (Sztefancsik János IV. éves tj.) Méltó part­nere volt a siker jegyében Baczur Gazsi (Gulya- nics György IV. é. tj.) Jók voltak még és feltűn­tek határozott jó előadásukkal az éji őr ( Szász Demeter III. é. tj.) Biróné (Koncs Olga a IV. é. tnőjt.) Tóti Dorka boszorkány (Szadváry Ella II. é. tnőjt.) Sándor Zajtay fia (Tóth Mihály IV. é. tj.) Hopfen német serfőző (Komló Lajos IV. é. tj.) kitűnő komikusnak bizonyult s határozottan ügyes kabinet alakítást nyújtott. Othelló (Csigás]Jenő IV. é. tj.) és Desdemóna Főiül Meláni a TI. é. tnőjt.) szerepeikben igen ügyesen alakítottak. Igen jó és kellemes duett volt a Baczur Gazsi (Gulyánics) és a biróné (Koncs Olga) együttes éneke. Az egyes jelenetek közt kitűntek a jól betanított karénekek. Viszont a vasas németek csoportos lármás jelenete túl hosszúra nyúlt s kissé túlzott volt. — Herman Fanni jegyese (Podaril István IV. é. tj.) jól kup- lézott és humorosan excentrikus volt. Mindössze annyi hibája volt, hogy a zenekisérettel nem tartott együtt éneke, de mint ügyes komikusnak ezt a kis hibát meg lehet bocsátani. Az egyes zeneszámok és karénekek korrekt betanításáért Csucska Eleknek adjuk a siker pálma ágát. Szü­netek közben ugyancsak az ő vezénylete mellett több ügyes zeneszámmal szórakoztatta a közönsé­get az ifjúsági zenekar. Feltűnt a kitűnő rendezés gyors tempója, ami más különben ilyen hasonló műkedvelő előadásoknál ritkán észlelhető. A kiváló rendezés és a darab feltűnően ügyes betanításának főérdemét Morvay Antal szakszerű rendezésének tudjuk be és elismeréssel adózunk odaadó lelkes fá­radozásáért. — A szép számban megtelt előkelő közönség kellemes emlékekkel hagyta el a színhá­zat s a közönség és fiatalság a műkedvelőkkel kar­ságai közé tartoztak amazok ellenében, kiknél a színészet kenyérkeresetül szolgált. Csak egyetlenegy csillag világit át az előíté­letesség éjén: Roscius színész csillaga, ki a szó­noklás tanára és Cicero barátja volt. Azonban Cicero is, midőn őt dicsőíteni akarja, némi sajnál­kozással kiált föl: „Ámbár Roscius oly művész, hogy ő egyedül látszik méltónak arra, hogy az ember a színpadon szemlélje : mindazonáltal ő oly nemes jellem, s egyedül méltó arra, miszerint soha a deszkákra föl ne lépjen.“ Valerius Maximus is dicsőíti Rosciust, úgy nyilatkozván felőle, hogy minden gestust jól át­gondol és begyakorol, mielőtt azt elétüntetné, minél­fogva a színművészet nem neki vált becsületére, hanem ő vált annak becsületére. A nép szerette őt s a nagyok szívélyesen viselték magokat iránta. De ezt csupán ő róla és némely hírneves férfiúról lehetett elmondani, kik magokat szorgalmuk és tanulmányuk folytán arra méltóvá tették. Noha a színészek az idők folyamában hova­tovább erkölcstelenebbek lettek, mint ezt a társadalom páriáinál rendesen észlelni lehet, mindamellett a császárság korában állásuk annyira változott, hogy szükségesnek látszott közéjük és a nemesség közé válaszfalat vonni. A többi közt Bisciola erre vonat­kozólag ekép ir: „A színészek korlátlansága nagy volt a városban, előcsarnokuk épp oly látogatott mint a nagyoké, elannyira, hogy nemcsak lovagok, de senatorok is jártak velők karöltveszerte s minden­hová kisérgették őket.“ Tacitus egy törvénycikk felől emlékezik év­könyveiben, a mely szerint „sem a senatoroknak nem volt szabad a színészek küszöbét átlépni, öltve a Koronán folytatta mulatságát kedélyes han­gulatban egészen a kora reggeli órákig. — Kun Árpád hangversenye az Urá­nia színházban. Az ungvári Uránia színház vezetősége ugylátszik még nem eléggé tapasztalta ki közönségünk műérzékét, amennyiben fáradságot. és költséget nem kiméivé olyan előadásban része­síti közönségünket, mely nem tudja az ő tevé­kenységét kellő módon pártolni. Csak nemrégi­ben lehozatott egy csoda hegedűst a kiváló Col- bertson Sasát — s folyó hó 10-én pedig egy újabb génit mutatott be közönségünknek Kun Árpád csodahegedüs személyében. Ez az alig 16—17 éves művészgyerek megint felcsigázta műérzékkel biró közönségünk érdeklődését — de sajnos csak részben, mert megint ugyanazt a kevés számú lel­kes tábort láttuk ott az estén, mint annak idején a Sasa koncertjén. — Colbertson és Kun Árpád játéka közt volt valami eltérőség a technikájukban. Colbertsonnak nem győztük csudálni kitűnő tech­nikáját — de az ő játékában viszont néhol észre­vehető volt a tulfinom árnyalatok nagyon lágy vonóvezetése. Kun Árpádnál különösen a határo­zottan markáns technika tűnt fel. Nagy részben ugyanazon számok szerepeltek az ő műsorán is, mint a Colbertsonén. Kun Árpád igazi vérbeli mű­vészgyerek. Az ő nevét együtt emlegetik a világ­szerte ismert Kubelik, Vecsey és Willy Burmester nagyművészek neveivel. Ennek a markáns vonásu barna, villogó szemű ifjúnak művészi hírnevét a kül­földön jobban ismerik s nagyobb pártfogásban részé- sitik mint Magyarországon. — Ungvári szereplésé­nek előre örültünk, hogy legalább a mi kis mű­pártoló városunk kivéleltfog képezni s megfogja őt arról győzni, hogy vannak városok még hazánk­ban is, melyek minden művészetért rajonganak. Ez állításunkra azonban erősen rácáfolt az a két este, melyen a kiváló művész fellépett. Müsorszá- mai közül kiváltak különösen Paganini Mózes ábrándja a G-huron és Beethoven F-dur Románcza. Kun Árpád a második estén mint zongoraművész is fellépett, még pedig előnyös sikerrel. Az egyes számokat zongorán kisérte Kaminszky József még pedig oly tökéletes precíz előadással, melyre elő­zetes öszpróba nélkül csakis egy ilyen nagyké- szültségü zongorázó volt képes vállalkozni. A lelkesülő közönség tapsai a művésszel együtt neki is szóltak. Ezek után pedig egy kis útbaigazítással akarunk az Uránia jeles vezetőségének szolgálni. Meggyőződött már több izben arról, hogy ha a vezetőség komoly művészeket hoz le közibénk, úgy mindig üres háza van. Nem e jó volna ezek után valami harmad vagy negyed rangú tingli-tangli társulatot vagy egy bpesti Szondi utcai mulató kabaré társulatot, esetleg valami régi lengyel zsidó társulatot lehozni erre a színpadra ? Hogy zsúfolt háza lesz, arról e sorok Írója kezeskedni fog! Csernek Antal. sem a római lovagoknak nem lehetett ezekkel az utcán szóba állani, mig a színészeknek a színházon kívül magokat láttatni tiltva volt.“ Augustustól Heliogabalusig a színészek hely­zete hol korlátoltabb, hol pedig szabadabb volt. Átalán véve a császárok alatt több figyelemben részesültek, sőt néha egyesek a legnagyobb méltó­ságra emelkedtek. Sueton például ezt irja Vitellius felől; „Hatalmával rendesen csak a legutolsó színé­szek és lófékezők tanácsa és javaslata után szo­kott élni.“ Vespasianról pedig igy szól: „Apolli- narnak a szomorujátékok hősének 40,000, — Terpnus és Diodor citerajátszóknak 200,000 ses- tercet adott; némelyeknek 100,000-et s a kevésbé jutalmazottak fejenkint legalább is 40,000 sestercet kaptak (1000 sesterc mintegy ötven tallér) a szám­talan aranykoszorun kívül.“ Végre Herodiantól Heliogabal felől ez olvasható : „Heliogabal annyira el volt ragadtatva, hogy a színészeket a birodalom legfőbb méltóságaira juttattá, némelyeket egyenesen a színpadról emelt föl a császári hercegek, másokat a senatus fölé, ismét másokat lovagokká tett. Ép igy a lófékezőket, komikusokat stb. a bi­rodalomnak legjelentékenyebb hivatalaival ruházta fel.“ A nép pedig mitsem törődve ama kitünteté­sekkel, melyekben a császárok a szintársaságot vagy az egyeseket részesítették, csak oly érzületet tanúsított a színészek iránt mint azelőtt, amennyi­ben pillanatnyi lelkesültség vagy visszatetszés sza­rint majd tapssal, ujjongással, koszorúkkal, aján­dékokkal, koronákkal, jelképekkel, szobrocskákkal stb jutalmazták, majd ellenkezőleg kopogással, dü­börgéssel, kődobással s nem ritkán kiostorozással büntették őket; utóbbi eljárást használta a hatóság

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents