Ungvári Közlöny, 1910. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1910-01-29 / 5. szám
Ungvár, 1910. január hó 29 5. szám. Harminckettedik évfolyam. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dayka Gábor-utcza. szerkesztik: Egész évre kl°8 k ^N^ye^vre 2k Megjelenik'mtoden*szombaton *■ Lukte Df. RllSINI Henrik ^ ‘ mcyjclclim llliliueil » zomoaioil. ■ - Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. .. , , ■■ Hirdetések kizárólagos felvétele szabás szerint Leopold Guula Hirdetés OsztáIijáPban Budapest ^körut^lfsatra?1 A magyar társadalom. Kivel nem történt még meg az, hogy ha megszokott, jól ismert, szürke otthonából néhány napra valami idegen városba került, hogy azt nyomban megszerette ? Szépnek, kedvesnek látta az idegen helyet és utána valóságos félelem fogta el, hogy ismét haza kell mennie a maga városába, amelyen akarva sem tud már egy parányi szeretetreméltóságot, kedvességet, vonzót felfedezni. Az idegen városok két-három napos, vagy egyhetes ismeretsége egyre felsóhajt bennünk : miért nem ily szépek a viszonyok itthon, a mi pátriánkban is ? Hát ez a sóhaj, ez az érzés egy kis tévedésen alapszik. Ha idegenben járunk, ünnepi színben lépnek elénk annak a városnak lakói. Az ismeretlenség titkos varázst lop impressziónk, érzéseink közé és a kellemes színek ragyogó koloritját látjuk rebegni a köznapiasság szürkeségén. Vendégek vagyunk az idegen helyen, a magyar ember pedig a vendégével, különösen ismeretlen vendégével, mindig szives, szeretetreméltó. De amig az ily helyeken tévelygő szubjektivitásunk csak az ünnepség színeit látja meg, addig mellettünk a legszürkébb köznapi tülekedés zajlik le: elhagyatott páriák zavaros- bajai és fenekedő kellemetlenkedései. Ezeket nem látjuk meg, mert idegenek, ismeretlenek vagyunk. Az élet képe azonban nem az ünnepnapok lágy tónusaiból formálódik ki. Azok az idegen városok, a melyekről mi egy heti gondtalan mulatozás után oly kedvező képeket festünk magunk elé, tulajdonképen ép oly szürkék, unalmasak, mint a mi otthonunk. Mert csak nekünk, vendégségbe járó idegeneknek ünnep az ő zavaros hétköznapjuk. A balfelfogás, az előítélet, a türelmetlenség itthon van nálunk a legkisebb falutól a legnagyobb városig. Mindenütt széttagolt, apró kis társaságokra akadhatunk csupán, amelyek balfelfogásuk prizmáin át csak a saját körük érdekeit látják meg. Ezekért küzdenek és ezért gyűlölik mindazt és mindazokat, amik és akik ezen érdekek diadalának útját állják. így van ez nálunk, igy másutt mindenfelé ebben a szerencsétlen országban. Hibásak vagyunk ebben valamennyien. Büszke, gőgös vagyok én is, te is, ő is. Az a legnagyobbik hibánk, hogy mindig csak a mellettünk állók fogyatkozásain függ szemünk és tekintetünk nagy ritkán hajlik befelé, a saját életünkhöz. Kettőre leginkább képes az ember, sőt e kettős sajátosságban nyilatkozik meg egész egyénisége : a bámulásban és kicsinylésben. Megbámuljuk, szinte gerinctelenné válunk azok előtt, akiket kisebbeknek tartunk magunknál. Olyan ennek a színezete, mintha visszafelé sietnénk a középkorba. Mindenki tudja hogy ez igy van és egyikünk sem igyekszik azon, hogy másként legyen, úgy, ahogy kellene, ahogy lehetne. A mi úgynevezett társadalmi életünkben nincs semmi melegség, semmi szin, semmi lendület. Hiába keressük benne az emelkedettségnek egyetlen vonását. Csak a pénz és az érdekkötelékek dominálnak mindenütt. Mereven, komoran, ridegséggel haladunk el egymás mellett az életben, mintha csak valamennyien fáznánk. Néha valami szomorú, dermesztő hangulat száll le ránk. Felfedezzük, hogy szivünkben őszinte vágy el egy kis melegség és egy kis szin után. Szaladunk is feléje, de hiába. Azt hisszük, hogy ilyenkor mindegyik siető mélységesen érzi, hogy meg kellene állítani a mellette elhaladót és megkérdezni tőle, hogy miért siet úgy, miért és hova menekül ? Mindenki érzi, hogy ez a melegségnélküli élet oly üres, olyan tartalmatlan, terhes, de azért mégsem állunk meg. Az utolsó pillanatban megfogja szivünket a büszkeség, a gőg. Egymást keresik a szivek, és mégis némán, mogorván haladnak el egymás mellett, mtntha csak gyűlölettel volnának tele. Amig ez igy tart, addig hiába álmodozunk mi egységes, erőteljes nemzeti társadalomról. Amig egyre csak a választófalakat látjuk és újheggyel érintkeznek egymással az osztályok, amig csupán a léhaságok és üres kedvtelések képezik a boldogulás alkotó elemeit, addig nem fog eloszlani a sivárság, amely most a társadalmi cselekvést törpévé bénítja. Érzésekre van szükségünk, szeretetre s nem eszmékre és elvekre, amelyeket különben ma csak hangzatos, üres jelszavak helyettesítenek. Az ungvári törvényszék ügye else Ízben a képviselöház előtt. Az ungvári törvényszék szervezése, törvény- javaslat alakjában ott fekszik a képviselőház előtt elintézetlenül. Günther miniszter távozása küszöbén mutatta be a javaslatot. Elintézése az volt, hogy az igazságügyi bizottsághoz tétetett ugyan át, a bizottság azonban a zavargós viszonyok között ebbeli munkájához hozzá sem fogott. Mi lesz e javaslat sorsa, arról most még megközelítőleg sem lehet véleményt mondani. A politikai válság uj alakulásokat, uj embereket, uj minisztereket hozhat a felszínre. Ha azután az ország kormányzása ismét nyugodt mederbe tér, akkor azután az igazságügyminisztertől függ, hogy ő is magáévá teszi-e a törvényszék szervezésének javaslatát ? Ha igen, úgy mihamar megújítja a javaslatot. Ha ellenben magáévá nem teszi, akkor bizony a messze jövőbe lesz ez a javaslat elvetve, a szólam szerint: ad kalendas graecas. Mi azonban mégis feladatunknak ösmerjük a törvényszék kérdésével okkal-móddal a közvéleményt foglalkoztatni. Az emlékezet okáért nem találjuk érdektelennek közreadni annak megtörténtét, amidőn 1878- ban az ungvári törvényszék szervezésének kérdése első ízben foglalkoztatta a képviselőházat azon beszédek kapcsán, amik akkor Bernáth Dezső és Mocsdry Géza vármegyénk képviselői részéről a Házban elhangzottak. Ungmegye törvényhatóságának kérvénye, melyben területén egy törvényszéket felállítani kér, a képviselőház március 2-iki ülésében tárgyaltatott. A kérvényi bizottság a kérvényt a miniszterelnöknek véleményezte kiadni. Megyénk országgyűlési képviselői azonban a kérvényi bizottság ebbeli véleménye ellen módositványt nyújtottak be, mely szerint a kérvény „Az 1875. évi XXXVI. t.-c. 4. §-a utolsó bekezdésében rendelt intézkedésénél leendő felhasználás végett adassék ki az Igazság- ügyiminiszternek“. Ezen indítvány támogatása mellett felszólaltak Bernáth Dezső és Mocsáry Géza képviselőink, kik közül különösen az utóbbi statisztikai adatokkal igazolta, miként egy Ungváron felállítandó e. f. kir. törvényszék kiadási többlete, a beregszászi törvényszék meghagyásával is — még a 2000 frtot sem közelíti meg. Figyelemre méltó beszédjeiket alább közöljük egész terjedelmében, melyek igy hangzottak : Bernáth Dezső: T. ház! Az 1875. XXXVI. t.-c. 4. §-a második bekezdésében foglalt intézkedésénél fogva még ez év folytán, még pedig augusztus közepe vagy vége táján beáll annak szüksége, hogy úgy a törvényszékek számának végleges meghatározása, valamint székhelyeiknek megállapítása iránt a törvényhozás véglegesen intézkedjék. Ungmegye közönsége sújtva és károsítva érezte magát azon intézkedés által, melynél fogva az épen említett törvényben foglalt meghatalmazásból folyólag területén a törvényszék feloszlattatok. A megye azt hiszi, és azt hiszem én is, hogy a két év lefolyta alatt tett tapasztalatok, melynek eredménye statisztikai adatokban lesz majd az igazságügyminiszter ur által a háznak beterjesztendő, eléggé igazolni fogják azt, hogy ezen intézkedés financiális szempontból semmi lényeges megtakarítást nem vont maga után, mig másrészről a megye úgy igazságszolgáltatási, mint köz- gazdasági tekintetben véghetetlenül megkárosítva érzi magát általa. Midőn ennélfogva ezen kérvénynyel járul a t. ház elé, ennek célja főkép az, hogy az intézkedés sikertelenségének pénzügyi szempontból való kimutatása mellet a megye által a törvényszék visszaállítása iránt kifejezett óhaj annak idejében, midőn a törvényhozás e tárgyban intézkedni fog, figyelembe vétessék. Én a kérvényi bizottságnak beterjesztett véleményét, mely szerint a kérvény a miniszterelnök urnák adatnék ki, nem tartom alkalmasnak arra, Kapunk mai mama 8 oldal.
