Ungvári Közlöny, 1910. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1910-04-30 / 18. szám

2. oldal.

TT n g- á r i UHU ö z 1 ö n y

1910. 18.

sadalmak életét megfigyelni, bizonyíthatja ennek igazságát. Ott az embereket az általános emberszeretet hatja át. Különösen észrevehető ez ismeretlenek érintkezésénél, akik rendesen barátságosan közelednek egymáshoz, legalább addig, amig az ellenszenvre nincs ok.

Nálunk épen megfordítva van. Nálunk az ismeretlenek ellenséges indulattal közelednek egymáshoz, s ez az ellenséges indulat csak akkor változik át szimpátiává, ha arra különösebb ok van. Aki nyitott szemmel jár a mi társadalmunkban, ezt el nem tagadhatja.

Ha külföldön kitekintesz a robogó vonat ablakán, kendőlobogtatást látsz. Nálunk ilyesmi nem létezik, itt legfeljebb nyelvet öltenek a vásott suhancok az utasokra. Kicsinyes dolog, de jellemző.

Nálunk kitördelik az útszéli fácskákat, a kertből kiszaggatják a virágokat, megcsonkítják a galyakat. Pajkosságból, — szoktuk mondani. Pedig nem, hanem azért, hogy másnak bosszúságot okozzanak, mert ez gyönyörűséggel jár. Vérünkben van a magyar jellemvonás.

Közgyülölet. A magyar társadalom jellemvonása.

És el fogunk pusztulni belé. — Ez lesz a sorsunk, kikerülhetetlenül.

Addig azonban gyűlöljük egymást. Gyűlöljük vadul, fanatikusan. Mert ennek már igy kell lenni.

Választási mozgalmak Idején szükséges olvasni valók.

■ Dngvár, április 29.

A híradás kereke már régóta nem fordult olyan nagyokat, ahogy most, mikor a képviselő- választás küszöbén állunk. Jókedvvel forog a kerék, és a felszínre hoz ellenőrizhető, de annál több ellen- őrizhetlen hirt, a t. közönség pedig friss kedvvel mulat e légből kapott híreken, a kávéházban, utcán, a pletykahelyeken egyébről sem beszélnek, mint arról, hogy egyikét-másikát hogyan sikerült felültetni. Ungvár, Nagykapos, Nagyberezna csak úgy kacag azokon a híreken, amik Ungvárról szárnyra kelnek s bekalandozzák a vidéket, a jó

vidékiek pedig kérdőjellé változnak amikor hallják, de még hozzá olvassák is a fránya híreket.

A szó elrepül, az irás marad. így keltenek a nyomtatott sorok nemcsak kacajt, hanem jó adag bosszúságot azoknál, akikről szó van.

Hála isten, Beckel Ungvárt már alapos leszámolás történt. Beck ugyanis már napokkal előbb a mezőkaszonyi kerületbe tette a lábát, hogy ott harsogjon a fokos és a bronztentatartó hazafias- sági szerszámok ellen, amikor a Beck szellemével még mindig kisértettek. Olyan volt ez is, mint amikor az orosz—török háború idején az „Egyetértés“ harctéri rovata Plevnát még mindig ostromol- tatta, holott Plevna már két napja elesett, amint ennek Jovanovits János a megmondhatója. No de hát végre Beckről is hallgatni muszáj már.

Hát az meg nem-e érdekes, hogy a mi képviselőjelöltjeink hallgatnak, hogy helyettük mások szóljanak, ami a képviselőjelöltekre csak kényelmes lehet, ha helyettük mások beszélnek, imák. Igaz?

Sándor Pál — Nehrebeczky helyett, a Határszéli Újság — Visontai helyett, nem-e Homéri dolog ez?

Sándor Pál szól:

„Örömmel értesültem arról az önérzetes és férfias magatartásról, a melyet a Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés ungvári kerületének vezetősége és annak tagjai a képviselőválasztások ügyében tanúsítottak. Én munkámnak és fáradságomnak jutalmát és gyümölcsét látom abban, hogy Önöket annyira áthatották azok az eszmék, a melyeknek szolgálatában a vezetésem alatt álló egyesület áll, hogy félretéve egyéni hajlamaikat, elnyomva a baráti érzést, mint egy ember állottak talpra akkor, a midőn egyesülésünk választási programmjának megvalósításáról volt szó. Az Önök férfias magatartása nekem buzdításul szolgál és uj erőt ad a további küzdelemre, a mely előtt állunk. Minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy dr. Nehrebeczky György megválasztását segítsük elő. Az ellenfél azt a hirt költötte róla, hogy agrárius, hogy csatlakozott a gr. Károlyi Mihály által megindított mozgalomhoz. Meggyőződést szereztem arról, hogy ez a hir nem felel meg a valóságnak és én Nehrebeczky Györgyöt olyan férfiúnak ismerem, a ki a kereskedői érdekekkel szemben mindig a lehető legméltányosabban viselkedik. Ha Önök szükségét fogják látni, hogy Nehrebeczky támogatására Önök között megjelenjek, a legnagyobb készséggel fogok ennek eleget tenni.“

Érre a Határszéli Újság nem enged a 48-ból. Tovább is Nehrebeczky-re bizonyítgatja, hogy azt a kutya fáját, mégis csak agrárius, pedig ő már kijelentette, hogy olyan elveket vall, amik a nemzeti közérdeket hivatottak előmozdítani, nem pedig külön a merkantilisták, külön az agráriusok érdekeit.

Azután jön a Határszéli Újság saját külön híreivel. Visontai Soma ellen azért korteskedik

Sándor Pál, mert haragosa egy politikai beszédből folyóan, amikor Visontai egyszer felőle a Vigadóban óriási (!) tetszéssel kisérve azt mondta, hogy ez a Sándor Pál tökéletes politikai analfabéta. így.

Hogy ez a közlés milyen örömére szolgált Visontay-nak, s hogy épp az a lap írja ezt, amelyikről azt hiszi, hogy hozzá a legközelebb áll; talán arra is gondolva, hogy Isten mentsen jóbarátaimtól, ellenségeimmel majd csak elbánok, az Ung szerdai számában megjelent következő nyilatkozattal igazolja:

„A Határszéli Újságnak a köztem és Sándor Pál közötti viszonyra vonatkozó közlése nem felel meg a tényeknek. Általam mindig becsesnek tartott jó baráti viszonyban vagyunk és meggyőződtem róla legutóbbi találkozásunk alkalmával, hogy Sándort az ellenem való állásfoglalásra korántsem gyűlölködő motívumok, hanem politikai működésemből vont — szerintem téves — tárgyi következtetések vezetik. Nem való az sem, mintha én Sándor Pál irányában bármiféle olyan politikai kritikát gyakoroltam volna, mint a milyent a Határszéli Újság nekem imputál, ezt Sándor Pál kiváló egyénisége már maga is kizárja.“

Hát kérem nem-e érdekesek ezek mindannyia?

Bernáth Zoltán visszalép, ezt olvassuk. Szó sincs róla, ebből a hirből egy betű sem áll, hiába kalandoznak Egry Ferenc, Komjáthy Béla meg Holló Lajos jelöltsége körül.

Kende Péter nyugodtan ül Budaházán, de békében nem hagyják. Azt a szerepet osztja ki néki a kalandos hir, hogy a kaposvidéki választókat külön vonaton Budapestre Khuen miniszter- elnök elé dirigálja. Kendének mindez eszeágában sincs. Ugy-e, ez is mulatságos, mert nem igaz.

Ah, mily nagylelkűség a figyelmeztetés a jó néphez, ha hogy Tisza István gróf május 8-ika után ide Ungvárra jön, akkor, akkor, méltóságteljesen vessék meg Tiszát s üljenek otthon, vagy legfeljebb a pincékben. Úgy sem lesz akkor friss tojás, mind főve megeszik a gör. kath. husvétkor meg az izraeliták húsvéti ünnepein. Igenis, mély szakadék választja el az ungvári 48-as polgárságot Tisza Istvántól, külömb a tordai szakadéknál.

Ez a hét szignaturája s ha Írjuk még, hogy Szobránc csendes, Nagybereznán Reich Jakab kivételével a választók valósággal analfabétaságban leledzenek a körül, hogy ki lesz az ő jelöltjük, akkor mindent megirtunk; a jó olvasó azonban ezekből se képes eligazodni, vagyio marad és van minden a régiben.

Ebbe a tréfás keretbe méltóan beleillik az is, amit a fővárosi lapok egynémelyike Visontai személye és az ungvári izr. hitközség körül felemlít. A Polgár írja a következő felhigitott, tarka jelentést.

Visontai a hitközség előtt.

Ungváron az izraelita hitközség elnöke a hitKéső.

Minek tagadnám, hogy volt idő Mikor szerettelek,

Akkor voltál mindenem

Csak te, kiért éltem és szenvedtem.

Oh! csak szivem nem engedte,

Hogy nyíltan és soká szeresselek,

A sejtés súgta nekem: hogy Rossz, nagyon rossz vége lesz.

De most már késő, megbántottál Engem olyan mélyen, gyászosan,

Szivet tépő gyilkos Lealázó szóval.

De nem, büszkeségem nem engedi,

Hogy még egyszer meghallgassam Könyörgésed, te, aki szívtelen —

Az nőt, nem érdemel meg.

De ha majd eszedbe jutok Gondolj rám, mit tettél velem,

Akkor már más karján, más ajkán, Felduzzadt keblem, csókom pihen.

Ráday Jancsika.

Nyíri napsugár.

Jöjjön bájos leány, nyújtsa karját és menjünk ki b—i villájuk közelébe, oda az erdőbe virágot keresni, oda, a hol e tavaszon is oly epe- dőn szól a csalogány az ágak között. Nemde mily szépen süt a nap, mily fényesen mosolyog az ég. Szereti a csalogány dalait? Kérem, ne szóljon meggondolatlanul, már látom ajkain a megvető guny- mosolyt, mellyel elitéli az erdő kis prímádon náját, érihetlen trilláiért, melyekkel tavasszal tele csattogtatja a virágillatos levegőt. Mit mond babusként? Maga jobban kedveli a rigó füttyét? Igaza van, némileg dallamosabb, fájdalommal teltebbek annak hangjai, mint a csalogányé; de nem oly üdék, frissek. Ismeri a szivek tavaszát, midőn először dobban meg hevesen, először burkolózik ki lepléből ? A csalogány dala az első szerelem üde hangjait hallatja velünk ! A sárgarigó az már későbben dalol nekünk. Midőn a fák elhullatták virágszirmaikat, midőn a mezőkön, a földeken kalászok himbálóznak, midőn a nap hevesebben süt, szóval midőn elérkezik a nyár heve, a rigó akkor dalol. És tudja mi a nyár? Ez a második szerelem! A második szerelem, mely lángra lobbantja szivünket és tüzével lassan fölemészt.

Kérem, üljön ide a gyep zöld bársonyára és hallgasson meg két rövid történetet; történetét azoknak, a kiknek egyike egy napon volt a legboldogtalanabb.

Ismertem egy szép, ifjú leányt, kinek a lelke és szive oly tiszta volt, mint arcának szeplőtlen rózsái. Szivében gyökeret vert az első szerelem édes érzése és ő szerette mélyen, lángolóan az ifjút. És az ? Ezer esküvel, ezer csókkal esküdött

a leánynak örök szerelmet, örök hűséget és együtt álmodták a jövő legszebb, legfényesebb ábrándjait! Ekkor történt, hogy egy késő őszi napon tudta meg a leány, hogy a kedvese hütelen .... hogy elhagyta őt, el örökre ... ott feküdt a koporsóban. A leányka sirt, bánkódott, szive nem tudta elviselni e nagy kint. Soká, soká vigasztalhatatlan volt. Most megszomoritottam, bűbájos szemeiben két igaz gyöngycsepp ragyog .... maga könnyezik, mert nemes lelkű. Nyújtsa piciny fehér kezeit, hogy árasszam el csókjaimmal, köszönetül azért, hogy elbeszélésemet ily érdekkel kiséri.

De most figyeljen, hallgassa meg érdekkel második történetemet is.

Ismertem egy férfit, ki halálosan szerelmes volt egy leányba, kinek épen ilyen remek szőkehaja, csillogó szeme volt, mint magának. A férfi ismeretségük kezdetén nem merte megvallani lángoló szerelmét, mert azt hitte, hogy az a nő szívtelen. De nehány hónap múlva egy szép napon kimentek virágot keresni, mint most mi; együtt ültek a zöld füvön, éppen mint mi, és a férfi történetet mesélt a leánynak, kinek szemeiből ennek hallatára drága gyöngyök hullottak, épen mint magának az imént; a férfi ekkor tapasztalta, hogy e szép leány nem szívtelen és ... . kell-e mondanom, hogy ez a szőkehaju tündér senki más, mint maga babuskám.

így, most én vagyok a világ legboldogabb embere, csókolom piros ajkaidat, érzem termeted könnyed rezgését, te szeretsz, én szeretlek és mi vagyunk a föld legboldogabb halandói, e szép, remek napon. (RM.)