Ungvári Közlöny, 1890. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1890-07-24 / 30. szám

Ungvár, 1890. július 24.

30. izám.

Tizenkettedik évfolyam.

Előfizetési ára

Félévre

..............................2 írt.

Negyedévre

..................1 *

Egy példány ára 10 kr. Kapható a kiadóirodában, Szenczer Henrik és Feuerlicht R. tőzsdéjében.

Az előfizetési és hirdetményi dijakat a kiadóiroda veszi fel, s zok vidékről is ide küldendők

UNGVABI KÖZLÖNY.

MEGJELENIK CSÜTÖRTÖKÖN.

Szerkesztőség :

nagy-utca 36. (a görögtemploranál). Kiadó-Iroda :

Pollacsek M. könyvnyomdájában. Hirdetményekért

a 30 kr. bélyegilletéken felül 3 kr. nyílttéri czlkkért

5 kr. fizetendő minden szó után.

Az önkormányzat,

összeegyeztetve az állami közigazgatással.*

ii.

Szerző javaslatában a városoknak is szentel egy rövid fejezetet, s mint azok meleg barátja és kulturális fontosságuk teljes mél tatója, az uj reform alkalmából mennél nagyobb önrendelkezési jogosultsággal kívánja felruházni.

A városi közigazgatás legnagyobb hiányait a tömérdek bizottságokban keresi. Hozzátehette volna bátran az érdekcsoportok szervezkedését és a piszkos manipuláeziókat is. Föltétien barátja a tisztviselők választásának. Ellenzi az élethossziglan való választást, mert szerinte ez a választás minden hátrányát magában foglalja, annak minden előnye nélkül.

A városokat csak annyiban kívánja kormányföl- ügyelet alá helyezni, hogy uj teher a várost ne érje, a törzsvagyont el ne idegenítsék és a kölcsön a kormány tudta nélkül ne köttessék. Továbbá óhaja az, hogy az önkormányzati hatáskör pontosan kör- vonalozva, a kormány képviselőjének minden beavatkozása ellen biztosítva legyen. Az önkormányzatban való részvételt a polgárság minél szélesebb rétegeinek biztosítandó, a választási czenzust lehetőleg le- szállítandónak s a demokratikus szellemmel ellenkező virilizmust eltörlendőnek tartja. A fontos ügyeket a képviselőtestület tagjaiból megszaporított tanács, a kevésbbé fontosakat és az állami közigazgatást végezné a szűkebb körű tanács.

A városokról szóló — itt csak dióhéjban ismertetett — fejezete után áttér a tisztviselők nagy fontosságú és hosszan tárgyalt kérdésére, melynek főmomentumai következők:

Hivatkozik Kossuth ösmeretes nyilatkozatára, hogy a kinevezés vagy választás nem határoz a közigazgatás jósága mellett.

Királyilag kinevezett, de lehetőleg független tisztviselőket óhajt, a kinevezésre befolyásoló bárminő intézkedés kizárásával.

Ezért nem tartja czélszerűnek, hogy a törvény- hatóságokra ruháztassék a javaslatba hozott hármas kijelölés joga, melynek elfogadása ellensúlyozná az egész kinevezési intézkedés kedvező hatását; ott volnánk megint, a hol most vagyunk, ezután is lehetetlen volna idegen elemeknek a megyébe való bejuthatása, és a tisztviselőkben a kínálat és a kereslet közti arány helyreállítása; az állásokért tovább folynék a házalás, a mint ezen mindennap — a legmagasabb állásoknál is — épülhetünk.

A kijelölés helyett elegendő a kellő qualificátió megkövetelése és az értesítés-szerzés különféle útjainak nyitva tartása, de a megyének föntartani szándékolt kijelölési jogot Danaidaajándéknak tekintenék, mert ez a törvényhatóságokat csak igazi önkormányzati jogaik gyakorlásában, az ellenőrzésben, feszélyezhetné.

Az ügy iránti tiszta érdeklődésből kiindulva nem tudja, mi értelmet tulajdonítson vezérlő állam- férfiúnk azon véleményének, hogy a kinevezésnél lehetőleg figyelemmel lesz a szerzett jogokra. A mostani törvényből származó jogczimeket tekintve, mi csak időhöz kötötteket ismerünk el, hol a mandátum lejártával megszűnik a jogezím is, sőt még ennyit sem engednénk meg, mert a mostani választások közmeggyőződés szerint még 6 évi időtartamra sem történtek; de számtalanszor megesett már az is, hogy a törvény értelmében élethossziglan kinevezett tisztviselők újból választás, aztán ismét kinevezés alá is kerültek. Praecedens tehát van akármennyi; a dolog érdemét véve azonban, az alkalmas anyagnál nincs is ok, mely parancsolná a szerzett jogok megsértését, — a nem alkalmas anyagnál pedig ennek megtörténtét lehetetlen lesz amúgy is elkerülni.

A mire a kinevezésnél figyelnünk kellene, leg- fölebb csak az volna, hogy a tisztviselő a nyilvános politikai életben ne foglaljon tevékeny pártállást s

* Az első' közlemény lapunk 28-dik számába jelent meg.

attól lehetőleg távol tartsa magát; de politikai hitvallásának a szavazásnál kifejezést adhasson a nélkül, hogy ez akár kinevezését, akár előléptetését befolyásolhatná

A közigazgatás javítására, a kinevezési rendszerre való átmenet egymagában véve nem elegendő; a kinevezés önmaga se nem jó, se nem rossz, minden az anyag minőségétől és annak kiválasztásától függ; tanácsos tehát, hogy e téren is előnyben részesüljön a szakszerű képzettség a műkedvelőség fölött. A közigazgatási tisztviselőnek ma nagyobb készültségre és több ismeretre vau szüksége, mint magának a bírónak; előbbinek nemcsak elméleti jogi tanfolyamot kell végeznie, hanem tanulmányainak valódi elméleti része, a szorosabb értelemben vett közigazgatási jogtól kezdve, egész a számos rendelet és utasításig, igazában véve csak most kezdődik.

És ezután következik a gyakorlat, melynél a tisztviselői anyagot sokkalta jobban kell nevelni, mint a bírói pályán. A qualifikátió gyakorlati oldala kimondhatatlanul fontosabb, mint a bírónál és azért mit sem nélkülöztünk annyira, mint az ezen igényt kielégítő közigazgatási tanfolyamot s a köteles vidéki praxist, mely elkerülhetetlen előföltétele volna a csak ezután következő gyakorlati vizsgának. — Ezek nélkül egyoldalúság, a gyakorlati élet tapasztalatainak és szükségleteinek teljes félreismerése származik, mi közigazgatásunk ki nem elégítő voltának egyik nem utolsó oka. Ezen igények kielégítése a mostani központosítás mellett nem igen képzelhető; a központosítás, kölönösen a bureaucratia, megszabva az egyenes útirányt, a tehetségek felszínre vergődését nem igen mozdítja elő, és ez oly hátrány, mely választási rendszerünknél is észlelhető, hol a tisztviselői anyag neveltetésére szintén vajmi kevés az alkalom. A tisztviselőt nevelni kell, és számos teendőt saját eszére bízni. Nevelni kell a tisztviselőt és nem csak a jogi tudományokban oktatni. Kiirtandó belőle a nagyzási hóbort és beoltandó az erkölcsi és felelősségi érzet tudata, a testületi szellem, mely nemcsak a hadseregnél, de a tisztviselőnél is hasznos, mert ebben is emeli a tisztesség- tudást, mi sokszor jobb szolgálatot tesz, mint aj büntető törvény bármely szigora.

Válaszszunk tehát más irányt, állapítsuk meg pontosan a közigazgatási tisztviselők minősítését,! mely ilyen lehetne : elméleti államvizsga, legalább egy évi gyakorlat a bíróságnál, másfél évi gyakorlat! a közigazgatásnál, ebből egy része a vidéken is, sí ettől tétessek csak függővé a gyakorlati vizsgára; való bocsátás, melynek sikeres kiállása ad csak igényt alkalmazásra, rangfokozatra.

A további kellék, melyet a tisztviselőknél nem nélkülözhetünk: a felelősség. Ez egyrészt a felelősségnek a törvényben való szabatos körülírását, másrészt az ellenőrzést és a felelősségre való vonás lehetőségét föltételezi; utóbbit az állami tisztviselőkkel szemben a törvényhatóság gyakorolja.

Minthogy pedig más oldalról ismét az állami tisztviselők főnöke, a főispán gyakorolja bizonyos tekintetben az ellenőrzést az önkormányzattal szemben, és igy e kettő egymást kölcsönösen ellenőrzi, azért ez megfontolást és jó körülírást kíván a végből, hogy e részben a kedvező hatás el ne maradjon. De hogy a felelősség érzete hatályos legyen, a közigazgatást nem testületi, hanem az egyéni felelősség alapján szerveznék ; ez előmozdítja a köz- igazgatás gyorsaságát és nem teszi a felelősséget csak képzeltté.

A fegyelmi eljáráshoz fordulva, szerző az eddigi módszer mellett síkra nem száll. A közigazgatási bizottság, mint fegyelmi bíróság, nem elég biztosíték sem a vizsgálat, sem pedig az Ítélethozatal tekintetében arra nézve, hogy az Ítélet igazságos, szigorú s ne részrehajló legyen. A közigazgatási bizottság ítélkezésében kifogásolandó, hogy a fél egyszersmind biró is saját ügyében, hogy túlsúlyban van ott az államhatalom befolyása a tisztviselő

egyéni igazságos érdeke fölött, s hogy az eljárás a testületi életmód előnyeivel sem rendelkezik.

Véleményünk szerint a tisztviselő helyzetét tekintve, a mostani törvény, az előbbi 1870: 42. törvénycikkel szemben visszafejlődést jelent s a tisztviselő jogbiztonságának hátrányával van összekötve; mi pedig oly törvényről elmélkedünk, mely mindkét félre egyaránt igazságos, mindkettőnek a vizet, levegőt és világosságot egyaránt osztja. Ha ilyen törvény után nézünk, nekünk a porosz fegyelmi eljárás mint leggyakorlatibb és legmóltányosabb, leginkább tetszik, s csak azt szeretnők, hogy törvény- hozásunk két kézzel nyúlna utána, nem kell jobbat keresni, mert az ellensége a jónak; ezen eljárás elfogadása nem ellentétes a történelmi fejlődéssel, és ha elég alkalmas, hogy Poroszországnak — inkább az államhatalom erősítésére törekvő — igényeit is kielégítse : úgy nincs ok, melynél fogva azt Magyar- ország liberálisabb törvényhozása visszautasíthatná.

Ez kielégítené igényeinket, minőket egy független, és nem részrehajló bíróság irányában támasztunk ; erről erős meggyőződésünk, hogy szigorúau, de igazságosan is, a szoros jog szerint ítélne, mert ott a védelemről is kellőleg gondoskodva s a fölöttem hatóságnak befolyása csak az előnyomozásra, fölfüggesztésre és vádra van szorítva. Első fokon áll ezen bíróság: egy elnökből, 3 biró és 3 köz- igazgatási tagból és ítél nyilvános tanácsülésben, — másod fokon pedig van a fegyelmi törvényszék, mely egy elnökből, 5 biró és 5 közigazgatási tagból van összeállítva; ezek mindnyájan alkalmaztatásuk tartamára a király által kinevezve s igy a bírói függetlenség elegendő biztosítékaival vannak fölruházva. Nem képezhet nálunk akadályt esetleg a bírói anyag hiánya sem, mert ilyen a törvényszékek székhelyén elegendő számban van meg, s ismét kedvező alkalmat szolgáltat az önkormányzati tényezőknek a közügyekben való részeltetésére.

A vasárnapi munkaszünet.

Ezzel a felette fontos kérdéssel foglalkozik évről évre nagyobb nyomatókkal és tágabb körben az egyház, az államok törvényhozása, a sajtó, a valódi humanismus érzetével eltelt sok jeles férfiú és a munkás osztály.

Hatalmas érveket hoznak fel a vasárnap megszentelése mellett, s a müveit államok egymásután hozzák törvényeiket ezen kérdés szabályozása tekintetében.

Hazánk törvényei között is van egy, melynek egyik szakasza azt mondja, hogy : „vasárnapokon minden nyilvános és nem elkerüíhetlenül szükséges munka felfüggesztendő“, s a büntető törvénykönyv 52-ik szakasza 100 írtig terjedhető büntetéssel sújtja azt, a ki ezen intézkedést megszegi.

A sok felszólalásnak és törvénynek azonban még sok országban s azok között nálunk sincs semmi foganatja. Folyik a munka a hivatalban, műhelyben, a mezőn szakadatlanul még vasárnap is; gyűlések és vásárok vasárnapra vannak téve; nyitva vannak a kereskedések; telve minden csapszék. Pedig a vasárnapi nyugalom kérdése igen fontos nemcsak egyházi, hanem politikai szempontból is. Égető kérdés ez, melyet mielőbb meg kell oldani az egész világon.

A vasárnapi munkaszünet behozatalának alig adott még ez ideig valaki élénkebb kifejezést és hatalmasabb lökést, mint az a nemzetközi gyűlés, mely a f. évi január havában tartotta összejőve telét Párisban, s a mely arról tanácskozott, vájjon szükséges-e egészségi és társadalmi szempontból egy pihenő nap hetenkint.

Ezen gyűlés határozata a következő lett:

„A test és lélek felfrissítésére, tehát az egészségre, szükséges egy napi pihenés a hét napból; ez a munkaképesség és élelhosszabitás lényeges feltétele ; ez az anyagi jólét és erkölcsi haladás biztosítéka egyeseknél, családoknál és nemzeteknél“.

„Az embert nem szabad egyszerű eszközzé, szerszámmá alacsonyitani“.

„Az erkölcsi élet fejlesztése végett szükséges a munkaszünet, hogy az anyagiak helyett foglalkoztasson magasabb dolgokkal is“.

„A munkaszünetre legczélszerübb a vasárnap,