Ungvári Közlöny, 1890. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1890-05-08 / 19. szám
Ungvár, 1890. május 8. 19. szám. Tizenkettedik évfolyam. Előfizetési ára; Félévre..............................2 fi't. Negyedévre ....................1 * Egy példány Ara 10 kr. Kapható a kiadóirodában, Szenczer Henrik és Feuerlicht R. tőzsdéjében. Az előfizetési és hirdetményi dijakat a kiadóiroda veszi fe), s azok vidékről is ide küldendők, UNGVÁRI KÖZLÖNY. MEGJELENIK CSÜTÖRTÖKÖN. Szerkesztőség : nagy-utca 36. (a görögtemplomnál). Kiadó-Iroda : Pollacsek M. könyvnyomdájában Hirdetményekért a 30 kr. bélyegilletéken felül 3 kr, nyílttéri czikkért 5 kr. fizetendő minden szó után. A görögnyelv kérdéséhez. Végre tehát a nagy vajúdás után látjuk a vallás- és közoktatásügyi miniszter törvényjavaslatát a görög nyelvet illetőleg, látjuk benne a reformot, melylyel — a görög nyelv ellenségei szerint — középiskolai oktatásunk egyet lépett. E lépés áldozatot követelt, s a tanügyi reform áldozata — a görögnyelv lett. A reformok hulláma kicsapott feléje is, eltemette, de, hogy üdvösét fog-e felszínre hozni helyette, az nagyon bizonytalan. Félünk, igen félünk, hogy akként járunk, mint midőn egy virágzó várost temet el a kiesapő vízár s helyette kopár, terméketlen szigetet ad más helyen vissza. Mi eltaszítjuk magunktól a görögnyelvet, melynek erejéből szívtuk magunkba a tápnedvet; kiűzzük, mint a szívtelen gyermek agg szüleit. . . De, hogy könyörtelennek ne látszassunk, mint e gyermek agg szüleinek végalamizsnát, mi a görögnyelvnek nem kötelező tanulását adjuk meg. Kidobjuk formaliter, a nélkül, hogy szorosan megbírálnék, mi a haszon, mit a görögnyelvből merítünk. Hja! de a görögnyelv ellenségei a nagy közönség hangulatára szoktak, mint legerősebb argumentumra, appellálni. Mert régi idő óla halljuk emlegetni, „felesleges a görögnyelv tanulása“ — „miért kínozzák — sóhajtanak fel a mamák — szegény fiainkat olyannal, minek később hasznát nem veszik“. „Ők úgy sem tanulnak meg görögül beszólni“ — „inkább tanulják a tört., phys., földrajz“ stb. Csakhogy nem így áll a dolog. A görögnyelv tanításának célja a fiatalság észbeli tehetségét edzeni, művelni, s ha azt akarjuk, hogy egészséges, igaz és egyenes gondolkodású férfiaink legyenek, úgy a görögnyelv tanulása adja meg nekünk azt, a görögök józan és mértékletes élete. A gymnásium, mint előkészítő iskola belevezeti az ifjút a tudásba, kijelölve az utat, melyen egyedül, önállóan haladhat, s a tudás valamely szakában önálló mesterként szerepelhet. A gymnásium feladata tehát a gondolkodást megvilágosítani, érzést, lelkesültsóget ébreszteni, hogy az érettségit tett ifjú maga legyen képes mozogni, a magasabb eszmékért lelkesülni és azokat megragadni. A gymn. tehát a vezér, mely a gyakorlati életre előkészít. S hogy éri el azt, hogy érett gondolkodású ifjakat neveljen? Nem az egyoldalú gondolkodás vagy szerencsés ötletek productióit választja segédeszközéül, hanem a századok tapasztalataihoz tartja magát, feladatát a latin és görög remek irók által törekszik elérni. És e paedagogiai rendszer előtt meg kell hajolnunk. Mert ezen eszközzel a humanitásra törekednek. Embert akarnak képezni az ifjúból, ki természetének hivatásánál fogva már erre van utalva ; a szellemet igyekeznek kifejteni, amit leginkább a görögnyelvvel érhetnek el, mert ennek tanulmányozásában fokozódik, izmosodik a képzelő erő s a legnagyobb fokig kifejlődik. De mig egyrészt erre törekesznek, másrészről az érzületre és ugyancsak a görög és latinnyelvvel akként hatnak, hogy a szemet és szívet felnyitják a magasabb iránt, mi által biztos tájékoztatót nyujtnak az élet nehéz küzdelmei között. Szó sincs róla, hogy a görögök gondolkodásköre nem korlátozott, — de ez viszonyaikban rejlik ; mindazonáltal világosak, csillogni sohasem csillognak, hanem egyszerűségűkben olyanok, mint a szerény virág, mely elvonulva terjeszti széjjel illatát ; természetesek, finomak és a szabadság jellegét viselik magukon. E korlátozottság feltételezte a hellón művészet classicitását. A classical ideál egy nép ideálja, még pedig olyan, melyben a szellemi tartalom az érzéki alakban teljesen megvan; a szellemi tartalom művészileg csak azon fokig adatik elő, mint azt az érzéki alak közvetlenül kifejezni képes, tehát a plastikában, eposban és építészetben teremtett a hellén művészet legtökéletesebbet, olyat, mi még el nem éretett. Egyes gondolataikat akként fejtik ki, hogy azt részeire bontván, minden iziben megvilágítják, s ebben oly páratlan tapintattal élnek, mint a régi nép között egy sem. Mondataik alakjainak a legfinomabb árnyalatait is oly correct szabatossággal fejtik, ki, hogy egyszerre szembe ötlenek egész valójukban. Oly kecsesen pongyola irályt, mint a Plató irálya, hiába is keresünk, nem találhatunk. A milyen egyszerű nyelvök, oly egyszerű logikájuk, mely szerint gondolkodnak, tesznek és élnek, és mégis az összes nyelvek felett fölényt gyakorolnak. Mert nézzük egy Aeschylos, Sophokles, Euripides vagy Aristoteles és Plató hatását, és látni fogjuk, hogy mai tudományos készültségünknek ezek adták meg az alapot, látni fogjuk, hogy müveikben az értelem uralja a phantasiát, s ezt oly korlátok között tartja, hogy észjárásuk ment minden fólszegsógtől, s csakis a józan ész és a mindennapos élet helyes logikájaként tűnhetnek fel előttünk. Páratlan bölcselettel és fokozatosan gondolkodnak, s oly eszméket hoznak felszínre, a melyek egyszerűek és mégis megragadok, érthetők és mégis csodálatosak. Mert nézzük Thalestől Socratesig a természet bölcseletet, mikor az volt főkórdósök, mi a természeti jelenségek lényege és alapja, miből és hogyan támadt a világ; Socratesnek azon elvét, mely szerint minden igazi ismeret kezdete és feltétele a tárgy lényegének vagyis fogalmának felismerése; Platónak azon nézetét, mely szerint a fogalom az egyáltalános lényeges valóság; Aristotelesnek azon állítását, mely szerint a fogalom a tapasztalati valóságnak nemcsak lényege, de alakító és mozgató elve is, — és látjuk, hogy ők önálló, tiszta s fokozatos bölcselettel bírnak, s mi csak a régiekre, tehát az ő elveikre támaszkodunk. Fűszerezve nyújtják elénk a megemésztendő gondolataikat, amiket kihimeznek, mint a hímpor a virágot. Nevezhetjük a görög irodalmat az igazság virágának is, mert az igaztalannak hatása ellen tör, s ezáltal biztosan igyekszik vezetni a tévelygő ifjút, s a derüsóg nedűjével elöntött képei korholják a tévedést, nevetségessé teszik a botlást. Ezekért vannak sokan bizalommal a görögnyelv iránt, mert belátják azt, hogy e nyelv a latinnyelvvel egyetemben legalkalmasabb az ifjak nevelésére. Hajlékony kedélyök legjobban e nyelvekkel tartható féken. S ifjúságunk mégis oly annyira idegenkedik e nyelvek, de különösen a görögnyelv iránt! Hidegen, közönynyel tekintettek reá addig is, mig rendes és kötelezett tantárgyat képezett, hát még ezután hogyan fogják azt tekinteni? Hogy ! fogják tekinteni akkor, midőn nem kötelezett tan- | tárgyként fog szerepelni, s midőn a mamák is örülni ! fognak, hogy végtére is megszabadultak az ő kedves fiaik ez ember kínzó (?), nyelv kicsavaró (?) holtnyelvtől ! Rövid lesz az öröm, mert ürömmé fog az csakhamar változni, midőn nem lesz majd meg a talaj a tudományok bevételére, s a szellemi tehetség | rosszul lesz, s undort érez a tudományok iránt. Hja! de nem tudja megemészteni, hiányzik a helyes gondolkodásra vezető görögnyelv ismerete. Ezen oknál fogva ne zavartassák magokat sem az ifjak, sem pedig a szülők a görögnyelvnek a rendes tantárgyak sorából való kiküszöbölése esetén, hanem adják az ifjak ennek komoly tanulására továbbra is magokat, s a szülők hassanak oda, hogy fiaik ne dobják a sutra a görögnyelvet, vagy ne vigyék el az antiquariushoz, ki kilőszámra veszi meg a tudományt, hogy azt szorgalmasaknak ismét eladja. S ha igy együttesen a célra hatnak, el lesz érve a cél, mely után gymn. tanáraink oly nagy áldó zatokkal, nem kiméivé idejűket, egészségűket, törnek. Aki nem tanulta Athen szépségeit, nem tekinthet a magas szellembe, mely sajátjok volt, nem ismeri emberiségünk ifjúkorát, nem ismeri a jelent, nem érti meg a mostani művészetet és tudományos haladást, nem ismeri meg mindenekelőtt önmagát. Jól mondja Herder; „Görögország bölcsője az emberiségnek, a nópszeretetnek, a törvényalkotásnak, mindennek, a mi irályban, költészetben, szokásokban és művészetekben legkedvesebb. Minden csupa ifjúsági öröm, gratia, játék, szeretet“. Ne legyünk tehát hálátlanok, ne szakítsunk a százados traditióval, ne hirdessük azt, hogy mi a reformok fáklya vivői vagyunk, induljunk a görögök nemes példája után, s akkor olyan józan itóletü, egyszerű és nemes gondolkodású jellemek leszünk, mint ők voltak. Ralovich Pál bölcsészet hallgató. A negyedik gyógyszertár kérdéséhez.*) Az «Ungvári Közlöny« folyó évi 18-ik számában «Több helybeli« aláírással egy közlemény jelent meg, melynek czélja Ungváron a savanyuvizi kerületben felállítandó negyedik gyógyszertár engedélyezésének gátot vetni. Hogy ki az a «Több helybeli«, nem kutatjuk. Mi csakis az erőltetett és oktalan érvelések czáfolatába bocsátkozunk, hogy az irányadó egyének tájékozva lehessenek a felől: kell-e a savanyuvizi kerületnek gyógyszertár, vagy nem ? Első sorban hangsúlyozzuk, hogy Ungvár három kerületre van osztva; 1. savanyuvizi kerület; 2. belváros ; 3. hidontuli kerület. Ezen kerületek közül a belvárosban két gyógyszertár s a hidontul egy van ; miért ne legyen hát a savanyuvizi kerületben is egy ? mikor ez a kerület majdnem olyan nagy, mint a hidontuli kerület s mikor ehhez a kerülethez Alsó-, Felső-Domonya, Neviczke, Ó-Kemencze, Huszák, Petrócz, Huta, Korumjya stb. szomszédos községek is tartoznak, mely községeknek gyógytári szükségleteit éppen egy, a savanyuvizi kerületben felállítandó gyógyszertár fedezhetné legelőnyösebben. Ezzel kapcsolatban tiltakozunk a «Több helybeli« azon feltevése ellen, mintha a savanyuvizi kerület nagyobbára munkás és napszámos emberekből állana, mert ez a kerület éppen oly vegyes elemekből áll, akár a hidontuli rész, sőt merjük állítani, hogy köztünk több az intelligens és birtokos elem, mint a hidontul. Mutatja ezt az általunk beadott kérvény aláíróinak névsora, kik közt hét község (Alsó-, Felső-Domonya, Neviczke, Ó-Kemencze, Huszák, Petrócz, Hutta) s kétszáznál több intelligens és polgári aláíró szerepel. De indokolatlan ráfogás a «Több helybeli« azon állítása is, mintha a munkás és napszámos osztály orvosi segélyt igénybe venni s gyógyszerekre költekezni vajmi kevéssé volna hajlandó. Ennek ellenkezőjét legjobban tudhatják éppen azok, a kik az ungvári gyógyszertárak forgalmát jól ismerik, s nem titok előttük, hogy a munkás és napszámos osztály rendesen orvosi segélylyel él s a gyógyszerekért készpénzzel fizet, ha pedig szegénysége miatt nem fizethet, fizet helyettök a belügyminisztérium. Éppen ily észszerütlen «Több helybeli«-nek a katonaságra történt hivatkozása, mert köztudomású, hogy a katonai kincstári gyógyszertárt csak azon katonai egyének vehetik igénybe, kik a katonai kórházban gyógykezeltetnek ; ámde Ungvárt a savanyuvizi kerületben lakó nagyszámú családos katonai fő- és altiszti létszám a katonai kórházba nem vágyik, családja körében gyógyittatja magát s családbelieit, sőt számtalan az eset, hogy nőtlen tő- és altisztek is magán gyógytárakat vesznek igénybe. Amaz elcsépelt okra vonatkozólag pedig, hogy Ungvártól elvettek törvényszéket, pénzügyigazgatóságot, jószágigazgatóságot stb. megjegyezzük, hogy mindezen hatóságok nem a savanyuvizi kerületben, de a belvárosban voltak elhelyezve, s igy ha fájhat ez valakinek, az ránk legkevésbbé sem tartozik; mi egy negyedik gyógyszertárt tényes jövővel biztosíthatunk, de biztosítja ezt azon körülmény is, hogy a harmadik gyógyszertár Ungvárt 20 év előtt felállítva, azóta a statisztikai adatok szerint Ungvár népessége a keletkezett gyárak, vállalatok, virágzó kis ipar és közoktatási intézmények folytán % részben szaporodott, mely szaporodás éppen a savanyuvizi kerületre esik. Ez a szaporodás tehát mindenesetre kárpótolja a törvényszék stb. hatóságok elvétele által képzelt apadást s igy biztosítja egy negyedik gyógyszerész megélhetését is, a mihez különben úgy a «Több helybeli«-nek, mint más valakinek is alig lehet köze. Azt is érveli a «Több helybeli«, hogy a savanyuvizi kerületnek azért sem kell gyógyszertár, mert ott egy orvos sem lakik. Hát a hidontul hány lakik ? — Egy. Köztünk is lakik egy honvéd ezredorvos, a közelben pedig más kettő, s ha gyógyszertárunk lesz, több is fog lakni, mi már a dolog természetéből következik. Végre a «Több helybeli« az állam súlyos felelőségéről, az állam kötelezettségeiről s ennek pénzbeli áldozatairól beszél, mit mi úgy értelmezünk, mintha azt akarná mondani, hogy a negyedik gyógyszertárért pályázóban kevesebb megbízhatóság volna, mint másban. Hát erre az a nézetünk, hogy e pályázót is letett esküje *) A «Kelet» 18-ik számából.
