Ungvári Közlöny, 1890. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1890-05-01 / 18. szám

Ungvár, 1890. május 1.

I§. izám.

Tizenkettedik évfolyam.

Előfizetési ára;

Félévre

..............................2 írt.

Negyedévre

....................1 *

Egy példány ára 10 kr. Kapható a kiadóirodában, Szenczer Henrik és Feuerlicht R. tőzsdéjében.

Az előfizetési és hirdetményi dijakat a kiadóiroda veszi fel, s azok vidékről is ide küldendők

UNGVÁRI KÖZLÖNY.

MEtiJ ELENIK OSÜTÖ RTÖ KÖN.

Szerkesztőség :

nagy-utca 36. (a görögtemplomnál). Kiadó-iroda ;

Pollacsek M. könyvnyomdájában. Hirdetményekért

a 30 kr. bélyegilletéken felül 3 kr.

Nyílttéri czikkért

5 kr. fizetendő minden szó után.

Nézetek és eszmék.

Ha visszapillantunk Ungvár város közelmúltjára és a 20—25 év előtti viszonyokat összehasonlítjuk a jelen állapottal, fájdalommal tapasztaljuk, hogy városunk nem előre, hanem visszafelé haladt, erősen hanyatlott.

Ungvár, mely a kassa jablonicai és a beszkid- nyiregyházi országutak közepén fekszik, ezek területén a kereskedelmet is uralta. Ungvár, mely pénzügyigazgatósága, törvényszéke, erdő- és jószágigazgatósága, társadalmi élete és értelmisége folytán gyöngye volt a felvidéknek, ma-holnap egy megyei székhelylyel híré nagy faluvá lesz. Kereskedelme, melyet a vasút elterelt, ma csak a helyi forgalomra van összezsugorodva. Fenti intézményeinket egymásután elhelyezték; a régi fényből nem maradt semmi; hacsak az újabb időben ide helyezett katonaságot nem akarjuk annak venni. Ez azonban gazdaságilag nem sokat számít, mivel egyéb szükségletekkel kívülről láttatván el, reánk csakis az élelmezésből eredő pénzforgalom és haszon esik.

Tény, hogy mindez csakis intéző köreink fata- lismusa és indolentiája folytán eshetett így.

Mert azt csak nem fogja senki a körülmények rendes folyományaként tekinteni, hogy egy életrevaló városból, — mely ezredéves dicső múlttal bír, mely topográfiái helyzeténél fogva hivatva van a magyar állameszme védbástyájaként szerepelni és mely mindig lojalitást tanúsított — egymásután elhelyezzenek minden intézményt és folyton mellőzzék kisszerű jelentéktelen városok javára. Hol keresendő a hiba, hol a mulasztás, kit illet a felelősség, a szemrehányás, —- ezt most nem akarom taglalni, de a következmények lópten-nyomon nyilvánulnak ; pusztulunk, veszünk, szegényedünk és fogyunk, népünk pedig vándorbotot fog és emigrál. No, de nem akarom az amúgy is sötét viszonyokat még jobban feketíteni, célom egyedül reámutatni azon remediumra, mely hivatva van a bajokon segíteni.

inkább a „lasciate ogni speianza“ rosszul alkalmazott elvénél fogva ölébe tett ’.ezekkel várja a bizonytalan jövőt.

A kassai iparkamara megtette kötelességét, kétszer is írt át a városhoz e tárgyban, de a város atyái ezen átiratot szépen ai acta tették.

Pedig ha tekintetbe vesszük, hogy nálunk nyers termény elég van, vizerőkbeíTbővelkedünk, az építési anyag és munkáskéz olcsó, tehát a gyáripar teremtéséhez minden előföltétel negvan ; ha még hozzá veszszük az előnyös fekvési: úgy bizonyos, hogy Ungvár és vidéke mintegy iraedestinálva van arra, miszerint idővel a gyáripar emporiumává váljék.

A szabályozott biztos, vizerő, mely az Ung csatornája által Neviezkétíl a Kapliczáig kínálkozik, oly kincs, mely —■ lóerőkben és a megfelelő pénzértékben kifejezve —" milliókat repraesentál, csak fel kell használni. Elty nagy posztógyár felállítására alkalmasabb helyet kívánni sem lehet, mivel a kellő vízmennyiség- nemcsak a gyár hajtására van meg, hanem t posztógyártással kapcsolatban felállítandó gyapjnnosógyár üzeméhez is a vízrajzi viszonyok a legkedvezőbbek. Egy nagy bőrgyár felállítására is kedvezők a viszonyok, és hogy ez nálunk jogosultsággal bir, mutatja azon körülmény, hogy Ungvár maga külföldről importált bőrárukban 200,000 frtot forgalmaz évenkint. Továbbá tudjuk, miszerint őserdeink i fanemek minden fajával bővelkednek, és ha meggondoljuk, hogy az egyszerű suszterszeg és czollstoktól kezdve a legfinomabb kép és tükörkeretig, a faipar mennyiféle termékeit importáljuk a külföldről; úgy világos, hogy egy faipargyár Ungváron való felállítása ellen kifogást nem lehet tenni. EzuttaWíelemlitem, hogy a felvidéken oly helyen, a hol a kiszállítás egyáltalában nem, vagy csak nagyobb költséggel lehetséges, a fát a mai kor színvovalán álló technikai vegytan segélyével gyári utón fel lehet dolgozni, ilyen gyártmányok a cellulose, a faszesz, fa czet, fakátrány stb. Az idevágó gyárak fölállítása annál inkább

Nincsen szándékomban általánosan ismert köz- gazdasági axiómákra kiterjeszkedni, mivel ez egy hírlapi cikk keretébe úgy sem fér, csak röviden utalok arra, hogy ha nem akarunk egészen tönkre menni, igyekeznünk kell azon jövedelmi forrásokat, melyek tőlünk elvonattak, helyrepótolni és erre jelenleg más alkalmasabb mód nincs, mint nagy ipartelepek létesítése.

Ha tekintetbe vesszük azon körülményt, hogy nyers terményeink drága szállítási díjakkal és kiviteli vámokkal előbb külföldre vándorolnak, hogy onnan megint drága viteldíjakkal és behozatali vámokkal terhelten, mint földolgozott árúk ide visszakerüljenek ; akkor bizonyításra nem is szorul, miszerint oly vállalatok létesítése, melyek ezen nyers termények hazánkban való földolgozását célozzák — hacsak a belföldi fogyasztásra számolunk is — úgy culturális. mint közgazdasági szempontból csakis üdvös lehet. Voltak is az újabb aerában egyes lelkesebb hazafiak, akik az agráriusokkal szemben az iparpártolást írták zászlójukra, de ezek szavai elvesztek, mint a hang a pusztában, mígnem új, tetterős keresk. miniszterünk, ezen ügy fontosságától áthatva, utóbb oly intézményeket és törvényeket léptetett életbe, melyek folytán a kérdés az actualitás terére lépett.

Meg is indult hazánk minden vidékén a mozgalom e téren, és miután az állam által nyújtott nagyszabású kedvezményeknél fogva úgy a bel- mint a külföldi tőkepénzesek és pénzintézetek az alapításban részt vesznek, azonkívül egy országos nagy iparbank alapítása által a kormány is gondoskodott a szükséges pénzforrásról, ezen mozgalom több a szalmatűznél, amennyiben már számos gyár részint keletkezett, részint keletkezőben van.

Egyedül Ungvár az, amely ezen mozgalommal szemben tétlen marad és a „dolee far mente “ vagyis

eszközölhető, mivel felvidékünkön az erdő-latifundiumok birtokosa nagyobbára az államkincstár.

Végül még felemlítendőnek tartom, hogy azon lendületnél fogva, melyet a vasipar újabb időben nyert, tekintettel az osztrai, irlyavai, nagylázi és audrasóczi nagyterjedelmü, dústartalnui és kitűnő minőségű vasórcztelepekre és az üzemhez szükséges tűzifa bőségre, időszerű volna egy nagy vasgyár felállítását kezdeményezni.

Az ideák ily lánezolatát tovább lehetne fűzni, de szándékom csak az eszmék megpenditése lévén, a eoncret javaslatok megtételét nálamnál hivatottabb körökre bízom. Azt hiszem, szükségtelen bizonyítgatni, hogy városunk és megyénk mit nyerne azzal, ha ezen ige testté válnék; és reményiem, mindenki, a ki helyes érzékkel bír, meg van győződve, miszerint ezen eszmék kivitele minden szempontból bőséges compensatiója lenne elvesztett kereskedelmünk és intézményeinknek.

Azt hallom, hogy városunkban mozgalom indult meg a törvényszék visszahóditására. Ha a sok kudarcz után is, az igazságügyminiszternek a szak- bizottságban elejtett egy két szavára ily emotióba lehet jönni, mennyivel inkább érdemes ezen ügy a felkarolásra, mivel itt az eredmény is biztos, csak egy kis tevékenységet kell kifejteni.

Tegyék tehát a hangadó körök ezen ügyet is magukévá; járjon el a Budapestre készülő küldöttség ez ügyben is ; keresse fel egy néhány lelkesebb tagja a keresk. minisztert, kérjék szakértők kiküldetését a viszonyoknak a helyszínén való beható tanulmányozására és javaslattételre. A többi magától fejlődik.

A lándzsa el van vetve! Lesz-é, a ki felvegye ?

Vederemo.

Fisch Jakab.

A negyedik gyógyszertár kérdéséhez.

A ••Keleti czimü helybeli lap f. é. ápril hó 27-iki 17-ik számának <■ Helyi és vidéki hírek > rovatában egy rövidke közlemény jelent meg, egy Ungvárt a savanyú- vizi részen felállitatni szándékolt új gyógyszertár tárgyában. Nem akarván praeoccupálni ezen kérdésben sem a közvélemény nézetét, sem az illetékes városi és törvény- hatósági fórumok e tárgybani intézkedését, szükségesnek véljük mindazonáltal, egy Ungvárt felállitatni szándékolt 4. gyógyszertár kérdéséhez hozzá szóllani. Köztudomásúlag a gyógyszertár nem iparüzlet, hanem állami felügyelet alatt álló egészségügyi intézmény, mely mig egyrészről az állam által a közegészségügy és közérdek szempontjából bizonyos, mondhatni kiváltságszerü jogokkal van felruházva, másrészről ugyancsak a fenti szempontokból az állam részéről súlyos felelőséggel, s nem kevésbé Súlyos s pénzbeli áldozatokat igénylő kötelezettségekkel van megróva. Ha azon kérdést vetjük felszínre, váljon ezen a közegészségügyet és a szenvedő emberiség ügyét nagyon közelről érdeklő kötelezettségeknek egy a savanyu- vizi városrészben felállitatni szándékolt gyógyszertár lesz-e képes megtelelni, úgy azt legalább is kétségbe kell vonnunk, ha ezen kérdést illetőleg egészen elfogulatlan s érdek nélküli nézetet karunk nyilvánítani. Ugyanis, valljuk be őszintén, az orvosi segélyt és gyógyszertárat a lakosság azon része veszi leginkább igénybe, mely az úgynevezett intelligens elem zömét képezi.

Ha a savanyuvizi városrész lákosságát vesszük tekintetbe, az — eltekintve a kevesebb számban ott lakó intelligens elemtől, nagyobbára munkás és napszámos emberekből áll, kik tudvalevőleg orvosi segélyt igénybe venni, gyógyszertárra költekezni vajmi kevéssé hajlandók ; az ott lakó intelligens elem pedig, mely az emberi egészség becséről magasabb fogalmakkal bir, gyógyszer szükségletét minden körülmények közt beszerzi, még ha két akkorára is lenne a gyógyszertártól, mint a hogy tényleg van. De tekintet nélkül nem hagyható azon körülmény sem, hogy az úgy nevezett savanyuvizi városrészben egy orvos sem lakik, miből egyrészt nagyon közeli azon következtetés, hogy egy orvos sem látta szükségét fenn forogni, lakásának a savanyuvizi részben való áthelyezésére, másrészt, hogy azon városrész lakossága orvosi és gyógyszertári szükségletét eddig is minden akadály s minden káros késedelem nélkül a városnak csatornán innen fekvő részéből fedezhette, a mit annál is inkább megtehetett és megteheti, mert a savanyúvizi városrész mentén folyó csatorna két helyen, sőt legközelebb három helyen is áthidalva lévén, az orvost s gyógyszertárt a legrövidebb utón és idő alatt elérheti. Egy gyógyszertárnak a mondott helyen felállításánál alig lenne figyelmen kívül hagyható azon körülmény, hogy a savanyúvizi városrészben tényleg praedomináló számban, eltekintve az ott elhelyezett kaszárnyáktól, — kai, . . lő- és altisztek laknak, kiknek egészségi érdekük esetleg megkövetelhetné egy gyógyszertárnak az ottani vidéken való felállítását; ha azonban meggondoljuk, hogy a katonaság, és pedig nem csak a legénység de a tisztikar is, gyógyszer szükségletét katonai kincstári gyógyszertárakból fedezi, úgy nyilván való, hogy az ottani lakosság ezen említett része is egy nyilvános jellegű polgári gyógyszertár fentartásához sem hozzá járulni nem fog, sem a város azon részében egy ilyen felállításának szükségességét nem indokolja. De nem indokolja továbbá azon esetleg felhozható érv sem, hogy a város lakossága az utóbbi évtizedben;oly mérvben gyarapodott, hogy egy 4-ik gyógyszertár felállításának szüksége forogna fenn. Mert ha elismerjük, hogy a város lakossága csekély mérvben szaporodott, ezen szaporodást a vidékről beözönlött napszámos nép idézte elő, mely mint fennebb jeleztük, nem tekinthető gyógyszertár felállításához hozzájáruló s azt biztositó factorként; mig azon elem, értve az intelligens elemet, mely orvos és gyógyszertárra betegedési esetekben már magasabb műveltségi fokánál fogva is reá van utalva, tényleg fogyott, és pedig — sajnos! nagyon is fogyott; s ezt illetőleg elég reá mutatnunk azon körülményre, hogy Ungvár városa rövid nehány év alatt törvényszéktől, pénzügyigazgatóságtól, jószágigaz- gatóságtól, adótelügyelőségtől megfősz LatuLt, oly intézményektől tehát, melyeknek személyzete mint a társadalom minden irányában, úgy a kérdéses gyógyszertár ügyben is jelentékeny tényezőt s számot képvisel.

Összefoglalva az eddigiekben elmondottakat, bátran koczkáztathatjuk azon külömben nem mérvadó egyéni nézetünket, hogy Ungvárott egy újabb gyógyszertár felállításának szükségességét nem látjuk, sőt egy eziránybani mozgalom megindítását egészen helyén s idején kívülinek találjuk; annál is inkább, mert nem régiben ugyancsak ily irányban tett kísérletezés, mint egészen felesleges és szükségtelen, az illetékes közegek és hatóságok részéről mellőztetett; de másrészt, mig az eddig fennálló három gyógyszertárt a közönség igényei kielégítésére tökéletesen elegendőnek tartjuk, addig nem eléggé helyeselhetjük a magas kormány azon elvi álláspontját, mely szerint a gyógyszertárak számát szaporítani nem akarja