Ung, 1918. július-december (56. évfolyam, 27-52. szám)

1918-07-28 / 30. szám

2 (30. szám.) U N G 1918. julius 28 illetve 2.000,000 К vagy ezt meghaladó vagyon után lettek vagyonadóval megadóztatva; 3. akik annál a pénzügyigazgatóságnál, melynek kerüle­tében az 1917. évre jövedelemadóval illetve va­gyonadóval lettek megróva s legkésőbb 1918. ov julius hó ßl-ig benyújtott kérvényben adóiknak helyesbítését kérik. E kérvényhez a megfelelő adóvallomásokat is csatolni keli; 4. akiknek adóit a póhzügyigazgatóság — a rendelkezésére álló adatok alapján — újból akarja (magasabb) összeg­ben megállapítani. Ezen utóbbi esetről a-pénzügyigazgatóság — egy hónappal a tárgyalás előtt — ajánlott le­vélben értesíti az adózót, felszólitja őt, hogy sza­bályszerű vallomásait az értesítés kézhezvételétől számított egy hónapon belül nyújtsa be Természetes, hogy ezen újabb adókivetés csak akkor áll elő, lia az adóalap lényegesen emelkedett a múlttal szemben. A 3. pontban említett eseten kívül minden más esetben a vallomást 1918. évi augusztus hó lödéig kell beadni a városi adóhivíttalnál (illetve a községi elöljáróságnál), ahol a szükséges nyom­tatvány is díjmentesen megszerezhető s a vallo­mások kiállítására vonatkozó felvilágosítás is díj mentesen megkapható. Л vallomás lepecsételt zárt borítékban is be­adható, amikor is azt csak a pénzügyigazgatósági előadó bonthatja fel. Aki vallomását kellő időben be nem adja, pótlék fejében fizeti: 1. kivetett jövedelemadó 5°/o-át, ha pedig a hozzáintózett Írásbeli felhívásra sem ad vallomást, -további 10%-ot vagyis összesen 15°/o-ot; 2. a kivetett vagyonadónak 1%-át illetve a fenti esetben további 4°/0-át vagyis összesen 5°/o-ot. 3. a hadinyereségadónak pedig 10—25°/o-át. Ä szinikerület ülése. — Ungvárott okt.—dec. hőnapokban játszik a társulat. — A Nyíregyháza, Ungvár, Munkács és Kisvárda városokból alakított szinikerület folyó hó 25-én Nyíregyházán tartotta ülését dr. Benes Kálmán polgármester, a szinikerület elnökének vezetése mellett. Az ungvári sziniigyi bizottságból, mint kiküldöttek, Deák Gyula és dr. Zombory Dezső vettek részt az ülésen, akik a városnak voltak nagyon szívesen látott vendégei. Az ülésnek két fontos tárgya volt: Kiss Ár­pád uj színigazgató által szerződtetett tagok szer­ződéseinek felülvizsgálata és a színi óv beosztása a városok közt. Az ülés megelégedéssel vette tu­domásul, hogy a színigazgató csaknem minden szerepkörre megfelelő színészt és színésznőt szer­ződtetett, viszont a még be nem töltött szerepkör betöltésére utasította az igazgatót. A mostani tár­sulat tagjainak egy része máshova szerződött az uj sziniév kezdetére. Uj tagok lesznek: Kis Cecil I. szubretténekesnő (Pécs), Réthy Margit I. kolo- ratur-énekesnő (Kecskemét), Asboth Lili komika, Horváth Kálmán bariton énekes (Debrecen), Ba- róthy Antal jellemszinész (Győr). A mostani tár­sulatból megmaradnak: Sinkó Gizella drámai hősnő, Bér Matild drámai szende, Ekecs Manci naiva, Tordai Etel anyaszinósznő, Árkossy Olga táncosnő, Perényi Kálmán tenor-bonvivánt, Kassa у Károly buffó-komikus, Turóczy Gyula drámai hős, Kendy Andor jellem-komikus, Kiss Árpád igazgató jellemszinész. A színi év beosztása ez lesz: okt.—dec. hó­napokban Ungvárott, jan.—márc. hónapokban Munkácson, ápr.—juh hónapokban Nyíregyházán játszik a társulat. Ugyancsak juh hónapokban a társulatnak egy-egy része átrándul Kisvárdára játszani. A társulat, minthogy ott színházépület nincs és lakást nem lehet kapni, nem telepszik meg Kisvárdán. Értesülés szerint Eperjes is csat­lakozni óhajt a szinikerülethez; aug. és szept. hó napokat ennek a városnak szánta a kerületi ülés. A kiküldöttek .megnézték a társulat egy előadását és megállapították, hogy a színigazgató törekszik a közönség érdekeit szolgálni. A díszletek szépek és a hiányzó dolgok beszerzése folyamatban van. Remélhető, hogy városunk közönségének igényét kielégíti a színigazgató és a társulat. HÍREK. Tájékoztató. Aug. 4. Az ál1, lisztviseiők körének közgyűlése d. e. 11 órakor a pénzügyigazgatóság tanácstermében. 11. Gyermeknap. 18. Népünnepély a Széchenyi-ligetben. A jogvédő iroda hivatalos órái kedden és szombaton d. e 11—12. (Nagyhid-utca 8). A Társaskör (Kaszinó) bönyvtá* a nyitva kc'dden <1. u ti—7-ig a ív ég könyv tár (a Kossulh-téri áll. iskolában) nyitva van minden vasárnap délelőtt 10—1:1 óráig. A vármegyei múzeum zárva van. A magyarországi munkások rokkant- és ryugilij-ogylé­tébe minden hónap 1-sö és 3-ik vasárnapján délelőtt 10—12-ig van befizetés és beiratás az ipartestiilet helyi­ségében. — Személyi hírek. Csuha István főispán, Minay István alispán, Berzeviczy István polgár- mester közélelmezési ügyben a fővárosban voltak. — Szeverini Sors ich Béla gyalogsági tábornok, a kassai cs. és kir. katonai kerület uj parancsnoka, f. hó 26-án szemlét tartott az ungvári helyőrség fölött — Kitüntetett hősök. Az ungvári katonák közül a következők kaptak újabban kitüntetést: Mokcsai Mokcsa v Barna százados (3. oszt. katonai érdemkereszt a liadidiszitménnyel és a kardok­kal), Balla Károly tart. hadnagy (I. oszt. ezüst vitézségi érem), Rezy Jenő tart. hadnagy (3. oszt. katonai érdem kereszt), Tanyisztra Árpád nópf. gyalogos «(bronz vitézségi érem), Tamaskó József póttartalékos (bronz vitézségi érem), Spiegel Mór népf. gyalogos (vas érdem kereszt a vitézségi érem szalagján), Svingula János őrvezető (vas érdem­kereszt a vitézségi érem szalagján), Dala, János A) oszt. népfelkelő (2. oszt. ezüst vitézségi érem), Grünwald Ernő B) oszt. népfelkelő (bronz vitéz­ségi érem), Kulcsa к Béla B) oszt. népfelkelő (bronz vitézségi érem), Kondorosak József A) oszt. népfelkelő (vas érdemkereszt vitézségi érem sza­lagján), Megein József nópf. tizedes (bronz vitéz­ségi érem), Kahanecz József népf. árlcász (Károly- kereszt és 2, oszt. ezüst vitézségi érem), Szalúnszlci Gyula nópf. tüzér (bronz vitézségi érem), Mazik József szakaszvezető (vas érdemkereszt a vitéz­ségi szalagján), Thirman József szakaszvezető (vas érdemkereszt a vitézségi érem szalagján), Jeszán József éleim, katona (vas érdemkereszt a vitézségi érem szalagján), Lipko Pál éleim, katona (vas érdemkereszt a vitézségi érem szalagján). — Uj járásbiró. A király kinevezte dr. Nagy Géza liptóujvári járásbirósági jegyzőt, tart. fő­hadnagyot a rózsahegyi kir. járásbírósághoz já- rásbirónak. — Kitüntetés.. Ferenc Salvator főherceg Mihalovitsné Simon Erzsébet, a Vörös Kereszt Egyesület által a siketnómák ungvári intézetéhez beosztott intézőnónének, a katonai egészségügy körül szerzett érdemeinek elismeréséül a Vörös- Kereszt hadiókitmónyes bronz diszórmet adomá­nyozta. — Eljegyzés. Petreczky Miklós eljegyezte Mártonyi Mária kolthai állami tanítónőt. — Uj népfelkelő hadnagyok. A király kine­vezte Fürst i M. Béni m. kir. 11. honvéd gy.-e.-beli népf. tisztjelöltét az 5. és Kesselbauer Károly m. kir. 11. honvéd gy.-e.-beli népf. tisztjelöltét a 11. népf. parancsnokság nyilvántartásában nópf. had­nagyokká. — Ä magyar énekekért. Érdekes tartalmú folyamodványt küldött az ungvári kir. kath. fő­gimnázium tanári kara a hercegprímáshoz. A ta­nári kar ugyanis arra kéri a hercegprímást, en gedje meg a főgimnázium g. kath. vallásu tanulói­nak, hogy az úgynevezett diákmiséken magyarul énekelhessenek. Reméljük, hogy a kérésnek meg is lesz az eredménye annál is inkább, mivel Eperjesen, ahol anyanyelv szerint nincs annyi magyar a g. kath. tanulók közt, mint Ungvárott, már’magyarul énekelnek a főgimnázium növen­dékei. — Emlékérem a sebesültek részére. A napokban jelent meg a sebesültek részére a múlt évben alapított emlékérem szabályzata. Az érem fénytelen felületű szürke fémből készült, köralaku, átmérője 3.8 centiméter. Az érmet az uralkodó arcképe disziti, babérkoszorúval körülvéve, Caro­lus aláírással, hátlapján Laeso militi 1918. felírás van. Az érmet vörössel szegélyezett táborizöld szalagon a baloldalon viselik. Igényt tarthat rá mindenki, aki a harctéren harceszközök közvet­len vagy közvetett befolyása alatt megsebesült vagy egészségi állapotában kárt szenvedett. — Nagy adomány a Vörös Kereszt Egye­sületnek. Rohn Szerevin gyárigazgató a Bantlin- féle vegyigyárak r. t. nevében 3000 К-t adott a Vörös Kereszt Egyesület ungmegyei fiókja javára. — Gyermeknap. Az Országos Gyermekvédő Liga céljaira rendezendő gyermeknap határnapját a polgármester aug. hó 11-éré tűzte ki. A ren­dező-bizottság megállapítása most van folyamat­ban. Előterjesztést tettek az iránt, hogy a bevétel­nek fele az Ungmegyei Patronázs-Egyesületó legyen. — Jegyzések а VIII. hadikölésönre. Mos- lcovits és Spiegel cégnél a következő jegyzések történtek: C uh,a István 10.000, a cég saját jegy­zése 25.000, Soltész Emil 15.000, Salamonovits Géza (Bpest) 10.000, Jakubovits Herman (Kereknye) 10.000, Welkovits Nándor 10.000, Schvarcz Móric 10 000, Renner Leon 5000, Friedman S. H. 5000, Jakubovits Mór 5000, Grünfeld Salamon 2500, Áruforgalmi r. t. 2500, Berger Zsigmond 2000, Zicherman Gyula 2000, Kafz Lajos 2000, Lang Manó 2000, Rubin Jónás 2000, kisebb jegyzés 24.000. Az összes jegyzés 144.000 К-t tesz ki. — A szobránci mulatság, melyet ma tar­tanak meg, sikerültnek Ígérkezik. A kabaré vál­tozatos műsorán Asszonyi Lászlóné konferál, Asszonvi László mudalokat énekel, Onczny írónké monologot ad elő, Melles Mária és *** dialogot, Szűcs Piroska, Asszonyi László és Tarczali Jenő trialogot mondanak, Mudrony János és Fekete Tivadar pedig népdalokat énekelnek. A mulat­ságra Ungvárról is sokan mennek. — Némethi fényképész műtermében felvé­telek mindenkor eszközöltetnek. — A lí. honvédgyalogezred hadikiállitása. Említettük, hogy a 11. honvéd gyalogezred pa­rancsnoksága hadikiállitást rendez azokban a vá­rosokban, melyeknek vidékéről az ezred kiegé­szül. Tájékoztatásul közöljük, hogy nemcsak az ezred hadi archívumát mutatják be, hanem a cs. és kir. hadiiníizeum is — áthatva a kiállítás leg­nemesebb intenciójától — a legkülönfélébb ós érdekfeszitő zsákmányolt haditárgyakkal képvisel­teti azon magát. A kiállítás erkölcsi sikerének érdekében úgy a tábori ezred, mint a pótzászlóalj parahesnoksága mindent elkövet. A kiállítás jöve­delmét az’ezréd özvegy- ós árvaalapjára szánják. Az érdekes kiállítás valószinüleg szeptemberben lesz. — Hadiárvák felvétele gyermekszanatfí- riumba. Az Országos Hadigondozó Hivatal a balatonszabadi-j hadiárva gyermekszanatóriumban 3—14 év közötti korban levő 100 beteg hadiárva — fiú és leány — ingyenes felvételére pályázatot hirdet. A szanatórium egész éven át nyitva van és a felvétel állandóan eszközöltetik, amint üres hely van. Az Országos Hadigondozó Hivatalhoz (Budapest, VI. Vilmos cs.-u. 37.) mennél hamarább benyújtandó kérvényekre vonatkozó tudnivalók az Ungvári Hadigondozó Népirodában nyerhetők meg., — Ifjúsági szinielőadás a siketnémák ja­vára. Sznistsák Nándorné rendezésével Sznistsák Magda, Nagy Juditka, Székely Judit, Lánczy Erzsiké, Ambrózy Erzsébet, Lám Ilonka, Kál’y Sándor, Lukács Ágnes, Lukács András, Lám Sán­dor, Novák Tibor és Bulyu szavalatokkal, tánccal és egy felvonásos színmüvei egybekötött előadást tartottak e hó 20-án, szép számú közönség jelen­létében, a helybeli siketnéma-intózetben nevelkedő szegénysorsu gyermekek javára. A lelkes ós ifjú műkedvelői gárda előadásából 156 К tiszta jöve­delem jutott a siketnómáknak. Az igazgatóság há­lás köszönetét mond e helyütt is a nemes támo­gatásért. — Az ungvármegyei állami tisztviselők köre aug. 4-én d. e.' 11 órakor a pónziigyigazga- tóság tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart ós kéri a tagok szives megjelenését. Tárgyaorozat: 1. Szántóföldek bérbevétele. 2. Tüzelőfa kedvez mónyes árban való beszerzése. 3. Folyó ügyek. — Kerti ünnepély. Mint értesülünk, a cs. ós kir. 66. gyalogezred altisztikara nagyszabású kertiünnepóly rendezésére készül. — Szerencsétlenség egy lakodalmas me­netben. Bajánházán megrendítő tragédia történt egy lakodalmas menetben. Szokás szerint a legé­nyek revolverrel lövöldöztek és egy lövés Meg­lősz Hona 16 éves leányt találta. A szerencsétlen leányt az ungvári kórházba hozták, ahol egy napi szenvedés után meghalt. Ez a szerencsétlenség is vigyázatra inti a lövöldöző legényeket. Leg­okosabb dolog lenne, ha a hatóság a lehető leg­nagyobb szigorúsággal megtiltaná a lakodalmas menet alkalmával a lövöldözést. — Felülfizetések a 66-ik gyalogezred által rendezett kerti ünnepélyen. A múlt alkalommal közölt kimutatás folytatásaképen közöljük a kö­vetkezőket: Felüifizettek 500К-t: Papp Antal; 100 K-t: dr. Laudon István; 50 Kt: Lám Elemórné, Tomcsányi Ödön, dr. Herz Mór; 20 K-t: Ambrózy Gyula, Grósz Izidoráé, Horváth István; 19 K-t: Nem kell semmi; 18 К t: Buchner Ferenc őrnagy; 12 K-t: N. N.; 10 K-t: Klein Leo, Jakobovits Adolf, Roleizek Mátyás, Blanár Ödön, Gara Edit, Adler Arnold, Schwarcz Lipót* dr. Guttmann Sán­dor, Hrabár Sándorné, Móri Endrónó; 8 K-t: Fiffik Árpád, Halmy Elemér, Szoták Margit, Fejér József, Adler Ernő, Feuerstein, Semmi, X. fhgy; 6 K-t: Fekósházy Zoltán, Jelenyi alezredes, Gutt- man Mihályné, Fejér Herman; 5 K-t: Moskovits Lőrincnó, Révay zászlós, Geiger Ferenc, Dulisko- vich Eleknó, Barajevacz Szvetozár, Schächter, dr. Kemény, Halász Ignác, Kozma István; 4 K-t: Gelb Márton, Rákóczy János, X. Y., Fried Margit, Schneck Jenő, A., Igen, Szántó Mihály, Sonnen­schein Etta, Wassermenn Zsigáné, Ferenczyné; 3 K-t: Róth Zsigmond, Weinberger Adolf, Elfér, Fekésházy Miklós; 2 Kt: Klein Mór, N. N., N. N., Berkovits Jenő, Tomcsányi Ödönné, Klein Kál­mán, X. Y., Nemmuszájbeirni, Túri, Bilcsik hdgy, Rosenbaum, Grósz Nácinó, Rendbevan, Freund Blanka, Nemszükséges, N. N.; 1 K-t: Varga Mi­hály, Tessék, Erős, L, Erdély Gábor, Szabó György, N. N., Hoffmann, Kohut József, Bajusz József, Dudás Miklósné. Muhary, Szabó János, Keresztess.y László, N. N.. N. N., Berger. Fogadják a kegyes adakozók az ezred hálás köszönetét. Felkérjük mindazokat, akiknek birtokában nyertes tombola­jegyek vannak, hogy azokat aug. 1-ig a Hadialbum szerkesztőségében bemutatni szíveskedjenek. — Kik utazhatnak a tiszti kocsiban ? A honvédelmi miniszter elrendelte, hogy a vonatok tiszti kocsijaiban ezentúl tisztek hozzátartozói csakis a pályaudvarparancsnokság engedélyével utazhat­nak. A pályaudvarparancsnokságok pedig csak a tisztek legközelebbi hozzátartozóinak, még pedig feléségnek és gyermekeknek; esetleg az anyának adhatnak engedélyt a tiszti kocsiban való utazásra. —7 Az ungi ref. egyházmegye jegyző­könyve. Az ungi ref. egyházmegye 57. számú jegyzőkönyve a napokban került ki a nyomdá­ból. A jegyzőkönyv, amelyet Pataky Pál egyház- megyei papi főjegyző szerkesztett áttekinthető módon, a f. évi május 7-én tartott tavaszi köz­gyűlésről szól.

Next

/
Thumbnails
Contents