Ung, 1917. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)
1917-03-18 / 11. szám
55. évfolyam. Ungvár, 1917. március 18 11. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. u Negyedévre . , 2 K. Félévre ........4 K. j| Egyes szám 10 fillér Amerikába: Egész évre 10 korona 00 fillér. Muß vármegye Hlvntnlo* Lapjával egy Alt: Egész évre . . 14 K. || Félévre ..........7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. _ Nyilttér soronként 80 fillér. ~=~~— HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- ===== den csütörtökön. == TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség: Kaziuczy-utca 1-ső szám, hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. Segédszerkesztő: DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. ===== KIADÓHIVATAJ.I thlefonszAm 11. ===== Háborús világ. Hirdetmény. A m. kir. földmivelóstigyi miniszter ur leirata szerint a IV. pótszemlén alkalmasnak talált és folyó évi április 30-áig felmentett népfelkelők felmentését a honvédelmi miniszter ur csak abban a rendkívüli esetben hajlandó meghosszabbítani, ha a felmentettek sem hozzátartozóikkal, sem felfogadott egyénekkel nem pótolhatók. Értesítem tehát az érdekeltséget, hogy április 30-án túl felmentetni nem fognak, felmentésük lejárta előtt ennélfogva pótlásukról vagy helyettesítésükről okvetlen gondoskodjanak. Abban az esetben azonban, ha valamelyik IV. pólszemlén alkalmasnak talált népfelkelőnek atyja netalán szintén katonai szolgálatot teljesítene, ez utóbbi felmentése megkísérelhető. Ungvári, 1917. március hó 12-én Borz e viczy István, polgármester. A nyári időszámítás. A múlt évben már kipróbált nyári időszámítás az idén két héttel előbb, április 16-án lép életbe és két héttel előbb, szeptember 17-én fog végződni. A hivatalos lapban kormányrendelet intézkedik erről. Az uj időszámítás április 16-án reggel 2 órakor veszi kezdetét, vagyis a hajnali 2 óra 3 órának jelölendő meg és szeptember 17-én hajnali 3 órakor ér véget, amikor az órákat vissza kell igazítani 2 órára. E szerint szeptember 17-én hajnalban kétszer lesz 2 óra; az első két órát 2/A-val, a második 2 órát pedig, amely a jelenleg érvényes időszámítás 2 órájának fog megfelelni, 2/B-vel kell megjelölni. Március 15-ike után. Sötét ez a nagyjelentőségű nap Magyarországon? Sötét ez a március 15 iki nap Ungváron? Talán azért sötét, mert kevés a villanyáramunk, vagy hogy jegy ellenében kapunk pénzért valamelyes petróleumot ? Nem ! Nem azért jelzem sötétnek e napot, mert ez a nap ebben a tekintetben csak olyan, mint a többi. Tehát akkor talán az emberek változtak meg? Vagy nem oly hazafiak, mint voltak ? Az emberek csak olyanok, mint A fuvaros. Irta Rácz Pál. — Hoó! A két ványadt izmu, világtalan ló megállott. — Na ! Gyüa!... A rudas rántott egyet az istrángon és a poros szekér odalódult a’ téglarakáshoz. A szekérén tégla volt. Szépen egymás mellé támasztva, egymásra rakosgatva, pontosan és ferdén, hogy nem ártott egyiknek sem a döccenés. A fuvaros a szerszám mellé dugta az ostort. Levette kajla kalapját és homlokát tarka zsebkendővel törölgette a verejtéktől. Előtte otromba nagy ház épült. Téglaház. Olyan téglaház, mint amilyen neki van a Mocsárutcában. Egyebe sincs, csak háza. Felesége eltemetve. Nem maradt senki utána, csak az a téglafalu alacsony ház, ahol az udvaron paraj, meg paprika terem. Az ablakban virág helyett aludttejes köcsög, de az virágos. Meghalt az asszony, nem maradt utána senki... Egyedül van ezzel a két vaksi lóval ... — Hoó! Az egyik lovat éhes potrohú légy csípte meg. A fuvaros lassan, gondolkodva szedte le a téglát. Fent, a felette ágaskodó állványok tetején kacér szemű kőmiveslegények rakták a veres falat. Izmoslábu lányok nótázva hordták a baromi terhet és ficánkoltak. A szomszédból rövidnadrágos mezitlábos kisfiú lépett ki. Fején a fekete, vaskosszálu haj ételmaradókkal kenett... Kis inge kabátot sohase látott; ujjai szájában lógtak, mint a mózescukor. Kíváncsian kullogott a szekér melló. A fuvaros rá se ügyelt. Pedig a fiúcska naiv tekintete sok-sok becsületességet árult el. Macska neszte- lensóggel hágott a küllőkre és egyszer csak fent termett a tóglarakás mellett. Apró kezei erőlködve emelték a téglát. Segített. Adogatta. A fuvaros szivét jóleső érzés járta át. eddig, csak hiányzik valami náluk . . . olyan büs- komorak! Csodálatos változás ! Ezelőtt a március 16-ikét fáklyás kivonulással cigányzene mellett szoktuk megünnepelni! Vígan tüntetve vonultunk végig az utcákon, aztán egyes megjelölt helyeken szónokaink legjobbjaitól lelkesítő beszédeket hallottunk, kik mind e nagy nemzeti ünnep jelentőségét dicsőítették. Miért nem történt ez meg az idén is? Talán senki sem gondolt erre ? Tehát fontosabb dologgal törődnek? Egy jelentőségteljesebb ügy foglalkoztatja az arra hivatottakat. De foglalkozik az emberiség is más üggyel, mert a szavakból vehető észre: amidőn halljuk: — Csak már elmúlna! — Csak már vége volna! — Meguntuk nagyon. — Most fog bevonulni az uram. — Bizony már három hónap óta nem kaptam levelet a fiamtól. — Hallom, hogy már a 18 évesek is bevonultak ! Ah, tehát végre megtaláltuk az okot, hogy miért volt oly sötét, oly bús ez a március 15 iké. A háború miatt! Nem ünnepeltünk. Nem jöttünk össze barátságos estélyre. Nem emeltünk poharat a hazáért, a királyért. Nem énekeltük el a Himnuszt, s nem szavaltuk el a Petőfi „Talpra magyar“-ját sem! És ezt mind a háború okozta. Igen! És azt üzeni a háború, hogy takarékoskodjunk és dolgozzunk. Vonjuk meg magunktól a fölöslegest, hogy mindenkinek jusson, kiváltképpen pedig azoknak a hős katonáknak, kik vérüket ontják a hazáért és mi érettünk. És igazat üzent a háború, mi szívesen engedelmeskedünk. Nélkülözünk. Nem tartunk ünnepélyeket, mulatságokat, megvonunk magunktól minden fölöslegest, amennyire csak tőlünk telik. Háború! ha már meg vagy, kérünk, légy igazságos! Büntesd és semmisítsd meg ellenségeinket ! Azt az ellenséget, ki királyokat is gyilkolt s ezzel lángbaboritotta Magyarországot és a félvilágot. Azt az ellenségünket, aki szövetségesünk volt és megcsalt. Azt az ellenséget is, aki semlegesnek Ígérte magát, s végre is orvul megtámadta erdélyi testvéreinket. És végre azo— Úgy, úgy fiam, csak segíts az öregnek... Jó fiú vagy . . . Mások is jöttek . .. Ilyen fiúcskák . .. gazfickók. . . Vagy ellopták az ostorom, vagy a ló fülébe dugdostak szalmaszálat, vagy megrángatták a gyeplőt, vagy.. . — Udi, ón jó vadok? — Te jó, te segitel a szegény öregnek ... És úgy hitte, hogy csak ez hiányzik neki a tóglafalu házhoz, meg a foltos harisnyaszár mellé, melyben a sok ezüst pénz csillog, mint a viz fodrára hasaló alkonyi sugár. .. Micsoda más volna akkor az élet, micsoda más. Ha neki egyszer ilyen lett volna. Ilyen fiú. De neki nem volt, nem volt soha. Ő az utca kölykeit csak gyűlölni tudta, mert rosszak, mert vásottak, akik neki, a szegény téglahordónak napjait csak keserítették... Becézve szólalt fel gondolataiból: — Hogy hinak, fiúcska? — Pittának ... És elejtett egy nehéz téglát. Az leesett és ketté málott. A fiúcska ijedten ugrott le a szekérről. — Nem baj! — vigasztalta az öreg fuvaros. — Majd felveszem én, oszt odateszem a rakásba. A fiúcska megtörölte kezeit szennyes nadrágjába és ismét szopni kezdte barna ujjait. A fuvaros sietett. Rá se figyelt többet, hanem rakta a téglát és keserűen nyelte a ficánkoló munkáslányok élcelődéseit. Lelke már ki volt zökkentve. ... Otthon a ház két szobával. Szobában láda, harisnyával. Harisnya tele pénzzel, csengőn guruló', harangszavu ezüsttel. • . Udvarán ott volna egy kis fin, aki foghíjas szájával vigyorogna. Kezében szekfüvirágból szedett bokrétát nyújtana felé, amikor hazajön este a két lóval, meg a szekérrel... De nincs. De hátha volna ? De nem lehet 1 De nincs . . . Neki nem is lesz már... És tekintete éhesen kereste a selypitő fiúcska ételmaradókos fekete fejét. Az már ott állott a vak lovak előtt és fütyörészett. kát az ellenségeket, akik bennünket akarnak megverni s ők maguk egymást verik és ölik Szentpétervár utcáin. Hatalmas Ur Isten, hozzád kiáltunk s leborulva kérünk, segíts meg minket. Hozd vissza azokat a jó időket, melyek valaha voltak, add meg azt, amit a világ nem adhat, a békét! Kedves Polgártársak ! Úgy érzem, valami azt sugallja nekem, hogy mi a jövő március 15-ikót megünnepeljük, úgy mint valaha ! Kivilágítjuk ablakainkat, utcáinkat és eltűnnek a bánatos arcok s felemelt fővel vígan fogjuk dalolni: Sü vegei je meg a magyart ... Dobrovszky József. * Az idén csupán az iskolák ünnepeltek. A növendékek előzőleg felekezetek szerint rószt- vettek az isteni tiszteleteken. Az ünnepekről a következőket jelentjük: A klr. kath. főgimnáziumban. A főgimnázium tanulóifjúsága az intézet hagyományaihoz híven ünnepelte a nagy napok évfordulóját. Az istentisztelet után a tornacsarnokban gyűlt össze, hol az ünnepély a jelzett műsor szerint folyt le. A szavalók és az ünnepély szónoka nagy szorgalommal készültek, az énekesek és zenészek pedig lelkesen működtek közre az ünnepély sikeréhez úgy, hogy a szabadságharci népdalokat viharosan megujrázták. A kír. g. kath. k.-tanitókópzö-intózet ifjúsága hazafias ünnepségének műsora: 1. Himnusz. Énekelte az ifjúsági vegyeskar. 2. Ünnepi beszédet mondott Fenczík István tanár. 3. Petőfi Sándor. „Nemzeti dal“. Szavalta Mikulka János V. é. tj. 4. Hegedüszám. Előadták: Erdódy József Mátyás, Szűcs Elek és Vékási István III. é. növendékek. 5. Emlékezés az 1848. évi március 15-re. Irta és felolvasta Gonda Viktor IV. ó. növeudók, az ifjúsági önképzőkör elnöke. 6. Báthory Gábor : „Március 15.“ Szavalta Erdódy József Mátyás. 7. Arany János: „Toborzó.“Énekelte a férfikar. 8. „Riadó “• Előadta a férfikar. 9. Komjáthy Jenő „Március 15-ón“. Szavalta Zavagyák Cyrill III. ó. növendék. 10. Szózat. Énekelte a vegyeskar. — Az ünnepség d. e. 9 órakor kezdődött. A fuvaros gondolatai megint elkalandoztak. Mikor lerakta mind a terhet, az állványok alá ment és a pallértól uj bárcát kért. — Ma hozok még egy szekérrel.. . Már ekkor ismét a szive zsarnoka, hideg munkásember, fuvaros lett. Kihúzta az ostort a szerszám alól és a lovak megérezték A vak rudas nagyot inorditott, kettőt, hármat lépett, azzal veszett iramba vágott. Lábai alatt ott hempergett a mezítlábas fiúcska. A fuvarosban elhült a vér. Fürge mozdulattal kapott utána és kiránci- gálta a kerekek alól. Nem lett semmi baj. Egy kis horzsolás, az arca vérzett. Reszketve ölelte magához a rideg ember. Azt hitte, hogy most mindjárt más életet ad neki. Uj életet, ami majd folytatódni fog az övéből, ami majd hozzáköti mindig .... És ahogy ölelte, ahogy babusgatta a siró fiúcskát, azt hitte, hogy szive vére mind, mind átalömlik belé a reszkető testbe, a véres arcba, a kéken könnyező szembe ... Élfeledte a szerencsétlenséget, el a tovafutó lovakat, el a szekeret, el mindent, mindent; a körötte bámuló embertömeget, csak azt a gyermeket, azt a kicsi szenvedő emberkét nézte, aki belekapaszkodott a nyakába és átkarolta őt. Úgy érezte, hogy ha igy maradhatna a halálig, odaadná érette a tóglafalu házat, azt . . . A fiúcska édesanyja sikoltva rontott rá. Eszelős mozdulattal rángatta ki gyermekét a férfi karjaiból. Éles körmeivel őrjöngve markolt a fuvaros pirult arcába és végig szántott rajta. Nyomában kiserkedt a vér. A szive vére volt. Az asszony elrohant, a népség eloszlott; a leárvult, megtópett ember pedig ottmaradt egyedül az utcán a téglarakások között s csak fényesnyelü ostora nyújtózott lábai előtt a megtiport porban. Ez vele marad, ez az övé volt . . . A fuvaros lehajolt. Felvette . . . lapunk mai száma 4L oldal.
