Ung, 1916. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)
1916-03-19 / 12. szám
54. évfolyam 12. szám Ungvár, 1916. március 19. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. || Negyedévre . . 2 K. Félévre ..........4 K. || Egyes szám 10 fillér Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Ung vármegye Hivatalos Lapjával egy ült: Egész évre . . 14 K. || Félévre ..........7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. Nyilttér soronként 80 fillér. ......... HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- - den csütörtökön. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. Segédszerkesztő: DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése.,------ KI ADÓHÍV AT ALI TBLEFONSZÁM 11. " ■■ A jövő feladatainak egyike. i. Ha ez a méreteiben és borzalmaiban minden eddigit felülmúló háború — mint némelyek mondják — az itélőszéke elé utalt nagy kérdéseket nem is fogja megoldani, bizonyos, hogy máris sok olyan eszmét érlelt meg, melyek nélküle talán nem is kerültek volna felszínre. De hát nem is lehet. hogy az emberiség egyetemének annyi vesztesége, annyi életfeláldozása nyom nélkül maradjanak. Az eddig lefolyt háborúban az emberi gonosz indulatok már eléggé kitombolhatták magukat, mind általánosabb a vágy a béke után s ezzel egyszersmind az emberekben elnyomott jobb érzések igyekeznek érvényesülni. A rombolás után az építés munkája következik. A várva-várt béke beköszöntésével a feladatok óriási halmaza zúdul az államra, társadalomra egyaránt, és sok idő kell ahhoz, hogy az élet a a nyugalmas régi kerékvágásba térhessen vissza, bár kívánatosabb és valószínűbb is, hogy nagyrészt uj nyomokon fog tovább haladni. Nálunk és bizonyára másutt is már megindultak a jövő — háború utáni — élet fontosabb kérdéseinek tárgyalásai, elsősorban természetesen a háború okozta sebek gyógyítására szolgáló intézmények — a rokkantak, hadi özvegyek s árvák ügyének stb. — előkészítő munkálatai. Egyikét ezen kérdéseknek — helyi viszonyainknak megfelelően — a megvalósuláshoz közelebb vinni, célja e soroknak, a midőn a különös fontosságú és a háború folytán immár a nemzet életbevágó kérdésévé lett gyermekvédelem ügyét kívánjuk ez alkalommal megbeszélni, illetőleg ez ügyben konkrét javaslatot tenni. Hazánk szociális intézményekben — sajnos — még eddig elég szegény, bár éppen a gyermek- védelem ügye nem mondható nagyon elhanyagoltnak. De hogy jól megoldva nincs, annak szomorú bizonyítékai a statisztika számadatai, melyek meggyőzően bizonyítják, hogy nálunk a gyermekhalálozás óriási s ebben talán csak az oroszok múlnak felül minket. Hogy ennek dacára a természetes szaporodás nálunk eddig kielégítő volt, az kedvező születési arányszámainkban találta okát. Utóbbi években azonban e téren is nagy visszaesés észlelhető, a születések száma szintén ijesz tőén apad. Legszomorubb pedig a dologban az, hogy úgy a gyermekhalandóság fokozódása, mint a születések csökkenése leginkább a nemzetfen- tartó magyarság körében észlelhető. A háború pedig — mint tudjuk — szintén a magyarságból szedi legtöbb áldozatát. Sürgős segítségre van tehát szükség! Az állam feladata, és bizonyára legfontosabb feladata, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel fajunk további pusztulását megakadályozza és annak szaporodását, megerősödését előmozdítsa. Ezen eszközök egyike — talán legfontosabbika — éppen a gyermekvédelem ügyének hathatósabb felkarolása. Reméljük, hogy ez meg is fog történni, de addig is, mig ezen nagyfontosságu kérdés országosan rendezhető lesz, kötelességünk ez irányban mindent megtenni, amivel az ügynek hasznára lehetünk. Két oldala van a gyermekvédelem kérdésének, az egyik: a gyermek megmentése az életnek, a másik: a gyermek megmentése a társadalomnak. A gyermekvédelem ügyét e két irányban szolgálják különféle állami és társadalmi intézmények, u. m, lelencházak, gyermekmenhelyek, szünidei gyermektelepek, patronage egyesületek stb. Mindezen intézmények igyekeznek céljuknak megfelelni, de összmüködésük eredménye mégis kevés, talán mert nem alkalmazkodnak eléggé a mindennapi élet követelményeihez, talán nem is terjeszkednek ki a kérdés összes vonatkozásaira, talán szervezetükben is van hiba. A gyermekvédelem kezdődik az anya és anyaság védelmével. Mindennapi orvosi tapasztalat bizonyítja, hogy a jövő nemzedék nagy része már csirájában pusztul el. A statisztika szerint minden 5—6 szülésre jut egy elvetélés s ezeknek nagy része erőszakos ! Okai gazdaságiak és társadalmiak. Az okok megszüntetése tehát szociális feladat és megfelelő törvényhozási intézkedésekkel volnának részben megszüntethetők, különösen ha a társadalom felfogása is ama bizonyos „törvénytelen“ állapotokat illetőleg megváltoznék. Ha azonban ez irányban, a dolog kényes volta miatt jelentősebb eredményt nehéz is lesz elérni, annál hálásabb tér nyílik a gyermekmentésre ott, ahol már megkezdett gyermeki életek megmentéséről van szó. Mert egy másik nagy csoportját az elvesző gyermekeknek képezik az élet első évében elpusztuló csecsemők. Ezeknek száma vagyoni, társadalmi és időszaki viszonyok szerint 10—90% közt ingadozik! És ezeknek nagy része megmenthető! Az első életéven túl elpusztuló gyermekek száma kevesebb ugyan, de elég tekintélyes és a mentés munkája ezeknél is nagy eredményekkel jár. Mert hát mi is az oka a nagy csecsemő és gyermekhalandóságnak ? A statisztika számai erre is megadják a feleletet. Az első életévben az emésztő szervek betegségei, a gyomor-bélhurutok szedik a legtöbb áldozatot és pedig leginkább a szegényebb néposztály köréből s itt is leginkább a házasságon kívül született gyermekek csoportjából. Az első életéven túl is szerepelnek ezen betegségek. De már előtérbe lépnek az u. n. meghűléses betegségek és a ragályos betegségek. Mindezen betegségeknek pedig ismerjük okait és ismerjük az ellenük való védekezés eszközeit is, meg van tehát a lehetősége a gyermekvédelem eredményes keresztülvitelének. A misztikus női koponya. Bűntény vagy áldozat ? Az ungvári rendőrséget vasárnap óta szerfelett rejtélyes, valósággal sherlokholmesi eset foglalkoztatja, mely ma még a nyomozás stádiumában áll A borzalmas esetnek most keresik a kivezető szálait. A nyomozás stádiumáról természetesen nem írhatunk, — a háttérből azonban egy párját ritkító és vaaáiiatias kegyetlenséggel végrehajtott bűnténynek szörnyű képe látszik kibontakozni. Hisszük, hogy rövid idő világosságot fog deríteni a rejtélyes ügyre. Az esetről részletes tudósításunk a következő: Fundanics János, ungvári hegybírónak f. hó 12-én reggel jelentette az egyik pásztor, hogy a szobránci országút mentén fekvő Rosenberg József féle szőllőberi fekszik egy mar teljesen bomlásnak indult női koponya. Fundanics meggyőződvén a tényállásról, azonnal jelentést tett az esetről az rendőrkapitányságon, honnét még aznap délután kiszálltak a helyszínére és a legnagyobb aparátnssal megindították a nyomozást. A grófné zongorája. Irta dr. Kárpáthy László. Kitűnő, acélos hangú, ércesen zengő zongora. Elsőrangú gyártmány. Most itt van nálunk. Az ezred zongorája. Ugyebár, nem egészen mindennapi dolog: pár száz lépésnyire a muszka fronttól, ahol többnyire csak ágyuk szoktak muzsikálni, egy zongora, egy valóságos zongora, amelyen hol kedélyes bécsi valcerek, hol édes-bús magyar nóták csendülnek meg. A zongoi át egy elhagyott wolhyniai kastélyból hozták ide, mint gazdátlan jószágot. Úgy beszélik, hogy a kastélyban egy szomorú, szép, szőke grófné lakott, akinek mindig a bánat könnyétől volt harmatos a szeme, kerülte az embereket és napestig a zongorája mellett ábrándozott. Vájjon hová lett az ábrándos, szép, szomorú grófné ? . . . Elég az, hogy a zongorája itt van az étkezőben, ebben a földből és fából rótt épületben, amelyben nincs semmi pompa, semmi grófi fényűzés. Ennek a helyiségnek minden fényét azok a pompás kitüntetések adják meg, amelyek a benn szórakozó tisztek mellét ékesítik. Ez itt az egyedüli fény. No meg a grófné zongorája . . . Esténként sátorlappal gondosan betakarják, hogy por ne lepje, lég vonat ne érje. Nehogy a szegény grófné szive fájjon érte . . . Délben, amikor elérkezik az ebéd ideje, egybegyülnek a tisztek. Csupa kemény, viharedzett katona, akik közül nem egynek nevéhez legendás hősi tettek fűződnek. Most, amikor így ülnek egymás mellett, békés, nyugodt, derült társalgásba merülve : mintha nem is azok a kemény katonák lennének, akik véres tusákon szerzik a dicsőséget. Meleg szavakkal beszélnek az otthonról, szeretteikről és szerelmeikről, incselkedve évődnek egymással, nagyokat nevetnek szívből fakadó, őszinte nevetéssel és úgy eljátszogatnak az ezredes kis fekete kutyájával, mint valami pajkos gyerekek. Mintha nem is volna háború . . . Pedig ebéd közben is eldördül egy-egy ágyulövés és senki sem tudhatja, mikor fog támadni a muszka. Ebéd után egy kis sakk, egy kis „ramsli“, meg más hasonló szórakozás járja. Az öregebbje, a „felső tábla“ előszeretettel tarokkozik. Mert a tarokk nagyon szép, de nagyon nehéz játék: kombinálás, gondolkozás, gyors áttekintés és gyors elhatározás szükségeltetik hozzá. Katonának való játék. A két pap: a katholikus és a református „feldpáter“ sakkoznak egymással. Ma rossz napja van a katholikus „feldpáter" nek. Kálvin elvei egymásután három játszmában diadalmaskodtak. No, nem baj, hiszen revánsra megy a dolog. Mikor a kártyát, meg a sakkot megunták: Némethy mester, a festőművész, előveszi a tárogatóját. A társaság elcsendesül. A mester behunyja a szemét, — (talán hazanéz ilyenkor, szép Magyar- országba) — és halkan, diszkréten belefuj a hangszerébe. Szép, fekete arabs-szakálla együtt remeg a tárogató sípjával, amikor ajka alatt' felcsendül a Rákóczi kesergője. Előbb halkan, merengve, azután fel-felzokogva, panaszkodva, hogy mindenkinek könny gyűl a szemébe, — majd lelkesen, tombolón, hogy az ember halantékában lüktet a vér. Azután ismét csendesen, elhalóan, —■ s az utolsó, panaszos futamnál egyszerre csak, mint egy finom, halk női sóhajtás: a sarokban rezon- nálni kezd a grófné zongorája Csak egy hang. Csak egy húr pendült meg, fájdalmasan, hosszasan rezegve, lassan megsemmisülve. Annak a bánatos asszonynak a lelke itt jár közöttünk . . . Az egyik fiatal főhadnagy leül a zongorához. Avatott kézzel illeti meg a billentyűket. Egy Chopin-nocturne lágy akkordjai ömlenek szét a földalatti hangversenyteremben. Talán a különös miliő is tesz reám valami rendkívüli benyomást: de Chopint szebben, nemesebben interpretálni még nem hallottam. Néma csend. A „marcona“ katonák áhítattal hallgatják a zenét. A főhadnagy után én ülök a zongorához. Egyszerű, magyar szivem diktálta melódiákat játszom, egyik nótát a másik után, s egyszer csak azon veszem észre magamat, hogy az egész társaság — énekel. Csendesen, ábrándozva dudol- gatják a hazai nótákat. Amikor félbehagyom, megint tovább rezeg az előbbi bánatos, fájdalmas hang. Mint egy finom, halk női sóhajtás. — Úgy látszik, a grófné szereti a magyar nótát, — jegyzi meg valaki a társaságból. ... És nekem a szomorú, szép szőke gróf- néról eszembe jut egy másik asszony: óh, az is szép és szomorú. Bár nem grófné és nem szőke, hanem egy igénytelen, egyszerű kis barna asszony: az én otthonhagyott, szegény kis feleségem. És csendesén belekezdek a harctéren született, legújabb nótámba: Wolhynia felett hideg szelek járnak, Meleg sóhajtások hazafelé szállnak. Révedező szemmel szép hazámat látom. S tereád gondolok, én szomorú párom. Az a kis fehér ház, de messze van innen ... Itt az Ikva partján olyan árva minden. Muszka fegyver füzét elviselem könnyen, De ha rád gondolok, kicsordul a könnyem ... Ldpnnk mai száma 4 oldaJ
