Ung, 1915. január-június (53. évfolyam, 1-26. szám)
1915-05-30 / 22. szám
2 (22. szám.) (Falkus) 1500, Boross Mór 1400, Povolni Tivadar cs. és kir. őrnagy 1500, Lám Irén 1500, Schwinger Sándor 1400, Papneveldéi kápolna-alap 1200, Richter László 1200, Pulhardt Miksáné (Vinna) 1700, dr. Grizmann Gyula 1300, Sztankóczy Lenke (Baranya) 1000, Sztankóczy Mihály (Baranya) 1000, Kende István 1000, G. kath. lelkészet (Lasztomér) 1000, Kása Kálmán 1000, Hrabár Sándor és neje 1000, Hoffmann Miksa 1000, Jósvay Dénes 1000, Róth Sándor 1000, özv. Bobkó Sándorné 1000, Horváth Ágostonná 1000, Kása Mihály 1000, Schneck Jenő 1000, Róth Mór Lakárd 1000, Ma- rossi Adolf 1000, Dombey István 1000, dr. Jóna József (Alsódomonya) 1Ó00, Csorny István 1000, Schächter Adolf 1000, Schächter Lajos 1000, Klein Manó (Pálóc) 1000, özv. Telegdy Sándorné 1000, Lám Sándor 1000, Földesi Gyula 1000, Takács László-féle alapítvány 800, Jaskó Etelka 800, Unter- berger Herman 60Ö, Mondy János 500, Gábor János 500, Kozma Gyula 500, Czibur Sándor 500, Reich Jakab (Turjaremete) «500, dr. Gulácsy Ár- pádné 500, Schwartz Sámuel 500, Székely Lili 500, Fried Jeremiásné 500, Csűrös Ferenc 400, Ungvári osztálymérnökség 300, G. kath. lelkészet (Makarja) 200, Kós Jenő 200, Jánossy Dénesné 200, Gröschl Ferenc cs. és kir. százados 200, Friedmann Lipót 200, Klein Szeréna 200, Klein Rezső 200, Hain Mária (Nagyláz) 200, Kozma Jenő 100, Neviczke község 100, Landesmann Sarolta 100, Benedek László 100, Mendlik László 100, Friedmann József 50, Ókemence község 50, Unghuta község 50, Baranya község 500, Weinberger Emánuel 1000 K. Összesen 12259«50 K. Ungvári Népbanknál: Tirmann Samu 7000, Klein Ignác 3000, dr. Rácz H. Lajos 3000, Nagy Kokas Pál 1400, dr. Juszkovits Mór 2000, Weisz Gáspár 2500, Szilágyi József 1000, X. 2000, Mos- kovits Béla 20000,' Lám Gyula 2000, Rubinyi Ágoston 3900, dr. Gulácsy Árpád 9000, Kun Elemér 10000, Szántó Herman 3000, Schwarcz Lajos 5000, Megyei árvaszók 40000, X. 30000, Ungvári Népbank 30000, Mermelstein Mihály 1000, Glück 1000, Pulchard Spéri Stephanie 3000, Munkás biztositó-Pénztár 1000, Hámos Lipót 2400, Schlesinger Emánuel 1000, Bező község 1000, Eőrdarma község 1100, Groszmann Hermen 1000, Majerovics Jenő 1000, Kisebb jegyzések 35000 K. Összesen 223300 K. Az Ungvári Fillérbank 100000 koronán felül történt jegyzés. Nagyobb tételek: Ungvári Fillér- bank 20000, Herskovics Májer 15000, dr. Hadzsega Bazil 6000, Bóressy Géza 6000, Weinberger Izidor 8000, Schwarcz Lajos 5000, dr. Kerekes István 5000, Klein Ignác 5000, Schvaich Mihály 4000, Gulácsy Zsuzsanna 4000, Moskovics Lőrinc 2000, Günstler Henrik 2000, Rottmann Lipót 3000, ifj. Rottmann Lipót 3000, Beer Vilmos 2000, dr. Vass Ignác 1000, Klein Herman 1000, Landau Salamon 1000, Grünberger Elek 5200, Sándor Fülöp 1300, Klein Ignácnó (Arafát) 2000, Herskovics Jeremiás 3000, Bergida Menyhért 2000, Bergida Izidor 2000, dr. Leichtmann Miksa 1500, Durkota Mihály 1000. A hadikölcsönre a jegyzések határidejét jun. 7-ig meghosszabbitották. Dr. Ttichler Sándor. | A munkás, jellemes és tehetséges egyének sora ismét megritkult az elmúlt hét folyamán. Elvesztettük dr. Tüchler Sándort, ezt a tetőtől- talpig igaz férfiút, aki társadalmunk legértékesebb tagjainak egyike volt. Hosszú szenvedés után e hó 25-ón szűnt meg élni Budapesten, ahol gyógyulást keresett. Bánatos özvegye, három árvája siratja elhunyták mi meg az őszinte részvét hangján emlékezünk meg róla, mint olyan egyénről, aki igazán példás, szorgalmas, munkás életet élt, s akinek jellemszilárdsága közismert volt. Nem tartozott a nagy zajjal szereplők közé, nem volt barátja a feltűnésnek, mindamellett oly nagy munkakört töltött be sikeresen, amilyenre kevesen hivatkozhatnak. Elnöke volt az önkéntes tűzoltó-egyesületnek, a kerületi munkásbiztositó pénztárnak, választmányi tagja az Ungvári Tái’saskörnek, tagja a törvényhatósági bizottságnak és a város képviselőtestületének stbbi. Tevékeny részt vett régebben a műkedvelői előadások rendezésében, s mint kitűnő zenész és jó hangú szereplő szép sikereket ért el. Irodalmi működése is elismeréssel találkozott. Tagja volt a Gyöngyösy Irodalmi Társaságnak. Mint az Ungvári Népbanknak nyolc éven át vezetője, rövid igazgatói működése aiatt is elóvül- hetlen érdemeket szerzett az intézet felvirágzása körül. Mielőtt a bank szolgálatába lépett, mint ügyvéd szerzett becsülést önmagának, s tiszteletet az ügyvédi karnak. Politikai tekintetben is az elvhűséget követte. 1896-ban, amikor Kossuth Ferenc városunkat megtisztelte látogatásával, a Koronában mondott felköszöntőjével a független Magyarország, a függetlenségi párt hívének vallotta magát, s politikai pártállását nem is cserélgette. Mint családapa igaz szeretettel vette körül hozzátartozóit, s gondosságával, gyengédségével a jó apák valódi mintaképe volt. Halálhíre váratlanul sújtotta úgy legközelebb állóit, mint nagyszámú barátait, tisztelőit és ismeU N G rőseit, — dacára, hogy betegsége már régebb keletű volt. Kihűlt tetemét tőlünk messze távol, a buda- pest-rákoskereszturi temetőben helyezték el örök nyugalomra, emlékét azonban e távolság sem fogja kitörülni lelkűnkből, s mindenkor a legnagyobb szeretettel fogunk visszagondolni reá, mint társadalmunk egyik volt legértékesebb tagjára, a tető- től-talpig igaz férfiúra! Áldás emlékére! * Dr. Tüchler Sándor elhunytéról az Ungvári Népbank rt., melynek igazgatója, és az Ungvári Kerületi Munkásbiztositó Pénztár, melynek elnöke volt, külön gyászjelentést adtak ki, a tüzoltótes- tület pedig koszorút küldött az elhunyt ravatalára. Vég-tisztessége 27 én ment végbe. C7ÜD TÜÖ7 HAMI1TELMAN , Ohlif LtbÁ, ÄGATÄ KRÉMJÉT használja. HÍREK. Tájékoztató Máj. 31. Vármegyei közgyűlés d. e. 10 órakor. a r»r«n»irör ik»»«íiií>i könyvtára nyitva van minden kedden este ti—7 óráig. A Kereskedelmi Cserünk könyvtára, nyitva van szerdán d. u 6—7. és vasárnap d. e 11 12 óráig. a Népkönyvtár szünetel. •A metgy (írországi munkások rokkant- es t. y ugdij-egy létébe minden hónap 1-ső és 3-ik vasárnapján délelőtt 10—12-ig van befizetés és beiratás az ipartestület helyiségében. Falusiak a nagy „Világiban. Irta Liliom. Mint a szélrengette tölgyóriások tövében boldog öntudatlanságban mosolygó gyöngyvirág — csendes nyugalomban húzódik meg a Kárpátok vérnyomokkal borított, nemrégen csatazajtól hangos lejtőin alul egy kicsi falu: Bajanháza. A világ keveset tud róla, hiszen itt események nélkül futnak el a napok, nem hozva magukkal mást, mint minden napnak szorgos munkáját, csendes naiv örömét. Mikor a háború förgetege végigsöpört a világon, megérintette szárnyával ezt a kis falut is, elvitték egy nyári napon a „legények elejét“. No meg a sokgyerekes öreg népfelkelőket is. Az itthonmaradt asszonynép azóta kettőzött igyekezettel fáradozik és remegő szívvel várja a híreket a nagy csatákból, a diadalokról. Csendes munka közben lesik a postát, hátha hirt hoz Róluk! Mint minden tavasszal, most is fehérre meszelték a csinos tornácos házakat. Az ablakokban piroslik a sok égő szinü mályva, a rácsos kerítések mögül kihajlik a virágzó orgonabokor, mintha kíváncsian nézne a poros országúira, amerre elmentek Ok, amerről várják féltő aggódással, bizó reménységgel, — hogy majd csak visszatérnek ... Vasárnap délután van. Ti városiak nem is gondoljátok, hogy ez az idő, mely városon a tolongások, vásári lárma, zajos szórakozás ideje, milyen nyugodalmasan szép itt a falun. Innen, a vadszőlős ambitusról végiglátni a falu főutcáján. Most végződött a délutáni istenitisztelet, templomból jönnek az emberek. Kicsi fatornyos kálvinista templom, bizony düledező már a fala, de hát a háború miatt nem építhetik az uj hajlékát Istennek, pedig már a követ is kihordták hozzá. Mig azonban a béke ideje el nem jön, addig már csak a régiben imádkoznak a győzelemért. A templom kertjében, az összehordott kőrakások között két gyönyörű fiatal hársfa áll. Milleniumi emlékfák, alattuk hosszú pad. Itt telepednek le a férfiak egy kis beszélgetésre. Tiszteletes uram is, szokása szerint, megáll a templomajtóban, lassú beszélgetésben meghányjak-vetik a világ sorját, tudakolják „mi áll az újságba?" „Nem hirlik-e még a béke, —- honnan ' is szólhatott az az ágyúszó, amit a minap hallottunk?“ — meg hogy: „sohse elég a bajból, most meg már nem esik 1“ A falu virágai, — a lányok, — a harangláb körül csoportosulnak. Ráncos tarka ruhájuk úgy libeg ott a napfényben, mint egy nagy csapat tarka pillangó. Valamit játszanak, de csak úgy nóta nélkül, mert hogy : „nem illik most dalolni, mikor ű keméék beszélgetnek itt a templom körül.“ Asszonynénémék is megindulnak lassan, tempósan, sötét ruhájuk komor foltként hatna a derűs környezetben, ha a délutáni nap sugarai nem ragyognának a rojtos fekete selyemkendők felett. Letelepednek egyik másik kapu előtt a kis lócán, a menyecskék is közéjük vegyülnek karjukon kicsi gyerekekkel, aztán megindul a tere-fere, ez „azt mondta, az azt mondta." Ma talán még élénkebben mint máskor. A kurátorék előtt egész nagy csoport verődött össze, ugyancsak tárgyalnak valamit, Öreg biróné asszonyom meg a kurátorné meg mintha errefelé tartanának. — Aggyon az Úr Isten szerencsés jónapot! —köszöntének pár pillanat múlva s ünnepélyes komoly arccal telepednek le a felkínált nádfonatu lócára. Egyet-egyet sóhajtanak, köhécselnek, egymásra néznek, mintha mindkettő a másiktól várná a kezdő szót. Szemmel láthatólag türelmetlenek, szeretnének már előállani mondanivalóikkal, — dehát nem megy az olyan könnyen, — illik előbb másról beszélni. — Hát bizony halavány színében teccik lenni a kisasszonykának — kezdi a biróné. — Mer hogy mér is nem tetcik békét hagyni ennek a sok könyvnek, — tóditja a temperamentumos Erzsi asz1915. május 30. szony, megbökve ujjaival az asztalon lévő könyvcsomót, — hiszen árt a szépségnek! Majd én veszem át a kérdezősködést. — No Máris néni, hát meggyógyult-e már a sebesült katona fia? Vagy talán rosszabbul van, — hogy olyan szomorúnak látszik. — Vagy levelet kell „átre- colni" a másiknak? Adja csak ide! Összenéz a két asszony, mintha mondaná : itt a kellő pillanat ! — Irt a minap a fiam, jobban is van már, majd csak megsegíti az Isten jobb egészséggel, mégis nagy az én szomorúságom ! Évvégből is jöttünk volna. Mondom a kománénak templom után : én már tovább nem állom ezt a szégyent, — megyek a kisasszonyhoz — hátha eligazítaná valahogy ezt a sort. Ennek fele se tréfa! Nagy dolog lehet De meg a bizalom is nagy, hogy én el tudnám igazítani. — Mondja a kománé: menjünk a tiszteletes úrhoz, — közben a zsebkendőből összegyűrt ujságlapot meg egy levelet szed elő. — De már azt nem teszem, mondok, mert hogy ű is benne van a dologba! Elsőben is a fiam levelét tessék megolvasni Azt írja a lelkem, hogy a szeme kiég a szégyentül, nem is tudja, hogy menjen a többi közé a csapatjához, mert nem lesz mán ezentúl sehon se maradása neki ! Kicégérezték nemcsak ütet, hanem az egész falunkat is ! Tessék csak ezt elolvasni! Ezzel elémbe teszi a „Világ“ április 25-ki számát s rámutat egy közleményre, melynek cime „A bajánházi vezeklő“. Végigolvasom a közleményt, melyben bizony ez a mi szép magyar kis balunk, rutén piszkos falunak van feltüntetve, talán csak hogy a harctérhez közelebb fekvőnek láttassák. Szó van benne, „szűk szomorú utcákról“, a házakról, — ezekről a fehérre meszelt, muskátlis ablaku, tornácos házakról! — mint „vén korhadt koporsókról“! Közben a két asszony nem állja a csendet, meg a felkavart indulat is kikivánkozik. — A fiam mindig büszkén mondogatta a többinek, — ha kérdezték hova valósi, — hogy oda, ahol a szép magyar alföld kezdődik, oda, ahol a felvidéki tót faluk után először hallik a magyar nóta, a világ legszebb falujába: Bajánházára. Oszt mos meg avval szégyenitik szegény jó fiamat, hogy nem is magyar az a falu, hanem rutén, itt áll az újságba! Én, teccik tudni, nem igen tudom, mi az a „ruthén“, de elég ha azt mondják, hogy nem magyar! Csakugyan ni, azt olvasom, hogy a ráncos lábú ruthén asszonyok bögrét is hoztak a mezőre, hogy a jószívű trénes katonák megosszák velük az ebédjüket. De már ezt megint nem hagyhatja szó nélkül a nekibuzdult Máris néni. — Hiszen teccik tudni, — mikor itt voltak azok a trénes katonák, — Isten áldja még ükét, hát nagy segítségre vótak. Nem tudom mi lett vóna a mezei munkával, a férfinép háborúban, a lovakat elszedték, de mán hogy mi nem tudtuk vóna, mi a magyar emberség!? Nem akarom felhányni, de egyebet se tettünk, mint nekik sütöttünk-íőztünk. Jó hogy vót katonakoszt, de azért a szép asszony főztje csak más! Meg csak el nem tűrte vóna a faluba a legszegényebb se, hogy ha neki dolgozik, hát e! ne lássa egy kis káposztával, túrós galuskával. Nem dicsekvésnek mondom, csak éppen hogy ez jutott eszembe, mer hogy láttam, hogy az a szegény Hollósné azt vitt a mezőre a furmányjának. Igaz hogy nem tő- tött volt a káposzta, de nem hibázott rula a füstöt hús, Oszt mégis olyakot irkáinak az újságba, hogy a bajánházi asszonyok bögrét vittek a mezőre. Bögrét ám, de csak teli, oszt üresen vissza! De még annak a drága jó kapitánynak — Isten hordozza szerencsével, amerre jár, — annak se hagytak békét. Hogy ű „vezeklő ember“. Uram Isten, mint valami bűnös lélek. Hiszen a légynek se vétene a lelkem. Meg hogy olyan gorombán parancsolgatott vóna a tiszteletes urnák a zabról meg a krumpli- rul. Már a csak nem járja! Fáin ember vót a, ki vót a mívelve, ha hozzánk szólt is, csak igy beszélt ; „Nézze csak lelkem, várjon csak lelkem !“ Mindjobban nekitüzesedett a beszédnek, de ennél a pontnál kissé elérzékenyülve törülgette meg a szemeit és igy folytatta : — Még a kutyának is úgy mondta, hogy „nem míc?“ mintha hívta vóna . . . Az emlékezés kissé megakasztja a szapora beszédet, Erzsi asszony pedig felhasználja a beállott szünetet, most már ő kezdi rá: — Még a papunkat is kipellengérezték ! Hogy igy, hogy úgy, semmit se csinál. Hát a papnak, teccik tudni, akkor van dóga, mikor más ráér, mer ha dolog van hétköznap, akkor nincs kinek papolni, de sokfelé rángatják űt, még ha délután le is pihen egy kicsit a méhesben, még akkor is felverik egy s más dologgal. Én azt gondolom, hogy azt csak valami fiskális írhatta rula, aki haragszik rá, mer hogy mióta ű itt van, nem sok pénzt látnak a faluból a fiskálisok, eligazítja ű a szegény ember ügyét-baját, az Isten megáldja érte. Hiszen ezeket úgyis teccik tudni, de azt tán mégse, hogy úgy keze munkájára is akkurátos ember a, eccer magam is láttam, mer hogy a Kenderesné födje mesgyés az enyémmel, oszt a szegény Zsuzsi egymaga aratott rajta. Arra sétál a tiszteletes ur, csak lekapja a mi szekerünkről a kaszát, oszt elkezdi vágni a rendet a másik végirül. Mire Zsuzsi feleszmélne, hát mán le is vót vágva a búzája. (Igaz, hogy szép asszony a Zsuzsi, de azért ne tessék rosszat gondolni, hiszen teccik tudni, vőlegény!) Hát oszt még ilyen emberről Írja valami nyápic pesti ujságcsináló, hogy nem csinál semmit! Alig győzöm a felhevült két asszonyt csillapítani, hogy nem kell azt úgy felvenni szó szerint, de bajos dolog ám ezt velük megértetni, hogy abban a lapban senkit sem akartak bántani stb. — De mán ha nem akart vóna bántani, akkor nem irta vóna igy ki ápertén: Bajánháza, — hangzik az ellenvetés. — De meg még a legnagyobbat nem is mondtam
