Ung, 1914. január-december (52. évfolyam, 27-56. szám)

1914-11-28 / 52. szám

52. szám

52. ávt'olyam.

Unsrvár, 1914. november 29.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre . . 8 K. Félévre

...........4 K.

Negyedévre . . 2 K. Egyes szám 10 fillér

Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér.

Ung vármegye Hivatalos Lapjával együtt :

Egész évre . . 14 K. || Félévre

...........7 K.

Negyedévre .... 3 K 50 f.

Nyilttór soronként 60 fillér.

HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK

úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők.

A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők

Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- -..— den csütörtökön. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA.

Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám,

hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők

Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő:

BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA.

Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése.

===== KI ADÓHIVATALI TELEFONSZ Altt 1L ==

A háború tanúságai;

Irta Romanecz Aladár.

A világháborúban.mindenki megtette a maga kötelességeit, a ruthén nép fiai is lelkesen sorakoztak I. Ferencz József királyunk zászlói alá, hogy őseiktől örökölt tradiciónális hűségüket és hazaszeretetüket egyaránt tanúsítsák és vérük hullásával pecsételjék meg újból a már Kossuth és Rákóczi zászlói alatt kimutatott ragaszkodásukat az államalkotó magyarokhoz.

Mégis a rettenetes háború szomorú tartozékaként egy végzetes balhiedelem kezdett kialakulni a közvéleményben, amely a hazai ruthóneket az áruló ga lie iái ruthénekkel összetévesztve, russzofil hajlandósággal vádolta; mi ellen a lelkészek és az illetékes g. kath püspökök egyaránt tiltakoztak. S bár Tisza István kormányelnöktől megnyugtató választ is kaptak, sőt-az érdekelt vármegyék közönségei is fényes elégtétellel szolgáltak hazafiasságuknak, a sötét vád árnyéka még esetleg igen sokáig fogja szégyenpirral bevonni eddig a honszeretet pírjától lángoló arcaikat!

Hogy ezt a vádat kellőképp megvilágosit- suk, mindenekelőtt azt a kérdést kell eldönteni: váljon hiba-e Magyaroszágon ruthénnek, románnak vagy tótnak születni. Hát erre a kérdésre egyik igen tiszteletreméltó barátom, aki egyébként kiváló megyei vezető állásban van, azt mondotta, „óh dehogy, ez egyáltalán nem karakterbe vágó hiba, csak egy kissé kellemetlen.“

íme itt a dolog bibéje, — az örök keleti kérdés, — nálunk. «

Hisz hazánk bölcs kormánya minden nemzetiségnek megadja a jogot, hogy a magyar kultúra áldásai mellett anyagi és szellemi exisztenciá- ját munkálhassa s ezt megtette mindenha egy évezred óta: ám az 1849-iki idők kelletlen örökségeként megszületett nálunk a nemzetiségi kérdés, mert egy Dobránszky a ruthén — nemzet — egy másik képviselő az oláh, a harmadik a tót nemzet nevében kezdett beszélni, — mig azelőtt legfölebb ruthén, oláh, tót íaju emberekről volt itt szó Magyarországon.

Holott a nemzetiségi kérdés kontúrjainak ily éles kidomboritása könnyen a hasonnevű faj- és nyelvrokon nagy nemzetek iránti gravitá- lásra adhat ágit s azonkívül még abban az esetben is illuzóriussá válhatnék, ha valaki egy egy fölmenő ágon tiszta nemzetiségi családfát tudna kimutatni; mert például egyik kiváló mágnásunk egyenesen Szvatopluk tót fejedelemtől származtatja magát s mégis büszkén dicsekszik a magyar nemességével, — viszont Damjanics tábornok kétségbevonhatlanul rác eredetű volt s enne.k dacára hősileg harcolt a magyar nemzet szabadságáért . . .

így tehát sem faji, — sem jellegbeli tekintetben nem állhat meg a nemzetiségi jelszóval való visszaélés.

Azonban speciáliter a ruthénekkel kapcsolatosan épp e nagy háború által jutott ismét lel színre, amióta tudniillik a pánszláv propaganda Oroszországra nézve különösen komoly érdekűnek tartotta, hogy a vele bárminő tekintetben rokonnak vélt népeket saját eszmekörébe vonja és a germán fajokkal való mérkőzés előtt hatalmi céljainak eszközéül megnyerje.

Innen keletkezett tavaly a szent szinódus akciójából Bobrinszky és a Gerovszky testvérek izgatására megindult aknamunka, mely a hazafias ruthének közt is megkísérelte kisded játékait, — ám egy pár, inkább szánandó, mint bűnös ál* Részlet szerzőnek A Ruthe'n-kérdés megoldása c. most megjelent füzetéből. Szerk

dozaton kívül általánosságban nem érhetett célt; — de amelyeknek valódi érdekei csak ma, a háború után kezdenek egész nagyságukban kibontakozni.

A márainarosszigeti monstre pörből csak arról értesült közönségünk, hogy a kárpátalji ruthének vallási és nemzetiségi fogalmainak összezavarásával néhány könnyenhivőt sikerült megtéveszteni e nép valódi érdekeinek célja iránt: de sajnos, most a nagy háború után immár tisztán látjuk, hogy e lázitás igazi érdeke csakis az lehetett, miként ‘a világuralomra törekvő pánszláv aspirációt a magyarországi ruthénekre is kiterjesz- szék s ezt a népet egy külső bonyodalom esetére előre előkészítsék; mit egyebek mellett még a Kárpátok mentén orosz részről megkisórlett betörések is világosan igazoltak.

Ám sem a háború előtti lázitások, sem a ténylegés bekalandozások nem bírták a ruthéne- ket megingatni; úgy hogy ellenségeinknek nem maradt más hátra, mint a gyanúsítás. S ez valóban minden fegyvernél veszélyesebb e nép létére, mert a külső ellenséget legyőzzük, vagy leszámolunk vele, de a belső ellenség mérgezett nyilaival legtöbbször védtelenek vagyunk.

És ez az, amiért nálunk ruthénnek lenni — ha nem is jellembeli hiba — legalább is azonban „kissé kellemetlen.“

Mert az emberiség nagy nópesaládjában a ruthén tán a legkisebb nép, csakhogy mint minden, még oly hatalmas más nemzetnek, neki is megvan a maga féltékenyen őrzött jó hírneve, becsülete; és népek veszhetnek, népek élhetnek, ám egy nép becsületének nem szabad elvesznie.

Hatványozottan áll ez a ruthénekre, akiknek sem anyagi, — sem szellemi helyzetük nem irigy - lésreméltó ugyan, de épp ezért kell utolsó kincsüket megvédeniük, mert ha még ezt is elveszítik, megsemmisülnek.

Háborús világ.

Futás.

Hiába volt minden figyelmeztetés, hogy nincs veszély, ezért mégis megismétlődött szept. 25-ike: futottak az emberek. Az új nevezetes dátum: nov. 23 ika.

Arra a hírre ugyanis, hogy az oroszoknak sikerült Zemplénben, Homonna tájékáig jutni, hétfőn reggel megindult a vándorlás Ungvárról. Légvonalban is jó távolság Ungvárról Homonna, a közlekedési utakon pedig határozottan messze van tőlünk, de az ideges közönség nem gondolkozik, hanem — fut. Természetesen abban a jogában — tisztviselői karokon kívül — senkit sem lehet korlátozni, hogy ne fusson. Futhat, ha van pénze és van kedve. Úgy látszik, a futás egyeseknél egyenesen passzióvá kezd válni.

Az orosz zempléni sikere különben csak látszólagos volt. Seregünk, mely a legkitűnőbb katonákból áll, megfelelt a hozzája fűzött várakozásnak. Ung vármegyéből pedig még könnyebben sikerült kiűzni az ellenséget, annyira, hogy az ungi csapattestből nagy megerősítést küldhették a zempléni sereghez.

Magyar katonák bravúrja.

E hét egyik délutánján csaknem hatszáz katona vonult a közönség örömkiáltásai közt a kaszárnya felé. Csupa magyar fiú, kiket a zempléni harcokban hihetetlen túlerő fogott el és lefegy- verzett. A katonákat az oroszok átkutatták, minden értéktárgyukat és fegyvereiket elszedték, azután egy faluban zárták őket körül, hogy később Szibériába szállítsák. Már leszállóit az éjszaka, amikor puskaropogás verte fel az éj csendjét és a foglyok felé dörgött egy hang: hol vagytok, magyar fiuk. A foglyoknak sem kellett több, egy pillanat alatt nekimentek az őröknek, a fegyvertelen emberek kicsavarták az oroszok kezéből a fegyvereket és nem telt bele egy félórába, már szabadok voltak a foglyok és foglyaik lettek az őrtálló oroszok. így történt azután, hogy az utcáinkon átvonuló katonák vállán csupa orosz fegyver nyugodott.

Az árvákért és özvegyekért.

A m. kir. honvédelmi minisztérium Hadse- gélyző-hivatala minden alkalmat megragad arra, hogy a háborúba bevonultak családjait, valamint a harctéren elesettek özvegyeit és árváit segélyezze. Ezen nemes célja elérésére különböző tárgyakat állíttat elő, amelyeknek tiszta jövedelmét segélyezésre fordítja. Többek között kiadta a hivatal Ő Felsége szinnyomatu arcképét és ehhez csatol 12 csataképes levelezőlapot, ennek az ára 3 K 50 f. 100 drb csataképes levelező-lapot 14 K-ért árusítanak. A csataképes levelező-lapok elhelyezésére szolgáló album ára 5 K. Hadsegélyző bronz-emlékérem 2 K, ezüstérem 10 K, az együttérzés jelvénye 1 K, üzleti számolóblock 100 dara bonként kötve 2 és 4 K, számla- és nyomtatvány bélyegzés 2, 4 és 10 f-es jótékonysági bélyegzővel. Egyszerű levelező-lapokon lehet a megrendelést eszközölni a Hadsegélyző hivatalnál (Budapest, V. Képviselőház). Megrendelő portómentes levelező-lappal készséggel szolgál lapunk kiadó- hivatala. Melegen ajánljuk a kiadványokat olvasó- közönségünk szíves figyelmébe.

Katonai fegyverzet és felszerelés.

A katonai parancsnokság a következő átiratot intézte az alispáni hivatalhoz:

A hadsereg-főparancsnokságtól vett értesülés szerint Ung vármegye területén lefolyt hadműveletek alkalmával több katonai fegyverzet és fel- szerelési tárgy maradt hátra a harctéren. — Minthogy könnyen feltehető, hogy ezen tárgyak közül azok, melyek polgári személyek által is használhatók, még pedig: fehérneműk, takarók, látcsövek, kerékpárok, szerszámok, lőfelszerelásek, nyergek stb., esetleg fegyverek, kardok, szuronyok, lőszer, tüzérségi töltényhüvelyek és más katonai tárgyak mai napig sem szállíttattak be rendeltetési helyükre: hivatalos tisztelettel felkérem az alispáni hivatalt, hogy a jelzett tárgyak felkutatása és illetékes helyre juttatása céljából a nyomozást a vármegye területén járásonként elrendelni s beszállittatásokat foganatosíttatni szíveskedjék.

A téli háború borzalmai ellen katonáinknak prémre van szükségük. Akinek van, küldje e címre: Hadsegélyző Hivatal (Budapest, Váci-utca 38.) A posta ingyen szállítja az adományt. e

Tálalva van, ezredes ur!*

Az oroszok kárpáti kalandjának kedves epizódját beszélte el egy galambősz öreg ur, régi vágású kuruc nemes, aki keserű viszontagságok után Ungból jött el Váradra a fia familijához pihenni. Az öreg szittya, aki negyven esztendeje kasznár egy uradalomban, igy mondta el a muszkák látogatását:

— Az egész falu szótfutott. A rusnyákok özönlöttek ki a hegyek közé. Menekültek-e vagy az oroszok elébe mentek, nem tudom. A többiek kocsira ládám, kocsira ágyam, szaladtak amerre láttak. A református tiszteletes, a jegyző, az öreg tanító maradt a községben. A kastélyban pedig, a méltóságos uram lakásába én költöztem be feleségemmel, az ispánná családjával, mert az ispán Szerbiában verekszik, aztán a póstáskisaszonnyal meg az édes anyjával. A béreseket is berendeltem a majorból, csupa vén öreg ember, még a belső cselédség is maradt. Hétfői napon volt, az ilyet nem lehet elfelejteni. Dőlt az eső, mikor megjöttek a muszkák. Előbb tán tiz-tizenöt lovas jött rekognoszkálni, aztán törtetett az egész csorda. Ágyukkal, géppuskákkal, trónnel, rondán, csatakosan cihelődtek be a faluba. Nem fogadta őket az ördög se. Rögtön kvártélyt kerestek s a tisztek szügyig sáros lovakon ügettek a kastélyba. Elől egy ezredes, szánni való figura, olyan vékony volt, tűbe lehetett fűzni. Körülötte egész raj tiszt. Á kulcsárné kinyitotta a kaput és raj- zottak az udvarra. Az asszonyok fáztak és nógattak, hogy menjek elébük. Hát jó. Ott vártam őket a verenda alatt a lépcsők tövében. Az ezredes odatáncoltatja a lovát.

* Egyik napilapból vettük át. Szerk.

Lapunk mai száma 4 oldal,