Ung, 1914. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1914-05-03 / 18. szám
52. évfolyam. Ungvár, 1914. május 3. 18. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. Negyedévre . . 2 K. Félévre..........4 K. í Egyes szám 10 fillér Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Ung vármegye Hivatalos Ln)>jával egydlt : Egész évre. . 14 K. || Félévre ............7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. ===-= Nyilttér soronként 60 fillér. == TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- - - - den csütörtökön. ------MINDEN VASÁRNAP. Szerkesztőség: Kazi nczy-utca 1-ső szám, hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. ===== KIADÓHIVATAL! TBLEFONSZAM 11. ===== A pornográfia A hegyvidék közgazdasági hivatása. minden óvóintézkedés és az ízlés fejlődése ellenére is egyre terjed. Az uj sajtótörvény ugyan szigorú intézkedéseket tartalmaz mindennemű pornográfia ellen, de a hatóságok, ugyiátszik, még nem élték bele magukat az uj rendbe és így az ellenőrzés inkább az újságokra terjed ki, pedig épp a pornográfia az a terület, mely számtalan egyéb utón is fertőzi a társadalom életét. Finom burkolatban, sokszor a .művészet“ külmá- zával lopja be magát a forgalomba és egy kevésbé jó szakértő észre sem veszi, hogy hitvány, aljas célzatú dolgokat visz a házához és ezek gondolatait terjeszti ismerősei körében. Sokszor szemeink előtt, üzletek kirakataiban, a járókelőknek mintegy felkínálva ordítanak plakátok, levelező-lapok, könyvek, stbik, anélkül, hogy ezek az illetékes hatóságoknak csak fel is tűnnének. Pedig ezekről a dolgokról sokszor a leglaikusabb néző is leolvassa a pornografikus célzatot. Nem akar ez prüdség lenni, mert ez épp egy előrehaladott korszak szelleméhez nem volna méltó, de viszont az igazi fejlődés sohasem jelentette azt, hogy mindent a maga meztelenségében dobjunk a napi piacra A határvonalat igenis mindig meg kell őriznünk, amely a közerkölcs iséget elválasztja az aljas és piszkos iránytól, mert niszen ez az irány teszi tönkre aztán a jóizlést, és ami még annál is becsesebb, — a lelket Ezért a magunk hatáskörében óvjuk ezektől első sorban gyermekeinket, akik még nem látnak az élet végtelenségeibe és igy sokszor egy kis apróságot is félreértve, — hibás nyomdokon kezdik pályafutásukat, ami később annál nagyobb nyomot hagy és sokszor az elzüllésbe vezet. Ezért joggal és a prüdség vádja nélkül követelhetjük, hogy az egész közélet teljesen megtisztittassék minden pornografikus irányzattól. E fölötte értékelendő figyelmeztetés annál nagyobb súlyú, mert éppen az ország egyik legnagyobb és legtekintélyesebb szövetsége kereste meg most a törvényhatóság első tisztviselőjét aziránt, hogy a vezetők hassanak oda, hogy a szemérmet sértő sajtótermékek eltiltás- sanak. Alkalmazzák az ide vonatkozó miniszteri rendeletet és az uj sajtótörvényt. Ebben a kérdésben minden melléktekintet nélkül kell cselekedni, mert végre is a szennyet nem tűrhetjük magunk körül. Hisszük is, hogy hatóságaink e téren a legerősebb ellenőrzést fogják gyakorolni. De ennél az aktusnál közre kell működnie a közönségnek is, mert a gyomtól csak száz és száz kéz tisztíthatja meg teljesen a termőföldet. III. (B.) Hegyes vidéken még a mezőgazdasági művelés a termés elvitele és a napsugarak vegy- bontó hatásánál is gyorsabban soványitja a termőtalajt, e meredek hegylejtőkön lerohanó esővíz, amely a vízben oldható tápanyagokon kívül a zavaros vízben úszó iszap alakjában az elmálás végső stádiumában lévő talajrészeket is magával sodorja. Hogy ez a felporhanyitott talajnál sokkal rohamosabban megy végbe, mint az erdővel vagy természetes gyeppel bontottnál, azt nem tartom szükségesnek magyarázni. A folyton-folyton megismétlődő talaj-kilúgozás és lemosás a hegyvidék termőtalaját teljesen is elpusztíthatja és csak az altalaj terméketlen kőgörgetege marad vissza, amely évszázadok múlva sem nyervén vissza termőképességét, úgyszólván végleg kiesik az emberi társadalom használatából. A talajlemosás káros következményei már hazánkban is sok helyen jelentkeznek a régibb kultúrájú hegyvidékeinken. Legsivárabb kópét mutatja a talajlemosásnak a horvátországi Karszthegység, amelynek jelenleg kopár szikláit a legszebb erdők rengeteg tömege borította, kitűnő épitőfát szolgáltatva úgy a tengerjáró hajók, mint a vizépitmónyek és a velencei paloták számára. Ama leljesen kopár Karszt völgyei egykor lakottak és termékenyek voltak, lankásabb részei a legzamatosabb füvekben bővelkedtek. Ma a kietlen sziklák között csupán a rémes Bora tanyáz, völgyeit sivár kőtörmelék borítja, lankáin pedig még a kecske is alig talál legelni valót. Lakói elköltöztek, falvai elpusztultak és az egész vidék az óriási költsóg- és fáradsággal folytatott beerdösitós mellett is kiesett az emberi társadalom használatából, hosszú, igen hosszú időre, talán örökre. Hasonló jelenségek észlelhetők az Alpok déli lejtőin, Olaszországban, dél Tirolban és némely kisebb területeken hazánkban is. Nem akarok én rémképeket festeni, mert mi még messze vagyunk ettől, és ha okosan gazdálkodunk, még sok évszázad múlva sem jutunk el oda, de meg kellett erről a végső stádiumról is emlékeznem, mert a helytelen hegyvidéki gazdálkodás bár hosszú, de mégis a legegyenesebb ut a teljes elkopárosodáshoz. A síkság mezőgazdasági fejlődésével a hegyvidék közgazdasági fontossága is növekszik; az erdőnek talaj-konzerváló és televónypótló hatása tehát úgy a sikság-, mint a hegyvidékre nézve közgazdaságilag létfeltételt képez. Figyeljük csak meg az erdő között fekvő rétek dús fünövósót, az erdős vidék termékeny völgyeit és hasonlítsuk össze az erdő díszétől megfosztott vidék kietlenségével és a szembeötlő különbség fényesen igazolja állításom igazságát. Az erdő egészségügyi befolyását alig szükséges említenem, hiszen az ozondús erdei levegő felüditő hatását minden ember magán tapasztalja. Az erdőnek televónykópző és talajozó tulajdonságain kivül nem kisebb fontosságú az időjárásra és a vízlefolyásra vonatkozó hatása sem. Sokan lesznek, akik ezt az állítást merésznek fogják tartani, pedig elvitathatatlan tény. A napsugaraknak szabadon kitett kopár területeken a tavaszi enyhe napok baálltával gyorsan olvad a hó, mig ellenben az erdő, különösen pedig a fenyves erdő sürü árnyékában az összefagyott hóréteg apadása még a tavaszi meleg beállta után hetek múlva is alig vehető észre. Mi sem természetesebb tehát, mint az, hogy mennél kevesebb az erdő, annál nagyobb területen olvad el ugyanazon időben a hó és annál nagyobb víztömegnek kell ugyanazon idő alatt lefolyni, amely a folyó medrében helyet nem találván, az alacsony partok és csekély eséssel biró alsó folyószakaszon kiönt és elborítja a síkságot. Ha pedig a folyó felső vidékét erdő borítja, a hóolvadás lassú, ugyanazon vízmennyiségnek Altató. Irta Magyar Bálint. Búbánat, kesergés, meghódol előttem, Eltávozik, jön, amikor akarom. Nem kell a fájdalmat kisírni szememből, Nagy-ura vagyok és — kiparancsolom. Tovaűzni, ipint a csillagot a napnak, Az álmodó álmot oly könnyű nekem. Felnyitom a pillám s eltűnik az álom, Ami benne rejlett sok éjjeleken. De bennem, a mélyben, van egy titkos érzés, Amelynek uralma, úgy látszik, szabad. Hiába könyörgő, síró esdeklésem: A könnytől, sírástól még hatalmasabb. Már én a szívemnek nem izenek harcot, Már beletörődtem lassan, csendesen. De hogyha nagyon bánt: liliomot tépek, Hószirom levelét halkan ráteszem: Édes altatónak szívemre teszem. Intermezzo. Irta Rózsa Elza. Február I Szanatóriumban. Napsütéses meleg szoba, tengerre nyíló ablakokkal. Fáradt vagyok és kimerült. Ma még nem csomagolok, nem rendezkedem. Az ablaknál ülök és írok. Cigarettám füstje olyan vastag, hogy csak homályosan és szürkének látom a tengert, ha kitekintek. Pedig a nap süt és az ég felhőtlen és kék mint a nefelejts. A tenger is tiszta és csendes, én mégis szürkének látom. Eldobom elégett cigarettám és újat veszek elő. Savanykás izü, könnyű. A füstje sem olyan sűrűn gomolygó. Egy bájos francia nőtől kaptam a hajón. Még ma cigarettázom. Búcsúzóul. Azután úgysem lehet többé. Talán soha . . . Február 13. Ruháim már a szekrényekben függenek, szobámat saját Ízlésem szerint rendeztem át. Magammal hoztam otthoni lakásom egy két kedves, szeretett tárgyát: nippeket, kis térítőkét. Mert még olyan kétségbeesett nem vagyok, hogy térítőt se borítsak asztalomra... Hiszen a földönfutó batyuja is félig fölösleges, szükségtelen holmival telik meg... Mi mindent hoztam! Pici arcképeket, szobrocskákat, csókolozó galambokat, sevres-i hamutálkákat, üres kazettákat, melyekre semmi szükségem sem lesz itt. És nem is elkényeztetett, elpuhitott ezer szép külsőséghez szokott lényem, mint inkább bizonyos lakás utáni vágy kedvéért hoztam ide őket. Levél jött az uramtól. Az uram ... Milyen furcsa most nekem ez a név. Hát lehetséges, hogy most — rövid, de kimerítő három óv után — ne érezzem, észre se vegyem messze távolságát? Mért, hogy megszűnt nekem az lenni, aki volt? Vagy én lennék az oka? Én? A semmit kívánó halálos fáradtságom? A betegségem talán ... Csodálatos, már második napja vagyok itt a szanatóriumban és még egyszer sem jutott eszembe gondolni rá. Pedig tudom, hogy menthetetlen vagyok. Nincsen sok időm hátra ... Itt nem is érzem betegségem súlyát. Otthon éreztem. El kellett jönnöm. Fullasztó volt a levegő és leselkedő izgalmak lázba borítottak. Leselkedós... Mért hogy még mindég élek? Február 14. Ma meglátogatott a főorvos és a fia, aki kezelni fog. Külön kezelni. Nem szeretem a közösséget. Meghalni is csak igy akarok. Ebben a szobában, egyedül. Egyedül... Megvizsgáltak és megnyugtattak. Oh, hányadszor már? Más orvosok — ugyanazon szavakkal. Inkább az öreg beszélt. Kellemes úr. Cvikkeres, őszhaju. A modora megnyerő és bizalomgerjesztő, mint az olyan embereké, akik biztosak a dolgukban. És ebben rejlik superioritása. Holnap megkezdik a kezelést. Február 15. Az éjjel nem aludtam. Sokáig néztem ki az ablakon bámulva a holdfónytöl sugárzó gyöngyöző habokat, tajtékzó hullámokat. Lehunyt pillákkal feküdtem, dideregve ágyamon. Egy idegen, keskeny ajkú arc lebegett előttem. Izgatott voltam, mert nem ösmertem fel az arcot. Most már tudom, kié? Február 16. Ma a doktorral sétáltam a parkban. A fiatallal. Meleg hangú, kevésszavu férfi. Még nem ismerek senkit sem, rajta kivül. Azt hiszem, nem is fogok. Nem kell más. Most már igazán nem kell. Február 17. Holnap lesz egy hete, hogy itt vagyok. Marietta irt. Nem akarom elolvasni a levelet. Itt fekszik előttem. Már félig fel is bontottam, de nem olvasom el. Nem vagyok elég erős ma. Tudom, hogy minden betűje hazugság. Miért ir? Miért zavarja itt is az életemet? Hát nem elég, hogy ott megrontotta? Február 18. Sokáig volt nálam doktor. A fiatal. Beszélgettünk. Meglátta a félig felbontott levelet kis asztalkámon. Kérdezte, hogy miért nem olvasom Lapunk mai száma 8 oldal.
