Ung, 1913. július-december (51. évfolyam, 28-53. szám)
1913-09-21 / 39. szám
51. évfolyam. ITngvár, 1913. szeptember 21. 39 szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. Félévre ..........4 K. Negyedévre . . 2 K. Egyes szám 10 fillér. Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Útig vármegye Hivatalos Lapjával együtt : Egész évre . . 14 K. || Félévre ..........7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. Nyilttér soronként 40 fillér. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- ------- den csütörtökön. == MINDEN VASÁRNAP. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, liova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők. Pelelős szerkesztő: Segédszerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. ...... ■ KIADÓHÍV AT ALI TELEFONSZAM 11. A jégkérdés Az állami tisztviselők. egészen lekerült a napirendről, holott épp a mostani veszedelmes idő a legerősebb bizonyítéka annak, hogy a jégre felette nagy a szükség a közegészségi állapotoknak állandóan kedvező fentartása céljából. Ma, amikor igazolt tény, hogy elegendő egy-két falat romlott húsnak a gyomorba jutása ahoz, hogy az illető fogyasztó életével fizessen, — ma, amikor a fellépett koleraveszedelem elhárításához az is szükséges, hogy élelmi cikkeinket kellőleg hűtött helyen tartsuk, megóva ezáltal az idő előtti romlástól, — ma llngváron és a vármegye legtöbb helyén, köztük a nagy vasúti forgalmú Csap községben is, ott tartunk, hogy nem lehet egy csipetnyi jéghez jutni, mert a természetes jéggel töltött vermek kiürültek, természetes jeget gyártó üzemünk pedig, honnan az beszerezhető volna: nincs. A közönség tehát legjobb akarata dacára sem tudja élelmi cikkeit konzerválni, s minden óvatossága, elő- vigyázata kevés ahoz, hogy romlott vagy részben romlásnak indult élelmiszer ne képezzen fogyasztási anyagot. Lysoform, cárból, mésztej, tisztaság, szellőzés, mosakodás ma a jelszavak, — az általános kedvező egészségi állapotot biztositó cikkek egyikéről: a jégről azonban mindenki megfeledkezik, holott a közegészségi érdekeket szolgáló intézkedések és intézmények létesítésére épp az ily epidemikus idő, mint a jelenlegi is, mikor mindenki kolera-hirrel van tele: a legalkalmasabb. A város képviselőtestülete elismerte ugyan, hogy felette szükséges egy jéggyárnak Ungváron való létesítése, s erre való tekintettel annak mikénti létesítése és a város részéről való anyagi támogatása ügyében javaslatot tenni bizottságot is küldött ki, — de a bizottságot még ma sem hívták egybe, holott annak egyik lelkes tagja maga a városi ügyvezető-orvos. Magát a jéggyárnak felállítását Ungvárnak több mint 150 intelligens embere sürgeti, — szavuk, illetve indítványuk azonban ott fekszik valamelyik városházi poros aktacsomóban. Csodálatos állapotok. Mindenki tudja, hogy a jég ma már nélkülözhetlen cikke a közegészségügynek, mindenki érzi annak hiányát, — de a jégkérdés — a nagy melegek dacára — sem tud úgy megindulni, hogy végre jeget is lássunk. Pedig a jégnek legalább is annyi hasznát venné a közönség, mint a lysoformnak vagy a karbolnak Úgy látszik azonban, hogy mig a belügyminisztérium nem fogja a városokat arra kötelezni, hogy jéggyárak felállításáról gondoskodjanak, — addig ez ügy aludni fog. Mert nálunk a miniszteri rendelet — minden; a közönség érdeke — semmi. Az ősi Győr város felé fordul ma minden állami tisztviselő figyelme. Az állami élet hivatalos tényezői: a tisztviselők nagy tömegben vonulnak fel a kongresszusukra, hogy megbeszéljék ügyes-bajos dolgaikat; hogy feltárják a kormány előtt sérelmeiket, melyeknek orvoslása nélkül az ötvenezerét meghaladó tisztikar sem erkölcsileg, sem anyagilag nem léphet a megelégedés hajójába. Mivel nagy állami érdek fűződik ahhoz, hogy a magyarság gerincét képező tisztviselőcsaládok boldog megelégedésben éljenek, egy pillanatig sem kételkedhetünk abban, hogy a kormány a már megkezdett utón nem áll meg, hanem fokozatosan iparkodik a bajok orvoslására: a tisztviselői kar minden jogos és méltányos kívánságának teljesítésére. Elégedetlen emberekkel dolgozni nem lehet, legalább abban az aránj'ban nem, amilyent meg követel Magyarország érdeke úgy befelé, mint kifelé. Hivatásának magaslatára emelkedni a szó legszorosabb értelmében véve csak az képes, aki jogainak birtokában van és akinek munkáját anyagilag is annyira díjazzák, hogy a megélhetés gondjai nem húzzák le a föld poráig. Ez olyan igazság, amely fölött még vitatkozni sem lehet. Az állami tisztviselők az országos egyesületük révén, melynek munkájában az Ung vérmegye területén működő Vidéki Kőris kiveszi a maga részét, 12 pontban foglalták össze sérelmüket. Hisszük, hogy a győri (IV.) kongresszus is, amiként a két- két évvel előzőleg megtartott szegedi, kolozsvári és budapesti kongresszusok, eredményes munkát végez. Ha egyszerre minden kívánság nem is nyer kielégítést, ha minden sebre rögtön nem is jut flastrom, a legsürgősebb bajokat mégis csak orvosolják. Erkölcsi tekintetben nagy érdek fűződik a szolgálati pragmatika megvalósításához, amelyet már 1906-ban az akkori kormány a királyhoz intézett feliratában „a közel jövőben megvalósítandó“ feladatként jelölt meg. Az állami tisztviselők a szolgálati pragmatika keretében szabályozni kívánják a hivatali állások betöltésének módját, a felelősséget, a fegyelmi eljárást és a fegyelmi hatóságokat, az áthelyezést, a politikai jogok szabad gyakorlását, a szolgálati minősítést, a hivatalos időt, a szabadságidőt és a vasárnapi munkaszünetet, végül a tisztviselői állás összeférhetetlenségét. Ezeket a kívánságokat magyarázni szinte fölösleges, annyira érthető a tisztviselők körében. Amint a kongresszusra készült javaslat mondja: „A tisztviselői jogok elismerése és egyoldalú hatalmi önkény korlátozása tekintetében több téren megközelíti, sőt helyenként fentartás nélkül valósítja meg a kongresszusi kívánalmainkat, Sajnos azonban, több fontos pontban egyáltalán nem, másokban pedig csak fólrendszabály alakjában számol e jogos kívánságokkal s a helyes elvi álláspontot egyes esetekben kivételekkel rontja el. Félénken lép a jogok terére és nehezen tud szabadulni a miniszteriális omnipotencia lidércnyomásától.“ A társadalmi feladatok kérdései közé utalja a kongresszus a családi és drágasági pótlók, a nyugdijjárulék-alap, a tisztviselői hitelintézet, a vagyontalan tisztviselő-özvegyek és árvák segélyalapja, a lakás és élelmiszer drágulásának meg- gátlása, stb. ügyét. E téren sok a tennivaló s a kormány és a tisztviselői kar együttes működése teremtheti meg a várnivalókat. Anyagi téren a fizetés- és státusrendezés elodázhatatlan ügye a legnagyobb kívánság. Az alap a háromféle végzettség által kijelölt kereten nyugszik. A kongresszus munkálata szerint a főiskolai végzettséggel bíró tisztviselőknél 10°/o az V., 20% a VI., 20% a VII., 20% a VIII., 15% a IX. és 15% a X. fizetési osztályba; a középiskolai érettségivel biró tisztvisélőknél 5% a VI., 5% a a VII., 25% a VIII., 25% a IX., 20% a X. és 20% a XI., végre a többi tisztviselőknél 2% a VII., Pekry Olga. Irta Bárd Miklós. Főikéi a múlt, megejt egy fényes álom, Apród vagyok Rákóczi udvarában, Dalos, szerelmes apród, Vitézi plánta uracs szolgasorban, Éneklek hőst, égő szerelmet mollban, Szépeknek nyitok ajtót. Szolgálom kényét fejedelmi sasnak Kecsesen, büszkén, mint az ifjú kócsag Az asszonyságok dolgát. Epedek százért, megpendül gitárom, A legszebbet Rákóczi udvarában, Éneklem Pekry Olgát. Szép Erdély aranykorát éli, A fejedelem nagyságos vitézi Hódolni jönnek sorba. Tárom a szárnyas ajtót messze tágra. Kézcsókra most jön Erdélynek virága, És köztük Pekry Olga. Magas a trón, a fejedelmi fenség, Térden előtte a lengyel követség, Tömjént hoz s barna földet. Lengyel vitéznek jó’ megy itt a dolga, Mazurt ha lejt, a párja Pekry Olga, Nemes apróddal töltet. Delel Rákóczi napja, messze fényt vet, A dalos apród kora búra ébred: Járja vitézi torna. Csillagnál fordul vigalomra, táncra, Ebben veri a győztest rózsaláncba Szépséges Pekry Olga. Ragyog az élet, mint egy szép ajándék, Haj, elsirnám, ha a jövőbe látnék: Mi vár Trembovla síkján; — De nászra ajzott a húr, nem keservre, Szép Pekry Olgát viszi láncba verve, Fogarasföldi ispán. Pirosán égnek az erdélyi bércek, Tíz napja van egy lakodalmas éjnek Fogarasföldi várba’. S ahogy tizedszer ráborult a napra, Fáradt fejét az apród is lehajtja Az elnémult gitárra. Ocsúdom . . . Erdély bércei sötétek. Az ember bus, ha Fogarasban ébred És álma csupa fény volt. Hol vagy aranykor, — hol ti büszke hősök! Bármerre nézek: támadó tűzősök, Fenn: ólmos, szürke égbolt. Fogaras vára állja még, de bajjal. Az ispán küzd némán, csukott ajakkal, Kevés a hű a sorba. — — Ily jelenből a múltba vitt az álom, S én láttalak Rákóczi udvarában, Szépséges Pekry Olga. E földön, melyről elfogytak a hősök, Kemény verekvők, vidám hegedősök, Bus vergődés az élet. Erdély leánya, múltba visszasírva. Hódol a bárd, ki ezt a verset irta, Hogy fölajálja néked. A síró la. Irta Farkas Ernőd. Vasárnap este van. Szép, langyos tavaszi este, a lombosodó fák suttogva borulnak össze, amint a lágyan éneklő szél ringatja őket. Az oz- dini fiatal tanitó ott ül az iskola tornácán és boldogan simul hozzá a felesége. Nézik az eget, ezt az örök nagy rejtélyt, mely az Isten fölsóges gondolataival van teleirva, s emberi szemnek olvashatatlan. Csak csodálni lehet, de megfejteni soha. Ott csillog felettük a fiastyúk, a Göncölszekere, odább a hajnalcsillag, amely vakítóan fehér, mintha a lehunyt nap szivének utolsó vércseppje volna. És a gyönyörű kék mezőn, amelyet mintha angyalokká lett ártatlan gyermekszemek sirtak volna oda, aranykalászok fejeként ringanak a csillagok miriádjai. Oly szép, oly harmónikus, oly zsongitóan édes csönd reszket a természeten. Csak a szellő sóhajtása rebbenti meg a fák leveleit. A földpárás illatok szállnak s átsuhannak a fiatal pár lelkén, mint egy rózsaszirmokon lebegő tündérálom. A férfi az asszony vállára hajtja a fejét és hallgatja azt a bájos zenét, amelyet egy édes női kebel dobogó szive ver. Milyen boldogság is annak a szivét hallgatni, aki minket szeret. Mennyit mond annak a rejtelmes alkotásu kis cimbalomnak minden pengő húrja. Az örök üdvösségnek a kelyhe minden dobbanása, amelyből vért forraló italok gyöngyöző habja árad a lelkünkre. Minden, mi szép a földön, ennek varázsát hordja, minden, mi gyönyörű a világon: ebből fakad, mint a nap szerelmes csókjától a virulás, az él< t, az ifjúság. Tekintetük egymásba omlik, mint a harmatméz, majd megint az eget nézik, Lapunk mai száma 8 oldal.
