Ung, 1913. július-december (51. évfolyam, 28-53. szám)
1913-08-24 / 35. szám
51. évfolyam. Ungvár, 1913. augusztus 24 35. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. i Negyedévre . . 2 K. Félévre .............4 K. | Egyes szám 10 fillér. Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Ung vármegye Hivatalos Lapjával együtt: Egész évre . . 14 K. || Félévre ...............7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. = Nyilttór soronként 40 fillér. HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők. Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- ■ den csütörtökön. . ■■■■ TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők, Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. ^Segédszerkesztő: DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése.--------- KIADÓHÍV AT ALI TELEFONSZÁM 11. Állami polgári fiúiskola. Ä kártyás kölcsönről a jogi szaklapok a Kúriának egy újabb határozatát közük, melyet érdemes észre venni és egy kis futó figyelemre méltatni. Azt mondja ki ez a határozat, hogy a kártyázás közben adott kölcsönt és a kártyaasztal mellett kiállított váltót a bíróságok előtt is lehet érvényesíteni. Eddig az ilyen kölcsön az úgynevezett „turpis causák" sorába tartozott, a bíróság azon az egyedül helyes és elfogadható állásponton volt, hogy a kártyaközben adott kölcsön úgy tekintendő, hogy azt a játék folytatása céljából, tehát erkölcstelen célra adták, ami kizárja azt, hogy az állam hatalma és a bíróságok kikényszerítő ereje segítségére legyen a kölcsönadónak követelése érvényesítésénél. Így történt ez nehány évvel ezelőtt Ungváron is, amikor nem is játékos játékosnak, hanem a nem játszó kávés adott kölcsönt egy játékosnak. Úgy látszik, a kártyás társadalom ezért is helyezte a játék közben adott kölcsönt és a játékadósságot a fokozottabb becsület védelme alá. Az a gavallér, aki a mosónőjének vagy az inasának adósa maradt, lehetett tovább is gavallér, az a kaszinótag azonban, aki a kártyaadósságát nem fizette meg az obiigát huszonnégy óra alatt, két dolog között választhatott, hogy vagy főbe lövi magát, vagy ezentúl hátat fordítanak és nem köszönnek neki azok, akik a pénzét elnyerték. Ma, amikor a törvény hézagai miatt, a bíróságok gyakorlata szab igen sok esetre törvényt, az, amit a Kúria határoz, megmásíthatatlan és megfelebbezhetetlen szabály egészen addig, amig a Kúria nem foglal el ugyanebben a kérdésben ellenkező álláspontot. Ilyen megfelebbezhetetlen törvény volt eddig az, hogy a kártyaadósság és a kártya közben adott kölcsön „turpis causa“, mely nem élvezi a törvények védelmét. A Kúria határozatával tehát hiú dolog perbe szál- lani akkor, amikor ellenkezőre fordítja a megfelebbezhetetlen törvényt, rés judicatán nem lehet változtatni, azonban a közérdekből meg lehet és meg kell állapítani, hogy a Kúria újabb gyakorlatával szemben a régebbi gyakorlatnak van igaza és hogy ezzel az uj gyakorlattal a Kúria igen veszedelmes és sikamlós talajra lépett, mely nagyon végzetes következményekkel járhat a kártyás világban. Egyik neves írónk „Gyűlölet országáénak nevezte el hazánkat, mert nálunk mindenre az áldatlan politikának napi harcai nyomják reá a bélyeget. Még a tanügybe, tehát abba a terrénumba is belefurakodik, melynek pedig igazán szent területnek, s mint ilyennek mentesnek kellene lenni minden köznapi érdektől. Erős lelkű, merész legyen az a kultuszminiszter, ki a politikusok, főleg a helyi politikát képviselő nagyságok nyomásának ellentállva, az iskolák szervezésében saját lelkiismerete, az általános, magasabb kulturális szempontok szerint merjen dönteni. Az intézetek, főleg a középfokú iskoláknak geográfiái elhelyezésében a legtöbb esetben nem az egyes vidékek, országrészek szükséglete, tehát nem általános kulturérdekek játszották a főszerepet, hanem inkább egyes befolyásos embereknek, családoknak javarészt pillanatnyi, nem ritkán önző céljai szerint szerveztettek. Aztán minden oldalról folyton arról szavalnak, hogy ipart, kereskedelmet kell teremteni, az ifjúságot a gyakorlati élet pályáira kell terelni; ezeké a jövő, szellemi munkás feles számmal van, de azért országszerte minden helyi potentáta, ha szükebb pátriájának kulturórdekéről van szó, nem a reális életnek szóló iskolát igyekszik szervez- tetni, hanem mind-mind gimnáziumot sürget, mert igy kívánja azt nehány számottevő egyén gyermekének az érdeke; mert a közönségnek ez igy hangzatosabb, tehát népszerűbb; mert az a tévhit lett köztudattá, hogy egyedül a gimnázium boldogít, ez képesit mindenre; mert gimnáziumba küldeni a fiút előkelőbb, uriasabb s mert minden szülő, ha kedves magzatjának szemernyi tehetsége nincs is a tudományos pályára, mégis valamiféle zseniálitást fedez fel gyermekében a maga gyenge, elfogult szülői szivével és végre a mi a fő, — bízik az összeköttetésekben. Nem akarjuk ezzel a gimnáziumot kisebbíteni, ez nagyon távol áll tőlünk, de e szomorú jelenséget, mert az életből való, konstatálnunk kellett. Megállapítanunk kellett ezt azért, mert ilyen viszonyok közt igazán nagyon örvendetes, hogy Jankovich Béla közoktatásügyi miniszter minden különös utánjárás nélkül, hanem tisztán magasabb szempontok által vezéreltetve, elhatározta, hogy Ung vármegyének a gyakorlati életnek szóló intézetet, Ungvári állami polgári fiúiskolát szerveztet. Nem feladatunk egyént, tehát a minisztert magasztalni, de a fent vázolt saját- lagos állapotok közt lehetetlen, hogy a miniszternek ezen tényéről a legnagyobb elismerésnek, a legmélyebb hálának a hangján ne szóljunk, mert eljárása, bár a vármegye és Ungvár városa közönségének régi óhaja teljesül ezáltal és igy érdekeinket határozottan istápolja, épen váratlanságával a legerősebb bizonyítéka annak, hogy öntudatosan kezeli nehéz tárcáját, magasabb szempontok vezetik tetteiben, vezetik még a mai nehéz anyagi és egyéb körülmények közt is. Az átalakulás nagy idején, Csengery sürgetésére, a nagy Eötvös iktatta törvénykönyvünkbe a polgári iskolát. A gimnázium, mint a tudomány- egyetemre vezető, a reáliskola, mint a műegyetemre előkészítő intézetek mellett, a polgári iskolának báró Eötvös nagy szelleme a gyakorlati irányt jelölte ki, olyan iskolafajtát óhajtott létesíteni, mely ennek az országnak az eddiginél magasabb erkölcsi, értelmi tőkével biró iparosokat, kereskedőket, mezőgazdákat ad, szóval a produktiv élet mezején működő olyan generációt nevel, mely intelligenciájával akar is, képes is dolgozni, haladni, a külfölddel felvenni a versenyt és igy gyarapodva használni önmagának és ezáltal naggyá, gazdaggá, erőssé tenni e hazát. A gondolat tehát olyan szép és nagy, mint amilyen ideális és nagy volt maga Eötvös is; fenséges a cél: átgyurni a nemzetet, az élet savával ellátni a munkára hivatottakat! ám de Eötvössel kidőlt az apostol s a polgári iskola zsákutcába került. Eötvösnek a magyar faj nagyságáért, haladásáért rajongó lánglelke úgy gondolta, hogy eljő Kuruc legény búja. Irta Hegyaljai Géza. Fuvalj, fuvalj őszi szellő, Simogasd az arcom, Csitítgasd a búbajtermő Szívbéli nagy harcom. Fúdd el, fúdd el a felleget A kék kuruc égrül, Fúdd el, fúdd el a haragot A rózsám szivérül. Szakadj, szakadj őszi eső, Mosd ki véres mentém, Úgyse szapulsz búsabb legényt Sárga Bodrog mentén. Mosd el, mosd el a labanc-vért Kurucok kardjárul, Mosd el, mosd el a haragot A rózsám arcárul. Ragyogj, ragyogj szép szivárvány A kiderült égrül, Ragyogj, ha a rózsám szíve Hozzám visszatérül. Ragyogj, ragyogj hét színeddel A magyarnak békét, Ragyogtasd be békült mátkám Menyasszonyi ékét 1 Alkalom szüli a tolvajt.. „ Irta Major Zoltán. Ketten ülnek a tágas szobában. Az egyik magas, széles vállu, megnyerő arcú, még elég fiatal férfi; unott, blazirt arccal, hanyagul ül az egyik széken, jobb karját az asztalra fektetve, olyan biztonsággal, mint aki gyakori vendég a háznál. A másik egy édes, barna asszonyka; lágyan, odaadóan nyújtózik végig a perzsa takaróval bevont puha pamlagon. A férfi unott hangon megszólal: — Csakugyan elutazott Béla ? Nekem tegnap még nem szólt semmit erről. Az asszony: Nem is szólhatott, mert csak ma kapta a sürgönyt, hogy sürgős üzleti ügyben várják. Ferii: S mikor jön haza? Asszony: Azt nem mondta; lehet, hogy holnap ; lehet, hogy holnapután. De mondja Károly, mért oly rosszkedvű ma? Ferii: Én nem vagyok rosszkedvű — csak kellemetlenül érint a dolog? Asszony: Kellemetlenül? Miért? Ferii: Őszintén szólva, mert megbontotta a programmomat. Ma ugyanis szándékomban volt megint alkalmatlankodni s itt tölteni az estét, így most kútba esett a tervem s új programm után kell néznem, nekem pedig — hisz jól tudja kedves Sárika — mily nehezemre esik, az egy évi szokást, ha csak pár napra is, megszakítani. Asszony: (Kacagva): Én azt hiszem, nagy része van ebben a maga lustaságának, a maga blazirtságának; magának estére új mulatságot szerezni, Istenem! milyen fárasztó lehet?! Ferii: (Mosolyogva): Lehet, sőt valószínű, hogy ebben is igaza van. De tudja Isten, oly nehéz már a régi dolgokat, a megszokást megbolygatni, oly nehéz lesz majd magukat, magát nélkülözni nekem, a mindennapos, helyesebben a mindenesti vendégnek. Asszony: De hát ki mondta, hogy nélkülöznie kell? Hát mért nem jön fel este? Férfi: Nézze, kedves Sárika, az nem lehet, már csak a világ előtt sem, hogy jöjjek én fel, mikor mindenki tudja, hogy a férj nincs itthon. Gyanúba hoznák még magácskát is. Asszony: Magával? (Hangosan felkacag.) Magával?! Még ha akarnám, sem lehetne, hisz maga olyan velem szemben, mint egy jól nevelt fiú a mamájával. Hahaha. Ferii: (Kit bánt a nő gúnyos kacaja, kissé kitörve): Hát persze, hogy olyan vagyok a legjobb barátom feleségével szemben, kinek talán — hizelgek magamnak azzal — szintén megszereztem a barátságát ez év hosszú, nyugodt együttléte alatt. Hisz jóformán még meg sem néztem magácskát, mint — asszonyt. Asszony: S még ezt be meri vallani? Férfi: Hogyne! Én mint jó pajtást tekintettem magát eddig, Sárika; meg sem néztem még magácskát... hogy is mondjam csak ... igen részletekben, ez a helyes szó, csak általános benyomásként, jó pajtásként, egy bájos, kedves nő képeként él szivemben. Ha most kérdezné tőlem hirtelen — úgy elfordulva — milyen a szeme, milyen az orra, milyen a fülecskéje ... talán le sem tudnám Írni. Pedig tudom milyen, hisz egész képe, egész lénye benne van szivemben s nem Lapunk mai száma 8 oldal.
