Ung, 1913. július-december (51. évfolyam, 28-53. szám)
1913-08-10 / 33. szám
2 (32. szám) 1913. augusztus 3. zati gépezet kiáltó hiányára és az amúgy is nagyra- nőtt államosítási mozgalom, de még inkább a belső kényszer hatása alatt, egy lehetőleg tökéletesen működő szerv beállítása lehetett csak az eredmény. Vita alig lehet afelett, hogy a rendészet körébe vágó dolgok ellátása állami feladat. Nincs tehát véleményeltérés afelett sem politikusok, sem társadalmi tényezők között, hogy a városok rend- I őrségeit államosítani kell. Nyílt kérdés marad azonban, hogy ha a rendőrség államosításával a közérdek kielégítést nyer is, — a városok azon törekvése, hogy az állam- j érdekből is fentartott municipális rendőrségek költségeinek nagy részétől, tehát egy tekintélyes teher viselésétől megszabaduljanak, — sikerül-e? Az államosítás oly hirtelenül lett elhatározva a belügyminisztériumban, hogy az még a leg- vórmesebb reményben élőket is meglepte. Az anyagi rész előkészítve alig lehetett. A folyó óv az állampénztárra nézve szomorú eredményekkel fog végződni. Tudjuk, hogy különböző jövedékben már eddig több mint 100 millióval kevesebb folyt be. A gazdasági, üzleti és megélhetési nyomor még nagyobb összegeket fog lekötni. Nagyon félő tehát, hogy a rendőrség államosításának költségeit nagyrészt a városok nyakába varrja az állam s az eddigi fentartás összegeit, mint további hozzájárulási arányt fogja kimondani s a maga részéről az évenként fejlesztésre adott 1—1 millióhoz legfeljebb újabb 1—1 milliót csatolva 2—4 éven át, — a maga részéről az anyagi hozzájárulás nagyobb mértékétől elzárkózik. Ami az anyagi részét illeti a dolognak, nehezebb, alkalmatlanabb időpontban ez az akció be nem következhetett volna. Az a kérdés csupán, lesz-e annyi erejük Magyarország városainak, hogy érdekeiket megóvják, vagy hogy ehhez egyáltalán hozzászólhatnak-e, vagy sérelmeiket kifejezésre juttathatják-e? Annyi megnyugvást azonban feltétlenül hoz ez a kormányzati ténykedés, hogy Magyarország egy nagy lépéssel közeledett a kultúrában, intézményeiben is kifejezésre jutó müveit, előrehaladt államokhoz. Ungvár városának érdekes helyzete van ebben a kérdésben, ugyanis itt municipális és m. kir. határszéli rendőrség is működik. Államosítás esetén ezen intézmények egyesittetnek, legfeljebb határszéli kirendeltségek lesznek az ungvári kerületi kapitányság vezetése alatt a vidéken; a két rendőrségi szerv egyesítése és beosztásának mikéntje már is tervezgetések és találgatások tárj gyát képezi. Ä tüdővész elleni védekezés. Megalakult a tuberkulózis elleni vármegyei egyesület. — Augusztus 5. — Jelentős dátum aug. 5-ike vármegyénkben a tuberkulózis elleni védekezés terén. Lelkes férfiak és nők csoportja ezen a napon mondotta ki a tüdővész elleni ungvármegyei egyesület alakítását, amelynek előórtekezlete — amint annak ide- | jén jelentette az Ung — f. ó. ápr. 7 én folyt le. Az alakuló közgyűlésről ezeket jelenti tudó- I sitónk: Az alakuló-közgyűlés az alispáni tanácskozó- I teremben folyt le, melyen megjelentek a többek f között Lőrinczy Jenő alispán, dr. Novak Endre közkórházi igazgató-főorvos, Hidasi Sándor kir. I tanácsos, tanfelügyelő, Bánóczy Béla várm. fősjegyző, Beizeviezy István rendőrkapitány, dr. , Fibiger Sándor főgimn. tanár, Déli Géza főreálisk. "igazgató, dr. Gulácsy Árpád várm. főorvos, Fen- )pzik Endre drugetházai g. kath. esperes-lelkész, •dr. Virányi Sándorné, Bondy Ernőné, Kovács Józsefné, özv. Peltsárszky Bélánó. í Az alakuló-gyűlésen Lőrinczy Jenő alispán t nökölt, aki szives szavakkal üdvözölte a meg- lenteket. Ezután dr. Gulácsy Árpád főorvos jelentette, hogy 172 tag lépett be az egyesületbe, majd az alapszabály-tervezetet mutatta be. Lényegesebb módosítása az a gyűlésnek, hogy meg szünteti a pártoló-tagságot, a 4 K rendes tagsági dijat pedig leszállítja 1 K-ra. Akik mint rendes tagok már 4 K-t befizettek, azok diját négy évre könyvelik el. A tagsági dij leszállításában az vezette a gyűlést, hogy nem annyira a pénz gyűjtése, mint a társadalom érdeklődésének felkeltése a főcél. Ezután a választásokat intézte el a közgyűlés. Disztagokká választották gróf Széchenyi Lászlót és nejét; Wanderbilt Gladyst. Elnök gróf Sztáray Gábor főispán, elnöknő Lőrinczy Jenőnó, másodelnök Lőrinczy Jenő, másodelnöknő dr. 'Virányi Sándorné, titkár dr. Gulácsy Árpád, jegyző dr. Deák Andor, pénztáros Kende István, főorvos dr. Novak Endre, főügyész Lám Gyula. A központi bizottság tagjai; az elnökök, elnöknők, a járási főszolgabirák, Ungvár polgármestere, a kir. tan- i felügyelő és a vármegye területén működő orvo- ■ sok. A hölgybizottság elnöke az egyesületi elnöknő, tagjai pedig mindazok a hölgyek, akik eddig beiratkoztak az egyesület tagjaiul és a jótó- Ikonysági nőegyesületek elnöknői. Az egészség- fügyi bizottság tagjai: az összes orvosok, Tom- msányi Ödön és Lám Elemér gyógyszerészek, .Ligeti Leó főállatorvos, Beck Jenő állatorvos és |Kavasch Ernő. A számvizsgáló bizottságba beválasztották rendes tagokul dr. Tüchler Sándort, I ISaager Bertalant és Csűrös Ferencet, póttagokul- Sailer Györgyöt és Lám Sándort. Elhatározta a gyűlés, hogy a kormánytól! 10 ezer K segítséget kér. Majd áz elnök köszö-l netét fejezte ki a megjelent tagoknak, továbbá? dr. Novák Endre és dr. Gulácsy Árpád főorvosoknak, akik a nagyfontosságu kérdés iránt a legnagyobb érdeklődést tanúsítják. Végül dr. Gulácsy főorvos az elnöklő alispánnak mond köszönetét^ mire az alakuló-közgyűlés az elnök éltetésével véget ért. ff — Honi ipari cikkek a trafikokban. Zom- bor város törvényhatósági bizottsága feliratot intézett a pénzügyminiszterhez, hogy erélyes körrendeletben utasítsa az összes magyarországi trafikokat, hogy a trafik engedély elvesztésének terhe alatt kizárólag honi ipari cikkeket tartsanak raktáron. •'■'' .. '■«n«gyéaik évfolyama nyílik meg szeptembertől kezdve, Kovács Józsefné okleveles zenetanárnő vezetése alatt. A beírások szept. hó 1-étől szept. 4-ig naponta délután 3—5 óráig tartatnak Bercsényi-u. 35. sz. alatt. Dr. Mocsári Miklós 1879—1913. A kérlelhetetlen halál kiszakította társadalmunk egyik értékes, sokak által talán nem is ismert, mások által meg nem eléggé méltányolt, tagját: dr. Mocsári Miklós városi közigazgatási tanácsost, akinek nagyon rövid élete a szakadatlan munka közt folyt le. Szinte lázas sietséggel dolgozott, hogy amit élete főfeladatául kitűzött: Ung vármegye monográfiájának hat kötetben való megírását, minél előbb valóra válthassa. A nagyarányú anyaggyűjtéssel elkészült, a megírásra azonban már nem kerülhetett sor. A sok adat az alakuló vármegyei múzeum irattárában rendszeres beosztással várja azt az ideális lelkű szakembert, aki hivatva van Mocsári munkáját folyhatni. A megboldogult eszményi világban élt, egész lelkesültséggel dolgozott a kultúra előbbre vitelén. Még mint joghallgató és később vármegyei köziigazgatási gyakornok a szépirodalommal foglal- kozott. Később pedig, amikor a város szolgálatába került mint tanácsos, a történelmi irodalomra | adta magát és ezzel párhuzamosan, mint a keres- i kedelmi szaktanfolyam tanára, a kereskedelmi ismeretekbe is szakszerűen belemélyedt. Néhány ilyen irányú könyvvel gazdagította a szakirodalmat. Dr. Mocsári Miklós 1879. febr. 21-én Ung- f váron született. Édes atyja Mocsári Géza volt, < egyidőben a nagybereznai választókerület képviselője, majd később városi ügyész. A fiatal “Mocsári jogot végezett és a jogtudományi doktori «oklevelet 1903-ban szerezte meg a kolozsvári Jegyetemen. Később a budapesti egyetem bölcsészeti karára is beiratkozott és rövid ideig hallgatott is előadásokat. Közszolgálatát Ung vármegyénél, mint köz- igazgatási gyakornok kezdte meg; de a város ^polgárságának bizalma a kezdő hivatalnokot a 'városi közigazgatási tanácsosi állásba emelte. Az í 907-ben szervezett kereskedelmi szaktanfolyamon jk kereskedelmi és váltójogi ismereteket adta elő nagy buzgalommal. Hivatali kötelességeinek pontos elvégzése után fenmaradt minden szabad -idejét az irodalomnak szentelte. Különösen az ifungi történet érdekelte és evégből folytonosan végzett levéltári kutatásokat. A készülő nagy munkájához mintegy előhírnökül indította meg 1910-ben az Ungmegyei Századok c. folyóiratot. Jellemző a munkakedvére és erejére, hogy egyedül irta meg a folyóiratot, bár kilenc munkatársat jelzett a lap homlokán. Kár, hogy a vállalat a harmadik füzettel megakadt. Önállóan megjelent könyvei a következők: Húsvéti album (1898), Hogyan bánjunk könyveinkkel (1899), Vasúton (1899), Iróvilág Debrecenben (1900), Végzetes levél (1905), Fodor László (1906), Á másé (1906), Az iparos- és kereskedő-tanoncok nevelésének hármas iránya (1906), Melyik a bűnös? (1906), Népszerű * törvényismeret (1907), Ungmegyei naptár 1908., 1909., 1910., 1911. évekre, Bevezetés a kereskedelemismóbe (1909), A kereskedelem története új felfogásban (1909), A kereskedelem (1910), Adalékok a revissnyei Reviczky- család történetéhez (1910). Dr. Mocsári a f. é. tavaszán, márc. hónapban betegedett meg. Ereje folyton gyengült, mig végre f. hó 5-én d. e. Vi 10 órakor megszűnt élni. A gyász jeléül azonnal kitűzték a fekete lobogót a városházára, a vármegyeházára, a Kereskedelmi rossz ember, vagyis a maliciozus elismerésre méltó szerintem, de a buta rosszakaratot megvetem. Nos, meg van elégedve, elhiszi most már? — Igen Anna — szólt bizonytalanul a férfi — de miért ugrott fel akkor ? A leány zavarba jött s hogy zavarát palástolja, nevetett. Halkan, elfojtva. Majd dacosan felvetette a fejét: — Miért ugrottam fel ? Hogy miért ? Hát nem lealázó az, hogy egy kis doctor juris lebecsmérelje a mi csókunkat ? A tiszta, félénk, első leánycsókot! Hát nem nevetséges, sőt felháborító ezzel szemben az asszonyét dicsérni ? Az asszonycsókot, melyet tilos utón szerzett, mellyel megcsalt egy másik férfit! — Maga még fiatal Anna, maga nem érti ezt. — Lehet, hogy nem értem. De bizonyos vagyok benne, hogy később sem fogom másképpen érteni. Nekem sohasem kellene a másé. — Igaza van Anna. — Eh! ne mondja mindig, hogy igazam van. Nincs, és ezerszer nincs! Magyarázza meg, kérem, miért van igazam? A leány haragos lett. A szeme csillogott, a hangja remegett és izgatott dühvei nézett a férfire. Az ijedten pillantott reá és csöndesen szólt: — Magyarázzam meg? Jó. Magának azért van igaza — szerintem — mert ón is igy gondolkodom. Én pedig megvagyok győződve gondolkodásom korrektségéről és helyességéről. Nekem sem kellene soha a másé, s már azon egyszerű okból sem lehetne az én tulajdonom a másé, mert ha valamit vagy valakit tulajdonommá tettem, az az enyém marad örökre. — ügy? És ha például megcsalná a felesége ? — Akkor attól a perctől fogva mái1 nem az enyém. — Igen? — Igen. Hallgattak. Messziről már látni lehetett a város gázlámpáit. Sötét lett. A keskeny hegyi úton csak lassan, tapogatózva lehetett járni. A leány törte meg a csöndet: — Várjuk meg a többieket itt. Túlságosan messze hagytuk el őket. — Igen, kissé sietve jöttünk. — Fáradt? — Nem, inkább lelkileg? — Igazán, lehangolnak látszik. Miért? — Én másnak képzeltem a mai kirándulásunkat, Anna! — Milyennek? — Ne kérdezzen Anna! S még hozzá ilyen nyugodt hangon, mikor tudja, hogy mennyire szeretem, hogy vágyom maga után. Kell, hogy érezze a vérem forró, heves lüktetését, mikor csak kezet fog velem és most, mikor egyedül vagyunk, ketten, most csak egy érzés, egy gondolat ól bennem: ölelni magát, csókolni... csókolni . . . Hevesen nyúlt a leány keze után, de az ügyesen kisiklott s fürgén, mint egy őz, szaladt előre. A férfi utána. Egy kanyarulatnál elérte a leányt. Az lihegett a futástól, a haja kibomlott, s félig nyitott ajkai közül elővillantak egészséges, fehér fogai. A férfi megállóit. Nem mert egész közel menni a leányhoz. Az reá mosolygott s hozzá lépett. A karjába fűzte a kezét. És elindultak lassan. A férfi súgva kérte: — Add nekem az első csókodat. Tégy boldoggá vele . .. A leány egész közel hajolt a férfihez, a szemébe nézett mélyen és odanyujtóttá az ajkát. . . Egy végnóíküli, hosszú csók, melyben benne van a férfi nagy szerelme, őrült vágya és a leány remegő odaadása ... Csak mikor már a hátuk mögött hallották a társaság többi tagjainak zaját, eresztette el a férfi a leányt, aki azután elvegyült a társaságban. A férfi egyedül, lassan ment utánuk. Nem bírta leküzdeni izgatottságát, gondolkodni sem tudott. Szüntelenül ajkán érezte a leány édes, remegő ajkát, karjaiban a formás, fiatalos testét. Csak most élvezte igazán a csók és ölelés gyönyörét. Hisz ezzel is úgy van az ember, mint minden más örömmel. Akkor, amikor de facto élvezünk, nem teljes az élvezet: a reminiscencia teszi tökéletessé azt. Gondolkodni próbált, rendbeszedni gondolatait : „Szép leány, okos, jó, — beszólt önönmagához — érintetlen, mint a liliom, még csak meg sem csókolta más eddig, megérdemli, hogy boldog legyen. Feleségül veszem. Hisz maga is mondta, hogy a csókjának karikagyűrű az ára. Nos, hát megadom az árat. . .“ A városba értek. A társaság eloszlott. Anna a férfivel szótlanul lépdelt előre. A kapuhoz érve, egy néma kézszoritással váltak el egymástól. De mikor a kapu becsapódott a leány mögött, egyszerre kitört belőle a nehezen visszafojtott kacagás. A szobájába rohant és kalapban, keztyüvel az íróasztalához ült, kivette „Napló“-ját és tollat fogott. Jókedvűen lapozgatott, mig egy oldalhoz nem ért, itt elkomolyodott egy kicsit. Halkan olvasta: Dr. Gáli, Nro 7. „Elhitte, hogy övé az első« csókom.“ Aztán léhán felkacagott és irta: Bállá, Nro 8. „Meg van győződve, hogy övé az első csókom.“ É UNG
