Ung, 1913. július-december (51. évfolyam, 28-53. szám)
1913-08-03 / 32. szám
51. évfolyam. Ungvár, 1913. augusztus 3. 32. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. Negyedévre . . 2 K. Félévre ...........4 K. Egyes szám 10 fillér. Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Uiig vármegye Hivatalos Lapjával együtt : Egész évre. . 14 K. || Félévre ...........7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. Nyilttór soronként 40 fillér. HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendó'k. Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- ----- den csütörtökön. = TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők, Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. Segédszerkesztő: DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely csillés könyvkereskedése.-------— KIADÓHÍVATALI TELBFONSZÁM 11. ■"■■■ Pénzügyi viszonyaink. Másfélmilliós adományt juttatott a hajdudorogi püspökségnek lovag Pásztory Árkád, pápai t. kamarás. Turvékonyi, vámfalui, felsőszamosi, bikszádi és a terebesi határban fekvő nagy kiterjedésű birtokait adományozta összes tartozékaival együtt az újonnan alapított hajdudorogi görög katholikus magyar püspökségnek. Az adományozó csupán azt kötötte ki, hogy az adományból a turvékonyi tanyán az új püspökség fiúnevelő intézetet állítson föl, amelyben az avasvidéki szegény gyermekek nyerjenek elhelyezést, és ipari, mező- gazdasági és kertészeti oktatást. Ez a hir járta be az ország összes lapjait a napokban, méltán feltűnést keltve mindenfelé, ahol csak olvasóra talált. Másfél millió — közcélra, s hozzá oly egyéntől, aki maga gyűjtögette egy hosszú élet becsületes munkájával az alapot: igazán oly cselekedet, mely előtt kalapot kell emelni mindenkinek. Megtesszük azt mi is, s örvendünk afölött, hogy az új püspökségnek van már oly vagyona, melyből kulturális célokra is áldozhat, szegény szülők gyermekeit neveltetheti ipari és mezőgazdasági pályára. Vannak tehát még nemesen gondolkodó és cselekvő emberek a mai társadalomban is, — ma, amikor a tülekedés és önzés korát éljük, — ma, amikor mindenki szeretné a másét, de a magáéból mit sem akar juttatni a köznek. Pásztory Árkád jótékonysága a maga nemében jóformán példátlanul áll. Hiszen vannak nálánál vagyonosabb lakosai az országnak, — de azoknak eszük-ágába sem jut, hogy még életükben kulturális és emellett hazafias célra áldozzák fel vagyonukat, — ehelyett inkább börzéznek, vagy a kártya s egyéb játékszenvedélynek hódolva vesztegetik azt, melynek pedig legnagyobb részét nem is maguk szerezték, — s ha elhalnak, megindul a még megmaradó rész felett a tülekedés a nevetőknek mondott örökösök részéről, s «zt legtöbbször nyomon követi a vagyon pusztulása. Pásztory cselekedete például szolgálhat mindazoknak, akiknek a földi javakból annyi jutott, mely nemcsak egy ember életének boldogitására elegendő, hanem bőven elég ahhoz, hogy a földi javakban teljesen szükölködőknek boldogitását is lehetővé tegye. Áldás. Irta Magyar Bálint. Szín vagyok a szivárványban, Csöpp vagyok az óceánban ; Por vagyok a temetőben . . . Nincs mit irigyelni tőlem. Szellő vagyok, viharűzött, Gyermekdal a dörgés között, Észre nem vett szegény árva, Csatangoló bús madárka. Csak a szavam legyen áldott, Csak az utam könnytől ázott, Csak a dalom bűnbánatos. Csak a szívem alázatos. Csak a lelkem galamblélek, Csak hagyjon el minden vétek, Veszítsem el a világot; Csak a szavam legyen áldott. Ä szimpatikus betörő.* Irta Berzevlczy István. A midőn Az Újság tudósítójának tett ígéret szerint egy érdekes büniigy megírásához hozzáfognék, igazán tépelődöm a felett, mit, melyik esetet írjam meg, melyik eset számíthat leginkább * A rendőrkapitányok kongresszusa alkalmából Az Újság ezt a kérdést intézte több tollforgató rendőrkapitányhoz: Mi volt a legérdekesebb bűnügye ? Erre adta meg a választ B. I. ungvári rendőrkapitány »A szimpátikus betörő* c. tárcacikkében. Szerk A közismert szerencsétlen viszonyok és körülmények egész vidékek kereskedelmét, iparát és mezőgazdáit tette tönkre. Eredetileg azt hitték, hogy csak az úgynevezett férgese pusztul, de később azt kellett tapasztalnunk, hogy az erősebbek, a vagyonosabbak, nagyobb iparvállalatok és kereskedők mennek tönkre és még hatalmas részvénytársaságok sem vonhatják ki magukat a pusztulás alól. Sokan önhibájukon kívül, a különböző körülmények összehatása alatt vesztették el vagyonukat, lettek fizetésképtelenné és kerültek csődbe és ha városunkban a pusztulás nem volt oly mérvű, mint a szomszédos vármegyékben, ezt egyedül és kizárólag jól szervezett és szolid alapon álló pénzintézeteinknek köszönhetjük, ami annál dicséretre méltóbb, mert éppen helytelenül vezetett és a helyzet magaslatán nem álló pénzintézetek voltak okai sok-sok vidék vagyoni romlásának. A pónzdrágulás, a visszleszámitolási hitel megvonása, sőt a háborús ólet folytán a betétállomány csökkenése arra késztették a gyengébben alapozott pénzintézeteket, hogy az általuk kihitelezett összegeket behajtsák és minthogy a kereskedő és iparos éppen a rossz viszonyok miatt a saját követeléseit be nem hajthatta és üzletének kisebb jövedelmezősége mellett magasabb kamatot fizetni képes nem volt, fizetésképtelenné vált. Azon pénzintézetek, amelyek, hogy nagyobb forgalmat csináljanak, alap nélkül hiteleztek és az egyes kereskedőket erejükön felül üzletek kötésére bírták, a hitel hirtelen megvonásával éppen azokat tették tönkre, akiket túlnagy hitel nyújtással bírtak rá nagyobb üzletek kötésére és vállalatok alapítására Első érdeme tehát pénzintézeteinknek, hogy csak megalapozott hitelt nyújtottak üzletfeleiknek és a könnyelmű hitelezést más vidék pénzintézeteinek engedték át, a közönség érdeklődésére is. A modern bűnözés annyi érdekes esete vonul el szemeim előtt, amelynek forrását, a perverz érzések és gondolatok által megvesztegetett alakjai ennek a bűnözésre mindinkább hajlamos társadalomnak, lelki világukba való betekintés során tárják fel előttünk. Ezek a büntettek azonban ma már sablóno- sokká lettek. A kultúrának áldásai mellett mind sötétebb lesz a háttér és mind sűrűbb a megrendült, megromlott ideg-és agyrendszerből táplálkozó bűn. Visszatérek tehát a régi betyárromantika egy késői alakjához, a tipikus betyár, többszörös betörő : Gazda Ferenchez. Igazi magyar paraszt; büszke és öntudatos. Vakmerő, félelmet nem ismerő, de még a bűnben is konzervatív, bizonyos tisztességet tartó olyan ember, aki kevésbé restel rabolni, lopni a gazdagtól, mint hazudni. De térjünk a dologra. Az 1899-ik évben sűrűn egymás utánban négy-öt betörés történt Ungvár város területén. Majdnem kivétel nélkül élelmiszert raboltak a betörők. Szalonna, sonka, kövér liba, bor, kenyér veszett el csupán. Nem is gondoltam komoly betörőre, hisz ilyen dologgal csak csibészek, cigányok s hasonló éhenkórászok foglalkoznak. Egy dolog tűnt fel csupán, hogy egy nyitva hagyott pincén kívül az összes betörések lakásba történtek, de szakasztott egyforma módon, a nélkül, hogy ablakot, ajtót, zárat betörtek vagy fel- feszitettek volna. Minden esetben a fal volt kibontva ott, ahol a legvékonyabb, az ablakmólyedós külső oldalán. A legszélesebb körű nyomozatot rendeltem el s azt magam vezettem személyesen. Minthogy pedig cigányokra volt leginkább gyanúm, a nyomozatot a vidékre, főleg a hírhedt Homok községaminek első következménye az volt, hogy intézeteink hitele a szomszéd városok pénzintézeteinek hiteléhez viszonyítva szilárd maradt, pénzintézeteink nem lettek annyira a visszafizetésre szorítva és igy ők sem voltak kénytelenek üzletfeleiket éppen a legrosszabb konjunktúrák között tartozásuk visszafizetésére szorítani. Másrészt kereskedőink kisebb nyomás mellett az üzleteikből elvonható összeget visszafizethetik és pénzintézeteink saját fizetési kötelezettségűknek is eleget tehettek. Intézeteink nagy érdeme, hogy adósaikat nem szorították tartozásuk visszafizetésére, sőt kereskedőink- és iparosainknak az üzletükhöz szükséges tőkét oly időben is, amidőn hitelezésről más városokban szó sem lehetett és amidőn más városokban a hitel megvonása miatt vagyonok mentek tönkre, nemcsak meghosszabbították a hitelt, hanem újabb hitelt is bocsájtottak kereskedőink rendelkezésére. De nagy érdeme intézeteinknek az is, hogy kedvező összeköttetések kihasználásával iparkodtak az általuk nyújtott hitelt a viszonyokhoz mérten olcsón üzletfeleik rendelkezésére bocsáj- tani s az általuk szedett kamat korántsem volt azonos a más vidékek pénzintézetei által szedett kamattal. Nem pénzintézeteink vezetőinek a hiúságát kívánjuk legyezgetni ezen tények felsorolásával, de tartozó kötelességünk a köz háláját leróni azok iránt, akik megmentették kereskedőink és iparosaink megélhetését és létét oly időben, amidőn Európa-szerte mindenütt nagy pusztulás jár a pénzügyi válság nyomában és amidőn a szomszéd vármegyékben romokban hevernek nagyiparosok, nagykereskedők, nagyvállalkozók és amidőn e szomorú válság koldusbotot juttatott nemrég még jóhitelü és nagyvagyonu gazdálkodók, kereskedők és iparosok kezébe. Az ungi mentő munkában rósztvett minden ben lakó cigányokra is kiterjesztettem. Ezalatt a betörések vígan ismétlődtek, ami annyira bántott, hogy ezen időben már az álom is elkerült. Egy napon estefelé kilovagoltam. A város végső házainál egy csizmás, hatalmas termetű, magyar posztóruhába öltözött alakot pillantottam meg, kinek érdekes arca teljesen ismeretlen volt előttem, kiről biztosan tudtam, hogy idegen. Az érdekes alak nyugodtan szivarozva haladt és paripámban gyönyörködve, megállóit s utánam nézett. Megállottám én is és szivart véve elő, tüzet kértem tőle, majd jól megnézve őt, önkéntelenül arra gondoltam, hogy hátha ez a betörő s azon kifogással, hogy gyufát veszek, nem megyek útra anélkül, visszafordultam és sebes ügetéssel az első rendőrőrszemet felkeresve, azon utasítással Írtam le a könnyen fel ismerhető alakot, hogy figyelemmel kísérjék, hova megy, kivel érintkezik s a legkisebb gyanúra igazolásra hívják fel és tartóztassák le,*ha kellően igazolni nem tudná magát. Visszafordulva, ismét szemben találtam a tőről metszett tipikus alakot, sőt már barátságosan üdvözöltük is egymást. Ezután Homok községbe lovagoltam ki, hol a csendőrjárőrtől megtudtam, hogy van ott egy szépséges cigányleány s annak egy állítólag idegen szeretője, ki napokig ott tartózkodott. A csendőrök éppen a cigányokhoz igyekeztek. Előre lovagolva, a tisztességes putrik, sőt már házaknak mondható cigánypaloták egyike előtt nagy tűzön sült a jó kövér libapecsenye. Szóba állottam a cigánynéppel, tréfálkozva, hogy a hires cigányszópséget jöttem megnézni. A szépséges leányzó nem is kérette magát, előkerült a legelső hívásra és negédesen beszélgetett mindaddig, mig a csendőrök oda nem érkeztek. Akkor egyszerre eltűnt. De eltűnt a fórfinép is, mintha soha ott se lettek volna s a jó libapecsenye körül csak a rajkók maradtak az asszonynéppel. Lapunk mai száma 8 oldal.
