Ung, 1913. január-június (51. évfolyam, 1-27. szám)
1913-06-22 / 26. szám
51. évfolyam Ungvár, 1913. június 22, 26. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. n Negyedévre . . 2 K. Félévre ............4 K. Egyes szám 10 fillér. Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Unj»* vármegye Hivatalos Lapjával egyiitt: Egész évre . . 14 K. || Félévre . .. V7K. Negyedévre .... 3 K 50 f. Nyilttór soronként 40 fillér. ---------TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők. Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- ------ den csütörtökön. === MINDEN VASÁRNAP. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők, Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. = KIADÓHÍV AT ALI TELEFONSZÄM 11. == A protekció ellen. Diploma és kenyér, ez a jelszó most, amikor hazánk sok középiskolája rajokként kibocsátja az „érett" ifjakat és leányokat is, akik az „érettségivel" a kezükben sok ambícióval, telve reménnyel neki indulnak a magasabb tagozatú iskolák kapui felé, hogy diplomát szerezzenek. A diploma szerzéshez azonban sok idd és pénz keli, a szorgalom- és kitartásról nem is szólva, mert az önként következik. Az ifjú érettek nekigyürkőznek és tanulnak. A szülők pedig küldözgetik a sok-sok pénzt tandíjra, könyvekre, élelmezésre és ruházatra, no meg zsebpénzre is, ki keservesen kiizadva minden garast, megtakarítva önmagától és családjától, ki boszankodva, hogy Íme megint és ismét kell pénzt küldeni. De küldi mindegyik azzal a reménnyel, azzal a bizakodással, hogy hiszen ha kész lesz a fiam, ur lesz és esőstől, kamatostul térül meg a reáforditott idő- és pénzáldozat. Ámde ma minden pálya túlzsúfolt és minden szakmán megvan a túlprodukció. A szomorú tény az, hogy sok ifjú ember a diplomával a kezében nem tudja a kenyeret megkeresni és ha irnoki, vagy más afféle alantosabb állásra pályázatot hirdetnek, százával pályáznak a 100—-150 koronás állásra diplomás emberek. Mert nálunk mindenki diplomát akar szerezni, mindenki doktor, mindenki ur akar lenni. Pedig az a fogalom „ur", nagyon viszonylagos ; nem a diploma, nem a rang adja meg az úri mivoltát az embernek, hanem az anyagi függetlenség. A független iparos vagy kereskedő mindig nagyobb ur, mint a szegény diplomás, mint a nyomorgó tisztviselő. Az ész mindenütt tör magának utat; a zsenialitás mindenütt érvényesül. Éppen az a mi rákbetegségünk, hogy ifjaink szine-javát a diplomás pályákra tereljük és nem az iparira; hisz azért nem lendülhet fel nálunk az ipar oly mértékben, mint a nyugati államokban. Mintha az érettségi bizonyítvány szégyenére válnék, ha az ifjú birtokosa vele az ipari, vagy kereskedői pályára lépne! Ha azt a temérdek pénzt, amit gyermekeikre pazarolnak, mig kész diplomás ember lesz, odaadnák gyermekeiknek forgótőkének, amikor azok valamely iparágat jól elsajátítottak, akkor boldoggá tennék azokat. így azonban szellemi proletárokat nevelnek a maguk és a társadalom nagy-nagy kárára. Az asztalom beszórva virággal... Irta Isaák Imre. Az asztalom beszórva virággal, Szobám tele nehéz illatával. De az illat mintha fojtó lenne: Nincsen itt a te sóhajod benne. Hejh, nem kéne ez a sok virágszál, Csak most egy szál gyöngyvirágot adnál Abból, amit a hajadba hordtál, Amit előbb lágyan megcsókoltál. Az az egy szál ezerrel felérne, Ide tenném most magam elébe. Lázas fejem némán ráborulna S a könnyem csak hullna... egyre hullna... Az én nevelésem. Irta Sz. Zób Mihály. Csendes békességben éltek Boróky ^Bo- rókyné, nem volt köztük soha civódás, még rossz szó sem, úgy vagy öt évig esküvőjük után. Boldogok voltak, hisz megvolt úgy szólván mindenük. Nélkülözést nem kellett ismerniök, különösen később, mert eleinte megszokták még, hogy beosszák fizetésüket s meg is szokták a szerény életmódot, anélkül, hogy azért a megfelelő kényelmet és szükséges szórakozást elő ne teremthették volna maguknak. Szorgalmas férfiú volt Boróky, pontos és kötelességtudó, rohamosan haladt előre hivatalában. Fizetése egyre nagyobbodott, s ők nem igen változtatván meg előbbi életmódjukat, lasAz egyes minisztériumok évröl-évre nyomatott hivatalos rangsort adnak ki az adminisztrációjuk alatt álló tisztviselőkről. Ezzel hivatalosan garantálják a tisztviselőknek azt a jogát, hogy olyan sorrendben fognak előlépni, aminőbe őket a kinevezés és szolgálati idő alapján maguk a minisztériumok beosztották. A szolgálati pragmatika hiányában a rosszul fizetett és lassú előmenetelü tisztviselőknek ez a hivatalos rangsor az egyetlen szilárd támpontjuk, amelybe minden reményüknek horgonyát beakaszthatják. Minden tisztviselő úgy tekint arra a rangsorra, mint Jákob a mennybe vezető létrára. Pedig nem is akar mindegyik a mennybe törtetni, ennél sokkal szerényebbek ők, hanem legalább néhány fokkal mégis följebb jutni, hogy közelebb legyenek az üdvösséghez. Természetes, hogy minden tisztviselő szinte könyv nélkül tudja már, hogy hányán vannak még előtte, hányán utána és az ujján kiszámította már, hogy mikor jön ő sorra. Otthon bizalmas családi körben azzal vigasztalja, biztatja panaszkodó feleségét és gyermekeit, hogy még csak a legközelebbi kinevezésig várjanak, akkor teljesedésbe mennek régóta táplált álmaik . .. És elérkeznek a kinevezések ... A tisztviselők szivszorongva betűzik a hivatalos közlöny fekete betűit, minél közelebb érnek ahhoz a sorhoz, amelyben hallucináló szemeikkel már a maguk nevét olvassak, annál sebesebben ver a szivük és amikor a már előre megálmodott helyen a nevüket, keresik, bizony gyakran egy egészen mást, néha teljesen idegent, vagy ami még keserűbb, egy teljesen érdemtelent, méltatlant találnak ! A mellőzött, a csalódott tisztviselő az első pillanatban valami hidegen szúró fájdalmat érez a szivében, majd kietlen ürességet. Aztán a családjára gondol és könny szökik a szemébe. Csak legutoljára, mikor már gondolkodni kezd, sankint gazdagodni kezdtek. Egészségük kitűnő volt, kedélyük vidám, s igy majd mindenük megvolt, amit halandó ember méltán irigyelhet. Még egy kívánságuk volt, hogy gyermekük legyen, még pedig Boróky leányt, felesége meg fiút szeretett volna, ügy látszik, igen jól tudhattak imádkozni, mert rövidesen ez a kívánságuk is teljesült. Házasságuk negyedik évében egészséges fiúgyermekük született. Eszerint tehát Bo- rókynó jobban tudhatott esedezni. A furcsa legfeljebb az volt, hogy férje mégis sokkal jobban megörült a fiúnak, mint remélte volna, jobban mondva, mint felesége. Vagy másfél év múltával pedig leánygyermekük született, akit meg Borókynó látott sokkal szívesebben, mint férje. Ergo a fő az, hogy Géza apja kedveltje lett, mig Uus anyjáé. Szépen fejlődtek a gyermekek, de alig kerültek ki a pólyából, uj fogalmat iktattak szüleik házaséletébe — a civódást, vitatkozást. Természetesen saját maguk foglalkoztak a gyermekek nevelésével; mivel azonban Boróky a nap legnagyobb részében hivatalban volt, feleségére maradt a nevelés oroszlánrésze. Igyekezett igazságos lenni, de azért nem tudta kiirtani magából azon hajlandóságát, hogy Hússal többet foglalkozzon, jobban beeózgesse, többet elnézzen neki. Lehet, hogy a lányka fiatalabb kora okozta, de úgy volt és Boróky’ nemsokára megállapította, hogy fia gondolkodó, komoly, inkább magába- zárkózott lett, mig Ilus pajkos, eleven és csintalan. Eleinte örült neki s szinte bántotta, hogy olyan komoly az ő Gézája, de rövidesen arra a gondolatra jutott, hogy Iluska elevensége már a tulságba csap, és igy történt, hogy mig eleinte azért tett szemrehányást feleségének, hogy a lepi el arcát a sértett önérzet haragos pírja, mert úgy érzi, mintha arcul csapták volna. Nincsen kinevezés, hogy számos derék tisztviselő keresztül ne menne ezen a keservesen fájó lelki tortúrán. A nyomorúságában is reménykedő tisztviselő leikéből pedig lassankint kivósz a bizalom, az ambíció, a munkakedv. Ami pedig az államra is a legkárosabb, mélyen alászáll a lelkiismeretes, a becsületes munka értéke. Mi ennek az oka ? A protekció .. . Alig van tisztviselő, aki keserves tapasztalatok árán meg ne ismerkedett volna ezzel az egész hivatalnoki társadalmat megrontó métellyel. Ez a titkon ölő féreg, mely az állam épületének szerkezetét lassan megőrli. Kiirtja a polgári becsület- érzést és megingatja a Széchenyi által oly gyönyörűen magyarázott, oly magasra emelt hitelt az erényben, a becsületben, a munkában. Alig van nemzeti baj, amiről többet beszéltek és Írtak volna, mint a protekció grasszálásá- ról. De az ellene való küzdelem mindig pusztában elhangzó vagy papirosra Írott szó maradt. Egy-egy flagráns sérelem időnként aktuálissá teszi a protekció kérdését, a tisztviselők, sőt az egész társadalom, a sajtó fölemeli tiltakozó szavát a protekció ellen, de aztán belefáradnak a hiábavalónak látszó küzdelembe, az állam hatalmas erdejében ismét csönd lesz, a törzsekben pedig tovább végzi pusztító munkáját a protekció. A legutóbbi kinevezések ismét fölszakitották a régi sebeket. Országszerte ismert, érdemeket szerzett tisztviselők mellőzésével oly egyének jutottak vezető állásba, akikről semmi egyéb, csak az volt ismeretes, hogy előbbi állásukban sem tudtak megfelelni a követelményeknek. És ezek a selejtes elemek mégis átgázoltak a nemcsak érdemekben, de rangsorban is messze előttük álló tisztviselőkön és egyszerre az élére kerültek — a protekció segélyével. fiúval kevesebbet törődik, később azt hajtogatta egyre: — Asszony, asszony, igen sokat megengedsz ennek a leánynak. Természetes, őnagysága sem hagyta a maga igazát, s igy sokszor órákig ment a vitatkozás, mert nem engedte volna a világért se Borókyné, hogy ne az övé legyen az utolsó szó. A perlekedés pedig még egy újabb fogalmat iktatott be Boróky részére — a kávéházba járást. Ha megunta a perlekedést, szivart dugott a szájába, belevágta kalapját fejébe s útnak indult a barátok közé, cigarettafüstbe, kártyaasztal mellé. Repültek az óvek, Géza is, Ilus is iskolába kerültek. Maga maradt otthon Borókynó s ilyenkor ábrándozott a jövőről s büszkeség töltötte el lelkét, hogyan fognak majd az ő leányáért versengeni a legkiválóbb fiatalemberek, mert gazdag is lesz s ha Isten engedi, szép is. Büszkén mondhatja majd el: „Az ón nevelésem volt!“ Boróky pedig, ha úgy iratai között turkált, egyszer csak azon vette magát észre, hogy nem tudja, mit keres. Valahol a távolban jártak gondolatai, amikor majd felnőtt fiával sétálhat, vele oszthatja meg gondolatait, örömét, bánatát, csalárd barátai helyett, akik addig szívesen látják, mig teli erszénnyel ül a kártyaasztal mellé, de ha aztán neki szüksége volna valami csekély szívességre, nem akad emberfia, aki megtegye. Jól tanultak Géza is, Ilus is. Mikor igy hazahozták bizonyítványaikat, apa és anya büszkén mondták egymásnak, kedveltjeiket magukhoz ölelve: — Látod, az ón nevelésem! Sok viz elfolyt már a Dunában azóta, hogy Géza és Ilus elvégezték tanulmányaikat. Géza már huszonhétóves, jóhirü orvos, lelkiismeretessége, nagy tudománya seregszámra szerzi pácienseit. Lapunk mai száma 8 oldal.
