Ung, 1913. január-június (51. évfolyam, 1-27. szám)
1913-05-11 / 20. szám
2 (20. szám) 1913. május 11. U N G Ä gümőkór elleni védelemről Irta dr. Novák Endre. III. Teendők a kormány és a közigazgatás részéről. Az előadottakban már vázoltam, hogy mindazon közgazdasági tényezők, melyek a lakosság vagyo- nosodását s ezzel kapcsolatos jólétét elősegítik, közvetve a gümőkór elleni védelemnek is szolgálatot tesznek. Ezek részletezése jelen, dióhéjba szorított vázlatomnak tárgyát nem képezhetik s e helyen csak a főbbek kiválasztásával, azon feladatok elsorolására szorítkozom, melyek a gümőkór terjedésével a legközvetlenebbül össze vannak kötve. 1. A közkórházak mindegyikénél rendezendő egy külön tuberk. osztály az előrehaladt s már gyógyithatlan betegek és másodszor egy kisebb átmeneti osztály a még gyógyítható betegek részére. A közkórházak ügyrendjét szabályozó 1902. évi 35000. számú miniszteri rendelet olyképp bővítendő ki, hogy a kórházi ápolás keretébe üdülő és kezdődő tuberkulotikus betegek a kórházon kívül magánosoknál is ápolhatók legyenek. E tekintetben már birunk egy jól bevált példával a családi ápolásra kiadott elmebetegeknél. A fenti módon volnának rendezhetők a gyermek-üdülőhelyek s a kedvezően szituált falvak- és városokban a felnőttek részére is olcsó, szanato- torium-szerü házi ellátások. Az előadottakban vázoltam már, hogy a gümőkóros betegségek gyógytényezői 9/io-ed részben azon feladatok, mikkel a betegek jól tápláltságát s ezzel a szervezet ellenálló erejét biztosíthatjuk; ezenfelül a legjobb akarattal sem becsülhetem Vio-ed rósz gyógytényezőnél többre azon előnyöket, miket egy modern zárt szanatóriumban az állandó orvosi vezetés és gyógykezelés igen drágán nyújt a betegnek. így állván a dolog, nyilvánvaló, hogy a közalapok terhére a most divó költséges szanatóriumokat ma még csak kivételes esetben kellene igénybe venni; e helyett azonban a legnagyobb eréllyel kellene a kezdődő gümőkóros és egyéb baj után üdülő betegek gyógykezelését a közkórházi ápolás keretében, — ahol célszerű, a beteg saját otthonában is — az említett családi ápolás segélyével, átlag felényi költséggel eszközölni és ha az igy nyert gyógy- eredmény el is maradna némileg a szanatóriumok sokszor reklámra is alapitott statisztikájától, de ily módon egy csapásra a betegek százezrei részesülhetnének segélyben s ami igen fontos, a költséges gyógyintézetek építése egyelőre a vagyonos osztály szolgálatában, a magánvállalkozás részére volna hagyható. A fenti javaslattal a legtávolabbról sem akarnám én a higiéniai követelményeknek megfelelő szanatóriumok célszerűségét, avagy hasznosságát lekicsinyelni, — de szemben az érdekeit betegek rémséges nagy számával, mely a társadalom segélyét ma feltétlenül igényli, — mindig helyesebb a 9/io rósz értékű segélynyújtás a tétovázó semmittevésnél. Tisztában vagyok azzal, hogy a fent jelzett családi kezelés bevezetése mellett is még mindig hosszú évek kitartó munkásságára leend szükség, mig egyrészt az alkalmas helyeken az ápolásra vállalkozók kaphatók lesznek, s mig a hatóság, a társadalom, de maguk az érdekelt betegek is ezen eljárás áldásosságát belátandják; ennek dacára megdönthetien meggyőződésem, hogy a gümőkórosak tömeges gyógyítása radikális alapon, a mi viszonyaink mellett csakis a fenti eljárással hajtható végre; — és szemben azon végtelen nagy közgazdasági haszonnal, mit az állam a gyógy- eljárás fenti módszere által nyerne, számításba sem jöhet azon többlet-kiadás, mi e címen az országos betegápolási alap terhére esne. 2. A propilaktikus eljárások legfontosabbját képezi a lakásminimum szigorú keresztülvitele. E címen volnának rendezendők a műhelyek, hivatalok s más nyilvános helyek, iskolák stb. légürtar- talmának kérdése. E tekintetben egy egészen új törvény volna alkotandó, amelyben a lakásminimumra vonatkozó intézkedések az általam megelőzőkben vázolt alapon minden irányban rész- letezendők volnának. Természetes, hogy ezen törvény végrehajtására is legalább 5 évi időt kellene engedni, mert ellenkező esetben az a lakosság nagy részéről zaklatásszámba vétethetnék és nagy elégedetlenséget szülne. Ugyancsak e pontban említendők meg a városok és rendezettebb községek csatornázása, ivóvízzel való ellátása s utcarendezési kérdései. 3. A higiénikus alapokra tervezett mintaszerűen építendő új községek létesítése — a fentiekkel rokon s rendkívül nagy jelentőségű intézkedés e helyen sem hagyható említés nélkül; bár tudom, hogy nálunk e dolog ma még utópiának látszik, a nem messze jövőben azonban a közegészség ügye, s ez úton a gümőkór elleni védelem terén egy nólkülözhetlen alapvető feladatot fog képezni. 4. Az összes tanintézetek tanrendje akónt módosítandó, hogy a mostaninál a testi nevelés sokkal fokozottabb'mértékben juthasson érvényre. Ez okból az illetékes tényezőknek a most érvényben levő tanrendszeren változtatni kell. A gyermek- és ifjúkorban a szellemi oktatás révén ma a test fejlődése túlságosan korlátozva van s ez okból az ma már soká fenn nem tartható. E tétel végrehajtása külön anyagi áldozatot alig igényel, miért is bármikor végrehajtható. E fejezetbe sorolom a felnőttek érdekében is végrehajtandó azon intézkedéseket, melyek mig egyrészt a nem szabadban dolgozó testi munkások munkaóráit a mostaninál kedvezőbben szabják meg; másrészt pedig a zárt hivatalokban működő tisztviselőknek minden évben legalább 4 heti pihenőt még egészséges állapotban is feltétlenül biztosítanak. 5. A gümőkór elleni védelmet megvilágító s e kérdést állandóan felszínen tartó folyóirattal, minő pl. a már létező „Tuberkulózis“ havi füzet, a nagyközönséget teljesen díjtalanul, a szó szoros értelmében el kell árasztani; ott pedig, ahol előrehaladt, a környezetre fokozottabb mértékben veszélyes tüdőbeteg van, az óvóintézkedósre való kioktatást a szükséghez képest a hivatott tényezők közbelépésével is, fokozott mértékben kell végrehajtani ; ahol pedig a beteg a család többi tagjaitól sikerrel el nem különíthető, ott szükség esetén az illető anyagi támogatásban is részesítendő. 6. A közigazgatás feladata továbbá a statisztikai adatok okszerű és pontos kidolgozása, mely a tuberkulózist illető összes munkásság irányítására szolgál. 7. A betegsegélyző pénztári intézmény mai szervezetében nem kielégítő — az kiterjesztendő a mezőgazdasági munkásságra és a házicselódekre is — azon megjegyzéssel, hogy ezen nagyjelentőségű intézmény feladataira a mai törvényben kiszabott járulékok távolról sem kielégítők. ‘ A kór elhárító tényezők során említendő fel a kisemberek nyugdíjintézménye. Nálunk ma még ez is egy oly utópia, mint a higiénikus mintaközség; ,'annak dacára szükségét látom e helyen azt is felemlíteni, mert a többi feladat is csak úgy fog a végrehajtás alá kerülni, ha megelőzőleg legalább a papíron foglalkozunk velők. 8. Akarattal említem végül e helyen a tuberkulózis elleni védelem legfontosabb pontját, a „közsegélyezés“ rendezését. Rubner, a hires berlini tanár mondta ki először, hogy a „tuberkulózis“ mindenek felett lakásbetegség; ezt kiegészíti a mai szakértők mindegyike, azzal, hogy a gümőkór a rosszul táplált szervezet betegsége. A jó és egészséges tápláltságnak pedig első feltétele a jó lakás. És ha ezen okoskodást tovább fűzzük, nyilvánvaló, hogy jó lakáshoz csakis bizonyos vagyonbeli jóiét juttathat; következik tehát, hogy oly társadalomban, hol a lakosság igen nagy része vagyontalansága miatt a higiénai követelményeknek megfelelő lakásról gondoskodni képtelen, — ott a vagyonosok feleslegéből kell az államhatalomnak intézményekről gondoskodni, melyek segélyével a bármi okból a test egészséges fentartásához szükséges lakás, élelem és ruházat minimumában is szükölködők a megfelelő segélyben részesíthetők legyenek, más szóval: a gümőkóros küzdelem kiindulási pontját feltétlenül a „közsegélyezés“ rendezése kell, hogy képezze ! Az előadottak után nyilvánvaló, hogy a gümőkór elleni védelemnél, bár értékes munkát lehet végezni, — a nagy közönség támogatásával a mai közigazgatási tényezőkkel is, — ha azonban munkánkkal egyszersmind számottevő eredményt is akarunk elérni, azt csak milliókra menő tőkék mozgósításával lehet megtenni. Akarattal nem nevezem ezen nagy pénzszükségletet áldozatnak, mert e címen kiadott összes kiadásból közgazdaságilag egy fillér sem vész el, miután az mind az országban lesz felhasználva; — sőt bizton állítható, hogy a pénzkiadásnál hason- lithatlanul nagyobb értéket fog képviselni a meggyógyult, avagy csak pár évre is munkaképessé vált betegek többlet munkaképességében rejlő közgazdasági haszon. Németország, mely más egyéb dolog mellett a tuberkulózis elleni védelmet illetőleg is vezetőszerepre emelkedett, milliárd márkát már bőven meghaladó kiadással emeli magasra a humanizmus zászlaját, — de ha e kiadásokat az elért köz- gazdasági eredménnyel hasonlítjuk össze, nyilvánvalóvá válik, hogy befektetett tőkéi nemcsak hogy bőven meghozzák kamataikat, hanem évek során a befektetéseket is teljesen vissza fogják fizetni. Németországban a tüdőbeteg-szanatoriumok száma jelenleg 138, ágyszámuk: 14079. Gümős gyermekek számára 21 szanatórium van 1352 ággyal. Ezen szanatóriumokba fektetett építési költség átlag 80 millió márka. A fentieken kívül van Németországban 720 tüdőbeteg-gondozó intézet. Ezekéhez hasonló munkát végeznek az úgynevezett tuberkulózis bizottságok, melyeknek jelenlegi száma 728, Badenben 537, Thüringiában 191. Az erdei üdülőtelepek száma 99 s az erdei iskoláké 99. Mennyi pénz, mennyi munka a köz- igazgatás részéről, — és mennyi, nagyobbára díjtalan, hazafias fáradozásra volt eddig szükség s van jelenben is e nagy gépezet fentartására — azt alig lehet kiszámítani! Ezzel szemben azonban ott áll a hivatalos statisztika, bár teljesen akik azt állítják, hogy a mindenáron meghalni vágyó emberek leleményessége határtalan. Mert kérem, a páros halálnak és az egy sírban való nyugvásnak egy egészen uj alakját fedeztem fel. — Magácska hirtelen elutazik a tolnamegyei rokonaihoz s én közvetlenül követem. Magácska beleugrik a Dunába, én pedig a Tiszába . . . Vagy irtózik a hullámsirtól ? — Nem irtózom, de így a közös sír eszméje zátonyra jutott. — Látszik, hogy kevés földrajzi jártassága van. Vagy pedig egészen kikerüli figyelmét az a körülmény, hogy a Tisza Titelen alul a Dunába ömölvén, mi Titelnól éppen találkozhatunk, ha magácska Dunaaranyoson, én pedig a Tisza partjáról az éppen szembefekvő Tiszaezüstösről északra annyival távolabb ugróm a hullámokba, amilyen távolság vagyon Eszék és Titel között. — No látja-e! — kiáltá örömmel s miután az ugrás pontos idején kívül azt is elhatároztuk, hogy a mi tetemünkre — kivételesen — senki sem fog rátalálni, megindító bucsuvételezésképpen könnybelábadt szemekkel és a legnagyobb életmegvetéssel mondtam: — Ebben az életben mi már csak halva találkozunk és pedig Titelnél. . . — Bizony — felelt Mancika ugyanúgy, és elváltunk. Gyorsvonaton utazva, pár óra múlva Tisza- ezüstöstől északra éppen annyira voltam, amilyen távolság Eszék és Titel között van. Itt kivettem az órát. A megállapított időből még öt perc volt hátra. A Tisza erősen hullámzott és a bőjties szél majd leszedte rólam az egyes ruhadarabokat s emellett igen hideg is volt. Lehajolván a legmagyarabb folyóhoz, ujjam belemártása által firtattam hőmérsékletét. — Brrr, de hűvös! — kiáltottam. Ruhástul-e, vagy csak mérsékelten felöltözve ugorjain bele? — töprengtem magamban. Az utóbbi mellett csak a könnyebb úszás lehetősége, az előbbi mellett azonban a víz hidegsége és az a körülmény argumentált, hogy megállapodásunk szerint, Titelen alul hölggyel találkozom. — Tehát ruhástul! — mondtam, nem kevéssé megtörve s órámra tekintvén, úgy találtam, hogy Mancika már öt perc óta a Dunában van és valószínűleg már meg is halt. — Brrr, a halál! — borzongíam és minden erőmet összeszedve futottam el, messze a Tiszától. Valóságos pazarlás volna — gondoltam — egy szerelemért két élet! És mentem szülővárosomba, hol aztán folyton előttem lebegtek a Duna fodrai és Mancika alakja, amint az előbbiek elnyelik az utóbbit. Ah! Ha valakinek rosszat kívánok, csak atzt kívánom, hogy — az enyémhez hasonló körülmények között — akarjon, de ne tudjon öngyilkos lenni. Vagy kell-e borzasztóbb lelkiállapot, mint folytonosan tudni azt, hogy egy nőt, kiben nagy voit az akaraterő, annak idején egyszerűen el- bolondítottam, hogy Titelen alul találkozunk ? ... Ő ment, én pedig, mert nincs bennem akaraterő, itt vagyok . .. . . . Ahogy így gondolkodásom végéhez közeledtem, a fölolvaso összegezni akarván mindazt, amit eddig olvasott, kimondotta, hogy nincs nő, akibe csak annyi akaraterő is volna, mint a leggyámoltalanabb férfiben. — Ó, ó maga szerencsétlen — kiáltottam ingerülten. — Miért? — kérdé. — Mert a tételt megfordítva kellett volna fölállítania. — Itt nem udvariasságról, hanem az igazság megállapításáról van szó. — Kérem, egy kukk se több! Ön visszaél türelmemmel. Mondja ki rögtön, hogy az akaraterő képviselője a nő, a férfi pedig subiksz — De kérem . .. — Semmi de ... Mondja, vagy nem mondja? — Nem mondhatom. — Szégyelje magát! — Nincs miért, mert be tudom bizonyítani, hogy igazam van. — Mivel? — Egy történettel. — Majd meglátjuk — feleltem lenézően s aztán a felolvasó elmondotta, hogy ólt egy faluban egy leány és egy fiatalember. Mindketten szerették egymást s minthogy egymásé nem lehettek, elhatározták, hogy meghalnak. A közös sír eszméjének megvalósítására egy fölöttébb sajátságosterv szerint törekedtek. Elhatározták ugyanis, hogy a leány Dunaaranyoson, a fiatalember pedig az ezzel szemben lévő Tiszaezüstöstől északra (egyidőben) annyival távolabb veti magát a hullámokba, amily messze van Eszékhez Titel, így akarván elérni, hogy tetemeik Titelnól találkozzanak. — Ön pedig meg van háborodva! — kiáltottam beszédébe ismét ingerülten. — Egy kis türelmet, uram, mert most jön a java. Ugyanis — illő búcsuvétel után egymástól elválván — a férfi elszántan belevetette magát a Tiszába . . . — Ejh, dehogy is vetette! . . . Látta az ur ? — És nyomban meghalván, lassan, de biztosan úszott Titel felé. — Ej, dehogy is úszott! — És azóta nyoma veszett. — Dehogy is veszett! — A nő ellenben, nem lóvén ereje akaratát végrehajtani, visszafutott rokonaihoz, kiknél időzött s onnan egyenesen hazautazott. — Rágalom, aljas rágalom! — kiáltottam öklömet vósztjóslóan megrázva. — Be tudom bizonyítani. — Ej, dehogy is tudja. — Tudom ám, mert az a nő az ón elvált feleségem, ki azon tragikus véget ért fiatal emberért, halála minden évfordulóján requiemet mondat.
