Ung, 1912. július-december (50. évfolyam, 27-51. szám)
1912-08-25 / 34. szám
Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1912. augusztus 25 50. évfolyam. — 34. szám. Előfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra Egész évre . . 8 K | Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K j Egyes szám . 10 f. Amerikába: Egész évre .... 1060 K „Ung vármegye Hivatalos Lap“-jával együtt Egész évre 14 K — Félévre .... 7 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“ mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér. A nyilttér és a hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatal! telefonszám U. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Kazinczy-utca l-sö szám. Felelős szerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. 8egédszerkesztő : DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Egy csípősen aktuális esemény zavarta meg az ungvári nyár ijesztően unalmas csendjét. Félve szólamlunk meg, — tekintetes publikum — mert nincs keservesebb, mint ilyen szomorú világításban látnunk városunk kereskedői közszéllemét. Te államfentartó népréteg, édes kereskedő lelkeim', kit már hivatása is természetszerűleg a társadalmi ellentétek ütközőpontjára helyezett: egy veszedelmesen rossz szokás kezd elterjedni közietek. Ez a veszélyes betegség — mert már azzá fajult — képes egyes jó- hirü cégek ártatlanságát bemocskolni azáltal, hogy felőlük a rossz fizető inzolvens hírét költi. Hát kérem szépen, szép, a kereskedői tisztesség és becsületérzéssel megegyeztethető dolog egy biztos exiszteuciáju cégnek a posványba csábítása ? Ugy-e bár, hogy nem. Arról van szó ugyanis, hogy egyes jónevü kereskedő cég ellen a konkurrens testvércég a kreditet adó gyáros- vagy nagykereskedőhöz beesü- letérzésével megengedhető (?) anonym leveleket küld, melyben árulkodik, hogy ez, tehát X vagy Y cég meg fog bukni. A gyár megriad a mostani rossz pénzügyi viszonyok között. A névtelen levél zavarba hozza, mert az illető céget eddig jó fizetőnek, üzletét pedig biztos állásúnak gondolta Mit csinál ilyenkor a hiteltadó ? A hitelt elsősorban is bevonja, mérhetetlen anyagi és erkölcsi károkat okozván ezzel a kereskedőnek. Nálunk is megtörtént a minap, hogy egy jóhirü cég ellen anonym levelet firkáltak üzletének rossz állásáról, bukófélben létéről, holott az a cég nemcsak hogy nem fizetésképtelen, hanem fizetéseit mindig, tehát ma is biztosan és pontosan eszközli. Most aztán a gyáros nagyon tartózkodóan viselkedik s egyre- másra, itt is, ott is tudakozódik, mert bizalmatlan. A szegény kereskedő pedig verejtókes munkával, napestig dologtevéssel küzködik, s egyszer csak onnan, ahonnan nőm is gondolja, lesújt a villám egy konkurrens úr jellemtelen, névtelen levele következtében. Az ilyen embert, ha rajtakapják, át, kell a büntető igazságszolgáltatás kezeibe szolgáltatni, hadd tanítsák meg erre a német közmondásra, hogy : „leben, und leben lassen.“ O. V. Finn földön. Irta dr. Nagy József. Imatra, 1912. aug. 13. Stockholmból kissé viharos, egész éjszakai és más- félnapos tengeri út után Helsinkibe, a finn fővárosba értem. Az utasok jó része szerencsésen átesett a tengeri betegségen. Engem valahogy nem fogott meg. No igen, egy magyaron nem fog ki egy kis tengeri vihar. Arra való a német, finn, svéd és más nemzet, hogy öltögesse nyakát a tenger hullámai felé. Az ember örül végül, ha partot ér. Hangon fogad már a zsandár. Elő az útlevelekkel. Megbélyegzik sorra az utasokat. Közelgünk az orosz mennyek birodalmához. Baj nem volt az útlevelemmel, mert már Koppenhágában az orosz konzul szívesen láttamozta 6 K ellenében. Roppant előkelő képű itt a zsandár. Fehér és arany ruházatában úgy néz ki, mint egy vice atyus. Állítólag sokat nem fognak zaklatni többé. Majd elválik az orosz földön. Hogy be nem dunkliztak, bizonyság, hogy tovább indulhattam: a rokon nép közé, a finnek közé. Ugyan mi a csodának találták ki az okosok, a mindent tudók a mi rokonságunkat ? Lehet, hogy kerestek egy fajtát, egy országot, amelyik épp oly tartomány, mint mi. Ez alapon kész a rokonság. A nyelvük fél mérföldes szavakból áll. Semmi kellemes csengése nincs. Látszik rajta az elszakadt vidékek teljes ellaposodása. Halmozott magánhangzók. Áz ember szinte latja a finnt, amint horgászva a tó vizében ráér gondolatát hosszú hangömléssel, elnyujtottan kifejezni. Hiszen itt olyan gyéren és egyszerűen élnek az emberek. Mert ugyebár, a nyelv, az is fejlődik? Az élet, a forgalom mellőzi a fölös hangzókat. Fejlett nyelveknél előáll az állapot, hogy a nyelv kiejtéso és konzervatív Írása nagy ellentétet mutat. Sokkal többet írunk, mint mondunk. Bátor reformátor egyszerűen helyreállítaná a különbözetet és a nyelvből a fölös hangzókat kidobná. Éhez csak reformerbátorság kell, aminek talán némi Ä rendőrség Ezt a büszke címet akár el is hagyhattuk volna, ahogy az 1912. évi LVIlI-ik, a városok fejlesztéséről szóló törvény megjelent. Mikor már teljesen küszöbön állónak tartotta a közvélemény a vidéki rendőrség államosítását, akkor vesszük észre, hogy a hangzatos beigérések dacára, erről most szó sem lehet és igen csalódnak azok, akik azt hiszik, hogy az 1913—16. évekre, direkt a rendőrség céljaira felvett 1—4 millió, összesen lizmillió korona államsegélyből, az oly annyira várt államosítást fogják megcsinálni. Nézzük a törvény 30. §-át, mit mond, mert erre épült sok-sok remény. „Utasittatik a belügyminiszter, hogy e törvény életbeléptetésétől számított két éven belül a városok szervezetéről, közigazgatásáról és háztartásáról, úgyszintén a városi rendőrség országos rendeléséről törvényjavaslatot terjesszen elő. Hogy megértsük, mi a különbség az államosítás és az ors\ágos rendelés között, nem supositiókra támaszkodunk, hanem idézzük a törvény 1-ső szakaszának rendelkezését. Amikor felsorolja a törvényszakasz a rendőrség céljaira szolgáló segélyek összegét, melyeket a városi rendőrség „fejlesésére kell fordítani“, hozzá teszi: — „Megfelelő segélyben lehet részesíteni ezekből az összegekből azokat a városokat is, melyeknek a rendőrsége egyelőre továbbfejlesztést nem igényel.“ Tehát a kikiáltott államosításból lett oisiá- gos renders (30. §.), az országos rendezésből fejlesés. De már nem országos, mert supo- nálja a törvény, hogy lesznek városok, melyek rendőrsége fejlesztést nem igényel. Lesz tehát egy tódás-fódás, néhol fejlesztés, néhol pénzosztogatás, aszerint, mily ügyesen tudják a akadálya, hogy az élettel kiegyenlített nyelvben felnőttek esetleg elszakadnak a régi nyelv irodalmától. Természetesen mindennek ellenkezőjét hirdeti a finn nyelv. A nép nem a kiválasztottak közül való. Alázatos, sápadt, sovány és határozott szláv jelleg. Iszik, mint erre már északkeleten, alkoholt erős adagokban. Élvez koncert-zenét. Nincs itt rokonság. Se fajtában, sem jellemben, sem nyelvben, sem szokásokban. Ide elszármaztak szegények az észak szögletébe, az ezer tavak földjére. Nem folytak be semmibe. Éltek, halásztak, vadásztak óriási területeken. Kifejlődött köztük, éppen mert messze északon éltek, elfajult, kialakult uj nyelv, a finn. Jöttek páran emberek, akik kerestek rokont a rokontalan magyarnak, találtak népet, amelynek szava sem latin, sem germán, sem szláv: tehát ez lesz a rokon faj. Mert rokonságot ki kellett sütni valamelyik nemzettel. Azt hiszem, ez a családfa eredete. És aki tudós akar lenni, ért hozzá, indokolni. Bocsássák meg a finn testvérek, ha ösztöneimben tévedek. A „finn isten“, aki elfordult tőlük, elrendezi majd az igazságtalanságot a „magyarok istenéivel, aki áld bennünket, kiválasztott népet: a magyart. Helsniki szép tengerparti város. Fővárosa a nagy fejedelemségnek, egyebekben az orosz jelleg ott terpeszkedik rajta. A fő-tér dombtetején a négyszögletű kupolás Nikoláj-templom hatalmas épülete uralkodik a városon. Utcáin orosz felírások. A posta kifelé orosz, csak belföldön lehet finn bélyeget használni. Bent még úgy, hogy ne lássók, szabad még finnek lenni. Tulajdonképen sajnálni lehetne a népet. Csakhogy ón nem szeretem a szolga nemzeteket. Valahogy úgy gondolom, hogy a népek mindig megérdemlik sorsukat. Amelyik elhitványodik, az szolgaságba kerül. És a szegény finnek, itt északon, ugyan mennyiben éltek európai kultúrában? Országuk szegényes. Kultúrintézményeik kezdetlegesek. Tó, erdő, mocsár, kevés mezőgazdaság, ami országukban látható. A mezőgazdasági jelleg egy országon különben is a kulturálatlanság képét nyújtja. Főleg elhagyatott állapotban. Kultúra szempontjából államosítása. városok érdeküket képviselni és érvényesíteni. De ha nem is lesz az államosítás valósággá, annyi tény, hogy úgy a közvéleményben, mint a kormányzatban immár köztudattá vált, hogy a rendőrséget ki kell emelni a mai szomorú és siralmas helyzetéből, ha a nyugati államok kulturális fejlődését és e fejlődés biztonságát el akarjuk érni. Maga ez a se-hús, se-hal törvény, mely sok érdeket elégit ki és sok fájó sebet gyógyit be, anélkül, hogy végleges biztonságot teremtene, épp ellenkezőre nyújt támpontot, mint amit a városok közhangulatában ma látunk. A városi tisztikar fizetésrendezésével kapcsolatosan elrendeltetett, hogy a városok szabályrendeleteiket egy év alatt átalakítsák és az állásokat rendezzék, a fizetéseket a törvény rendelkezése szerint vegyék fel, stb. A legtöbb városban azon indokolással, hogy a rendőrség államosítása, vagy országos rendezése bekövetkezik, erre milliók vannak felvéve, — az a törekvés kerekedik felül, hogy a mai állapottal szemben is nagy mérvű megtakarítások nyerjenek kifejezést a szabályrendeletekben s ha kell szaporítás, létszámemelés, hát csinálja az állam. Annak jogosultságát, hogy a város a rendőrség ismert szervezeti hibáinak kiküszöbölésébe most ne menjen bele, de bizza ezt az állami fejlesztési akcióra, még belátjuk. De annak, hogy mert jönni fog valami, "most a városok úgy akarják kiaknázni az előnyeit, hogy a rendőrségi szervezet eddigi kereteit is leszállítsák, sem jogosságát, sem helyességét, sem célszerűségét belátni nem tudjuk. Hisz világosan mondja a törvény 1. §-a, hogy ahol fejlesztésre szükség nincs, ott segélyt az orosz sas se többet, se kevesebbet nem jelent erre felé. Bár meg kell állapítani, hogy a finn egyebekben szimpatikus nép. Olvas. Apró kis dolgaiban, háza tájában úszta és dolgos. Benéztem egy pár finn lakásba. Takaros minden. Persze, úgy bámultak rám, mint mikor a birkák nyújtogatják füleiket egy szokatlan látványra. Egy furcsa idegen a falujokban. Egyetlen szép arcot nőm láttam eddig e fajtából. Ez nagy megrovás ám. Széppé az emberfajtát ugyanis a kulturális ólet és az ösztönök egészséges működtetése teszik. Most az észak legszebb vízesését néztem meg itt Imatra mellett. Imponáló vízesés. A viz keresztül törte a sziklafalakat és úgy rohan lefele őrült tobzódással. Helyenkint toronymagasságig szökik fel a barnás zöld hullám, ott szétporlik vizfoszlányokká és úgy csap le a szikla falra, mely óriási repedésekkel mutatja, hogy a viz romboló munkája folyamatban van. Hosszú medervonalon tobzódik az áradat, az elemek ereje jelentkezik egész a megborzadásig. Órákig elgyönyörködtem benne. A puha víznek micsoda munkája és minő ereje ! Mi mindenre képes a parányok üsszeállása, együttes akarata. No, de hát nem csoda. A szegény finnek óriási területen eLzórtan élnek. Mindössze 3 millió a lakosság és országuk nagyobb mint Poroszország, ahol, ha jól tudom, 40 millió lakik. Földjük van bőven. Játszik is rajta. Zabjuk már közéig a sarlózáshoz. Helyenként ugyan gabona-táblákat is láttam. Megnéztem erősen hirdetett fürdőjüket, Rauhát is. Érte 12 km-t. gyalogoltam. Közönségesen egyszerű fürdő. Fekvésével, tópartján fenyvesek közt, jobbsorsra érdemes volna, ha nem volna itt a messze északon. Sok erre a poétikus hely. — Egész Finnia csuppa patak és tó. Természetes, hogy e két tényező mellé már nem sok kell, hogy e hely gyönyörűvé váljék. Amint fütyörószve járok a szép erdei utakon és a sok magyar dallam végig tört az erdőségeken, nincs se itt, se lelkemben semmi visszhang. Idegen világ ez, idegen nép lakja, nem járt erre soha még a „magyar isten“ ministráns gyereke sem. Lapunk mai száma 10 oldal.
