Ung, 1912. július-december (50. évfolyam, 27-51. szám)
1912-08-04 / 31. szám
2. oldal. “CT 1ST 331. szám. tetést, hogy a lengyel kocsisok elmaradása folytán Ungvár kereskedelmi érdekei hátrányt szenvedtek volna.]] A szomszédos Galíciával különösen fakereskedelmi tekintetben voltak a vasút építése előtt élénk összeköttetéseink. Ez az ösz- szeköttetés pedig nemcsak hogy nem csappant meg, aminek legeklatánsabb bizonyítéka, hogy a régi fakereskedő üzletek azóta felvirágoztak, sőt helyükbe újabbak létesültek, ami a fejlődésnek legmegbízhatóbb jele, hanem azóta olyan minden viszonylatra kiterjedő kölcsönös kereskedelmi összeköttetéseink létesültek, amiről a vasút létesítése előtt álmodni sem mertünk volna. Hogy csak egyet említsünk: városunkat és megyénk éjszaki vidékét a nyári hónapok alkalmával a lengyel turisták százai keresik fel; mily nagy anyagi előnyt jelent ez városunkra nézve, arról kereskedőink tudnának csak beszélni. Az is mindennapos dolog, hogy egész Turka vidékéről jönnek Ungvárra bevásárlás céljából, sőt nem egy lengyel menyecske kelengyéjét is nálunk szerezte be. Nem kell tehát sajnálnunk a szekérforgalom megcsappanását, mert legfeljebb néhány részeg lengyel fuvarost vesztettünk el, helyébe azonban városunk forgalma sokkal értékesebb elemeket nyert. Aki csak kissé figyelemmel kiséri a határszéli és kaposi vonatoknak érkezését, az örömmel tapasztalja, mily sokan látogatják városunkat. így például a kaposi vonatnak személyforgalma az első évben 60.000-et tett ki, ha ezek közül csak minden hatodik ember Ungváron megfordul, úgy legalább is 10.000-re lehet tenni azon idegenek számát, akik a zsákvonat igénybevétele útján keresték fel városunkat. Ennyi ember máskor hosszú évek során sem látogatott el Ungvárra, s hogy ezen vonatnak jövője van, legjobban bizonyítja, hogy mindjárt az első évben 34.000 K tiszta nyereséggel zárult az üzleti év, tehát az Ungvár—Vajáni zsákvasut már az első évben az egymillió nyolcszázezer K-t kitevő építési tőkének körülbelül 2%-át jövedelmezte. A dolgok ilyetén állása mellett valóban nem lehet megmagyarázni, miért fél Ungvár város közönsége uj vasúti vonalaktól. Attól tartanak talán, hogy Sátoraljaújhely, Nagy- mihály, Munkács városok megyénk kereskedelmi forgalmát magukhoz fogják ragadni ? Alaptalan félelem. Volt-e arra eset, hogy egy fejlettebb város forgalmát egy kisebb kereskedelmi város magához vonzotta volna ? Nem. Ennek legszebb példája Csap községe, amelyik körülbelül egyforma távolságban van Munkács-, Ujhely- és Ungvártól s mégsem gravitál idegen helyek felé, hanem minden kereskedelmi szükségletét Ungváron elégíti ki. Mitől fél tehát Ungvár?! Más városok, mint Sátoraljaújhely, Munkács, mindent elkövetnek, hogy újabb és újabb összeköttetéseket létesítsenek és csak mi nézzük egykedvűen, mint hódítanak el városunktól egész vidékeket szomszéd városok. Itt van Szerednye vidéke. Megyénk nemtörődömsége folytán ez az egész vidék a Munkácson létesült uj intézményekkel mind élén- kebb és élénkebb összeköttetésbe jut, s ha továbbra is tétlenül nézzük ezt a helyzetet, úgy már csak rövid idők kérdése, hogy a 10,000 emberből álló vidék Ungvár részére kereskedelmi tekintetben teljesen elvesszen. Vagy hallottunk-e valaha csak kísérletet is arra nézve, hogy a Nagymihály mentén elterülő községeket kereskedelmi tekintetben valahogy Ungvárhoz csatoljuk? Nem. Nálunk senki sem törődik azzal, hogy Ung vármegyének ezen leggazdagabbnak mondható vidékére nézve Ungvár teljesen idegen hely és legfeljebb sóhajtunk egyet, de nem teszünk semmit. Pedig mily előnyös volna városunkra nézve, ha a szobránc—nagymihályi, továbbá a szerednyei vidéket vasúti vonatkozásokban Ungvárhoz lehetne csatolni. Ungvár jelenleg még sokkal fejlettebb város, mint szomszédjai, a szomszéd megyebeli határos községeket feltétlenül magához vonzaná. A szomszéd városok azonban rohamosan fejlődnek és nemsokára el fog érkezni az az idő, mikor ezek Ungvári túl fogják szárnyalni. Most van tehát az ideje annak, hogy az évek óta vajúdó Szerednye—Munkács és Szobránc—nagymihályi vasutat létesítsük, továbbá ez a legalkalmasabb pillanat a vajáni vonal továbbépítésére nézve. Most kell tennünk valamit, amig nem késő. Jelenleg még Ung- várnak hajtanának előnyöket. A helyi érdekű forgalom érdeke előbb-utóbb keresztül viszi, hogy ezek a vonalak létesüljenek. Ha továbbra is egykedvűen nézzük, mint fejlődnek a szomszéd helyek Ungvár hátrányára és addig halászijuk az uj vonalak kiépítését, úgy abból feltétlenül más városoknak lesz haszna. Itt az utolsó időpont, amikor cselekednünk kell, mert különben késő lesz. Dr. Ä. F. r Érdekes reformok a bíróságnál. Talár a magyar bíráknak. Az igazságügyminiszterium Székely Ferenc minisztersége óta az igazságügyi szervezetek szabályaiban igen nagy reformok tervezetét készíti s a tervezet nagy, egészen különös intézkedéseket kíván életbeléptetni. Most a minisztérium értesítette az igazságügyi hatóságokat arról, hogy elkészült a törvényjavaslat előadói tervezete s valamennyi igazságügyi hatóságnak megküldötte a tervezetnek a lényegesebb intézkedéseket tartalmazó kivonatát. A miniszteri leirat véleményt kér az igazságügyi hatóságoktól, mielőtt a végleges szöveget megállapítaná. Csak röviden ismertetjük azokat a nagyszabásúnak tervezett újításokat, amelyeket a minisztérium most elkészült tervezete magában foglal. Nincs többé aktacsomó. A miniszter leirata közli, hogy az uj rendet az uj polgári perrendtartás életbeléptetésével kapcsolatban kívánja megvalósítani. Az uj perrend a bírák munkáját megszaporitaná, a bírák szaporítását azonban az államkassza nem bírja, azért úgy okoskodik, hogy a bírákat az adminisztratív hivatalnoki teendők alól felmenti s a bírák semmi más egyebet nem dolgoznának, csak tárgyalnak és ítéletet hoznak. A segédhivatalok, kezelőszemélyzet s a bíróságok és ügyészségek nem bírói alkalmazottai pedig a rájuk szakadt terhet úgy viselnék, hogy megszűnne az akta- intézés. A szóbeliség és közvetlenség elvét honosítanák meg az adminisztratív munkák minden vonalán. Jelentéstételek, vizsgálatok, fegyelmi eljárások, kinevezések, küldetések, ezután nem írásban történnének, hanem szóbelileg, személyes érintkezés és telefon utján, a tisztviselők folytonos utazásával, hivataltól-bivatalig és várostól-városig. A hivatali vezetőknek — ilyen állás szervezve lesz — pedig a saját hivatalaikban joguk lesz olyan rendszereket életbeléptetni, amilyent akarnak és jónak látnak, a törvényszéki elnöknek szintén. A helyes rendszerek megbeszélése végett állandók lennének a tisztviselői értekezletek. Nők a bíróságokon. A kezelőszemélyzet tagjai, a tisztviselők és alkalmazottak igy teljesen megszabadulnának az irás- munkáktól. A másolási munkálatok elvégzésére pedig nőket alkalmazhatnának a bíróságokon és ügyészségeken. S ennek indokolásaképen pedig ezt mondja a miniszteri leirat: a női munkaerő olcsóbb ; a férfi alkalmazottak számára a másolási munkák gyötrők, egyéni érvényesülést teljesen megakadályozók voltak ; a nők és férfiak egy hivatalban való alkalmazása nem kifogásolható morális szempontból, mert a bankok és magánvállalatok irodáiban is bevált az ilyen rendszer; a tisztviselők feleségeik és leányaik számára is nyújthatnak kenyérkeresetet. Ez indokolás két első pontja hangzik különösen és kicsinyes, de nem szociális szempontból. Azért kifogást a nők alkalmazása ellen nem lehet emelni. A nők alkalmazására korlátul csak azt állítják fel, hogy házastársak a hivatalban ne kerüljenek feljebbvalói, vagy ellenőrzési viszonyba. Az egyenruha. A tervezet a bírák, ügyészek, ügyvédek, jegyzők és joggyakornokok számára tenné kötelezővé a tárgyalásokon az egyenruha viselését. Az egyenruha talárból és fövegből állana, a tekintély emelését kívánná szolgálni. A bírák talárja egyszerű, fekete szinü, a mellen koronás címer. A kúriai, táblai, törvényszéki és járás- birósági bírák egyenruhájának megkülönböztetését a a címer színe, nagysága és alakja tenné lehetővé. Az ügyészek talárja ugyanilyen. A jegyzőké és joggyakornokoké annyiban különbözne, hogy nem lenne rajtuk címer. És a talár viselése minden bírósági tárgyaláson kötelező lenne. Észak honából. Irta dr. Nagy József. Sassnitz, 1912. jul. 29. Három órai tengerparti séta után szállodámban ülök. Milyen csúnyán indult a mai nap. Az első esős reggel. Szállodám ablakán kinézek, komor felhők az egész látóhatáron. Szitáló csúnya eső. No most mit csináljak másfél napig. Koppenhágába csak kedden indul a legközelebbi hajó. Fürdeni nem lehet, a tenger ködös, utálatos. Kirándulok. A kis parti gőzös csakhamar letesz Stubbenkammeren. Ahol a szárazföld határozottan hátat fordít a tengernek. Meredek partok az egész vonalon, szeszélyes és csodás sziklaalakulásokkal. Szép. Mondják rendkívül szép. Felkapaszkodom a kilátóhelyig. A kikötő hajóhidja alig mutat többet egy evezőlapátnál. Gyönyörű magasság. Ej 1 nincs ilyenkor semmiben hangulat. Szürke színekből nem lehet semmit összehozni. Pedig minden szürke az egész világon, amennyit belátok most a világból. Nem időzöm sokáig e helyen. Nem gyönyörködöm tehát tovább. Innen Sassnitzig az ut 3 óra, mondják. Már régi szokásom, szorongó, lappangó, borús szorongásaimat kijárom magamból. Pompás alkalom. Rohanni órákon át. Neki. Csakhamar érzem, lelkem ballasztjai dobódnak kifele. A legcsodásabb, legszebb, legpoetiku- sabb utak egyikének elejére jutottam. A mesék hírnökei nem járhattak szebb égi utakon. Lelkemből máris dalok bugyborékolnak. Színes világok felé ragad képzeletem. A gyönyörtől ittasan rohanóan vonulok előre — eddigi utam legüdébb hangulatában. Magas sziklafal, alatta a tenger és fennt csupa erdő. A sétány közvetlenül a fal peremén vezet. Balról folyton a tenger, jobbról az ozondús üde fák. Szebb egymás mellé állítást képzelni sem lehet. Ugyanakkor lebegő magasság, a folytonos és változatos tenger, sziklahát panoráma. Olyan pompásan egyedül vagyok. A délelőtti eső visszatartotta az embereket. Három óra alatt senkivel nem találkoztam. Tobzódhattam szabadon az elragadtatásban. Az erdő visszhangzott szavamtól és bele fészkeltem érzéseimet a tengerbe, két végtelenbe, mélységbe magasságba. Közbül leereszkedtem a szakadékba és megbámultam a kisded patakot, amint az a tengerbe ömlik. Gyönyörű ellentét. A kis hegyi patak a tengerbe. Ujjongó mosollyal nézem. Nem szép ? A nagy végtelen tengerbe a kis patakocska. Alig van öklömnyi hullámocskája. Csobog lefele s egyszer csak belecsobog a nagy vízbe. Az meg befogadja. A nagy erő és a bájos gyöngeség testvérisülése. Újra fel a sziklahátra. Jó ott fenn. Közelebb vagyok a magassághoz. Már pedig magamfajta emberke kevélyen végig mosolyog önmagán, ha a vágyva vágyott magasság egy bizonyos fokozatához felemelkedik. No parányi ember, nyújtogasd nyakad, mereszd a nézésed, nógatom magam. Lábaim a lusták, a kényel- mesedettek bezzeg nem éreznek most fáradságot. Nincs az a kiugrás a tenger-felé, emelkedés, mélység, melyhez el ne sietne. íme a szuggesztiv erő. Az én derűm terjed köröttem. Néha már a fákon átvillan egy-egy világosság. A tenger látköre messze kitágul. Az ég csúnya felhői közül a csúnyábbakat hazazavarta s az ott maradt jobbszivüek, amikor szerényen jelentkezett egy-egy napsugár, megengedték, kukkantson hát le a tenger partján vonuló halandóra, olvasszák színes valósággá össze verőfényüket. Megjelent végre a napsugár. íme háladatlan. Csak egy napig hiányzott és már végre. Hiányzott ugy-e. Becsüld meg 1 Most már leereszkedem egész a tenger vizéhez. Kavicsos, homokos utakon jutok tovább. Helyenkint el-el ugrok a viz folytonos csapkodásai előlr amikor egy~egy bátrabb, mondjuk ki nyíltan, vakmerőbb hullámfodor egész felém sújt játszi kedvteléssel. Nem játszom. Csak nem vagyok gyermek. Hullámfodrokkal évődni. Ott a kavics, a part, a szikla, azok a játszótársak. Tolakodó. Nem kellek ? Jó. S a legközelebbi hullám szemembe csap. Ejnye megbántottam. Vonulok kissé közelb a sziklák alá. Na mester, jer ide is, ha tudsz. S a tenger, a gyáva filiszterre, rám se köpött többet. Közelgők Sassnitzhoz. Ott hadihajók ünnepi játékra készülnek. A négy büszke vasóriás ott áll mozdulatlanul a vizben a kikötő előtt. Csakhamar kezdetét veszi az évenként egyszer itt megismétlődő matróz- ünnep. Indul a regatta-verseny. Dördülnek a hajóágyuk. A marcona legények dolgoznak hatalmasan. A négy hajó legénysége méri össze erejét. Majd kitódulnak a partra és kezdik különféle tornájukat. Ez már kevésbé érdekel. A hajót holnap megnézem. Most pedig kiterítem pelleriném az egyik sziklára, végig vágom magam rajta és órákig szembe nézem a vizet. E hangulatkörből mit írjak eddigi utaimról. Boroszló, Posen bár nagyszerű helyek, most nem nyújtanának témát. Ezek más benyomások. Azok az értelemre hatnak'. Munkaműhelyek, hol meggyőződhetni, mit tud az együttes és egyetemleges munkakészség alkotni. Nekem nem nyújt jobb érzéseket. Mert csak látni késztet, hogy mi van künn a nagy nemzeteknél s mi nincs nálunk odahaza. Milyen jól, olcsón s minő kulturkeretben élnek az embertömegek. Itt a közintézmények nagyszerűek. Itt látszik, hogy az emberek a közért dolgoznak. Nálunk a közintézmények primitívek, úgy látszik az emberek inkább a maguk intézményét szolgálják köztevékenységként. Mennyi munkaeredmény. Amikor százszámra emelkednek, mint erdő, a gyárkémények. Nálunk elvétve néhol egy-egy kastély van. Itt mindenki munkának él. Jutalmazott, eredményekben gazdag munkának. Végig vonul a munka szelleme a tróntól a hajónapszámosig. Mert a nemzetek kultur- versenyében a poziciót csak minden képesség kihasználásával lehet biztosítani. Csak ez a demokratikus államelv viszi és viheti a ma magasságáig a nyugati nemzeteket. Az ész, képesség és munkás-igyekezet feltétlen érvényesülése. Mennyi értelmi, kiválósági erőpróbán kell átesni, mig itt befolyáshoz, érvényesüléshez jut. Nálunk elég kevés raccsolás, egy alkalmas duci vagy pityu, és miniszter lesz a gyerek. És arra senki sem gondol, hogy a mi elmaradott, kezdetleges nyers közállapotainkban mennyi kárt, visszadobást
