Ung, 1912. július-december (50. évfolyam, 27-51. szám)

1912-07-07 / 27. szám

27. szám. "CT 1ST O­3. oldal. cs. és kir. kamarás határrendőrkapitányt és a helyi sajtó képviselőit. Utána Gébé Péter kanonok az egyház, Lőrinczy Jenő a vármegye és dr. Mocsári Miklós a város nevé­ben, Hidasi Sándor pedig az ungvári intézet felügyelő- bizottsága nevében üdvözlő a vendégeket. Ezután az elnök indítványára Zichy gróf minisz­terhez, Náray Szabó államtitkárhoz, Wlassich Gyulához, Preszli orszgy. képviselőhöz üdvözlő táviratok kül­dettek. Sorra kerültek a napirend tárgyai. Kegler Fe­renc, az egyesület titkára, előterjesztette terjedelmes évi jelentését. Örvendetes tudomásul vétetett. Nagy Péter a Borbély Sándor-fóle beszédtanitási vezérkönyv irányát mutatta be értekezése kapcsán. Várady Zsigmond a szakfelügyeletről értekezett, folytatólag Záborszky Árpád a siketnémák testi nevelésének irányáról érte­kezett, kifejtve, hogy a siketnémáknál a testi nevelésre nagyobb gondot kell fordítani, mint az épérzéküeknél. Az értekezések tárgyalásaihoz számos felszólalás tör­tént s az értekezők javaslataihoz a közgyűlés hozzájárult. A vármegyeháza termo mellett két helyiségben számos intézet siketnéma növendékeinek munkája volt bemutatva. Az ungvári intézeten kívül Kolozsvárról képkeretek, Budapestről papír- és famunkák, Vác, Debrecen, Sopron, Szeged intézeteiből láttunk ügyes és szép fa- és papírmunkákat, — a szegedi intézet növendékeinek pléhmunkái keltettek feltűnést. Délben körülbelül 100 teritókü bankett volt a Széchenyi-ligeti vendéglő nagytermében, melyen szá­mos felköszöntő hangzott el. Utána megnézték a város nevezetességeit és na­gyobb ipartelepeit. A kongresszus második napja. A kongresszus második napjának Nevickén kel­lett volna lefolynia, a rossz időjárás miatt azonban az ungvári intézetben tartották meg. A szerkesztői jelentés után Molnár Antal a mellék-órák beosztásáról értekezett. A zárszámadást és a jövő évi költségvetést jóváhagyták. Tiszteletbeli tagokká választották dr. Hermann Antal, egyetemi tanárt és Hidassi Sándor kir. tanfelügyelőt. Követke­zett a tisztikar megválasztása, mely a következőképp alakult: Elnök : Borbély Sándor (Vác), alelnök : Gön- czy Gyula (Kecskemét), titkár-szerkesztő : Kegler Fe­renc (Budapest), jegyző: Záborszky Árpád (Vác), pénztáros: Völker József (Sopron). Választmány: Mlinkó István (Eger), Váradi Zsigmond (Körmöcbánya), Nagy Péter (Kolozsvár), Simon József (Budapest), Szentgyörgyi Gusztáv és Szotfried József (.Vác), Sza- bady Géza (Budapest), Schulmann Adolf (Ungvár). Számvizsgálók: Palatínus Károly (Kaposvár), Plichta Béla (Szeged), Wolkóbor János (Vác). A vendégek közül nehányan még csütörtökön, a többi pénteken délelőtt hagyta el kellemes emlékekkel városunkat. A munkácsi kirándulás — sajnos — szintén elmaradt. Ä perbenyiki ünnepnapok. — 20,000 K jótékonyáéira. — Junius hó 29-én és 30-án igazi aratási eredményt értek el a perbenyiki ünnepélyek rendezői. Húszezer korona jutott a Bodrogközi Nőegyletnek, hogy eddigi nemes, a szegényeket, az arra szorultakat gyámolitó munkásságát az eddiginél is fokozottabb mérvben teljesíthesse. A legnagyobb dicséret illeti ezért gróf Mailáth Józsefnét, ki fáradtságot nem kiméivé, emberfölötti buzgalommal vezette a rendezés nehéz munkáját, ki, raig egyrészt ezreknek nyújtott alkalmat arra, hogy kitünően szórakozva pár fillérrel áldozzanak a jóté­konyságnak, másrészt az összegyűjtött fillérek hatalmas összegével száz meg száz nyomorgó embernek szük­ségét fogja enyhíteni. Ennek a sok száz embernek a hálaimája lesz számára a legszebb jutalom. Az ünnepségek mindkét napján számosán voltak jelen vármegyénkből is, s akik részt vettek, nem győ­zik eléggé dicsérni azok impozánsságát és teljes sikerét, ami különben a következő tudósításból is ki­olvasható : Első nap. Szombaton délután, mikor a perbenyiki állomásra érve a túlzsúfolt, kemenceforróságu vasúti kocsikból végre kimenekülhettünk, már vártak a foga­tok, hogy a kellemes hüvösségü parkon keresztül a grófi kastélyhoz vigyenek. Az udvarban már nagy volt az élénkség. Száz és száz ember járt ide-oda, nézelődve, gyönyörködve, keresve amelyet, ahol mulat­hat, ahol idejét legjobban töltheti. És valóban oly sok ilyen hely volt, hogy zavarba jött az ember, hol kezdje meg a szórakozást, melyik sátor rejtelmeit puhatolja ki először, hogy estére kelve elmondhassa : mindent láttam, mindent élveztem. Mindjárt a kapu mellett volt felállítva az óriási disznó és az erőművész sátra. Bekukkantunk, persze csak futólag, mert nem hagy nyugodni a behallatszó zaj: automobil-berregés és trombitálás, a körhinta verklije, a cigányzene, a kint nyüzsgő emberek zsivaja és valami furcsa, meg-megujuló csikorgás. Otthagyjuk a zsírjában túltengő sertést, és amint kilépünk, rögtön szemünkbe tűnik, mi okozza a csikorgást. Hatalmas, deszkából épített dombról sínek között ép most csúszik lefelé egy — ródli! Rajta vidám gyerekek ülnek s leérve esedeznek a lent aggódó mamának: „Csak még egyszer.“ Menjünk tovább. De nem lehet ám itt csak úgy sétálni; lépten-nyomon újabb és újabb látványos­ságba botlik belé az ember. Itt van például a dobáló­sátor. Pléhlemezekkel egy viaszkos vásznon levő számot befedni, apró karikákat ferde szögre rádobni, aki ezt képes megtenni — ajándékot kap. Próbáljuk meg. Nem sikerül. A nyerés vágya hatalmába keríti az embert, eldobál 60—80 fillért és végül — Fortuna kegyéből — nyer egy tiz filléres pléh trombitát s észrevétlenül áldoz 40—60 fillért a jótékonyság oltárára. Három hosszú sátorban nevető szemű, ellenáll­hatatlan szavú asszonyok és lányok árulnak különbnél különbféle emléktárgyakat. Sokan megállanak itt is, ] diskurálnak, vásárolnak valami apróságot, sokan — tekintve a szemben levő s csak „húsz fillérért meg­pofozható és tekintve a jótékonycélt, megpofozandó“ bábura — mintegy Scylla és Oharibdys között evezve vonulnak el a veszedelmes pontról. De nagyon messze nem mehetnek, mert ott áll az Őfelsége által ajándé­kozott kép, két szuronyos baka közepette. Gyönyörű olajfestmény: egy mosche előtt guggon ülő arab ember. Boldog lesz, aki elnyerni ezt a képet a sorsjátékon. (Most említjük meg, hogy a kép még eddig elnyeretlen.) Talán el is fáradtunk már a kószálásban, néze­lődésben. A nap is jócskán süt; menjünk valami árnyasabb helyre. Itt van csak pár lépésnyire a buffet. Van itt asszonynak, lánynak való fagylalt, jegeskávé, férfiembernek jó hideg sör, spriccer; a kiszolgáló nők pillanat alatt ott vannak a kívánt holmival. Kovács Károly, az újhelyi vasúti vendéglős, ki a buffetet vezette, otthon sem kívánhatna magának jobb kiszol­gáló személyzetet. A hatalmas sátor végén a helmeci cigány játszik szebbnél-szebb dolgokat, a sör jó, hideg, ne is menjünk innen tovább 1 Az ám, de egy csür- szerii épület nyitott kapuján valami gyorsan ismétlődő pattogás hallatszik ki. Á kíváncsiság nem hagy pihenni, betekintünk, mi lehet ott. A céllövölde. Apró kaliberű Flaubert puskákkal lövöldöznek ott tiz-lizenöt méterre felállította céltáblákra és alakokra. Aki öt lövés közül négyszer középkort talal: ajándékot nyer. — Azután a legjobb lövők versenyeznek, ki hát a legeslegjobb ? ! No ezt már nem várjuk be, még sok megnézni valónk van. Itt van mindjárt a körhinta. Ép olyan körhinta az, mint amilyent vásárokon látunk, talán kissé dísze­sebb, a verklije is valamelyest jobb a többinél, de hát csak körhinta mégis. És ami mellett odahaza közönyösen megyünk el, az itt érdekes. Nem közön­séges körhinta biz ez, mert hogy mást ne mondjunk, itt a népségkatonaság helyett vidámkedvü főurak forog­nak köröskörül a felpántlikázott falovakon és széke­ken. Hát ez váljon mi lehet mellette? Az emberek botocskákat mártogatnak egy dombon álló ládába, ki­húzzák a botot, rajta egy madzag, azon egy mágnes- patkó, azon — semmi. Azaz pardon, tessék csak nézni azt a kövér tisztelendő urat! Amint kihúzza a botocs­káját: a végén ott fityeg egy kis hal. No, tetszik látni: aki szerencsés és halat fog, az kap ajándékot. Nagy körülményességgel bepakolt ajándékot. Óvatosan bontja ki, egy viaszosvászon szakálka, rajta az obiigát fel­írás: „Papa kedvence.“ Persze nagy a vigasság s a hamis nyereménytárgy gyorsan eltűnik a zsebben. Itt soká elvigadnánk, de megperdül mellettünk a dob : Kezdődik a cirkuszi előadás. Teljes cirkusz-be­rendezés, annyiban eltérő, hogy a lépcsőzetes nézőtér a porondnak csak egyik oldalát foglalja el. Megkez­dődik az előadás, belibeg az újhelyi gyártelepi zene­kar csinnadrattája közben Oláh Ignác, a Tiszabályozó Társulat mérnöke, kínai mandarinnak öltözve és el­sorolja, mi minden lesz látható. Bejön azután a Dum­mer August (Kossuth Pál szolgabiró) és a bohóc (dr. Halm Sándor, a grófi gyermekek nevelője) és kitűnő mókáikkal mulattatják a közönséget. Különösen Kossuth Pálnak egy pár jólsikerült bohósága keltett hangos derültséget. Majd egy gyönyörű mént vezetnek elő, tréfás állatseregletet mutatnak be s mindez oly pompás rendezéssel, gyors elintézéssel, hogy igazán meglátszott: napok, sőt hetek munkája volt szükséges a precíz összmunkához. A műsor fénypontja az utolsó szám : a kocsikorzó volt. Egymásután robogott be hat különböző virágokkal feldiszitett fogat s a közönség meg-megujuló tapsvihara és éljenzése között járta kö­rül egypárszor a porondot. Piros tulipánnal volt dí­szítve az első kocsi és a lovak, s ezt a fogatot Mailáth Stefánia grófnő hajtotta, sorban következett a többi: Sennyey Mária őszirózsa, Mailáth Mária gabona, búza­virággal, Sennyey Ilona margaréta, Mailáth Erzsébet rózsa és Shell Lujza bárónő sárga margaréta díszítésű fogata. Minden egyes fordulónál megújult a taps és éljenzés és csak akkor szűnt meg, mikor — lefény­képezés után — a kocsik kivonultak a pályáról. A buffet felé törtettünk megint, megkezdődött az uzsonna, mely azonban nem tarthatott soká, mert a dobosok koncertre hívták a közönséget. A gyönyörű kastély előcsarnokában és az előtte felállított dobogón folyt le az élvezetes koncert. Elsőnek az Ungvári Dalárda adott elő egy gyönyörű, klasszikusan nehéz énekdarabot, remek összhanggal, precíz kidolgozással. Dr. Pauliczky István énekelt ezután s zongorán kisérte dr. Kasztriner Árpád. A legteljesebb sikert érték el itt is, mint mindenütt, hol szerepelnek. Báró Vécsey Ferenc lépett a dobogóra. Waldhornon, ezen a nálunk nem nagyon ismert mélabús hangú hangszeren adott elő egy borongó dalt, a legteljesebb tudással, művészi játé­kának megragadó varázsával lebilincselve a hallgató­ságot. Riadó taps és éljenzés fogadta a remek élvezetet, mely csak akkor szűnt meg, midőn Székely Aladár, a jól ismert kitűnő tárogatós kezdett belé kuruc dalainak előadásába. A megismételtetett darabok után az Ungvári Dalárda fejezte be a sikerült koncertet a „Falu végén kurta korcsma“ kezdetű gyönyörű dallal. Az elhaló összhang egyúttal a szombati ünnepély befejezését is jelentette. Kocsikra szedelőzködött a távolról jött kö­zönség s egy felejthetetlen szép emlékkel gazdagodva hajtatott ki az állomásra. A második nap. Vasárnap délután a programm szerint nagy népünnepély volt Perbenyiken. Mintegy 1500—2000 ember gyűlt össze a nem mindennapi ün­nepséget végignézni. Megismétlődött — csekély módo­sítással — mindaz, ami szombaton oly fényes sikerűvé és élvezetessé tette az ünnepséget, természetesen más kivitelben, inkább a köznép szájaízéhez mérten. Gyö­nyörűség volt látni a derék emberek álmélkodását egy-egy látványosság körül s azt az édes örömet, mely- lyel a kis magyarok — édesanyjuk szoknyájába fogóz­va — megbámulták azokat. A Villamossági r.-t. levele. — Ä villanyosok a villany áráról. — Pás Alajos bolmunkatársunk tollából néhány héttel ezelőtt riportcikk jelent meg lapunk hasábjain az ungvári villanygyárról, melyre vonatkozólag az Ungvári Villamossági r.-t.-tói vettük az alábbi sorokat. Miután a levél mindvégig közérdekű, szószerint közöl­jük az alábbiakban, azzal a megjegyzéssel, hogy saját észrevételeinket utólag mi is meg fogjuk tenni. íme a levél: Mélyen tisztelt Szerkesztő Ui! Érdeklődéssel olvastuk b. lapjának 24. számában az ungvári villamostelepről szóló riportot és mindenek­előtt meleg köszönetét mondunk azon elismerő szavak­ért, melyekkel társaságunkról, mint az ungvári villa­mostelep üzemvezetőiről megemlékezett. Valóban jól­esik az elismerés és legyen meggyőződve tisztelt Szerkesztő Ur, hogy azt nemcsak hogy méltányolni tudjuk, de buzdítást nyertünk abból arra is, hogy Ungvár város közönségének a villamtelephez fűzött igényeit tőlünk telhetőleg kielégítsük. Engedje meg azonban tisztelt Szerkesztő Ur, hogy ezúttal a cikk néhány részletére is kiterjesz­kedhessünk. Az ungvári villamostelep üzemvezetésének átvé­tele óta legfőbb tevékenységünket arra fordítottuk, hogy a város közönségének az áramszolgáltatásra vonatkozó jogos kívánságait legmesszebbmenő elő­zékenységgel kielégítsük. Fáradságot és költséget nem kiméivé a gépházat uj gépcsoporttal bővitettük ki, az elektromos berendezést a legmodernebb találmányokkal egészítettük ki, hálózati berendezésünket fel frissítettük, szóval mindent elkövettünk arra nézve, hogy a múlt­ban tapasztalt világítási zavaroknak elejét vegyük, esetleg azokat teljesen kiküszöböljük. Közérdekű vállalat lévén, mindenkor szívesen fogadjuk a sajtó jogos kritikáját és úgy hisszük, hogy hivatásunknak csakis abban az esetben felelünk meg igazán, ha a város közönségével együtt működve, kölcsönös jóakarat alapján intézzük el a fennforgó ügyeket. Ami a cikk befejező részét, nevezetesen az érvény­ben levő ár drágaságát illeti, figyelmébe ajánljuk tisz­telt Szerkesztő Urnák, hogy a 7 filléres alapár meg­állapítása, tehát közel 10 esztendő óta, a munkabérek, az áramtermeléshez szükséges nyersanyagok, gépfel­szerelési alkatrészek beszerzési árai legalább 30 %-kal emelkedtek, minek következtében ma már nincs meg az a nyereségarány a termelési költség és az eladási ár között, mint volt az a szerződés megkötésekor. Ott ahol a villaraosvilágitást magánvállalkozó, tehát nyereségre alakult társaság látja el, mindenütt EGY ÓRA ALATT ELVESZI IMKifli A VALÓDI I a láb kellemetlen szagát és megszünteti a lábizzadást 11110117 clfCKSÍTOCS I MITTELM ANN-FÉLE LAB VIZ csakis az „ARANY OROSZLÁN“ I ára egy üvegnek 1*20 K. Kapható kizárólag az „Arany 588 18-26 or°82|án“ gyógyszertárban Ungvári. gyógyszertárban kapható.

Next

/
Thumbnails
Contents